A mi városunk

Írtam már régebben arról, hogy számos szlovákiai magyar civil szervezet inkább belevág valami grandiózus, sok pénzt, energiát igénylő projektbe (mely sokszor nem elégít semmilyen valós, közösségi igényt), mintsem hogy az apró, kevésbé látványos, de civil angazsáltságot annál jobban igénylő ügyekkel foglalkozzon.

Ennek „kiváló” példáját látom a párkányi lovasszobor-állítási igyekezetben, mellyel ennek a blognak az első írásai is foglalkoznak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez „motivált” arra, hogy blogolásba kezdjek. Helyi cucc, de vannak szlovákiai magyar vonzatai: Párkány nem az egyedüli szerencsés hely itt Dél-Szlovákiában, ahol már annyira tombol a jólét és annyira tökéletes a szocitól megtisztult városkép, hogy elengedhetetlen a méregdrága szoborállítás.

Röviden a háttér: a párkányi csata emlékére egy helyi civil szervezet kezdeményezésére Jan Sobieski lengyel király életnagyságú lovasszobra fog terpeszkedni a plébánia előtti zöldövezetben. A történelmi tényeknek utána lehet nézni, itt csak annyit, hogy Sobieski mellett a babér, akarom mondani a ló Lotaringiai Károly herceget, a császári csapatok parancsnokát is megilletné, sőt. De ez most nem téma. Lényeg, hogy nagyon fontosnak tartják egyesek Párkányban a magyar-lengyel barátságot. Fontosabbnak, mint az egyre keservesebb szlovák-magyar viszonyt, melynek inkább kéne egy jó nagy adag civil igyekezet (mindkét oldalról persze).

A bronzszoborhoz szükséges, jóval 5 millió korona feletti összeg közadakozásból kéne, hogy összegyűljön. Sokat elmond az eddigi főbb támogatók listája: lengyel állam, magyar külügyminisztérium (10 ezer euró – költségvetési szigor, hm...), szlovák miniszterelnök-helyettes, EU parlamenti képviselők, magyarországi pályázati pénzek.

Egy közös bennük: egyik sem párkányi! Nem itt élnek, és halvány lila fingjuk sincs a helyi viszonyokról, problémákról. Valóban, a fundraisingelők részéről többször is elhangzott, hogy a párkányiak alig járulnak hozzá valamivel a bronzpacihoz. „Szomorú!” – mondják a szobortámogatók. Szerintem meg egyszerűen azért nem adakoznak, mert nem akarnak lovasszobrot. Ilyen egyszerű!