Mitteleuropa - Körkép, 2010.08.01.

Nemrég Magyarbródban jártam (Uherský Brod). Hangulatos morva kisváros mosolygós emberekkel, egykoron erõs német és zsidó közösségekkel és egy nagy szülöttel, Jan Amos Komenskývel. Egy Fehér-Kárpátokra néző kocsmában üldögéltünk művészember vendéglátóinkkal, gyorsan kiderült rólam és egyik útitársamról, hogy szlovákiai magyarok vagyunk. Néhány sörkortyintás alatt átvettük az “aktuális” szlovák-magyar kérdést és az ilyenkor cseh társaságban menetrendszerűen előkerülő cseh-német kérdést is. Az egyik helyi arc – Hemingway beütésű drámatanár, festő és költő egy személyben – szépen beletrafált a lényegbe: röhejesek ezek a pitiáner viták az évszázadok alatt genetikailag alaposan összekeveredett népek között. Neki is német ősei vannak, és még ki tudja, mifélék.

Egy héttel később Szepesszombatban álltunk meg egy kiadós tátrai túra után. A hajdan karakteres német polgárságú szepességi város ma Poprád egyik külvárosa, szinte elbújik a hegyek alatt a ficói történelemhamisítás és nemzetépítés elől. Illetve nem teljesen: az egyébként fantasztikus hangulatú főtéren álló szabadságharcos obeliszket már sikerült átdedikálni a “háborúban elesettek” emlékére. A genus loci vibrálását viszont mi sem érzékelteti jobban, hogy itt született a prágai Károly híd szobrásza Johan Brokoff, Székely Tibor eszperantista vagy Madagaszkár királynője. A temető német és magyarosított német neveket, valamint egy 1910-ben elhunyt helyi szabadságharczos honvéd sírhelyét rejti.

Múlt pénteken pedig egy ipolyszalkai pincében Pro Libertate feliratú háromszáz éves szőlőprés mellett iszogattuk a hűs borocskát. Szemünk előtt a kékes Börzsöny és az Ipoly völgye izzadt a forró nyári délutánban.

Három különböző helyszín, mégis egy galaktika. Egy letűnt kor mementói azokból az időkből, mikor a többnyelvűség természetes volt, és az érzés – Márai szavaival élve – egyforma “…ötvenmillió ember számára: hogy a császár éjfél előtt lefekszik, s már reggel ötkor felkel és gyertyafény mellett ül, amerikai fonott nád karosszékben, íróasztalánál, s a többiek, akik felesküdtek az ő nevére, mind engedelmeskednek a szokásoknak és a törvényeknek.”

Nemcsak épületek vagy helyek, élő emberek vannak köztünk hírmondóként, csak hogy két kedvencet említsek: Karel Schwarzenberg régi-új cseh külügyminiszter, akinek egyik felmenője még a Monarchia miniszterelnöke volt. Vagy Peter Schutz Kassavárosból, a szlovák újságírás jeles képviselője. De nem csak ők: továbbgondolva a Lidové Noviny közép-európai jegyzetírójának eszmefuttatását a szlovákiai magyarok (a többi régióbéli kisebbséggel egyetemben) az egykori, multietnikus Mitteleuropa utolsó mohikánjai, hasonlóan a már eltűnt szepesszombati, magyarbródi polgárokhoz: ismerik két vagy több utódállam nyelvét és kultúráját, azokban otthonosan mozog(hat)nak.

Ezzel a mentalitással ment (és megy) szembe a nemzetállami eszme, melynek gyakorlata a XIX. században a germanizációval és magyarosítással kezdődött, a második világháborút követően csehszlovákiai németek és magyarok erőszakos kitelepítésével, ez utóbbiak reszlovakizációjával folytatódott. Ma ez a “modern” Szlovákiában a gerincferdítés: másodosztályú polgárként való kezelés, gyanakvás, előítéletek táplálása. Az etnikailag szintén kitisztított Magyarországról is érkeznek a különböző “ajánlatok”: állítva, hogy csak a magyar univerzumhoz kötve van lehetőség a túlélésre.

Az identitás-meghatározásnak, identitásváltásnak Mitteleuropában megvoltak a különböző útjai: a szepesszombati temetőben vannak echte német és magyarosított német nevek is. Ugyanúgy ma is járnak köztünk Katarína Szászovák és Szász Katalinok is. Rudnay Sándor (vagy ha úgy tetszik: Alexander) esztergomi érsekként vígan vállalta, hogy “szlovák vagyok, és ha Szent Péter székébe kerülnék, szlovák maradnék”. Lehet tehát választani.

Van szlovákiai magyar identitás? Érdemes ilyesmifélét építeni? Mitteleuropa hagyománya, üzenete – legalábbis a jobbik fajta belőlük – talán ehhez is tud támpontot adni.

A Híd és az asszimiláció - Körkép, 2010.07.17.

Sokszor elhangzik, nem csak a leszerepelt MKP-s vezérek szájából, hogy a Híd az asszimilációba vezet. Alátámasztó érveket nem nagyon hallani hozzá, az egész nem több egy misztikus utalásnál a nemzethalálra, lásd Csáky: „A Híd egy olyan tákolmány, amelynek az egyik oldalára felhajtják a megtévesztett magyarokat, hogy azokból a másik oldalon szerencsétlen, asszimilált emberek jöjjenek le. Nemzeti szempontból ez vágóhíd, nem kérünk belőle!”

Csákynak nincs igaza, az asszmililáció melegágya a szlovák iskolába adott magyar gyerek. Feleink egyharmada tesz így. Ez így volt az MKP kormánytagsága alatt és így van ma is. Mi győzi meg a szülőt, hogy így döntsön? Sokszor az a meggyőződés, hogy a “gyerek megtanuljon szlovákul”, ami világos utalás a magyar iskolák vélt és valós színvonalára.

Továbbá döntő a szülő saját identitása, hogy mennyire érzi úgy, hogy Szlovákiában magyarnak lenni cool. A szlovák (poltikai) elit sokat tett azért a múltban, hogy ez ne így legyen. Ezért is rettenetesül fontossak a pozitív sikerélmények: az, hogy mennyire láthatóak azok a szlovmagyar példaképek, akik magyar iskolával a hátuk mögött sokra vitték. Saláta Kornéltól Világi Oszkárig. Ez számít, mert mindenki a napra tör.

Itt jönnek be a képbe a politika üznetei is. Az, hogy a Híd mennyire Most, prominenseinek kommunikációja árulja majd el: ha egy napon BB és a többiek arról kezdenek el papolni, hogy szlovák iskolába kell adni a gyereket (vagy mindegy hova adják), akkor az asszimilációs billog jogos lesz. Ha erről nem mondanak semmit, az legalább ugyanolyan súlyos, elhalasztott lehetőség a sokat sérült magyar márka építésében. Amennyiben azonban a Híd szlovák nemzetiségű tagjai (és nem csak a Chmel) is az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozzák, akkor lesz értelme a kötőjelnek a Híd és Most között. Ezt a szlovákiai magyar sajtó gyorsan lecsekkelheti.

Kettős szorítás - Körkép, 2010.06.25.

A szlovákiai magyar érdekképviselet (eddig MKP, mostantól Híd) hosszú ideje kettős szorításban van: egyrészt reagálnia kellett a Ficó-féle garnitúra észmenéseire (nyelvtörvény, tankönyvek, hazafiassági törvény, stb.), másrészt kezelte a Magyarországról érkező stimulusokat is, melynek legutóbbi példája a kettős állampolgárság.

Ahogy már azt a régi blogon többször leírtam, a szlovákiai magyarság s így a közbeszédünk elsősorban ezekre a külső eseményekre kénytelen reagálni, saját kezdeményezésre alig futja. Ezért nem kerülnek terítékre (még házon belül sem) az igazán égető témák: iskoláink minősége, asszimiláció, elvándorlás, helyi demokrácia, halmozott ráutaltságunk az államra, vagy például a szlovákiai magyarok szinte sehol nem tárgyalt krónikusan rossz egészségügyi, mentálhigiéniai állapota. Ha ezeken javít valamit a kettős állampolgárság vagy az, hogy Csáky Orbán oldalán feszítette a mellét, csak tessék, de kérem az alátámasztó érveket!

Éppen ezért a hamarosan kormányra kerülő Híd politikai erőforrásait kissebbségi ügyekben, nagy szerencsétlenségünkre, a romeltakarítás fogja felélni. Amennyire szimbolikus a kettős állampolgárság, annyira sok időbe és energiába kerül majd a megcsorbult érdekképviseletnek a megoldása, valamint a Fico féle észmenések kikapálgatása. Mintha a szlovmagyar valóságnak nem lenne más dimenziója…

Van, csak ezekkel az érdekképviselet nem tudott vagy nem képes alaposabban foglalkozni, melynek több oka is van. Ez a fent említett kényszerpozíció valamint a szlovák (koalíciós) partnerek merev hozzáállása - lásd a koalíciós tárgyalások eredményeit. Azonban sokkal könnyebb lenne a kissebbségi törvényt illetve az intézményi autonómia valamilyen formáját a torkukon letuszkolni, ha nem kéne ez mellett a tűzoltással foglalkozni.

A “képviseleti impotencia” további okai a megfelelő szellemi háttérintézmények hiánya, egyfajta kissebbségi csőlátás valamint a 4 éves politikai ciklus is: mégiscsak egyszerűbb egy magyar egyetemet alapítani, mintsem az alap- és középiskolák színvonalával foglalkozni, ami ugye hosszabbtávú meló, kevésbbé látványos, ezért nem is lehet egyszerű választási üzenetként csomagolni.

Volt remény, hogy a pártszakadást követő poltikiai verseny dob valamit a szlovmagyar érdekképviselet minőségén. A Híd a koalíciós tárgyalások eredményeit (és kudarcait) egyelőre nem magyarázza valami részletesen, az MKP háza tájáról érkező első füstjelek pedig tanácstalanságról és ötletszegénységről árulkodnak. No good.

Istenek alkonya - Körkép, 2010.06.13.

Szombaton földrengés rázta meg a szlovmagyar politikát, ehhez nem férhet kétség. A benyomás egyértelmű: a mai felállásban nem fér el két magyar párt a szlovákiai politikai palettán. Noha legyen ez az állítás bármennyire is helyes vagy helytelen, erre a tapasztalatra négy év múlva az urnáknál sokan emlékezni fognak.

Az egész kampánnyal kapcsolatban az az érzésem, hogy az MKP nem igazán ismeri a választóit. Ahogy azt egy januári postban írtam a felvidéki magyar békés típus, nem szereti a konfliktusokat, legalábbis a nagy többségük. Ha konfliktus, az nem csak szlovák-magyar, hanem magyar-magyar is. Viszont kérdés, hogy lehetett volna e más pozíció az árulózáson kívül, amibe Csákyék beleeveztek? Lettek volna pofás, ütős üzenetek tökös, karakteres emberektől? Ilyenekből az MKP rögtön kettőt is vesztett, a Hídbamenő Bugárt és Simont. Van olyan érzésem, hogy más út nem is nagyon kínálkozott, tekintettel a párt jelenlegi kapacitásaira.

Továbbá, hiányzik, krónikusan hiányzik a profi politikai marketing a párt fő arcai mögül. Mintha nem olvasnának újságot és néznének tévét, hogy hogyan is működik ez. Vagy csak elhitték Csáky 9% százalékát? Nem kommunikált sikeresen a Pál, lenne erről mit írni. Vagy egy kirívó példa: miért tartott hosszú hónapokba egy valamirevaló weblap elkészítése?

Az “újjászületéshez” a porból való feltámadáshoz (ha lehet ilyen szélsőségesen nézni a dolgokat) az isteneknek először porba kell hullaniuk. Duray nyugdíjba, szobatudósnak, Csákyt háttérembernek és entelektüell kalandokhoz, akár egy nagyon hiányzó szlovmagyar think-tank gründöléséhez, vezetéséhez. Berényi és Bárdos meg vegyen magához pár tökös fiatalt és járják az országot. A téma az utcán fog heverni, mindenhol. Másik útként ott van a szlovák politológusok, újságírok és politikusok “rémképe” a radikalizálódó MKP-ről (bár sokan közülük inkább örülnének neki). Az esély és a “kapacitás” megvan rá, de nem tudom elképzelni hogy 3-4 százaléknál többet ki tudnak hozni belőle. Több kell egy “lebo Maďar” krédónál. Valamint egy “lebo Bélánál” is. Mert megérdemeljük.

A szlovákiai magyarság tegnaptól új politikai kisérletbe kezdett, bár a “spolupráca” ideológiai és gyakorlati részletei még nincsenek kidolgozva. Legyen a parlamentbe jutott hét darab szlovákiai magyar képviselő politikával kapcsolatos motivációja bármilyen, ha akarják, ha nem a morális felelősség ezentúl az övék.

Az etnikai alapú párt stigmája - Körkép, 2010.01.04.

Egy ünnepek előtti sörözésen felmerült ez a Híd versus MKP dolog. Elhangzott egy olyan vélemény, miszerint az etnikai alapú politizálás Szlovákiában szükségszerűen mindig negatív reakcióval jár. A valós, országos problémákat mindig elfedi a magyar kérdés és ennek az oka a nemzeti alapú politizálás, és többek között az MKP, mint etnikai alapon szerveződő párt puszta léte is. Noha az asztaltársaság tisztában volt a szlovák-magyar konfliktusok létrejöttének tyúk-tojás dilemmájával, és azzal, hogy jelenleg nincs szlovák párt, mely a magyar kisebbség ügyét legalább részben felvállalná, mégis a hangulat arrafelé tendált, hogy a konfliktus akkor is rossz dolog, megspórolható, elkerülhető és ezért, legalábbis a szlovákiai magyarság részéről, az etnikai alapon történő politizálás rossz út, mert csak generálni fogja a további konfliktusokat.

Ebben a posztban nem azt szeretném vizsgálni, hogy ez az okfejtés mennyire helytelen vagy helyes, minden bizonnyal megérdemelne egy külön vitát. Inkább ennek a felfogásnak az MKP-t érintő lehetséges következményeivel foglalkoznék.

A felvidéki magyar békés típus, nem szereti a konfliktusokat. Zavarja, ha a hovatartozása miatt szívatják, és a kényelmesebbje inkább szlovákul kéri a buszjegyet Szerdahelyről Zsigárdra. De ugyanez a szlovmagyar ezidáig csak szavazott, nem választott. Most már van miből. Így az eddigi MKP-t karikázók komoly részének apelláló lehet a megbékélés, együttműködés üzenete, és ha valaki politikai programot és pártot épít rá, lesznek támogatói. Ilyen felállásban előfordulhat, hogy az MKP-t egyre inkább egy reakciós, nacionalista pártnak fogják tartani a “liberálisabb” Híd mellett, még ha az a valóságban nem is fog így viselkedni. Alapjában véve eddig sem volt másképp: az MKP nemzetiségi alapon politizált, jól-rosszul, de mégis egyedüli pártként felvállalva a szlovmagyar nemzeti közösség ügyeit. Azonban egy létező “alternatíva” mellett, mint a Híd, előfordulhat, hogy MKP-ra egyre jobban rásül a nacionalista jelző és a párt, jobb krédó híján maga is egyre inkább így fogja pozicionálni (és láttatni) magát.

nyerMit tehet az MKP? Minél hathatósabban láttatja, hogy ő a déli régiók számára az egyetlen alternatíva, mely rendelkezik ütős megoldásokkal mind helyi, mind országos szinten. A Híddal kapcsolatos árulózással, durcáskodással és parttalan személyeskedésekkel minél hamarabb fel kell hagyni. Bármennyire sem tetszik, konkurens ellenfélnek (nem gonosz ellenségnek) kell tekinteni Bugárékat, és megtenni mindent, hogy az MKP jobb legyen tőlük (első lépésként például egy normálisabb weboldallal). Idő nincs sok, és ellenzéki szerepben sem akad széles mozgástér. Marad a kommunikáció és a bázisépítés. Kérdés, hogy ez utóbbi mennyire lehetséges a hosszú évek alatt becsontosodott helyi struktúrákban, melyeket nem lehet néhány hónap alatt megváltoztatni. Mementóként álljon itt egy személyes történet: pár évvel ezelőtt, mikor még a Hídnak híre-hamva sem volt, naiv és lelkes huszonévesként felhívtam a helyi MKP elnökét, hogy szeretnék belépni az ottani városi szervezetbe. A telefonból megdöbbent, akadozó hang válaszolt: “öö,..ezt még meg kell beszélni az elnökséggel, nem megy az olyan gyorsan…” meg hasonlók. A konklúzió az volt, hogy “hívjak úgy két hét múlva”, ami úgy zengett, hogy jobb lenne, ha inkább soha - pedig akkoriban még blogot sem írtam:-)

Marad a kommunikáció. Mi mindent csinált a két formáció 2009 utolsó egyedévében? Vizsgálódási alapunk a két párt internetes honlapja, ott elméletileg minden sajtónyilatkozatnak és aktivitásnak meg kell jelennie, tehát minimalizálhatjuk a médiák szűrő szerepét. Az MKP elsősorban a nyelvtörvényre koncentrált. A Híd többször hallatta magát Tokaj-ügyben és az osztrák olajvezetékkel kapcsolatban. Az MKP az utóbbival kapcsolatban szintén, de a weblapjuk szerint legutóbb október 29-én, mialatt a Híd melegebben tartotta a vasat (legutóbbi nyilatkozat december 17.) Érzékelhető Simon Zsolt hiperaktivitása (földalap, telekbotrány, önkormányzati költségvetések, déli gyorsforgalmi út), hasonló kaliberű frontembert a konkurens MKP-ban egyenlőre nem látni. Az MKP megszólalt a Pátria Rádió, adóhivatalok számának csökkentése ügyében, az egészségüggyel kapcsolatban kétszer, a szociális műhelyből szeptemberben érkezett a legutolsó kommunikáció, volt egy-egy kommentár az új borászati törvénnyel és a szlovák közlekedéspolitikai stratégiával kapcsolatban. A többi mind nyelvtörvény, kárpát-medencei képviselőfórum, szobor- és kopjafaállításokon való részvétel. A bezárt párkányi papírgyár ügyében is volt némi mozgolódás, igaz itt nem sok mindent lehetett már tenni, Bauer Edit levelét megírta.

A honlapok végigszörfözése után az a kép alakult ki bennem, hogy noha az MKP sokkal szélesebb témapalettával dolgozik, mégis az újonnan alakult Híd az, mely egyre asszertívabban fogalmazza meg üzeneteit. Az, hogy a MKP igyekszik felvállalni a szlovmagyar mindenes szerepét nemes dolog, de felületességet, amatőrizmust eredményezhet. Túl sok feladat ez egy politikai pártnak, pláne egy szellemi erőforrásokban amúgy is szűkében lévő közösségben. Erre van az outsourcing: például a formálódó Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának több teret kéne adni (vagy inkább hagyni) például nyelvtörvény ügyében vagy a “szlovákiai magyar diplomácia” menedzselésében.

Mégis, a széles paletta vállalása nem mentség az MKP-ban meg-megnyilvánuló amatőrizmusra. A sors szomorú fintora, hogy az MKP-nak most hiányoznak a legjobban azok dolgok, melyeket a párt hosszú évekig, BB-vel az élen hanyagolt és ignorált: szellemi holdudvar (egyfajta think-tank) kiépítése, pofás szakpolitikusok, utánpótlás-kinevelés, tagbázis-építés, weboldal, tökös kommunikáció és médiaszereplés. Ez utóbbival kapcsolatban a bennfentes mondhatná, hogy az MKP-t nem szereti a média és BB-re Zlatica Puškárová mindig szebben fog mosolyogni.

Néha erről nem BB vagy a média tehet: bármennyire is kikasztrált volt, a legutóbbi ellenzéi treffen Csákynak meg kellett volna jelennie. Minden ellenzéki pártelnök ott volt, csak ő nem. Az nem kifogás, hogy Bajnaival meg volt beszélve, hogy Pestre megy, a szlovmagyarok bajait nem a magyar parlamentből fogják megoldani. Sőt, ezt a tévhitet sugallani sem szabadna ilyen rosszul időzített utazásokkal. Az most lényegtelen, hogy mennyire nem ért semmit az egész ellenzéki találkozó, de próbáljuk az egészet egy hezitáló szlovmagyar választó szemével látni, aki nem bírja Ficót, vár valamit a Zellenzéktől, de még nem igazán érti ezt az egész tavaszi magyar pártszakadást. Azon a szép napon bekapcsolta a Markízát és látta Dzurindát, Figelt, Sulíkot, Bugárt, DE a Csákyt nem… Látszat és láttatás: a politikában nagyon fontos, pláne, ha tényleg demonstrálni akarjuk, hogy meg akarjuk buktatni a Ficót.

*

aborigosVégezetül egy gondolat erejéig vissza az etnikai alapú politizálás vádjához. A szlovák politikai pártok, véleményformálók és a szlovmagyar úgynevezett liberális vonal állandó kritikája, hogy az MKP etnikai alapú párt és hogy ez rossz, nem modern és ellehetetleníti az együttműködést a szlovákokkal. Sok mezei választónak, de véleményformálónak is ez a “magyarkodás” annyira érzékeny és zavaros fogalom, hogy nem tesznek különbséget a 64 vármegyések és hasonló elemek szánalmas nemzeti romantikázása, és a tökös szlovákiai magyar érdekérvényesítés között. Ez utóbbi természetes, hogy tartalmaz etnikai elemet: a magyar iskolák, magyar nyelvű tankönyvek, magyar nyelvhasználat ügyét nem lehet másképp felvállalni. Kérdéses azonban, hogy mennyire tesznek jót az MKP-nak a belülről jövő „magyarkodó” elemek és megnyilvánulások (pl. Felvidek.ma szellemisége, Duray, vagy Csáky némely megnyilvánulása). Ez utóbbi nem hiszem, hogy az MKP-nak több szavazatot jelentene Szlovákiában, viszont az SNS-nek (és talán a Hídnak) igen. Egyáltalán érdemes az MKP-nak ilyen magyarkodó húrokat pengetnie? Valóban szavazatokat vesztene vele? Mennyit? Mekkora ez a szlovákiai magyar “nemzeti bázis”?

A nemzetiségi alapon való konfrontálódás sokszor elkerülhetetlen, azonban konfrontálódni tudni is kell. Némely “etnikai” ügy széles kontextusba helyezhető: például a nyelvtörvény szelleme nem csak a szlovákiai magyarok gerincét görbíti, hanem a Köztársaság minden polgáráét. Továbbá, minél jobban láttatni kell, hogy az MKP-nak nem közömbösek az országos problémák és vannak rá megoldási javaslatai. Ez nem a minduntalan számonkért Szlovákia iránti „lojalitás” kifejezése. Egészen egyszerűen csak annak, hogy itt élünk és jól akarunk élni.

Tulajdonképpen mindkét párt elemi érdeke az együttműködés (már ha kormányra akarnak kerülni), a különbség a hangsúlyokban és módszerekben lesz. Az, hogy ezt a szlogent a Híd fő krédójává tette, hátrányosan érintheti az MKP-t. Mindennek ellenére a sors kegyetlen pofonjaként csattanhat az együttműködés-üzenet arcán egy esetleges 4,5-4,5 százalékos MKP vs. Híd választási eredmény, ami után nem lesz a szlovákoknak kivel együttműködnie az ország legfontosabb porondján, a parlamentben.

Honlapok harca avagy miért nincs Csákynak blogja? - Körkép, 2009.12.28.

A szlovmagyar pártszakadáskor az volt az egyik fő teória, hogy megszűnik a monopolizált közélet és kialakul valamiféle verseny a két párt között, minőségjavulással, programok ütköztetésével, satöbbi. Ebből kiindulva nézzük meg a két párt honlapját, vajon ott már beindult a versengés?

Az egyszerű mezei szörföző-választó (aki már nagyjából tudja, hogy működik a RSS és az e-mail), a Híd portálján könnyen megtalálja azt, amit keres. Egy klikkeléssel feljelentkezhet hírlevélre, üzenetet küldhet BB-nek, figyelheti az upcoming eventeket vagy továbbklikkelhet a youtubos HídTv-re. Az oldal nincs “túlpakolva”, egyszerű, áttekinthető, könnyen kezelhető. Fene tudja, hogy BB miért nem csináltatott az emkápés elnökösködése alatt pártjának hasonló frappáns weblapot?

must1

Tovaklikkelve az MKP-re, kamaszkori webszerkesztési kisérletek emlékei rohannak meg - legalábbis ami a szlovák verziót illeti. Képzelhetjük, hogy mit gondol az ideklikkelő véleményformáló szlovák újságíró vagy az MKP-vel szemben előitéletekkel terhes szlovák választó.

mkpsk1

Átklikkelve a magyar zászlóra némiképp, foszlányaiban észlelhető az evolúciós nyomás: a magyar verzió - mely ezidáig a szlovák sablonhoz hasonló volt - már valamelyest megújult, de még messze nem lehet rámondani, hogy profi. Ilyen weboldalt egy magát modernek tituláló párt nem csinál. Noha van eseménynaptár, hiányzik a RSS és nem lehet hírlevélre sem feliratkozni (legalábbis nem találtam). Van viszont párttévé, bár szubjektíve a Hidas megoldás jobban tetszett. Az MKP webjének hatalmas fegyverelőnye, hogy rengeteg dolog megtalálható rajta. A gond “csupán” a vizuális elrendezés, pofás design és a befutott webes megoldások hiánya. Összefolyik az egész. És lehet, hogy a Fidesszel rokon pártnak tartja magát az MKP, de hogy ebbe a jobb oldalon található dossziés oldalelemek lekoppintása is bele tartozik… az nem utal tökös felvideki öntudatra.

emkape2

Mindkét párt oldaláról hiányzik a Facebookos és más közösségi portálok ikonjai, ahonnak a potencionális választó átkerülhet az interaktív részre, ahol virtuálisan érintkezhet a többi szimpatizánssal. Ezért manuálisan megyünk tovább a fejszbukkra, ahol a keresőmezőben kutatunk elvtársaink után. Az eredmény kontrasztos, világosan látható a virtuális szakadék a két formáció között:

fejszbuk4

fejszbuk21

Amennyiben igaz az a hipotézis, hogy Obama a Facebookon keresztül nyerte meg a választásokat, akkor már régen szólnia kéne a vészcsengőnek a Čajaková utcában (ha van egyátalán ilyen csengő).

Színházmentés felvidéki módra - Skanzenépítés I. - Körkép, 2009.12.08.

A kassai Thália színház “megmentésének” hátterét többek között Lashee kolléga postjából és az Új Szó tényfeltáró írásából ismerhetjük. Csupán pár gondolat és kérdés, ami ennek kapcsán felmerült bennem:

Érthető és sajnálatos a nehéz anyagi helyzet, de azt túllihegni egyátalán nem volt morális. Következményei lesznek. Előfordulhat, ha ténlyeg válságos lesz a színház gazdasági helyzete, már nem lesz ekkora adakozókészség. Aki egyszer hamisan farkast kiált, nehezebben számíthat a következő alkalommal segítségre.

*

Ez a viselkedési minta arról győzheti meg a többi szlovmagyar kultúrális szervezetet, hogy ha baj van (vagy akár ha még nincs teljesen baj), akkor a világmagyarság pénzére mindíg számítani lehet. A közpénzekért felelős szlovák meg gondolhatja, hogy adhatunk nekik kevesebbet, a maradékot úgyis “nemzetileg” összeadakozzák.

Továbbá, kialakulhat egy olyan kép a szlovákiai magyarság fejében, hogy ha baj van, akkor egyátalán nem szükséges közösségileg angazsálnia magát, mert mindíg lesz fehér lovon érkező világmagyarság és “anyaország”, aki majd segít megőrizni a kis kultúrális skanzenünket. A Duna TV oldalán található adakozói lista alapján a 24 millió forintból csupán 1,351 millió érkezett Szlovákiából. Ez a szlovmagyar közönbös, passzív mentalitás így is eléggé domináns, az ilyen történetek, mint a Tháliáé meg csak erősítik a létjogosultságát. Ha nem tudjuk (illetve nem akarjuk) önerőből megtartani a színházainkat, akkor mit várhatunk más területeken?

*

A szegény asszony két fillérje szép történet és komoly morális tanítás is egyben: gyakorlása kialakít, ápol egyfajta közösségi, felelős hozzáállást az adakozóban. Pusztán pénzügyi szempontból azonban, és tekintetbe véve a szlovmagyarok számát, ezek a két fillérek nem feltétlenül mentik meg a segélyezett szervezeteket - hacsak nem adakozik az összes “szegény asszony”. Ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy hol van a szlovmagyar (gazdasági) elit, akik jó példával elöljárhatna az adakozás erényének népszerűsítésében, elmélyítésében? Valószínű azonban, hogy ők ugyanolyan közönbössek és passzívak, mint az a közösség, amely kitermelte őket. A fejétől bűzlik a hal, vagy fordítva?

Amikor Husák elvtárs a földre zuhant - Körkép, 2009.11.15

Nyolc éves voltam, amikor 1989 novemberében az iskolában a Nagy Októberi Szocialista Forradalmról tanultunk. A tanító néni hatalmas, ákombákom betűkkel írta fel a fontos dátumokat és főszereplők nevét a táblára, mi meg a frissen szerzett írástudásunkkal buzgón körmöltünk. Egyszer csak hirtelen, a tábla felett lógó Husák elvtárs bekeretezett képe megindult lefelé, s nagy robajjal az éppen továbblépő tanító néni mellett csapódott a földnek. Megijedve pislogtunk, a tanító néni meg, aki mintha még nem fogta volna fel, mit is úszott meg pár centi híján, csak ennyit mondott: “…majd visszatesszük.” Persze már soha nem tettük vissza, cserébe viszont valamivel később kaptunk egy színes, vidám Havelt, akit a tanító néni, elemi óvatosságból inkább a katedra mellé függesztett ki.

Húsz évvel a berlini fal és a vasfüggöny leomlása után sokakban ott a csalódás: nem jött el a megígért “mesés Nyugat” gondtalan jóléte és kényelme. Pláne ilyenkor, amikor munkahelyek szűnnek meg, egyre szaporodnak a populista, korrupt politikusok, uraskodó bürokraták és gátlástalan “üzletemberek”, nem könnyű az elért eredményeket méltatni és azzal érvelni, hogy így, két évtized után is sok a vesztenivalónk.

Noha a számok szerint a régió országai még mindig messze vannak a Kánaántól, - a jóléti színvonalat szemléltető egy főre eső nemzeti jövedelem Csehországban és Szlovákiában 40%, Magyarországon és a lengyeleknél a nyugat-európai átlag 30%-ka-, nem hinném, hogy szegényeknek kell tartani magunkat.

Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vesztesek: kilátástalan régiók, elnéptelenedő falvak, a sok helyütt lyukas szociális hálón átzuhanó közösségek. Máshol ez a háló túl nagylelkű: arra motivál egyeseket, hogy járadékvadászként éljenek, semmint arra, hogy inkább maguk tanuljanak meg halat fogni. Ahol az állam túlzottan magára vállalta a “jóléti rendszerváltást”, elhanyagolva a nehéz reformokat, ott alaposan eladósodott. A parti a tavalyi pénzügyi válsággal ért véget, mely a régióban különösen keményen csattant, ficánkoló nemzeti valutaárfolyamokat, megdrágult egyéni és állami adósságot, megszorításoktól dühös, keserű tömegeket hagyva maga után. Ennek ellenére úgy néz ki, a pirula nem volt elég erős, a lecke nem volt elég tanulságos. Hiába azonban minden populista igéret vagy tudásalapú társadalmat hirdető utópia. A kicsi, nyitott gazdaságok (még stabil bankokkal, alacsony adóssággal) mindig is jobban ki lesznek téve a globális hatásoknak, legyen szó akár konjuktúráról vagy visszaesésről. Meg kell tanulni ezzel együtt élni.

A vasfüggöny eltűnésével, majd az európai uniós csatlakozással a határok már csak vonalak a térképeken. Bármennyire is nem tetszik egyeseknek, a húsz év alatt beáramló külföldi tőke, menedzseri, technikai know-how és szabad kereskedelem jólétteremtő szerepe elhanyagolhatatlan. Nem csak a világ jött be hozzánk, hanem fodítva is. A nagyszülők hitetlenkedve hallgatják az Nyugatot megjárt unokák beszámolóit a tiszta, rendezett utcákról, ahol a hazai viszonyokhoz képest “minden működik”. Ezek a történetek rávilágítanak arra, hogy hiába van sok zöldmezős ipari park vagy klimatizált open-office, egy prosperáló kapitalizmus nem létezhet megfelelő intézményi keretek, szabályok nélkül. Lehet (és kell) jó törvényeket alkotni, felelőssen kormányozni, de ez messze nem minden. Az emberi viselkedést láthatatlanul szabályozó ezernyi íratlan szabály, attitűd, “nemzeti karakter” szerepe sokkal nagyobb, melyeket a törvényhozó nem írhat át egyetlen tollvonással. A berlin fal ugyan leomlott, de továbbra is áll bennünk egyfajta fal: alacsony a társadalmi bizalom, ami egy jól működő piacgazdaságban létszükséglet: a szerződések önkéntes betartása, a magántulajdon tisztelete vagy az egyéni igyekezet elismerése.

Sokszor éppen a válaszott politikusok által vezetett állam rombolja a lassan épülő bizalmat és polgári étoszt. Rossz, kusza törvényekkel kényszeríti az embereket spekulálásra, a szabályok megkerülésére. Nem meglepő, hogy az adóhivatal automatikusan csalóként tekint szinte mindenkire. Az igazságszolgáltatás döcögő, kiszolgáltatott a politikai hatalomnak, a társadalomban még mindig az emberek, nem a törvények uralkodnak.

Érthető, hogy a sok tökéletlenség és félsiker után a jelent cinikusan nézzük. Sokat tehetnek erről azok a húsz évvel ezelőtti (érthetően) euforikus hangulatban született rózsaszín jövőképek, illuzórikus elvárások. Mégis, az életünk ma egészen más, mint 1989 előtt volt, több szempontból is sokkal jobb. Teljesen más a jelent a múlthoz, mint a jelent az akkori elvárásokhoz és illúziókhoz hasonlítani.

Szép novemberünk van idén, reggelente munkába menet felidézve a húsz évvel ezelőtti gyerekorri emlékeket, az első bécsi kirándulást, örömmel arra gondolok: mennyire jó, hogy vége lett ennek a lélekmérgező szocinak, szabadok vagyunk s a meglévő nyavalyák ellenére tényleg minden csak rajtunk múlik.

Homecoming

Egy kétéves szereplés után a Körképen visszatérek a régi blogomra. Fura volt, még a jelszót sem sikerült elsőre beütnöm.

Most felpakolom a körképes évek termését ide is, időrendi sorrenben, hogy egy helyen lehessen követni szellemi (vissza)fejlődésemet.

III. Szlovákiai Magyar Polblogger Találkozó

Erre most sajnos nem tudtam elmenni, de előtte Gerojjel megejtettem két "előkészítő" találkozót Pesten. Örülük, hogy a hagyomany gyökeret vert s íme a harmadik szlovmagyar bloggertalalkozó nyilatkozata:


Halloween vigíliáján hajoltak össze újfent a szlovmagy bloggerek. A tetthely ezúttal a fővárosi Budvar Pub volt.

A jelenlévők a kormány, a közállapotok, az MKP, a Híd, valamint a felvidéki magyar közéleti restség és hülyeség szidalmazása után a következőkben egyeztek meg:

1. Felvidéki magyarnak lenni cool. Tegyünk érte, hogy ezt mások is így lássák! Dolgozzunk a felvidéki és a regionális identitás kialakításán, mert ezek egyelőre hiánycikknek számítanak.

2. Arányaiban szemlélve kevés a szlovmagy polblog. Mivel a bloggergyártás - bár kellemes, de - nagyon időigényes folyamat, nem errefelé vezet az út. Írjon mindenki sok jó posztot! Kövessük figyelemmel a megyei választásokat is!

3. Kövessük Tizedes kollégát abban, ami neki már van, a többieknek meg még nincs!

4. Éljünk környezettudatosan, és használjunk szabad szoftvereket. Most jelent meg az Ubuntu Linux új verziója.

5. Igen a megbékélésre, nem az erről szóló pártmaszlagokra!

A tudatmódosító szerek fogyasztásával egybekötött rendezvény résztvevői a következő blogok szerzői voltak:

Philosophus Naplója, Komáromi blog, Tizedes, A hírlapíró és a halál, Körkép, Szótlan Szemtanú

A Schwarz-Gelb szépsége

Végre egy választási eredmény, aminek igazán örülni lehet! Vasárnap este óta egyértelmű, hogy Németországban a konzervatív CDU/CSU és a liberális FDP alakíthat kormányt a hétvégén lezajlott választások után. A remekül szereplő FDP vállalkozáspárti, alacsony adó és széles dereguláció híve, ellentétben az eddigi szocdem kormányzópárttal inkább Amerika-, mint oroszbarát. Ez a profil viszont talán keveset fog érni egy külpolban egyre langyosodó Obamával szemben.

Sokan reménykednek, hogy Merkelnek ezután nem lesz megkötve a keze, hogy Berlinben bátrabb reformlépéseket tegyenek az elkövetkező években. Vonzó analógiaként sejlik fel a 2002-es szlovákiai fordulat, amikor a fő kerékkötő baloldali párt kirepült a Dzurinda-kormányból és elkezdődhettek a reformok.


A német kihívások listája nem rövid, amibből talán a vészesen ketyegő demográfiai órát emelném ki, ennek pénzügyi, gazdasági és társadalmi következményeivel egyetemben. Kérdés, hogy egy ilyen hosszabbtávon megmutatkozó, formálódó jelenség hogyan válhat akuálpolitkai kérdéssé egy négyévenként választói értékelés alá vont kormányzatnál? Aktuális ügyekből így is van elég: foglalkoztatottság, oktatás, bevándorlók... Előfordulhat, hogy ezentúl éppen a politikai patkó középen dekkoló CDU/CSU lesz a bátor lépések akadálya. A németek viszont szeretik a kompromisszumokat, nem csoda, hogy "a politika a lehetséges művészete" maxima ezen a földön hangzott el először.

*

Egy jó nagy adag optimizmussal előreszaladva az időben már lehet örülni brit toryk jövő évi győzelemnek. Képes lenne replikálódni a 80-évek nagy, konzervatív generációja??

Szlovmagyar blogok már az éterben is

Az Új Szó Szalon rovata után a Pátria Rádió is felfigyelt a virtuális szférában zajló egyre intenzívebb közbeszédre, most szombaton futott le az első műsor, ihol a ink reá.
A bloggerhírszerzőszolgálat szerint az éterbeli blogmustra várhatólag szombat délelőttönként lesz hallható, ha nem tetszik, hát kikapcsolható...