magyar Madisonjai?
Első cikk
Második cikk
Szolgálati toldás: többször is elolvastam Publius Hungaricus előző írásait, fölösleges is mondanom, hogy nagyon tetszett, nem is elemezni akarom az egészet (azt majd víg nyugdíjas koromban, ha sok-sok időm lesz), csak hozzáfűznék egy rövidet, ami eléggé feltűnt:
„Megannyi példa van olyan nemzetekre, amelyek képesek voltak kilépni káros szabályaik, szokásaik, normáik szorításából. Az írek közel két évszázad nyomorúságát és hanyatlását rázták le magukról az elmúlt huszonöt évben, a finnek egy még hosszabb ideig tartó gyarmati és félgyarmati lét okozta szellemi rabszolgaságból emelkedtek fel alig egy emberöltő alatt. Az ezígy-ből való kitörés természetesen lehetséges.”
Ki tudja, lehet, hogy éppen ezek a specifikus magyar szokások, normák és szabályok teszik egyben lehetetlenné az írekéhez/finnekéhez hasonló sikeres „kitörését” a károsabb szokások és normák szorításából? De inkább ne legyen igazam.
Persze ezek az szokások, normák változhatnak gyorsabban is, ha vannak nagyon domináns környezeti hatások, melyek kiváltják a változáshoz szükséges impulzusokat. Felületesen mondhatnánk úgy, hogy talán egy nagy válság kéne a kiugráshoz meg a félművelt elit eltűnéséhez.
4 megjegyzés:
Kedves Párkányer! Ne feledd, hogy az igazi Publius valamiért küzdött, a Publius Hungaricus meg valami ellen. Az állítás mindig nehezebb mint a tagadás.
Che pasa, kolega?
Szerintem azért az "igazi" Publius az mellett, hogy valamiért küzdött, küzdött valami(k) ellen is (konkrétan pl. az anti-föderalista eszmék ellen). Ez mindig így van társadalmi kérdésekben.
Elő az érvekkel, miben bibis ez a mi magyar Publius-aspiránsunk? Kíváncsi vagyok a véleményedre!
Szóval, az első cikk adja meg azt az alapállítást, ami miatt a néha nagyszerű helyzetértékelés mit sem ér:
" Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország.
Nem is lehet más. Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem működnek azok a kis közösségek, amelyek szűrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását".
Ez egy roppant radikális, majdhogynem kommunista alapálláspont. (Rossz a társadalmi elit, cserélni kell). Van benne egy önellentmondás is: erősnek definiál egy igen széles értelemben vett elitet, majd azt mondja, hogy nem működnek a kis közösségek, noha a fenti elitfogalomba tartozó egyének éppenséggel legtöbbször kisebb tudományos, kulturális, gazdasági vagy más csoportok vezetői egyéniségei.
Az "elitváltás" gondolata Magyarországon az 1940-es évek végén és az 1990-es évek végén is két radikális kormány alatt napirendre került, és minden ezzel szembeni konzervatív érv beigazolódott: egy társadalom szerkezetét nem lehet mérnöki módszerekkel műteni, mind az ötvenes évek második felétől, mind a kétezres évek első felétől az elitbe mesterségesen emelt, oda valójában nem mobilizálódó emberek kipottyantak.
Magyaország olyan ország, amilyen, és olyan az elitje, amilyen az ország. Ebben az elitben azonban számtalan kiadó hely van: természetesen az 1945-ös és az 1989-es rendszerváltások sokkal nagyobb mobilitást hagytak, mint a mostani, de ma sem alacsonyabb az elitbe való bekerülés esélye, mint egy fejlett polgári társadalomban. A cikk íróinak az a véleménye, hogy például a nyugati emigrációból hazaérőket a magyar elit nem fogadja be, valamilyen személyes frusztrációra utalhat, szerintem egyértelműen nem igaz állítás.
A recepet: tanulás, teljesítmény-elv, felelősség-kultúra helyes értékek, de nem olyan célok, mint egy jól megírt alkotmány elfogadtatása a többséggel. Ez nem egy olyan politikai program, mint Publiusé volt, ezek meglehetősen banális közhelyek egy vitriolos, de féligazságokra épülő helyzetkép után.
Sokszor gondolkodtam néhány barátommal a magyar elitből, hogy közzé teszünk egy kiáltványt: Publius Hungaricus gyere ki, ég a házad ideki, adnánk neked valami felelősségteljes munkát a magyar elitben, azt mutast meg, hogy kell nagytudással, felelősséggel teljesíteni a munka frontján.
Egyébként nagyon igazad van. El[ az érvekkel! (Folyt. köv.)
Megjegyzés küldése