Mi fán terem a szlovákiai magyar elit?

Mindenhol, minden időben formálódik a társadalomban egyfajta elit, mely rendelkezik bizonyos (sokszor lebecsült vagy túlbecsült) nagyságú politikai, gazdasági, szellemi hatalommal, s döntéseivel alakítja, formálja az adott társadalom sorsát. Ez az elit lehet "felvilágosultabb" vagy akár "visszahúzó, maradibb", mint a többség. Akarata, elképzelései egyezhetnek a többség akaratával vagy szembe is mehetnek velük. Az elit ilyen vagy olyan motivációjú igyekezete lehet sikeres vagy végződhet kudarccal is. Minden azon múlik, hogy mennyire sikerül a többséget meggyőznie a saját elképzeléseiről, illetve mennyire nem kell azt tennie, az adott társadalom politikai rendszerétől (demokrácia, arisztokrácia, zsarnokság, stb.) függően. A szlovák reformok története egy az ilyen elitista sikerstorykból.

Számos elképzelés létezik arról, hogy milyennek kéne lennie az „ideális elitnek”. Talán a leggyakrabban a "legjobbak uralma", a természetes arisztokrácia modellje merül fel. Ennek tagjai "…legalább két szavazattal rendelkeznek- a saját magukéval, s egy olyan valakiéval, akit ők tudtak befolyásolni"(John Adams).


A többségi véleménnyel ugyanis sokszor az lehet a bibi, hogy a tömeg nem feltétlenül tudja, mi a jó neki, ezért megfelelőbb, ha a többségi vélemény zsarnokságát valami ellensúlyozza. „Az Ön népe, kedves uram egy nagy barom” fogalmazott velősen egy másik amerikai alapító atya, Alexander Hamilton egy lelkes demokratával való vitájában. Viszont az önzés és a zsarnokság veszélye az elit részéről is fenyeget, nem csak a többség uralmánál.

Ennyi röviden az „elmélet”, mely korántsem teljes és semmiképpen sem tudományos, inkább provokatívabb bevezetőnek lett szánva.

Mi a helyzet a szlovákiai magyar elittel?

A Google nem sokat segít, szlovákiai magyar elit vagy felvidéki elit kulcsszavakra nem ad izgalmas találatokat: A szlovákiai magyar (felvidéki) elit fogalma inkább csak konkrét problémák, kérdések kapcsán merül fel (kisebbségi jogok, kedvezménytörvény, stb.), de a szlovákiai magyar elitről önmagáról szinte semmit sem lehet találni. Van azonban két-három dolog, ami elmondható róla:

Többségében szoftos-humán beállítottságú: tanítók, irodalmárok, néprajzosok, írók-költők, bölcsészek. A szakmai orientáltság pedig meghatározza az elit válaszait a kor kérdéseire. Csak egy példa: a magyar nyelvhasználat, minden kétséget kizárólag az egyik a legfontosabb a szlovákiai magyarság megmaradásának szempontjából, melynek egyik harcmezeje a közterek, utcák megnevezése. Idézet a Gramma Nyelviroda egyik írásából: „…a magyarság – illetve a szlovákiai magyar politikai és helyi elit – inkább e terek tárgyi (szimbolikus) “kijelölésére” helyezi a hangsúlyt (l. kopjafaállítás, a pozsonyi és a rimaszombati Petőfi-szobor, a rozsnyói Kossuth-szobor, a komáromi Európa udvar, 1848-as emlékművek stb.), s kevesebb figyelmet fordít a verbalitásra, a szöveges jelenlétre (tehát a magyar nyelvű köztéri feliratokra), holott ez a szlovákiai magyar közösség nyelvi megmaradása szempontjából hosszabb távon az előbbinél nagyobb jelentőségű.”
Érdekes, hogy ennyi irodalmár és nyelvész mellett mégsem a magyar nyelvű szöveges jelenlét (mely nem merülhet ki csak utcanevekben!) határozott népszerűsítése és biztosítása jellemző az elitre, hanem a történelmi büszkeség ily módon való ápolása. Döntse el magának mindenki, hogy hosszabb távon melyik a helyesebb út.

A második jellemző a "túlélési" paraméter. Az MKP politikai elitjére szokták mondani, hogy megélhetési politikusok. Nem jellemző ez az elit más csoportjaira is? Gondolok itt a (főleg állami) pályázati pénzekből fenntartott intézményekre és projektumokra, mely az elit számos tagjának a megélhetését, jólétét biztosítják. Átköltve egy buddhista mondást miszerint „az vagy, amit eszel, nem jellemző elitünkre „az vagy, amiből élsz”?

Harmadik sajátosság a vidékies, provinciális jelleg. A helyi elitek tagjai általában elnézőbbek egymás hibáival szemben. Ha valaki konfliktust kockáztat egy másikkal, mert az rosszul végzi a dolgát, a szakmai érvek gyorsan eltűnnek és a vita csúnyán személyessé válik. Ezért van az, hogy sokszor inkább szemet hunynak a szereplők egymás bénázásai fölött a „má’ miért legyek rosszba a szomszéddal” vagy „a Pityu sógorával” alapon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes konfliktusok: igenis vannak és sokszor nagyon durvák: a múltban elszenvedett sérelmek miatt vagy éppenséggel azért, mert számos egyénnek ez a feljebbjutás egyetlen lehetséges útja. Nem replikálódnak ezek a provinciális sajátosságok, viselkedési szokások az „országos elit” szintjére?

*

A provinciális jelleg másik oldala a nagyvárosi magyarság hiánya, a nagyvárosi magyar elit hiánya. Amikor a háború után egy kardcsapással lefejezték, a (cseh)szlovákiai nagyvárosi elit képtelen volt újratermelődni. És ez nagyon-nagyon hiányzik, mondhatni még most is nyögjük a következményeit. Velük együtt tűnt el a tapasztalat, vagyon (bezony!) és hagyomány.

Ma csendes migráció folyik vidékről az erőteljes szlovák gazdasági növekedés szívébe, Pozsonyba. Köztük vannak Husák magyar gyermekei is, az utolsó erős populációs évek fiai és leányai, sokan közülük egyetemi végzettséggel, perspektivikus szakmával felvértezve: elég csak felülni hétfőn reggel a Párkány felől járó, Dél-Szlovákián végigrobogó EuroCity vonatokra, a kép eléggé egyértelmű. Többségük előre láthatóan Pozsonyban fog letelepedni, családot alapítani, egzisztenciát teremteni. Vajon mekkora az esélye, hogy mindezek mellett képesek lesznek életképes közösségeket is formálni, vagy ennek híján atomizálódva (az utódaik) az asszimiláció áldozatává válnak?


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
A pályázati pénzek patológiája
Demokrácia Dél-Szlovákiában II