I.
Többször is elolvastam a beneselvtárs felmagasztalása óta kigenerált blogtermést és kommenteket, mert nagyon érdekelt, milyen érvek és gondolatok alapján jutnak el a bloggerek és a vitázók az „és most mi lesz?” „hogyan tovább” konklúziókhoz. Valahogy két vonulatot lehet megkülönböztetni: kicsit átalánosítva a kooperáció-pártiakat és „a kooperáció-nem-jó-semmire-pártiakat”. Tehát itt vagyunk a magyar-szlovák együttélésnél (vagy egymás mellett élésnél).
A nemkooperációs párt mellett azonnal megjelentek a máriaországa&véreskardothoztam elemek, akik éljenezték a „core” nemkooperációsok szerintem igenis jogos felháborodását a dekrétumokkal kapcsolatban. A végkövetkeztetéseikkel azonban nem tudok egyetérteni, szerintem hibásak, nem ez a követendő út. Egy dacból konfrontatív és ebből kifolyólag bezárkózó, önmagába forduló közösség, ugyanolyan kollektivista eszmékkel, melyeket a Benes dekrétumok is hirdetnek, még kevesebbet tud elérni.
A kooperációpártiak viszont mintha nem lennének eléggé biztosak az igazukban. Egy kérdés: volt ezelőtt igazi kooperáció, egy olyan tökös, határozott kooperáció? Ja, hogy az a 8 év kormányon? Ha volt, az nem sokat segít, mert lent kooperációt nem nagyon láttam, látok, de még kezdeményezéseket sem. Azt nem ötven-hatvan embernek kéne csinálni, hanem ötven- hatvanezernek.
Igenis vannak közös céljaink és érdekeink, s van sok potenciális szlovák szövetséges, akik szintén a zárat keresik. De sok mindent nem tudnak, nem értenek velünk kapcsolatban (hiába, ott a nyelvi korlát, nem olvasnak magyar sajtót meg blogot). S lehet, hogy sok olyan dologra felhívnák a figyelmünket, amit mi nem szívesen tudatosítunk: pl. a tömbmagyarság között élő szlovákok ügye. Meg valamit ők nem: hogy mennyire undorító, amit a nagy népszerűségnek örvendő kormányunk és államgépezet csinál velünk.
Ez lehetne a közös házi feladat: szépen leülni a kocsmába a szlovákkal és eldumálni közös dolgainkról. Ha ezerszer, akkor ezerszer elmagyarázni miért vagyunk itt, és miért vagyunk ugyanolyan államalkotóak, mint ők (nyugodtan lehet Svájccal példálódzni) és miért jár ki nekünk a déli sztráda, iskola és nyelvhasználat. Meg hogy nem mindenki tud szuperül megtanulni szlovákul, meg amúgy is, egy nyelv megtanulását nem lehet senkire ráerőltetni. Az egyéni adottság, döntés dolga (aki meg dacból-félelemből nem tanul meg szlovákul, még ha lehetősége is van rá, azt igazából sajnálom, leginkább magának árt vele).
Továbbá a jclaytoni formula egy járható út: munkára fogni az igazságszolgáltatást a meglévő törvények betartatására, továbbá a meglévő jogok kitágítására, szélesítésére. (Nem csak) ilyenkor sajnálom, hogy nincs angolszász elveken működő, precedenses jogrendünk: gyorsabban, alaposabban menne az egész. De egy ilyen kormányzó banda mellett egyáltalán nem kizárható, hogy idővel a bíróságoknak másfajta paragrafusokat kell majd betartatni, rajtunk. Akkor mi lesz?
II.
Nem nagyon érdekelnek a napi politikai történések, az hogy ki és mit mondott meg hova ment, de megállnék egy pillanatra a magyarországi közéleti eminensek legutóbbi „szimpátia-hadjáratánál”: sokaknak közülünk itt, nálunk bizonyára jól esik, hogy jönnek és mondanak valami erőset a dekrétumokkal kapcsolatban. A másik oldalon viszont meg azt az illúziót kelthetik a szlovákiai magyarban, hogy ha probléma van, akkor elsősorban az „anyaországra” számíthatunk, s elhomályosodik a kemény valóság, miszerint igazából csak saját magunkra.
Már régóta le akartam írni, hogy szerintem mennyire téves ez az „anyaország” kifejezés: tulajdonképpen a magunk történelmét tagadjuk meg vele, egyrészt nem onnan jöttünk. Másrészt, az az államalakulat melyben az egész magyarság egy tömbben élt már nem létezik: Magyarország egy mesterséges határokkal meghúzott valami, nem az otthonunk. Nekünk az itt van, bármennyire sem tetszik, és bármennyire sem tekint a többségi nemzet egyenrangúnak ránk ebben az országban. Azt már itt, nekünk kell kiküzdeni. Lehet, hogy hosszú évtizedekig fog tartani, hogy a szlovákiai magyarság igazi államalkotó nemzetté váljék: mindenekelőtt ki kellene lépni a kisebbségi kategóriákból, a folytonos Magyarországra való kacsingatásból és végre elkezdeni keresni itthon a szövetségeseket.
III.
Olvasni olyan bejegyzéseket is, ahol felróják az MKP-nak, hogy az „országos” ügyek javára hanyagolja a „nemzeti” ügyeket. Bár a párt országos politikája komoly kívánnivalókat hagy maga után így is, meg kéne érteni, hogy az országos ügyek ugyanúgy érintik a helyi magyarokat is, foglalkozni velük (ha lehet, minél igényesebb színvonalon) a legkevesebb minimum, amit az MKP-től elvárható. S ez nem azt jelenti, hogy így próbáljuk a szlovákoknak a „lojalitásunkat” kifejezni. Nem erről van szó, s érdemes lenne egy csöppet a kiegyezéskori „a magyar követelések a birodalom érdekeivel összhangba hozhatóak” deáki gondolatból inspirálódni.
Ezt kell minél több szlováknak elmagyarázni, megbeszélni. Magyarországi felületes bábáskodás s véreskardothoztam elemek nélkül.
20 megjegyzés:
Orulok, hogy vegre nem csak a visszhangomat hallom magyarul azt mondani, hogy Szlovakia a hazam! Kar, hogy nem tudtam ott lenni a sorozesen, de biztos lesz meg alkalom...
Nem tudom megítélni, milyen lehet a helyzet Szlovákiában, de engedjetek meg pár gondolatot az "anyaországból". Mélyen egyetértek azzal a gondolattal, hogy a mai Magyar Köztársaságot nem lehet a Szlovákiában élő magyarok anyagországának tekinten. Országok jönnek-mennek, az egykori soknemzetiségű Magyar Királyság a múltté, és a legtöbb Magyarországon élő ember fejében a környező országok nem "gyermekországok" vagy "utódállamok", hanem szomszéd, rivális államok formájában léteznek.
Ha megnézzük Magyarország és Szlovákia kapcsolatát, azt látjuk, hogy a két ország között elképesztő mértékben nő a kereskedelem, nagyon jelentős a határon átnyúló munkahelyi ingázás, és a két ország cégei egyre inkább jelen vannak a másik piacán. Vagyis sokat kell mesterkedni azon, hogy elhiggyük, hogy a problémáink valósak, mert minden a kisebbségi jogokon túlmutató ügyben a folyamatok pozitívak.
Lehet, hogy szerencsés vagyok, de ha eddig szlovákokkal kellett valamit a munkám kapcsán intézzek, inkább regionális szerepünkből fakadóan szövetségesnek kezeltek mint ellenfélnek. Mindenki kötelezően elmantrázza, hogy megérti a másik nemzeti érzékenységét, és azt, hogy vannak érzelmileg túlfűtött viták szlovákok és magyarok után, majd a kötelező udvariasság után megy a közös munka.
Érzésem szerint a szegregációban érdekelt néhány határon túli magyar intézmény, és a kiszolgálásukra létrehozott magyarországi apparátus jótékonyan fenntartja a szlovák soviniszták és a magyar revizionisták szórakozását, de a magyar revizionisták egy elég törpe minoritást képviselnek a magyarországi közéletben.
A legtöbb állam egy azonos kulturájú, gyökerű, nyelvű diaszpórára nem megvédendő kisebbségként, hanem a diaszpóra környezetében élő többség befolyásolására alkalmas eszközként tekint - elég csak a lengyelek kelet-európai terjeszkedését megfigyelni, ha nem akarunk mondjuk Izrael politikájába mélyedni. Úgy hinném, hogy a szlovákiai magyarság a gazdasági életben sokat kereshetne azon, hogy a szlovákiai helyismertettel nem rendelkező magyarországi cégeket képviseli; vagy fordítva, a szlovákokat ismerő magyarok a fordított irányú terjeszkedés haszonélvezői lehetnének. Magyarország számára érték volna, ha volnának az érveire, gondolataira nyitott, magyarul tudó szlovák, román, szerb állampolgárok, akik befolyásolni tudnák a szomszéd államok közvéleményét, és ez biztosan fordítva is működhetne.
A határontúli magyarok problémájára nem érzékeny magyarországi állampolgár számára gyakran úgy tűnik, hogy a határontúli magyarok konfliktusa a többségi nemzettel inkább az ügyintézés akadálya, mint bármiféle nemzeti alapú haszonszerzés alapja. Ez nem jelenti azt, hogy a magyarországi közvélemény ne azonosulna érzelmileg a szlovákiai vagy romániai magyarok sérelmeivel, ellenkezőleg. Ha a közöny feltámad, annak általában az a frusztráció az oka, hogy Magyarország nem tudja a dél-szlovákiai helyi konfliktusokat megoldani, ugyanakkor ezek feleslegesen megnehezítik a két ország többségéhez tartozóinak az együttműködését is. Úgy gondolom, hogy a nevezetes "kettős állampolgársági" népszavazásnak ez az egyik, keveset taglalt üzenete (azon túl, hogy amikor én szavaztam, egyszerűen nem értettem grammatikailag a kérdést, amit elém raktak).
En is orulok, hogy egyutt sorozhettunk. Azt hiszem igazan tartalmas beszelgetes volt, melyet remelhetoleg tovabbiak kovetik :)
Ami a bejegyzest illeti, csak egyeterteni tudok vele. Szlovakiat en sem felek a hazamnak nevezni. Annal is inkabb, mivel itt szulettem, itt elek, itt fizetek adot, itt el a barataim es ismeroseim nagy resze, stb. Emellett viszont az is igaz, hogy barmilyen Magyarorszaggal kapcsolatos tudomanyos, vagy sportsiker legalabb annyira megdobogtatja az en szivemet is,mint egy budapestiet. Barmilyen Magyarorszagot ert szerencsetlenseg vagy balsiker ugyanugy engem is bant. Az is valoszinu, hogy egy szlovak-magyar focimeccsen inkabb a magyar szektorban szurkolnek, mint a szlovakban. De megis: itt erzem otthon magam, Szlovakia a hazam. Ebben az orszagban kell nekunk, magyaroknak megvivnunk a csatat azert, hogy elfogadjanak, es megertsenek minket vegre. Nagy kihivas, talan az egyik legnehezebb, de nem remenytelen.
Hmmm, vegre egy jozan magyarorszagi hozzaszolas. "Úgy hinném, hogy a szlovákiai magyarság a gazdasági életben sokat kereshetne azon, hogy a szlovákiai helyismertettel nem rendelkező magyarországi cégeket képviseli; vagy fordítva, a szlovákokat ismerő magyarok a fordított irányú terjeszkedés haszonélvezői lehetnének." - pontosan igy van. Ez a modja, hogy az ember egy elsore hatranynak tuno dologbol (kisebbsegi let) elonyt kovacsoljon. En ugy is szoktam nevezni, hogy posities Denken. Sajnos (meg) sok magyarbol hianyzik. De a helyzet, ahogy Nyomkereso irta, nem remenytelen. :)
Nekem az nem tetszet a kettos-allampolgarsag felvideki tamogatoinal, hogy nem tudatositottak, hogy ez az uj intezmeny csak az amugy is eros elvandorlast/agyelszivast segitene elo, Mo. fele. Erzelmi tolteten kivul nem lett volna nagyobb haszna ebbol a szlovakiai magyaroknak.
Parkanyer,
ami a kettős állampolgárságot illeti, szerintem jól látod a hatást, bár szerintem meg pont ezért volt értelmetlen az egész kampány. A magyar bevándorlási szabályok ugyanis a magyarul beszélő illetve a magyar állampolgárságú felmenőt felmutató jelentkezőket abszolút preferálják. Vagyis aki valóban át akar települni, adót akar fizetni, és szavazni is akar Magyarországon, az előtt magyarként szinte semmi akadály nem áll. Magyarország így úszta meg az elmúlt húsz évben a katasztrofális demográfiai mutatóival való szembesülést.
Szerintem a "kettős állampolgárság" valójában ehhez nem sokat adott volna hozzá. Egy olyan hamis képzetet keltett az érdeklődő kisebbségben, hogy van olyan hatása, amit leírsz. Mivel azonban az áttelepülők abszolút preferáltak Magyarországon, ezért szerintem még ez a hatása sem lett volna.
Közigazgatási munkámból ismerem a "magyarigazolványok" ügyét. Bár sokan sokféle dolgot mondanak erről, ezek az igazolványok értékes okmányok, amikkel mindenféle kedvezmény jár, például olcsón lehet vele Magyarországon vonatozni. A magyar közigazgatás annak rendje-módja szerint ugyanolyan komolyan veszi, mint az útleveleket, és egy időben jelentős problémát jelentett az igényelt, de át nem vett magyarigazolványok százezres tömege. Egy jogállam ugyanis igyekszik felkutatni annak jogos tulajdonosát, és törvényes okmánynak megfelelően őrizni. Rengeteg problémát jelentett, hogy meddig kell elmennie a Magyar Köztársaságnak az át nem vett magyarigazolványokkal, meddig kell őrizni, hogyan lehet a tulajdonos beleegyezése nélkül megsemmisíteni, amikor lejár...
Kedves "antal dániel",
szeretnék a 600 ezer felvidéki magyar nevében elnézést kérni Öntől, hogy a még gyümölcsőzőbb szlovák-magyar gazdasági kapcsolatok útjában állunk. Igyekezni fogunk a lehető legrövidebb időn belül eltűnni, vagy legalábbis felszívódni. A remény meg van, a bőrünk szine nem más, az orrunk se nagyobb az átlagnál, a magyar nyelv használatát pedig igyekszünk visszaszorítani az anyaországból ide látogatókkal való kommunikációra, úgymint sör, sztrapacska, knédli és becherovka vásárlásaikat segíteni.
Remélem válaszom kielégítette, éljen a gyümölcsöző szlovák-magyar, román-magyar stb. együttműködés, éljen a párt !
Üdvözlettel: egy lojálpatrióta.
Azert sajnos a gyakorlat nem teljesen azt mutatja, hogy semmi akadaly nem all azok elott a magyarok elott, akik at szeretnenek telepedni s felvenni a magyar allampolgarsagot. Egyik ismerosom, aki evek ota Magyarorszagon dolgozik annyira meggyult a baja a bürokraciaval, hogy mind a mai napig nem mondhatja magat magyar allampolgarnak is. Egyszeruen elutasitottak a kervenyet, hogy a szlovak allampolgarsag melle fdelvegye a magyart is. Vagy ez nem esik bele abba a kategoriaba, hogy "adot akar fizetni s szavazni is akar Magyarorszagon"? Lehet, hogy elmeletben ez pofonegyszeru - bar en ezt is ketlem - de a gyakorlatban maceras procedura.
Lehet, hogy nem így van, homályosítsatok föl, de már ilyen Fico- meg Slota- féle provokációkra se hallok olyan erős helyeslő visszhangot mint anno Mečiar idején, vagy még régebben. Lehet, hogy igaza van Párkányernek, és csak ismételgetni kell az államalkotó nemzetnek, hogy bizony az adómért elvárom, hogy rendesen beszéljenek velem.
Az is lehet, hogy ez nagyrészt annak köszönhető, hogy EU-ban vagyunk, meg egyebek.
Ami még megfigyelhető: nézzük meg azt is, mit KELL Ficónak álcáznia a nemzeti kártya előhúzásával: a választások utáni örömmámorban átadta a régiófejlesztést az SNS-nek, az EU észbekapott, és nem ad pénzt addig, amíg Slota el nem húz a francba. Nehéz EU százmilliókról van szó, ami hiányozni fog a szlovák régiókból is. Valamivel el kell terelni a figyelmet...
Hello Jurgen, elvileg a nemzetközi jog és az EU sem támogatja a kettős állampolgárságot. Azt hiszem, hogy két EU tag állampolgárának lenni nehezebb mint egynek - gondolom, hogy nehezebb mindkettőt megtartani. Aztán meg ott a magyar bürokrácia: az biztos, hogy egy magyarul beszélő, vagy magyar felmenőkkel rendelkező ember ezerszer könnyebben boldogul, mint egy kínai bevándorló, és kedvezményeket kap, de hogy mihez képest... Szóval el tudom képzelni, hogy nehéz, de emögött nem politika, hanem bürokratikus tehetetlenség van. De a lényeg: szerintem egyszer mindenkinek választania kell egy államot, ahol él, szavaz, adót fizet, nyugdíjat kap.
Ami lokalpatrióta hozzászólását illeti, nem hiszem, hogy bárki beszélhet 600 ezer vagy 10 millió ember nevében. Nem kell kiforgatni a szavaimat: szerintem a magyar állampolgárok elsöprő többségben együttéreznek a szlovákiai magyarokkal, de ebből nem következik az, hogy részt tudnak, vagy részt akarnak venni Szlovákia lakóinak vitáiban; illetve a csendes többség a szomszédaival együtt akar előre lépni, nem pedig leállni vitatkozni. Azt is próbáltam megértetni, hogy Magyarországról ez a vita egyáltalán nem jól érthető és megítélhető.
Hello Jurgen, csak kis mértékben off-topic
Migrants and Hungary
Antal Dánielnek-
még egyszer végig olvasva a hozzászólasaidat letettem a hosszabb fejtegetésről - teljességgel fölösleges. A vaknak nem lehet elmagyarázni, mi a különbség a bíbor vörös és a bordó közt. Ez az ultra liberális felfogás félelmetesen hasonlít a kommunista rendszer ideológiájára, ahol szintén egy nemzetek feletti közös összeborulást hirdettek, ahol a család, a nemzet nem számít, sőt, kapitalista csökevény. Csak akkor mindezt egy nagy szocialista táborban képzelték el, ma az EU lenne a gyűjtő akol. Aki élt akkor, tudja miről beszélek. Az EU jó, de nem helyettesítheti a nemzetet. Egyébként teli vagy ellentmondással.
Mindenesetre reménnyel tölt el, hogy ezzel a felfogással egy jelentékltelen kisebbséghez tartozl. Üdv
Lokalpatriota!
Miert esel abba a hibaba, hogy valakit (az egyebkent Magyarorszagrol ugyesen atvett szokas alapjan) beskatulyazol...(ultraliberalis) es ezaltal kizarsz mindennemu ertelmes vitat es ervelest? Ha nem tetszik valaki velemenye, akkor ervekkel mondd el miert, ne pedig ezzel a feluletes liberalis-nemzeti, magyar-nemmagyar dualizmusokkal intezzed el. Nem haladnak elore a dolgok, ha kolcsonosen bezarkozunk eloiteleteink felegvaraiba es onnal lovoldozzuk merges nyilainkat.
Nezetem szerint Daniel hozzaszolasaibol nem sugarzik semmilyen szoci tipusu "osszeborulas-eszme", azt csak Te olvasod ki belole szandekosan. Gazdasagi kooperacio orszagok-nemzetek kozott kolcsonosen elonyos, errol szol az egesz vilagtortenelem...
Masreszt a kettos-allampolgarsaggal kapcsolatban: en ugyanarrol hallok egyfolytaban, mint Jurgen, hogy nehez magyar allampolgarsagot szerezni, aminek ketsegkivul burokratikus akadalyai vannak. Vannak tapasztalataim kelet-kozep europai allami szervekkel, kozuluk a magyarorszagi burokracia messze a legrosszabb es legbosszantobb, sajnos.
Ugyanakkor en egyatalan nem orulok annak, hogy sokan tolunk Magyarorszagra telepulnek at, de megvannak a gazdasagi okai, amit ertek. Epp azon kene nalunk igyekezni, hogy a feltetelek egyre jobbak legyenek a szulofoldon valo boldogulashoz. Es ehhez, amint latom, surgos szemleletvaltasra lenne szukseg.
Parkanyer,
én azt mondtam, ultraliberális, nem azt, hogy ballib, szerintem ezt félreértetted. Van baloldali, van konzervatív, van liberális, stb. világnézet, ez szerintem liberális. Mi ebben a sértő??
Más, két idézet Dánieltől:
"Mélyen egyetértek azzal a gondolattal, hogy a mai Magyar Köztársaságot nem lehet a Szlovákiában élő magyarok anyagországának tekinten."
"Mi lenne, ha a törökök visszakövetelnék a Rudas fürdőt?"
Kezdjem ezeregyedszer is elmagyarázni, mi a különbség a mi helyzetünk meg a Budát megszálló török közt?? Hogy hogyan vívjuk meg naponta apró harcainkat, hogy hányszor aláztak meg életemben itt, az őseim és az én szülőföldemen betelepült "államalkotók"? Hogy ennek ellenére mégis ezt a kultúrát, nyelvet adtam át gyerekeimnek, mert ez a miénk? Hogy háborús bűnös vagyok, megerősítve a "demokratikus" parlamenttel, és ami még rosszabb, a szlovákok min. 80-90 százaléka ezt így is gondolja, helyesli?
Inkább magyarázzátok el nekem ti, hogy ebben a k..a nagy demokratikus-eus-határoknélküli Európában miért lehet autonómiája a svédnek, katalánnak, tirolinak, csak a magyarnak nem? Hogy miért van lassan minden kiírva angolul, németül, farnciául, csak magyarul nem lehet? Vagy ez mind fölösleges, csak a biznisz menjen? Együnk, igyunk, ürítsünk, tapossuk a malmot, pofa befog, és ennyi?
Hello Lokalpatriota,
Fura, hogy pont a nickeddel szemben érvelsz. Szerintem egy olyan problémáról beszélsz, ami egy Cegléden élő magyar kisvállalkozó számára felfoghatatlan. Ilyen értelemben is értem azt, hogy Szlovákia nem utódállama a Magyar Királyságnak.
Nyelvében él a nemzet, és nem a nyelvtörvényben. Ha lesznek olyan színházak, kocsmák, vállalkozások, ahol magyarul beszélnek Szlovákiában, akkor lesznek szlovákiai magyarok. Ha nem, nem. Szerintem ez a probléma Magyarországról nem megoldható, hiszen egy dél-szlovákiai kocsmába nem fogna Magyarországon élők betérni, hogy magyarul menjen tovább a diskurálás. Nem hiszekk abban, hogy egy állam fenntarthat ennyi intézményt, és az, hogy egy olyan külföldi állam, ami egyébként is igen nagy belső problémákkal küzd, végképp nem. Megértem, hogy megalázó, ha nem tehetsz ki egy magyar nyelvű táblát köztérre. De aligha ez az asszimiliáció igazi oka.
Ami a Rudas fürdős hasonlatot illeti, azt valamiért nem akarod megérteni. Pedig a Rudast tényleg törökök alkották. Olyan törökök, akik azt hitték, hogy ők most már ott fognak élni.
Amit mondok, azt ideológiai köntösbe akarod bújtatni, pedig szerintem nem lehet. Meg kell nézni a két ország közötti kereskedelmi, migrációs, befektetési statisztikákat. Amiről írtam, az nem egy liberális utópia, hanem zajlik évek óta. Ha ennek a szlovákiai magyarok nem az élére állnak, nem a haszonélvezői lesznek, akkor magukra vessenek.
- Hol érveltem a nickemmel ellentétben?
- Sehol nem mondtam, hogy a mi probléménkat Magyarországról kell megoldani. Nem értesz semmit abból, amit mondtam.
- Te vagy az, aki ellentmondásba keveredik: európer vagy, azt írod, a határok nélküli kereskedelem, a liberalizmus híve, miközben egyfolytában államhatárokról beszélsz, meg jogutódról. A határok eltünnek, a gazdasági életben már el is tűntek, az államok helyett fokozatosan a régiók kerülnek előtérbe, reméljük.
A politikai diszkriminációt viszont ez nem oldja meg.
Persze, persze. Csak egyelőre az Európai Unió intézményei az országok és nem a régiók delegálnak döntéshozókat.
Talán érdekes: Rekord magyar-román éves külkereskedelmi forgalom.
Újabb rekordszinten van a román-magyar kereskedelmi forgalom, amely az év végéig elérheti a 4,5 milliárd eurót is. Ez az EU-csatlakozás előtti érték kétszerese.
Ez is ideillik. 2002. óta a Szlovákiába irányuló magyar export nominálisan a hatszorosára, a Romániába irányuló 3,5-szörösére nőtt.
Megjegyzés küldése