A középszerűség diadala (teljes cikk)

választási összefoglaló, avagy "one year over, three to go"

Mintha évszázaddokkal ezelőtt lett volna, de mégis csak jó egy éve van annak, hogy december 2-dika éjjelén véresre nyomkodhadtuk a billentyűzeten az F5-öt a Párkány Online-on, mely először tudósított arról, hogy Oravec Ján, 16 évnyi polgármesterkedés után újra nyert.

Az MKP „nagyágyújának”, Szigeti Lászlónak nem volt elegendő a szlovák meg a magyar alapiskola felújítására kilobbizott pénz, a párkányi plebejusnak úgy látszik ez nem számított érvnek és további négy évre marasztalta az utcán amúgy mindenkihez kifejezetten kedves Janit. Talán hasznos tapasztalat másnak, vagy akár Szigetinek is, hogy Kakathvár burgmajszteri széke nem vásárolható meg „holmi” pármilliós építkezésekkel, a népnek valami más kell.

A választásokat egy, Párkányra ritkán jellemző, közéletileg igen intenzív időszak előzte meg: azon az ősszel katapultált a Vadas, városi tulajdonban lévő termálfürdő igazgatója, jócskán felverve az egyébként csöndes helyi közélet vizét. Mr Gyetven saját bevallása szerint azért ment, mert már nagyon elege lett Mr Oravec utálatosodásaiból meg a Városháza dirigizmusából a fürdőben. A végén a saját pártja (melynek helyi elnöke volt) is kihátrált mögüle, egypár saját érdekeiben sértett képviselő hangos károgása mellett. A lemondását-leváltását tárgyaló önkormányzati ülés inkább emlékeztetett egy alapiskolás osztályfőnöki órára, ahol a „sértett képviselők” kórusával kisérve a polgármester dübörögve osztotta az észt, a többiek meg csak megszeppenve, szinte a padjuk alá bújva hallgattak, nem szólva egy szót sem az „emberük” mellett.

Ez az ügy a városban egyre jobban eluralkodó középszerűség szemléltetésére lett felhozva. Ennek a blognak az írója ugyanis azon a véleményen van, hogy ide vagy oda Gyetven sokat kritizált stílusával, története a tehetséges emberek párkányi tragédiájáról szól, ami ennek a középszerűségnek a folyamodványa. Ennek a fickónak a működése alatt (melyhez azért kellett a képviselők többségének a támogatása is) megtízszereződött a fürdő 30 millió koronás vagyona, elegáns hotel, új medencék épültek, rendkívül javult a szolgáltatások színvonala, satöbbi, satöbbi. De úgy látszik azt, aki ügyes és sikeres, és éppenséggel városi vagyonnal gazdálkodik, azt szükségszerűen előbb vagy utóbb elnyomja az irigységgel megspékelt középszerűség.


De kezdjük a jó hírekkel: december 21-dikén a Leviathan végre elkotródott a határokról, szabad az átjárás! A 2001-es felemelő hídátadási fílingek jöttek elő, mikor éjfélkor átaraszoltunk a máriavalérián: ám az első egomi kocsmában viszont csak forintban lehetett fizetni, melynek hiányában kénytelenek voltunk visszafordulni. A mi oldalunkon nincs soha probléma ezzel: korona vagy forintos, elfogadják, ez egyértelmű párkányi versenyelőny. Kérdés, hogy ilyen lesz e más területeken is?

Harc a kátyúkkal és a szürkebúdékkal
Az elműlt évben (ha nyomokban is, de) fellbukkant az öntudatos polgár is: példa rá a tény, hogy a Bartók utca áldatlan útállapotai és parkolási gondjai végre eljutottak a megválasztottak fülébe, egypár angazsáltabb helyi lakos kezdeményezésére a virtuális képviselői iroda és a városi TV hathatós segítségével. Született is igéret: 2008-ig megszűnnek az évek óta tartó áldatlan állapotok a városnak ennek a részében. Más lapra tartozik, hogy ezzel miért kellett eddig várni? Miért csak akkor kezdenek mozgolódni az emberek, ha a helyzet már a szakadék széléig jutott? Mindenesetre elismerés és tisztelet a bátraknak, akik nekivágtak! Göröngyös az út kifelé a ráhagyóspaternalizmus árnyékából…

Utakról és közvagyonról
Az egy év alatt a város két igen rossz állapotban lévő utat újított fel, az állomásra vezető járda is újjászületett, de a városi közlekedés nagy kérdései még mindig nincsenek megoldva. Tény, hogy a város szívébe belevezetett hídról lejövő/fölmenő autóáradat csak egy új, távolabb felépített híd segít majd, aminek a lehetősége azért még eléggé távolba vesző. Ám ez nem jelenti azt, hogy pl. a „jednotás” körforgalom gödreivel, a minduntalan meglevő parkolási gondokkal és a nyári szezonban orbitálisan megnövekedő forgalommal nem kéne egy egész várost érintő közlekedés-koncepció keretében foglalkozni.

Rossz utak mellett vannak kihasználatlan épületeink is. Az új választási időszak elején egypár képviselő nekiesett javaslatokat gyűjteni a tornatermet is magában foglaló, de mindmáig kihasználatlanul álló lakótelepi iskolaépület valamilyen formájú kihasználásához. Aztán ez az igyekezet is megfeneklett valahol: a sokmillió kilobbizott pénzen befejezett "új iskola" meg azóta is üresen áll.

A másik nagy „közkincs” a fentiekben már említett Vadas termálfürdő. A Párkányer írója azon a véleményen van, hogy ez a cég, a mai körülményeket figyelembe véve, kizárólag magántulajdonban tudná az oly sok kihasználatlan nagy lehetőséget rejtő helyi turizmust igazi húzóágazattá varázsolni, mindenki javára. Noha vannak települések, ahol köszönhetően a meglévő jó tradícióknak, a közvagyon relatíve jól ki van használva, a mi városunk sajnos nem ide tartozik.

Ma a Vadasban, a városházához hasonlóan, az igénytelen középszerűség dirigál, aminek következménye a meglévő erőforrások és lehetőségek pazarlása, a nem túl látványos, de szükségszerű fejlesztések hiánya. S már érkeznek a jelek a sok hitelpénzből, energiából kialakított (korántsem tökéletes) minőség romlásáról is.

De tevékenységet, azt valamilyet ki kell mutatni, be is lett gyorsan dobva a köztudatba a Vadas ötszázötvenmilliós pályázat-terve, s már lehet is csodálkozni a méregdrága látványterveken. Közben meg a fedett uszoda zuhanyozóinál egy ukrán közwécé is gusztusosabb, a szauna meg egyértelműen túlterhelt és felújításra szorul.

Amit építesz, az vagy
A középszerűség a város egységtelen építészeti arculatában is tarol. Az erre kompetens személyek krédója talán a „sokféleség gyönyörködtet”. Más magyarázat talán erre nincs, látva legalábbis az új postaépületet vagy a felépülendő bevásárlóközpont terveit vagy pár ékítő hupiszinekre festett Fő utcai házat.

Ebbe a színes képbe, csak úgy ráadásként, még bele fog lovagolni bronzlován a pocakos Sobieski János is, melynek a tárgyalásával kezdődött ez a blog is.

Azért javul a tájkép: új buszmegállók épültek. Idén eltűnt a város közepéből a keményítőgyár, helyén bevásárlóközpont épül: döntse el ki-ki, hogy ez jó e vagy rossz, egyes maszekok szerint megduplázódik vele a városban található kereskedelmi célokra használt négyzetméterek száma.

Továbbra is a sehanyadik ligában
A képviselőtestület és a Városháza szerint is „megmenekült” a városi sportélet: ez alatt azt értik, hogy egy többmillió koronás intervencióval a pocsékul gazdálkodó sportegyesület vagyona (focipálya és tartozékai) a város tulajdonába kerültek.

Hogy ebbe mi a sportélet megmentése, még nem magyarázta el senki részletesebben: nem váltunk regionális sportközponttá, nem voltak az ingatlanokhoz köthető jelentős sportesemények sem. Ez mellett továbbra is nagyon kevés a fiatalok spontán (értsd nem sportszervezet áltat szervezett) sportolási igényeit szolgáló facilitások. Ide tartozik az is, hogy nincs télen megfelelő, normális úszásra alkalmas medence.

Lévén a Vadas városi tulajdon (ami „közkincs”, ugye?) a városvezetés, ha (nem csak a) fiatalok sportolása fontos lenne számára, akkor már régen pótolhatta volna ezt a hiányosságot (akár egy ideiglenes fedő-búra kialakításával a meglévő szabadtéri medence fölé).

Meeting the press
Ebben az évben kinyiffant egy pályázati pénzből fenntartott „regionális” napilap, a Hídlap. A megszűnés okait ilyenkor lehetne keresni az emberek közéleti közömbösségében is vagy másban, mégis a legegyszerűbb magyarázat, hogy valójában nem volt rá igény, s a divatfrázissá vált „régióban gondolkozni, cselekedni” még merő fikció csupán.

Továbbá ilyenkor erősödik fel bennem az a gyanúhipotézis, miszerint sokszor a különböző „társadalmi” pályázatok tárgya olyan igényeket próbál kielégíteni, melyek nem is léteznek, s az eredmény csak erőforráspocsékolás.

A Párkány és Vidéke, a közpénzből fenntartott ingyenes városi havilap aktualitásban és tartalmilag egyre lejjebb csúszik, közéleti fórumnak nem ad helyet, pedig lenne miről vitatkozni. Talán az egyedüli felvillanó fény az alagútban a városi TV: az önkormányzati ülések közvetítése nagyszerű ötlet volt: sok mezei polgár ilyenkor döbbenhetett rá, hogyan is készül a párkányi törvény és szalámi.

Ebből az egyre jobban eluralkodó középszerűségből azért kiemelkedik a kiválóság egy-egy világítótornya: a zeneiskola profi happeningjei, a városi TV egyre asszertívabb műsorai vagy a párkányi sportolók sikerei. Remélhetőleg egyre több lesz belőlük...

A fényképek kedves bloggerbarátom szives beleegyezésével lettek felhasználva