Már méltattam régebben az internet szerepét a helyi közélet felpergetésében, az aktívabb polgári participáció javításában. Van Párkányi Panaszkodó, a Kukac.sk-n és más felvidéki portálokon pereg a duma és a vita, izmosodnak a blogok.
De.
A közönbösség és passzivitás a saját lakhely, közösség és társadalom ügyei iránt az internet adta lehetőségek folytán ugyan szűkülhet, javulhat az informáltság, azonban van valami amit az internet nem feltétlenül tud elintézni (helyettünk).
Hogyismondjam. A nap 24 órából áll, az ember meg hazajön melóból, bekapcsolja a PC-t és felbont egy sört és a netnek köszönhetően levezeti a közélet iránt érdeklődését pár fórumopost megírásában, csettelésben, az innovatívabbja blogírásban. A klasszikus értelemben vett szerveződésre és társadalmi tevékenységre meg már nem feltétlenül jut szusz (motiváció). A net adta személytelenség és kényelem, gyors kommunikáció nem feltétlenül gerjeszt közelebbi emberi kapcsolatokat - aktív fórumozók, legyen bármilyen fontos és hasznos is a téma, személyesen aligha találkoznak egymással (bár lehetnek és vannak ellenpéldák).
Az állami hatalom koncentrációját és a tömegdemokrácia zsarnokságát pedig egyes egyedül a spontán, alulról (megfelelően) szerveződő közösségek és csoportok sokasága tudja ellensúlyozni. Nem igazán hinnem ezért, hogy jelenleg a különböző fórmumos közösségek vagy iwiwes klubok demokráciaformáló ereje komolynak vehető.
A net tehát jó cucc, de csak segédeszköz, a többi az igazi közösségszervező készségen múlik. Persze, ha csak marad belüle valami.
Lesz valami?
Jöttünk, látni és tenni szeretnénk: az új lengyel miniszterelnök Donal Tusk a tavaly novemberi hivatalátadáskor a lengyel kormányhivatal bejáratánál.
Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).
Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.
Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...
Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).
Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.
Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...
Két dolog
Nem fogok írni a hosszabb hallgatás okairól. A blogírás vagy megy vagy nem, eröltetni meg nem fogom.
Hol vagytok?
Az utóbbi időben volt téma bőven, a szlovákiai magyar közélet turbulens időket él. Van is sok jó blogpost és írás, csak ami feltűnt egy ideje, hogy számbelileg egyre kevesebb a komment az újabb írásokhoz. A szűk felvidéki netezős közönség láthatólag már nem bírja szusszal a tempót és túltelítődött politikával.
A mi legényünk
Március végén a kedvenc hetilapom, az Economist "Textbook wars" címen közölt egy írást a szlovák-magyar történelmi perpatvarról, idézve -kellemes meglepetésemre- Simon Attila szlovákiai magyar történészt is. Azért jó, hogy odafigyelnek ránk és akadnak kvalitás szóvivőink is.... Egyébként az Economist már régebben is foglalkozott a magyar kissebbségekkel, sokkal alaposabb háttérinformációkkal dolgozva, mint más nyugati médiák.
Hol vagytok?
Az utóbbi időben volt téma bőven, a szlovákiai magyar közélet turbulens időket él. Van is sok jó blogpost és írás, csak ami feltűnt egy ideje, hogy számbelileg egyre kevesebb a komment az újabb írásokhoz. A szűk felvidéki netezős közönség láthatólag már nem bírja szusszal a tempót és túltelítődött politikával.
A mi legényünk
Március végén a kedvenc hetilapom, az Economist "Textbook wars" címen közölt egy írást a szlovák-magyar történelmi perpatvarról, idézve -kellemes meglepetésemre- Simon Attila szlovákiai magyar történészt is. Azért jó, hogy odafigyelnek ránk és akadnak kvalitás szóvivőink is.... Egyébként az Economist már régebben is foglalkozott a magyar kissebbségekkel, sokkal alaposabb háttérinformációkkal dolgozva, mint más nyugati médiák.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)