Feltámasztott jogi hullák - első rész

Szóval a dekrétumok: mikor a közszolgáink által megszavazott kötelező történelemkönyvről tudomást szereztem, forrott bennem a vér. A jó ides anyukájukat, francba! Nekem is a kitelepített ősök, a nagyi drasztikus visszaemlékezései jutottak azonnal eszembe. Meg az, hogy jól arcunk lettünk csapva megint. Gondolom sokan voltak így ezzel. Aztán másnap a Nap mégiscsak felkelt, a világ dolgai mentek tovább a maguk rendje szerint.

Több minden felvetődött bennem eme parlamenti credo kapcsán, igazából halogattam az írást, mert kavargott bennem az egész, nem is tudtam hol kezdjem. Sokat lehetne okoskodni a számos érven, amit a Benes dekrétumok kapcsán felmerül. A leghülyébb az egészben mégis az, hogy ádáméséváig vissza lehetne menni az okozati összefügggéseket keresve.

Jó példa erre a cseh hozzáállás. Amikor az ultrabizi szeptember 20-dikai nap közepén, fél szemmel megláttam a SME hírét a szlovák parlament legújabb outputjáról, rögtön odamorogtam a szembenülő cseh kollégámnak, hogy íme, megint jól belerúgtak a magántulajon intézményébe, meg hogy az egész többek között
az egyén és az állam viszonyáról is szól, ahol jelenleg az állam lőtt egy csúnya nagy gólt. Hevesen bólogatott, hogy így van, de hogy akkor vissza kéne menni a egész a fehérhegyi csatáig és követelni a németeken az azután elkobzott cseh javakat, mert hát az is végsősoron magántulajdonjogi kérdés. Ez amúgy a klasszikus cseh reakció, ha Benes és a szerencsétlen paragrafusai szóba jönnek: ti is elvettétek egykoron, mi is elvettük, szóval ne ugassatok.

Szlovák-magyar esetben hiába keresnénk valami fehérhegyi csatát, s mégha lenne is, egypár megszállott gazdaságtörténészen kívül kevesen mernék állítani, hogy vissza lehet menni úgy az "eredendő bűnig", hogy kiszámlázhatóak legyenek a kölcsönös tartozások. Hülyén is nézne ki...

Mégis, a
masaryki republika örökségén dekkoló két utódállam pofátlanul igonrálja, azt a tényt, hogy a háború után a minden demokratikus és szabad társadalom alfája és ómegája, a magántulajon intézménye csúnyán meg lett sértve, az alapvető emberi jogokról nem is beszélve. S hogy ma mindkét állam törvényalkotói úgy látták jónak, hogy ezt még meg is kell erősíteni.

Egye meg a fene, de tényleg így van: itt elsősorban vagyonról van szó. A háború utáni évek vagyonújraelosztásról szóltak. Meg persze nacionalizmusról is, de az sok mindenben, nézetem szerint legvégül is valahogy a vagyon, a tulajdonlásig vezethető vissza.

És igen, ha volt vagyonelkobzás 1938-ban, tessék csak kiszámlázni és benyújtani a faktúrát a magyar államnak! Joguk van hozzá, támogatom. De ahhoz nekünk szlovákiai magyaroknak kevés közünk van, nekünk a mi rabló államunktól kell a kárpótlást és a jogrend megtisztítását kikövetelni.

"
Ahol nincs magántulajon, ott nincs igazság", mondta vala Hayek, s nincs szabadság sem, merészkedem hozzátenni. Ha egy szabadabb, nyitottabb társadalomban szeretnénk élni és alkotni, egyátalán nem megengedhető, hogy bárki vagy bármi, legyen az akár az állami hatalom, belegyalogoljon a magántulajon sérthetetlenségébe. Tulajdonképpen maga az állam feladata, hogy ezeket a magántulajonjogokat betartassa! És mi törénik?

Hogy néz ki hát az, hogy
a törvényhozó azonosul egy hatvan évvel ezelőtti vagyonelkobzással? A törvények nem csak papíron léteznek, van szellemük is: milyen elem egy magát modernek tartó jogrendben, hogy mégha verbálisan is, de hitet tesz egy rablás mellett?

S hitet tesz az emberi jogok egykori tiprása mellett...

Persze, háború után volt, nem változtat ezen már senki: de megerősíteni, hitet tenni melletük ma, az veszélyes. Nem a szlovákiai magyaroknak, hanem minden egyénnek, polgárnak nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. De látunk felháborodást az emberjogi szervezetek, libertariánus csoportok, magukat a demokrácia keresztes lovagjainak kikiáltó értelmiségiek részéről??? A hallgatásuk az ő bizonyítványuk is egyben: mondom, nem veszik komolyan az eszméiket, farizeus mind, ezentúl nem tudok igazán adni a szavukra.



Ami magánál a dekrétumoknál, kártérítésnél meg a szlovák-magyar miazmáknál a legérdekesebb volt számomra az egészben, az a szlovákiai magyar reakció s az ebből levont jövőre néző fejtegetések voltak. Gondolom a Párkányer kedves látogatóinak többsége már agyonolvasta a többi blog postjait, a hozzászólásokat és a média meg politikusok megnyilvánulásait. Hamarosan visszatérek ezekre is.

4 megjegyzés:

Antal Dániel írta...

Hello Párkányer, gondoltam, átnézek a szomszédba, mi újság a dekrétumok ügyében, a magyarországi sajtóból semmit nem értek. Ha ez egy fontos parlamenti szavazás volt Szlovákiában, akkor úgy látszik, hogy a magyar diplomácia és az MKP csődöt mondott, ha nem akkor úgy látszik, hogy a magyar diplomácia és az MKP csődöt mondd. Mi a fene a tétje ennek az egésznek?

Antal Dániel írta...

... még egy dolog, hátha bejön. A cseh kollégád "jogi" érvére van egy nagyszerűen puffogtatható analógia: abból, hogy az igazságszolgáltatás nem tud minden gyilkost megbüntetni, még nem következik, hogy abba kell hagyni a gyilkosok üldözését.

Melecske Ákos írta...

Szevasz Dani!
ajanlom figyelmedbe a Friderikusz Most okt.1-jei adasat, ott eleg jol elbeszelgetnek errol.

A cseh peldahoz: akkor most mi is mehetnenk a torokokhoz Mohacs meg a kovetkezmenyei miatt...

Antal Dániel írta...

Erről a Brian élete jut eszembe, amikor a forradalmárok arról beszélgetnek, hogy mit is köszönhetnek a rómaiaknak a közműveken, stb kívül... Mi lenne, ha a törökök visszakövetelnék a Rudas fürdőt?