Amikor még volt vér a pucánkban...

1994. január 8. - tizenöt éve volt a szlovákiai magyar pártok és önkormányzati képviselők nagygyűlése, amelyen a magyar kisebbség jogállásának alapkérdéseivel foglalkoztak. Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy a nagygyűlés és annak követelései helyesek voltak vagy nem, valamint arról, hogy mi lett volna az okosabb follow-up. Úgy tűnik, hogy az akkori eufóriából mára csak emléktáblaavatásra futja, összhangban a bevett felvidéki körbevizelős területkijelölés-kultúrával .

Kitérő, de a mondanivalóhoz tartozik: szerepel a mostani hírekben, hogy Szczecin város több más lengyel városhoz hasonlóan polgármesterét, képviselőit küldi Nagy-Brittaniába, hogy az ott dolgozó, döntő többségében fiatal lengyeleket hazacsalogassa. A legfelsőbb politikai vezetés részéről is gyakran elhangzik a hazahívó szó. Tisztában vagyok vele, hogy se nem számokban, se nem kiváltó okokban nem lehet egymáshoz mérni az Brit-szigetek lengyel és szlovákiai magyar gazdasági emigrációit és nem is erről akarok írni. Ha azonban a fenti hírt olvasom, eléggé nyilvánvalóvá válik a szlovákiai magyar politikai reprezentáció igazi jelleme: a jelen kérdéseire adandó pofás válaszok helyett az európai integráció gyógyírjéről való folytonos papolás, homályos, részleteket nélkülöző önrendelkezési-miazmányok puffogtatása, valamint emlékkonferenciák, múltba révedő tekintetek…

A politikai elit szellemi munícióért felelős Gandalfjai ugyanis a múlttal táplálkoznak s ugyanúgy bele vannak ragadva a mondókájukba, mint a harmadosztályú egyetemi profok, akik évtizedeken keresztül ugyanazokból a jegyzetekből tanítanak (anatómiatanároknak ez elnézve). Skanzenépítés folyik, ezerrel.

Study the past

A múltat sokféleképpen lehet tanulmányozni és belőle sokféleképpen inspirálódni. Ha azt valaki csak egy bizonyos síkon képes művelni: nyafogni a jogtipráson, határhuzigatásokon, mélabúzni az elnyomáson és nehéz időkön vagy akár decembeötödikéken, akkor a jelen kihívásaira való válaszai is olyanok lesznek, mint a múltat vizsgáló szemüvege. Jogosan hívta fel a figyelmet az előző postnál egy kommentelő arra, hogy a köztudatban (és közbeszédben) alig vannak jelen pl. a 1918-1945 közötti korszak sikeres csehszlovákiai magyar viselkedési mintái - pénzügyi és a kereskedelmi elit, a Hanza szövetkezeti mozgalom, sarlósok, sajtó, stb., stb.

Gondolom sokan egyetértünk abban, hogy ezek a példák inkább előbbremutatóbbak és inspirálóbbak, mint Beneš paragrafusainak folyamatos elemezgetése vagy a sérelmek leltározása. Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy a „szomorú” fejezeteket el kell felejteni. A bibi azzal van, hogy a közbeszédben nagy súllyal bíró Gandalfjaink érdeklődése és mondójáka szinte csak ebből áll.