A pénz és a bankok világát a szexhez és ufókérdéshez hasonlóan rengeteg félrebeszélés és tévhit övezi, nem is beszélve a konspirációs elméletek sokaságáról. Ezért ritka madár a nagy médiafolyamban az olyan műsor, ahol el tudnak jutni a dolgok mélyére, vagy legalábbis finoman súrolják azokat. A szlovák JOJ tévén futó Lampa más témákban eddig sem okozott csalódást, és a legutóbbi kiadását az euróválságról különösen ajánlott végighallgatni.
A műsor első részében Ivan Mikloš pénzügyminiszter remekül magyarázza, hogy miért volt óriási hiba a Görögországnak adott EU-s kölcsön. Ezzel Martin Šimečka újságíró próbál szembemenni az amúgy is homályos "európai szolidaritás" fogalmába kapaszkodva. Döntse el mindenki maga, de ez nem nagyon sikerült neki. Mikloš szerint hagyni kellett volna Görögországot államcsődölni, és a külföldi bankokra átháruló esetleges veszteségeket tagállami szinten oldani (egy másik résztvevő, Ján Oravec szavaival az államcsőd nem azt jelenti, hogy az adott országra ledobnak öt atombombát). A képen szereplő II. Fülöp spanyol király is leabszolvált legalább négy államcsődöt, de mindig talált újabb bankárokat, akik hiteleztek az udvarának. Bizonyára megnyerő volt a sítlusa.
Visszatérve a műsorra, Hríb felteszi az évszázad (ha nem az évezred) legjobb kérdését, ami talán annyira egyszerű, hogy számos médium, véleményformáló inkább fel sem teszi: "Kinek a pénze ez?" - kérdi a görög (és most már ír) kölcsönnel, illetve az összeurópai garanciavállalással kapcsolatban. Valóban: kié? A görögök most olyan európai államoktól kapnak kedvezményes kölcsönt, akik még olcsóbban tudnak eladósodni a pénzpiacon (azaz főleg bankoktól), mint maguk a bajbajutottak - ám a kamatokat így is a hitelezők adófizetői állják. Ebből törlesztik tovább azoknak a német és francia bankoknak, melyek mérlegei (és nyugdíjalapjai) tömve vannak hellén állampapírokkal. Mint mindig, az államnak nyújtott kölcsönnek egyetlen igazi fedezete a jól működö nemzetgazdaság, mely kitermeli a kamatravalót a kölségvetésnek, semmi több. Aranyfedezet már rég nincs, és az államcsőd sem úgy működik, hogy a hitelezők megjelennek az adott állam épületeinél, és elálvereztetik azokat.
Az adósság mint hatalom
A Lampa második blokkjában Írország került szóba. Felmerül, hogy vajon miért mentek az ír politikusok a saját választóik akaratával szemben a német és francia politikusok nyomására, akik saját bankjaik érdekeit védték? Rendszersajátosság: az európai gazdaság döntően a bankokon keresztül kapja a működéshez szükséges hiteleket, ezért ezek sokkal nagyobbak, de sokkal sérülékenyebb felület jelentenek a nemzetgazdaság számára, mint Amerikában. Ezért nem meglepő konstatálás a fenti ír esetben, miszerint a legvégén mindig az erősebb kutya b***k. Ez a precedens azonban nyugtalanító kérdéseket vet fel a nyugati demokrácia milyenségéről és hovatovábbjairól. A dilemma egyébként több évszázados, már az amerikai alapító atyákat is foglalkoztatta - a lenti kisvideón a föderalista Hamilton épp arról okítja az idealista Jeffersont, hogy miért is olyan remek ötlet a tagállamok adósságát a központi kormányzat alá helyezni.
Summa summarum, a múlt heti Lampa kötelező néznivaló azoknak, akik szeretnék jobban megérteni, mi folyik a pénztárcánk körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése