Világos lehet mindenki számára, hogy a jelenlegi, MKP-belüli zajló viták nem programokról, eszmékről, egyszóval nem érdekképviseleti hogyantovábbokról szólnak, hanem csak személyekről.
Természetesen ne legyünk naivak: a politika az erős személyiségekről szól, arról, hogy ki az alfa hím és merre vezeti a bandát. Ez így is van rendjén és szükség van az ilyen egyénekre, a langyosakat nem csak a Jóisten köpi ki a szájából. Általában azonban a politikai személyiségekhez kapcsolódik egyfajta politikai krédó is, üzenet, program, amit hirdet és megvalósít. Sokszor ez az üzenet nagyon világos és jókora szekérnyomot hagy maga után: Thatcher, Reagan vagy akár Kohl, vagy a kevésbé fényezett vonal (vagy majd a jövő teszi azzá), mint pl. Blair, Dzurinda, Tusk, Lipsic ésatöbbi, a listát lehetne sokáig folytatni.
A szlovákiai magyarok egyetlen politikai képviseletét jelentő MKP-ban viszont alig hallani bármilyen „üzenetről”, csak erős(ködő) személyek vannak, a felvidéki hobbitnak megfogható program, üzenet nélkül. Ismeri valaki például Gál Gábor politikai krédóját? Mit akar ez az úriember elérni? Miben hisz? Mit hirdet? Tapintható nála valami szakpolitikai vonal? A. Nagy emberjogi specialista, úgy hallani, de valami több? Bugár néha-néha mond valami jót, de az mintha mindig az alkalomhoz illő atyai bölcselkedések lennének, nem látszik meg megette semmi konkrét. Jobb náluk Csáky vagy Duray?
A mostani hatalmi harc viszont folyik ezerrel, sok flekk és blogpost megtelt vele. Jó dolog azonban, hogy a médiában az udvari költők művei mellett megjelentek a veszekedés sekélységét kifogásoló vélemények is: a legutóbbi szombati Új Szó két írásában majd az alábbi blogbejegyzésben közös a nevező: a tét a mindenkori szlovákiai magyar érdekképviselet.
A legrosszabb az lenne, ha folytatódna tovább az ellentétek szőnyeg alá seprése (melyek elsősorban hatalmi, egyéni érdekek ütközéséből keletkeznek). A láva tovább fog fortyogni a vulkán belsejében és előbb-utóbb talál magának egy másik krátert vagy rosszabbik esetben berobbantja az egész hóbelevancot. Akkor inkább lépjenek ki… Lehet, hogy ez az egyedüli járható útja a megtisztulásnak és a sokat áhított generációváltásnak, még ha az új nemzedék olyan gagyinak is tűnik első látásra. De tényleg, látjuk mindegyiküket?
Vicces ez a platform dolog: elsőre jól hangzik, de kényelmetlen kérdések nyomasztanak: a platformot most személye vagy nézetekre fogják szabni? Most úgy tűnik, hogy inkább az eslő, Bugár úrnak kreálnak egy kertecskét, ahol kapálgathat. Sokan egyetértenek, hogy ez nem teljesen fér, ha már egyszer platform-forradalom, akkor legyen több. Meg kellene az MKP-nak nyitni a kapukat az új dolgok felé, valahogy meg kell jelenniük a pártban és még ha személyek köré is formálódnak elsősorban, talán kialakul egyfajta nyomás, hogy a párt keresse a külső stimulusokat és megoldásokat.
Hogy lesznek azonban a sokszor egymásnak ellentmondó platformi vélemények pártprogrammá formálva? Hogy fog kinézni a párt kommunikációja? Sarkított ugyan, de képzeljünk el egy ilyen sajtóközleményt: „az MKP szerint növelni kell a minimálbért, de csökkenteni kell a minimálbért”.
Vagy nem lenne erőforrás- és időpocskolás, hogy egy problémán két vagy több platform gondolkozik? És ha az megvan, akkor hosszú ideig a közös kompromisszumot keresnék, hogy a megoldási javaslat pártprogram lehessen?
Tulajdonképpen mit akarunk? A platformokon keresztül oldani-megszüntetni a nagy szlovákiai magyar hendikepet, a pluralitás hiányát? Meg tudna-e felelni ennek egy platformos alapokon szerveződő párt? Vagy csak nagyobb bénázást okozna? Vagy hogy nézne ki a platform-dolog egy esetleges kormányrészvételnél? Mennyire megbízható egy többvéleményű-többsebességű párt?
Az alaptétel viszont egyszerű: platformok ide vagy oda, az emberi természet mindig ugyanaz marad: lesz hatalmi harc, vita és érdekek ütközése. Kialakulhatna viszont valami olyan rendszer, mely ezt a teljesen természetes hatalmi versengést, egyéni érdekeket és ambíciókat egyre jobban a szlovákiai magyar ügy szolgálatába állítaná. Lehet vitatni, de Dzurinda hatalmi vágya az ország hasznára vált, Ficóé meg a kárára, de ez más téma.
Egy út van a szlovákiai magyar politika előtt és ez a kísérletezés útja. Eddig inkább egypártrendszer működött a vesztesek durcogásával, ahol a győztes szinte mindent vitt, túlgyőzte magát, ahogy az egyik kommentelő írja. Ennek megvoltak az előnyei és hátrányai. Talán érdemes lenne kipróbálni ezt a platformos verziót és azon belül pár variációt. Ha nem működne ez sem és más sem, akkor megérdemeljük, hogy ne legyen politikai képviseletünk.
Az európai parlamenti választások nem fontosak. Úgy látszik rájött erre a zeMKáPé vezérkara is, mert EP-voksolás ide vagy oda, nem telik el egy nap, hogy ne köpnének be újabb semmirevaló verbalitásokat a Bugár - Csáky csetepaté kapcsán. A párt európai politikájáról meg nem hallani semmit. Eléggé valószínű azért, mert nem létezik. Az MKP eu-s politikája az, hogy nincs eu-s politika - mondaná Sir Humphrey. A szlovmagyar média meg tudósít a kakasviadal minden részletéről - mert muszáj. Kíváncsi vagyok, mit fognak gondolni erről 50 év múlva a politikakutatók, ha a 2009-es újságcikkeket fogják olvasni. Vagy száz év múlva, a szlovákiai magyarok eltűnésének okait kutató etnológusok.