A világ nem a spórolós tipusoknak kedvez: az utóbbi években a bankok alig adtak 2-3 százalékot a betétedért (magyar bankokat kivéve) s a nulla felé haladó kamatlábakat nézve a kilátások sem jobbak se nem nálunk, se nem a világ más, fejlett részeiben. Bezzeg, ha hitelt vettél fel, akár egy új házikóra, a fél világ rohant, hogy ebben segédkezzen neked: az államtól adókedvezményt kaptál, a központi bankok alacsonyan tartották a kamatokat, a bankok a legszebb leányaikat ültették a pulthoz, hogy szerződjenek veled, és sok helyen az adófizető és az elkövetkező generációk vállaltak (ha nem tudatosan is) garanciát a felvett hitelekért. S mivel sokan vannak az adósok, nagy eséllyel várhatják a mentőövet is: mert az adófizető mindent megfizet.
Mégha egyenlőre verbálisan is, a szlovák miniszterelnök már a lakáshitelben eladósodottakat bail out-olja: fizetési nehézségek esetén ne félj, Józsi, besegítünk! Csak verjed továbbra is magad hitelekbe, élj könnyedén, mert az élet szép... carpe diem! Ihol a roncsdíj, vegyél szép, új autót! A boldogság keresésébe (pursuit of happiness) én, az állam is besegítek, csak légy bátor!
Ám, ha régimódi akarsz lenni s folyamatosan félretenni munkád gyümölcséből a nehéz napokra, vigyázz! A rendszer fel van esküdve ellened: a kamatbevétel adóköteles, míg a jelzáloghitel kamatja, sőt néhány helyen maga a törlesztés is leírható adóköltségként. A betéted utáni banki kamatok sivárak, a tőzsdei befektetéseidet (ha még nem váltak füsté) magas kezelési költségek apasztják, s a különböző életbiztosítási és más egzotikumok, melyekkel hitegetnek meg egyátalán nem neked előnyössek. Magánnyudíj-számládat populista politikusok támadják, és honnan tudhatod bizotsan, hogy reménybeli boldog öregkorodig nem lesz egypár "nyugdíjreform" vagy más hasonló újraelosztó hara-kiri? 30 év elég hosszú idő, hogy ilyen dolgok előforduljanak.
Sokan, sok helyütt beszélnek arról, hogy deflációs idők elé nézünk, azaz, hogy az árak (köztük a bérek is) csökkeni fognak. Tankönyvekben ez a hitelezőknek-takarékosoknak kedvez és az adósokat bünteti, mivel a valós kamatok az egekbe szállnak. Viszont nem feltétlenül kell, hogy a takarékos végre jutalmazottá váljon az ilyen deflációs évek alatt: porfóliója (részvényekben, állampapírban) értékét vesztheti, s mégha időben is menti át készpénzbe, a bankja fizetőképességén aggodalmaskodhat -joggal. Vagy az ő munkahelyét és lehetőségeit is elnyeli a deflációs spirál.
Tény azonban, hogy semmi sem tenne rosszabbat a gazdaságnak ebben a felállásban, ha mindenki kemény spórolásba kezdene: a fogyasztók vásárlásaikat, a cégek befektetéseiket halogatván okoznának nagyobb visszaesést, s egyre jobban lehet majd hallani a távolból a deflációs apokalipszis hét lovasának vágtatását. Újabb ellenérv a takarékoskodásra, Keynes szavával élve: aki 5 schillinget megspórol, egy munkahelyet szüntet meg. Persze, mondhatnánk: költekezzen akkor az állam, ha senki sem akar. Sajnos tudjuk, hogy ez mivel fog járni.
Erre a miazmára, "válságra" (vagy hogy nevezzük) nincsenek "jó" megoldások. És a takarékoskodók problémáira sem lesznek egyhama...
