A Schwarz-Gelb szépsége

Végre egy választási eredmény, aminek igazán örülni lehet! Vasárnap este óta egyértelmű, hogy Németországban a konzervatív CDU/CSU és a liberális FDP alakíthat kormányt a hétvégén lezajlott választások után. A remekül szereplő FDP vállalkozáspárti, alacsony adó és széles dereguláció híve, ellentétben az eddigi szocdem kormányzópárttal inkább Amerika-, mint oroszbarát. Ez a profil viszont talán keveset fog érni egy külpolban egyre langyosodó Obamával szemben.

Sokan reménykednek, hogy Merkelnek ezután nem lesz megkötve a keze, hogy Berlinben bátrabb reformlépéseket tegyenek az elkövetkező években. Vonzó analógiaként sejlik fel a 2002-es szlovákiai fordulat, amikor a fő kerékkötő baloldali párt kirepült a Dzurinda-kormányból és elkezdődhettek a reformok.


A német kihívások listája nem rövid, amibből talán a vészesen ketyegő demográfiai órát emelném ki, ennek pénzügyi, gazdasági és társadalmi következményeivel egyetemben. Kérdés, hogy egy ilyen hosszabbtávon megmutatkozó, formálódó jelenség hogyan válhat akuálpolitkai kérdéssé egy négyévenként választói értékelés alá vont kormányzatnál? Aktuális ügyekből így is van elég: foglalkoztatottság, oktatás, bevándorlók... Előfordulhat, hogy ezentúl éppen a politikai patkó középen dekkoló CDU/CSU lesz a bátor lépések akadálya. A németek viszont szeretik a kompromisszumokat, nem csoda, hogy "a politika a lehetséges művészete" maxima ezen a földön hangzott el először.

*

Egy jó nagy adag optimizmussal előreszaladva az időben már lehet örülni brit toryk jövő évi győzelemnek. Képes lenne replikálódni a 80-évek nagy, konzervatív generációja??

Szlovmagyar blogok már az éterben is

Az Új Szó Szalon rovata után a Pátria Rádió is felfigyelt a virtuális szférában zajló egyre intenzívebb közbeszédre, most szombaton futott le az első műsor, ihol a ink reá.
A bloggerhírszerzőszolgálat szerint az éterbeli blogmustra várhatólag szombat délelőttönként lesz hallható, ha nem tetszik, hát kikapcsolható...

Go east

Olvasom a mai újságban, hogy a holland pénzügyi társaság, az ING (bank, befektetés, biztosítás) Prágából Kolozsvárra helyezi át a közép-kelet európai (CEE) adminisztratív erőforrásainak nagy részét (IT, support, stb.). Ez helyben 500 munkahely megszűnését jelenti. A költözködés oka: ott olcsóbb. Pénzügyi cégről lévén szó ez elsősorban a bérköltségekre vonatkozik.

A CEE régióban megtelepedett multiknál ez idáig is nagy divat volt, hogy egy országba telepítették a régiós managementet és a vállalati support funkciókat (shared service centrum): Prága, Budapest, Varsó majd később Pozsony közt válogatva. Ezek a közpotnok, különböző nagyságú hozzáadott-értéket teremtő munkahelyekkel a modern kapitalizmus iskolái a fiatal nemzedékeknek, szakmai-, irányítói tapasztalat forrása a CEE országok formálódó gazdasági és szakmai elitjeinek.

Az utóbbi évek reálbér-emelkedésével (itt-ott megsegítve a nemzeti valuták felértékelődésével) ezek a munkahelyek egyre drágábbak lettek a feltörekvő Balkánhoz képest, ahol az intézményi környezet (törvények, adószabályok, korrupció, piaci reguláció stb.) még valamivel vadabb, de a bérek alacsonyabbak és úgy látszik van elegendő szakember is.

Kérdés, hogy a multik központjainak eddig otthont adó városok (és országok) hogyan tudják megóvni és javítani az attraktivitásukat? Ezzel kapcsolatban nem elhanyagolható egy, a jelenlegi gazdasági visszaesés következtében érzékelhető trend: számos nemzetközi társaság ugyanis, spórolásképp (nem csak) manageri posztokat von össze, egy direktor/specialista alá több országot és piacot rendelve, felértékelve így a regionális központok fontosságát.

Miért nem jó a szlovákoknak a nyelvtörvény?

Számos fórum tárgyalta már, hogy a szlovákiai magyarok számára miért káros a hatályba lépett nyelvtörvény. Ezért most azzal próbálunk foglalkozni, hogy miért káros az ilyen szabályozás a többségi szlovák nemzetre nézve. Kezdjük egy szabadelvű maximával: az állam jobb, ha minél kevesebb dolgot szabályoz. Így van ez a nyelvhasználattal is.

Ez a törvény:

- növeli az állam hatalmát, a bürokraták, poltikusok lehtőségeit, hogy céljaik elérése érdekében, hatalmuk megőrzése, növelése érdekében a élet minél több területén beleszóljanak az ember életébe.

- azt a téves képzetet erősíti az emberekben, hogy az állam és politikusok írott törvényekkel minden problémát megoldhatnak. Holott az emberi viselkedést, emberi viszonyokat számtalan, íratlan szabály, szokás szabályozza szinte észrevétlenül, sokszor sokkal hatékonyabban, mint az igencsak látható törvényhozáson keresztül megnyilvánuló állami hatalom.

- tekintettel a törvény jellegére (nyelvhasználatot szabályoz), annak definíciói nem pontossak, és nem is lehetnek soha pontossak, ezért túl széles értelmezést tesznek lehetővé. Ezzel vissza lehet élni mindkét oldalon. A bibi viszont az, hogy az államnak törvényei értelmezéseinél mindig nagyobb a mozgásterülete, mint az egyénnek. Egy analógia az adószabályok világából: egy nem pontos definíció az adótörvényben millió eurók sorsát kérdőjelezi meg, melegágya az adócsalásnak, de ugyanúgy az állami igyekezetnek, hogy az illegalitás határán minél több pénzt seperjen be az adófizetőktől. Akik inkább fiztenek, mintsem hosszadalmas procedúrákon, pereken keresztül szerezzenek érvényt igazuknak.

Éppen ezért egy nyelvi jogsértésen kapott egyénnek inkább korlátozotabbak a lehetőségei, mint a jogászokkal és procedurális eljárásokban tapasztalt bürokratákkal felvértezett minisztériumnak egy jogértelmezési vitában. Az egyénnek racionálisabb visszavonulót fújnia és beismerni, hogy jogot sértett. Nem kell leírni, hogy ez hosszabb távon mihez vezethet...

- hátrányos lehet a szlovák-lengyel, szlovák-ukrán viszonyra, legalábbis a Dunajec partjairól már érkeznek az elégedetlenkedő hangok. Bár elképzelhető, hogy a törvény betartatását a behajtók inkább a magyarok lakta területeken fogják komolyabban venni, semmint a guraloknál vagy ruszinoknál. Ez egyrészt etnikai alapon formálódó kettős mércét jelent: deformálja az állami hivatalnok morális integritását, más szóval különbséget fog tenni egyenlő és egyenlőbbek között. Másrészt, ha a szlovákok és nem magyar nemzetiségűek idővel úgy látják, hogy a törvény elsősorban a "magyarok ellen van", ez deformálhatja a jogtudatukat, más törvények megartásának/betartásának tudatát.

- része a 2006 óta tartó megtévesztő-shownak. Eltereli a figyelmet más, nehéz problémákról - ebben a szlovákiai magyarok akaratlanul asszisztálnak. Tematizálja a közbeszédet, mely ezzel foglalkozik, nem a sokkal komolyabb ügyekkel.

- mivel a "jó kormányzás" nem ilyen praktikákról híres, ellehetleníti annak kultiválását, fejlődését, a szlovák jogkultúra zsákutcás irányt vesz.

*

Végezetül: lehet uniformizált szlovák nemzetállapot építeni, és ebben a nyelvtörvény tökéletes eszköz. Láttatni kell ezért a szlovákokkal ennek az uniformizáltságnak a hátrányait és veszélyeit. Éveink súlyán és szövetséges-keresési igyekezetünk sikerén fog múlni fog minden.


Korábbi kapcsolódó írások:

Rendőri fellépésekről

Feltámasztott jogi hullák

Felvidéki skanzenépítés

Van egy történet a ketrecbe zárt oroszlánokról. Az állatok fel-alá mozognak a rácsok mögött és bámulják a kinti világot. Egy idő után a rácsokat eltávolították, az oroszlánok most már szabadok, de ők még mindig az egykori rácsok mentén járkálnak, a ketrec még mindig a fejükben van, eszkükbe sem jut átlépni a már nem létező korlátokon.

Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, talán észrevehette, hogy nem vagyok valami nagy (lovas)szobor rajongó. Nem nézem jó szemmel ezt a vehemens szlovmagyar szobor- és kopjafaállítási mániát, régebben leírtam, hogy miért. Ha már viszont állítunk egyet (melytől büszkén hirdetjük, hogy Szlovákiában a legnagyobb), akkor érdemesebb lett volna megpróbálni eljátszani az “összekötő kapocs” szerepét. Mármint magyarok és szlovákok között. Azaz, kinyilvánítani, hogy ezt a napot és szobrot együtt szeretnék ünnepelni a szlovákokkal. Még ha a többségük ezt velőből visszautasítaná is, az invitáló kezet ki kellett volna nyújtani. Enélkül jogosan gondolhatják, hogy Istvánt kisajátítottuk magunknak, hirdetve, hogy ő “elsősorban a mienk”. Legyünk őszinték, sokan közülünk így is gondolkodnak: „nekünk bezzeg volt Istvánunk, nektek szlovákok csak mitológiai homályba vesző Szvatopluk”.

A szoborbizottság 5-0 arányban leszavazta a szlovák elnök meghívását. Persze, ki nem állhatjuk őt és megvan rá az okunk. Viszont a köztársasági elnöki intézményt nincs miért utálni. Még mindig inkább a személyt nézzük, nem az intézményt, amit urambocsá’ ő képvisel. Ez a keleti eredetű személyi kultusz hatása, felhagyni vele nem egyszerű. Egy embert lehet utálni-imádni, de tisztségnek, melyet visel, kijár minden tisztelet. Elsősorban azért, mert minket, polgárokat képvisel. A szoborbizottság nem elsősorban Gasparicsot hívta volna meg, hanem a Szlovák Köztársaság elnökét, annak az államnak az első emberét, melyet adópénzünkből mi is eltartunk és szolgáltatásait igénybe vesszük. Annak az államalakulatnak az első emberét, melynek területe szerves része volt a történelmi Magyar Királyságnak és hagyományaiban-szokásaiban inkább Magyarországhoz, mint Csehországhoz hasonlatos. A szoborállítók ugyanúgy viselkedtek, mint a már nem létező rácsok között kószáló oroszlánok. Nagy lehetőség volt, kár volt kihagyni és ezek után még nehezebb lesz az ilyen “kitörést” bárkinek is megpróbálni a szlovmagyarok közül– már csak az augusztusi akcióból következő (jogos) sértettség, düh, csakazértis kellemes fílingje miatt is.

Nem meglepő annak a néhány, valamirevaló szlovák újságírónak a véleménye, miszerint a szlovákiai magyarok legutóbb ország-világ tudatára adták, hogy ezzel a szoborral az etnikai skanzenüket építik. Persze, hogy azt tesszük!

Kérdés, hogy mi mást tehetünk? Ilyen erős és dinamikus asszimilációra ez az első, természetes reakció. Mert fogyunk, kegyetlenül..., pláne, amikor azt hallom, hogy magyar többségű városainkban a gyerekek majdnem fele szlovák óvodába megy…

Lehetne másképp is, csak mi úgy látszik képtelenek vagyunk rá. Ez múltkori baráti beszélgetésen merült fel, hogy a komáromi és párkányi lovasszoborra összegyűjtött pénzből már vígan elindulhatott volna két helyi alapítvány, mely a szűkebb régió-város iskoláira „tapadva” ráállna a tehetségnevelésre, a buzgó lokálpatrióta szellem építésére-ápolására. Ha olyan profi iskolákat akarunk, ahonnan gerinces és ügyes szlovákiai magyarok kerülnek ki, akkor ahhoz gerinces és ügyes tanárok kellenek. Közhely, hogy a tanári pálya nem perspektivikus, olyanok mennek tanítónak, akik nem odavalók, valamint elveszett a tanárok tekintélye. Itt az ideje elkezdeni újra építeni! Kevésbé látványos, rengeteg aprómunka, időigényes. Viszont a kényelmes asszimilációtól és szellemi lecsúszástól nem szobrok fogják a szlovákiai magyarságot megmenteni, hanem a ilyenfajta helyi összefogások.

Kapcsolódó írások:

Amikor még volt vér a pucánkban...

Több szexet autonómia helyett!