III. Szlovákiai Magyar Polblogger Találkozó

Erre most sajnos nem tudtam elmenni, de előtte Gerojjel megejtettem két "előkészítő" találkozót Pesten. Örülük, hogy a hagyomany gyökeret vert s íme a harmadik szlovmagyar bloggertalalkozó nyilatkozata:


Halloween vigíliáján hajoltak össze újfent a szlovmagy bloggerek. A tetthely ezúttal a fővárosi Budvar Pub volt.

A jelenlévők a kormány, a közállapotok, az MKP, a Híd, valamint a felvidéki magyar közéleti restség és hülyeség szidalmazása után a következőkben egyeztek meg:

1. Felvidéki magyarnak lenni cool. Tegyünk érte, hogy ezt mások is így lássák! Dolgozzunk a felvidéki és a regionális identitás kialakításán, mert ezek egyelőre hiánycikknek számítanak.

2. Arányaiban szemlélve kevés a szlovmagy polblog. Mivel a bloggergyártás - bár kellemes, de - nagyon időigényes folyamat, nem errefelé vezet az út. Írjon mindenki sok jó posztot! Kövessük figyelemmel a megyei választásokat is!

3. Kövessük Tizedes kollégát abban, ami neki már van, a többieknek meg még nincs!

4. Éljünk környezettudatosan, és használjunk szabad szoftvereket. Most jelent meg az Ubuntu Linux új verziója.

5. Igen a megbékélésre, nem az erről szóló pártmaszlagokra!

A tudatmódosító szerek fogyasztásával egybekötött rendezvény résztvevői a következő blogok szerzői voltak:

Philosophus Naplója, Komáromi blog, Tizedes, A hírlapíró és a halál, Körkép, Szótlan Szemtanú

Szlovmagyar blogok már az éterben is

Az Új Szó Szalon rovata után a Pátria Rádió is felfigyelt a virtuális szférában zajló egyre intenzívebb közbeszédre, most szombaton futott le az első műsor, ihol a ink reá.

A bloggerhírszerzőszolgálat szerint az éterbeli blogmustra várhatólag szombat délelőttönként lesz hallható, ha nem tetszik, hát kikapcsolható...

Miért nem jó a szlovákoknak a nyelvtörvény?

Számos fórum tárgyalta már, hogy a szlovákiai magyarok számára miért káros a hatályba lépett nyelvtörvény. Ezért most azzal próbálunk foglalkozni, hogy miért káros az ilyen szabályozás a többségi szlovák nemzetre nézve. Kezdjük egy szabadelvű maximával: az állam jobb, ha minél kevesebb dolgot szabályoz. Így van ez a nyelvhasználattal is.

Ez a törvény:

- növeli az állam hatalmát, a bürokraták, poltikusok lehtőségeit, hogy céljaik elérése érdekében, hatalmuk megőrzése, növelése érdekében a élet minél több területén beleszóljanak az ember életébe.

- azt a téves képzetet erősíti az emberekben, hogy az állam és politikusok írott törvényekkel minden problémát megoldhatnak. Holott az emberi viselkedést, emberi viszonyokat számtalan, íratlan szabály, szokás szabályozza szinte észrevétlenül, sokszor sokkal hatékonyabban, mint az igencsak látható törvényhozáson keresztül megnyilvánuló állami hatalom.

- tekintettel a törvény jellegére (nyelvhasználatot szabályoz), annak definíciói nem pontossak, és nem is lehetnek soha pontossak, ezért túl széles értelmezést tesznek lehetővé. Ezzel vissza lehet élni mindkét oldalon. A bibi viszont az, hogy az államnak törvényei értelmezéseinél mindig nagyobb a mozgásterülete, mint az egyénnek. Egy analógia az adószabályok világából: egy nem pontos definíció az adótörvényben millió eurók sorsát kérdőjelezi meg, melegágya az adócsalásnak, de ugyanúgy az állami igyekezetnek, hogy az illegalitás határán minél több pénzt seperjen be az adófizetőktől. Akik inkább fiztenek, mintsem hosszadalmas procedúrákon, pereken keresztül szerezzenek érvényt igazuknak.

Éppen ezért egy nyelvi jogsértésen kapott egyénnek inkább korlátozotabbak a lehetőségei, mint a jogászokkal és procedurális eljárásokban tapasztalt bürokratákkal felvértezett minisztériumnak egy jogértelmezési vitában. Az egyénnek racionálisabb visszavonulót fújnia és beismerni, hogy jogot sértett. Nem kell leírni, hogy ez hosszabb távon mihez vezethet...

- hátrányos lehet a szlovák-lengyel, szlovák-ukrán viszonyra, legalábbis a Dunajec partjairól már érkeznek az elégedetlenkedő hangok. Bár elképzelhető, hogy a törvény betartatását a behajtók inkább a magyarok lakta területeken fogják komolyabban venni, semmint a guraloknál vagy ruszinoknál. Ez egyrészt etnikai alapon formálódó kettős mércét jelent: deformálja az állami hivatalnok morális integritását, más szóval különbséget fog tenni egyenlő és egyenlőbbek között. Másrészt, ha a szlovákok és nem magyar nemzetiségűek idővel úgy látják, hogy a törvény elsősorban a "magyarok ellen van", ez deformálhatja a jogtudatukat, más törvények megartásának/betartásának tudatát.

- része a 2006 óta tartó megtévesztő-shownak. Eltereli a figyelmet más, nehéz problémákról - ebben a szlovákiai magyarok akaratlanul asszisztálnak. Tematizálja a közbeszédet, mely ezzel foglalkozik, nem a sokkal komolyabb ügyekkel.

- mivel a "jó kormányzás" nem ilyen praktikákról híres, ellehetleníti annak kultiválását, fejlődését, a szlovák jogkultúra zsákutcás irányt vesz.

*

Végezetül: lehet uniformizált szlovák nemzetállapot építeni, és ebben a nyelvtörvény tökéletes eszköz. Láttatni kell ezért a szlovákokkal ennek az uniformizáltságnak a hátrányait és veszélyeit. Éveink súlyán és szövetséges-keresési igyekezetünk sikerén fog múlni fog minden.


Korábbi kapcsolódó írások:

Rendőri fellépésekről

Feltámasztott jogi hullák

Felvidéki skanzenépítés

Van egy történet a ketrecbe zárt oroszlánokról. Az állatok fel-alá mozognak a rácsok mögött és bámulják a kinti világot. Egy idő után a rácsokat eltávolították, az oroszlánok most már szabadok, de ők még mindig az egykori rácsok mentén járkálnak, a ketrec még mindig a fejükben van, eszkükbe sem jut átlépni a már nem létező korlátokon.

Aki rendszeresen olvassa ezt a blogot, talán észrevehette, hogy nem vagyok valami nagy (lovas)szobor rajongó. Nem nézem jó szemmel ezt a vehemens szlovmagyar szobor- és kopjafaállítási mániát, régebben leírtam, hogy miért. Ha már viszont állítunk egyet (melytől büszkén hirdetjük, hogy Szlovákiában a legnagyobb), akkor érdemesebb lett volna megpróbálni eljátszani az “összekötő kapocs” szerepét. Mármint magyarok és szlovákok között. Azaz, kinyilvánítani, hogy ezt a napot és szobrot együtt szeretnék ünnepelni a szlovákokkal. Még ha a többségük ezt velőből visszautasítaná is, az invitáló kezet ki kellett volna nyújtani. Enélkül jogosan gondolhatják, hogy Istvánt kisajátítottuk magunknak, hirdetve, hogy ő “elsősorban a mienk”. Legyünk őszinték, sokan közülünk így is gondolkodnak: „nekünk bezzeg volt Istvánunk, nektek szlovákok csak mitológiai homályba vesző Szvatopluk”.

A szoborbizottság 5-0 arányban leszavazta a szlovák elnök meghívását. Persze, ki nem állhatjuk őt és megvan rá az okunk. Viszont a köztársasági elnöki intézményt nincs miért utálni. Még mindig inkább a személyt nézzük, nem az intézményt, amit urambocsá’ ő képvisel. Ez a keleti eredetű személyi kultusz hatása, felhagyni vele nem egyszerű. Egy embert lehet utálni-imádni, de tisztségnek, melyet visel, kijár minden tisztelet. Elsősorban azért, mert minket, polgárokat képvisel. A szoborbizottság nem elsősorban Gasparicsot hívta volna meg, hanem a Szlovák Köztársaság elnökét, annak az államnak az első emberét, melyet adópénzünkből mi is eltartunk és szolgáltatásait igénybe vesszük. Annak az államalakulatnak az első emberét, melynek területe szerves része volt a történelmi Magyar Királyságnak és hagyományaiban-szokásaiban inkább Magyarországhoz, mint Csehországhoz hasonlatos. A szoborállítók ugyanúgy viselkedtek, mint a már nem létező rácsok között kószáló oroszlánok. Nagy lehetőség volt, kár volt kihagyni és ezek után még nehezebb lesz az ilyen “kitörést” bárkinek is megpróbálni a szlovmagyarok közül– már csak az augusztusi akcióból következő (jogos) sértettség, düh, csakazértis kellemes fílingje miatt is.

Nem meglepő annak a néhány, valamirevaló szlovák újságírónak a véleménye, miszerint a szlovákiai magyarok legutóbb ország-világ tudatára adták, hogy ezzel a szoborral az etnikai skanzenüket építik. Persze, hogy azt tesszük!

Kérdés, hogy mi mást tehetünk? Ilyen erős és dinamikus asszimilációra ez az első, természetes reakció. Mert fogyunk, kegyetlenül..., pláne, amikor azt hallom, hogy magyar többségű városainkban a gyerekek majdnem fele szlovák óvodába megy…

Lehetne másképp is, csak mi úgy látszik képtelenek vagyunk rá. Ez múltkori baráti beszélgetésen merült fel, hogy a komáromi és párkányi lovasszoborra összegyűjtött pénzből már vígan elindulhatott volna két helyi alapítvány, mely a szűkebb régió-város iskoláira „tapadva” ráállna a tehetségnevelésre, a buzgó lokálpatrióta szellem építésére-ápolására. Ha olyan profi iskolákat akarunk, ahonnan gerinces és ügyes szlovákiai magyarok kerülnek ki, akkor ahhoz gerinces és ügyes tanárok kellenek. Közhely, hogy a tanári pálya nem perspektivikus, olyanok mennek tanítónak, akik nem odavalók, valamint elveszett a tanárok tekintélye. Itt az ideje elkezdeni újra építeni! Kevésbé látványos, rengeteg aprómunka, időigényes. Viszont a kényelmes asszimilációtól és szellemi lecsúszástól nem szobrok fogják a szlovákiai magyarságot megmenteni, hanem a ilyenfajta helyi összefogások.

Kapcsolódó írások:

Amikor még volt vér a pucánkban...

Több szexet autonómia helyett!

Lássuk a medvét!?

Nézem a pártalapítókat az első sajtótájékoztatójukon. Csupa komoly, sértett arc. Mimikájukban, mondanivalójukban semmi nyoma nincs valamiféle "új üzenetnek" vagy "új kezdtenek", csak a sérelemnek. Az elhagyott hajón sem hallatszanak önkritikus hangok, a tengerészek mulatnak és terjeng a tömjénfüst.

A demokrata szemlélődők a rosszban a jót keresik és úgy vélik megtalálták: megszűnt a szlovákiai magyar egypártrendszer, megrendült a monopólium a közéleti diskurzusban. A tankönyvi modell szerint most jöhet a programok és az álláspontok ütköztetése, s végre beindul a "verseny", lesz "konkurencia" - így az optimista forgatókönyv.

Verseny biztos lesz: szavazatokért. Kérdés, hogy mi mentén? Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez elsősorban személyeskedés lesz, semmi több. Egyrészt azért, mert mind a kivonulók, mind az MKP-ban maradt főemberek képtelenek másfajta kommunikációra. Egyiküknek sincs magvas mondanivalójuk a szlovákiai magyar jövővel kapcsolatban -legalábbi én még nem hallottam ilyet. Másrészt, az ilyen mondanivalót a szlovákiai magyarok nagy része nem is igényli. Legyünk realisták és ismerjük be, a többségnek bőven elég a bugári mantra ("A Híd azt szeretné elérni, hogy a kisebbségek megmaradhassanak, amihez kisebbségi oktatásra és kultúrára van szükség." ) vagy a Csáky-féle "megsérült a status quo" meg "a szlovák társadalom éretlen" fordulatok, alkalmanként megfűszerezve egy kis Durayval a múltbéli sérelmekről, ki-a-magyar-és-kinem-ről s a soha nem részletezett, homályos önrendelkezési formákról.

Lássuk a medvét! Tényleg látni akarjuk?

Medvét látni a vadonban szép, felemelő dolog, sokszor azonban visszafelé sülhet el az ilyen vizuális kontaktus, ezért inkább jobb nem kívánkozni utánna. Hasonlóképpen vagyok a két párt "versenyével" kapcsolatban, melynek kimenetele a 2010-es választásokon sokféle lehet.

Mégha egy értelmes poltikiai vita is kerekedne a szlovákiai magyar hogyantovábbakról (amiben kételkedem), a (vágó)Híd megerősödése mindenképp az MKP szavazói bázisának rovására fog menni (szlovák szavazatokban reménykedni wishful thinking) és nagy valószínűséggel a szlovákiai magyar parlamenti képviselet kárára. Ilyen medvét én nem szeretnék látni.

Lesz ez még így sem (jegyzetek)

Az európai parlamenti választások nem fontosak. Úgy látszik rájött erre a zeMKáPé vezérkara is, mert EP-voksolás ide vagy oda, nem telik el egy nap, hogy ne köpnének be újabb semmirevaló verbalitásokat a Bugár - Csáky csetepaté kapcsán. A párt európai politikájáról meg nem hallani semmit. Eléggé valószínű azért, mert nem létezik. Az MKP eu-s politikája az, hogy nincs eu-s politika - mondaná Sir Humphrey. A szlovmagyar média meg tudósít a kakasviadal minden részletéről - mert muszáj. Kíváncsi vagyok, mit fognak gondolni erről 50 év múlva a politikakutatók, ha a 2009-es újságcikkeket fogják olvasni. Vagy száz év múlva, a szlovákiai magyarok eltűnésének okait kutató etnológusok.

*

Újabb önjelölt autonómiás "alapító (g)atyák" jelentek meg, most Bószalandon kívül, Szerdahelyen. Megnéztem a videókat róluk, hát eléggé gáz...elkeserítő, hogy ha netalántán felmerül valamiféle diskurzus a szlovmagyar hogyantovábbakról, akkor azt ilyen palik csinálják. Ez is egy kép rólunk: ilyenek voltunk anno 2009-ben. Márpedig közélettel mindig foglalkozik valaki, s ha arra mások (esetleg nagyobb intellektuális kaliberrel, hitelesebb személyiséggel) nem hajlandóak, akkor csinálják mások.

*

Az autonómia ideája ezentúl is megmarad örökzöldnek, a minden problémát gyógyító panaceumnak. Egypár helyen viszont már megkezdődött a felébredés, ami nem feltétlenül kellemes, de szükségszerű. Továbbra is vallom, hogy autonómiatérképek rajzolgatása helyett inkább földhözragadtabb és kevésbé látványos dolgokkal kéne foglalkozni.

*

Másfél hónapon belül szomorú évfordulóról emlékezik meg a szlovmagyar blogoszféra. A Felvidék Tóta W.-je ugyanis épp egy éve, július elsején húzta le a redőnyt, egyenlőre úgy tűnik, véglegesen. Hiányoznak a kolléga írásai, sok mindenben inspiráltak.

A lét a tét?

Világos lehet mindenki számára, hogy a jelenlegi, MKP-belüli zajló viták nem programokról, eszmékről, egyszóval nem érdekképviseleti hogyantovábbokról szólnak, hanem csak személyekről.

Természetesen ne legyünk naivak: a politika az erős személyiségekről szól, arról, hogy ki az alfa hím és merre vezeti a bandát. Ez így is van rendjén és szükség van az ilyen egyénekre, a langyosakat nem csak a Jóisten köpi ki a szájából. Általában azonban a politikai személyiségekhez kapcsolódik egyfajta politikai krédó is, üzenet, program, amit hirdet és megvalósít. Sokszor ez az üzenet nagyon világos és jókora szekérnyomot hagy maga után: Thatcher, Reagan vagy akár Kohl, vagy a kevésbé fényezett vonal (vagy majd a jövő teszi azzá), mint pl. Blair, Dzurinda, Tusk, Lipsic ésatöbbi, a listát lehetne sokáig folytatni.

A szlovákiai magyarok egyetlen politikai képviseletét jelentő MKP-ban viszont alig hallani bármilyen „üzenetről”, csak erős(ködő) személyek vannak, a felvidéki hobbitnak megfogható program, üzenet nélkül. Ismeri valaki például Gál Gábor politikai krédóját? Mit akar ez az úriember elérni? Miben hisz? Mit hirdet? Tapintható nála valami szakpolitikai vonal? A. Nagy emberjogi specialista, úgy hallani, de valami több? Bugár néha-néha mond valami jót, de az mintha mindig az alkalomhoz illő atyai bölcselkedések lennének, nem látszik meg megette semmi konkrét. Jobb náluk Csáky vagy Duray?

A mostani hatalmi harc viszont folyik ezerrel, sok flekk és blogpost megtelt vele. Jó dolog azonban, hogy a médiában az udvari költők művei mellett megjelentek a veszekedés sekélységét kifogásoló vélemények is: a legutóbbi szombati Új Szó két írásában majd az alábbi blogbejegyzésben közös a nevező: a tét a mindenkori szlovákiai magyar érdekképviselet.

A legrosszabb az lenne, ha folytatódna tovább az ellentétek szőnyeg alá seprése (melyek elsősorban hatalmi, egyéni érdekek ütközéséből keletkeznek). A láva tovább fog fortyogni a vulkán belsejében és előbb-utóbb talál magának egy másik krátert vagy rosszabbik esetben berobbantja az egész hóbelevancot. Akkor inkább lépjenek ki… Lehet, hogy ez az egyedüli járható útja a megtisztulásnak és a sokat áhított generációváltásnak, még ha az új nemzedék olyan gagyinak is tűnik első látásra. De tényleg, látjuk mindegyiküket?

Vicces ez a platform dolog: elsőre jól hangzik, de kényelmetlen kérdések nyomasztanak: a platformot most személye vagy nézetekre fogják szabni? Most úgy tűnik, hogy inkább az eslő, Bugár úrnak kreálnak egy kertecskét, ahol kapálgathat. Sokan egyetértenek, hogy ez nem teljesen fér, ha már egyszer platform-forradalom, akkor legyen több. Meg kellene az MKP-nak nyitni a kapukat az új dolgok felé, valahogy meg kell jelenniük a pártban és még ha személyek köré is formálódnak elsősorban, talán kialakul egyfajta nyomás, hogy a párt keresse a külső stimulusokat és megoldásokat.

Hogy lesznek azonban a sokszor egymásnak ellentmondó platformi vélemények pártprogrammá formálva? Hogy fog kinézni a párt kommunikációja? Sarkított ugyan, de képzeljünk el egy ilyen sajtóközleményt: „az MKP szerint növelni kell a minimálbért, de csökkenteni kell a minimálbért”.

Vagy nem lenne erőforrás- és időpocskolás, hogy egy problémán két vagy több platform gondolkozik? És ha az megvan, akkor hosszú ideig a közös kompromisszumot keresnék, hogy a megoldási javaslat pártprogram lehessen?

Tulajdonképpen mit akarunk? A platformokon keresztül oldani-megszüntetni a nagy szlovákiai magyar hendikepet, a pluralitás hiányát? Meg tudna-e felelni ennek egy platformos alapokon szerveződő párt? Vagy csak nagyobb bénázást okozna? Vagy hogy nézne ki a platform-dolog egy esetleges kormányrészvételnél? Mennyire megbízható egy többvéleményű-többsebességű párt?

Az alaptétel viszont egyszerű: platformok ide vagy oda, az emberi természet mindig ugyanaz marad: lesz hatalmi harc, vita és érdekek ütközése. Kialakulhatna viszont valami olyan rendszer, mely ezt a teljesen természetes hatalmi versengést, egyéni érdekeket és ambíciókat egyre jobban a szlovákiai magyar ügy szolgálatába állítaná. Lehet vitatni, de Dzurinda hatalmi vágya az ország hasznára vált, Ficóé meg a kárára, de ez más téma.

Egy út van a szlovákiai magyar politika előtt és ez a kísérletezés útja. Eddig inkább egypártrendszer működött a vesztesek durcogásával, ahol a győztes szinte mindent vitt, túlgyőzte magát, ahogy az egyik kommentelő írja. Ennek megvoltak az előnyei és hátrányai. Talán érdemes lenne kipróbálni ezt a platformos verziót és azon belül pár variációt. Ha nem működne ez sem és más sem, akkor megérdemeljük, hogy ne legyen politikai képviseletünk.

Globalwarming a Csallóközben

(frissítve) Nem kellett rá várni sokáig, elért hozzánk is. Az eddig csak a médiában, interneten folyó felmelegedés-ideológia gyakorlása elérkezett hozzánk, békés felvidéki hobbitokhoz is.

Csak hogy világos legyen: rég nem arról van szó, hogy változik a Föld klímája (az mindig változott, változik, változni fog). A lényeg: a globalwarmingos eszme érveinek felhasználása gazdasági (vagy politikai) haszon elérése érdekében. Jelen esetben szélturbina-építésben a Csallóköz szívében.

Semmi ellenvetés a szabad vállalkozás eszméje ellen, de hol lenne most a szélenergia-biznisz a drága és kevésbé hatékony erőműveivel a globalwarmingos hátszél nélkül? Ez a hátszél pedig erős: egyrészt ideológiai (melyben boldogan asszisztál az értelmiségiek, média döntő része), másrész gazdasági: adókedvezmények, uniós és állami dotációk, kutatás-fejlesztés támogatása, garantált felvásárlási árak, satöbbi.


Jó hír viszont, hogy az eset kapcsán felbukkant egypár öntudatos polgár, melyből nálunk, felvidéki hobbitok között sajnos elég kevés akad. Lássuk csak mivel is akarták őket meggyőzni egy lakossági fórumon:

A kivitelező tulajdonosai "arról próbálták meggyőzni a hallgatóságot, hogy a község javára válhat a szélpark. A földgáz-kőolaj-szén fogyóban van a világban, ezért itt az ideje, hogy megújuló energiaforrásokban gondolkodjunk. " Bingó! Íme a globalwarming egyik ütőérve, nehéz vele ellenkezni, inkább csendben elviseljük, hogy a széltorony legyen a kertünk végében és bedarálja a madarakat?

Aztán: "Mad polgármestere válaszolt a felvetésekre, mivel szakmai kérdés nem érkezett a hallgatóságtól." Könyörgöm, miért kéne, hogy szakmai kérdés jöjjön az ott élő emberektől, akiknek a nyakába akarják építeni ezeket a szörnyetegket? Miért kell, hogy a széltornyok mérnöki részletei érdekeljék őket? Szakmai kérdéseket a műszaki egyetem előadótermében kell várni. Itt politikai érveknek és kérdéseknek van helye, mert ez politika, a szó legnemesebb értelmében véve, mert az adott közösség sorsát, jövőjét meghatározó döntésről van szó. Ja, nincs szakmai érvetek..., aha, nem értetek hozzá, akkor meg miért akartok beleszólni? - tipikus felvilági érvelés a hatalom gyakorlói részéről, már sokszor, sok helyen hallottam Hobbitföldön.

A járadékvadászok tényleg ügyesen használjak a nyelvet, mint eszközt: "intelligens szélparkot" építenének. Ez csendben azt indukálja, hogy aki ezt ellenzni, az nem intelligens...? Már mitől lenne pár vastorony intelligens? Ha nem fúj a szél, akkor keresztrejtvényt fejtenek?

"A demokartikusan megválasztott önkormányzat egységesen kiáll a beruházás mellett, mert az a lehető legkímélőbb fajtája az energiaelőállításnak" - Figyelitek a hangsúlyt? Ki van emelve, hogy az önkormányzat a polgároktól kapta a mandátumát (ez így van), többek között, hogy szélpark ügyben döntsön (hát, ez már kérdéses..). Egy másik bevett hobbit kultúrelem: a helyi demokrácia sokunknak (választónak, megválasztottnak) csak a négyéventi szavazást jelenti. Ami közte van, abban a választónak kuss a neve. És ezzel a többségük egyet is ért.

Elhiszem, hogy sokakat az önkormányzat döntéshozói közül a "zöld" érv győzött meg, ebben a globalwarmingos médiazivatarban egyre nehezebb másképp gondolkodni és - no offence- tiszteletreméltó, hogy tenni akarnak valamit a Földért. Csak hát...

Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
Demokrácia Dél-Szlovákiában III.


Kapcsolódó külső írások:
Nem vagyunk mi UFÓ-k!
Ébredjetek, Csallóköziek!

Az elnökválasztás nyomorúsága

Már itt volt az ideje, hogy vége legyen.

Ez az elnökválasztás és az azt övező erőltetett politikai színház fájdalmasan fölösleges és káros volt. Az elnökválasztás jogát vissza kell adni a parlamentnek, minél hamarabb.

Magyarországhoz és Csehországhoz hasonlóan a szlovák elnöki intézmény is csak egy ugyanolyan szükséges díszbútor az alkotmányban, semmi értelme erről méregdrága, többfordulós választást tartani. Ez az egyik ok: mert akárhogy ragozzuk az "eszmei fontosságát" meg a "szimbolikáját"mindig csak egy díszbútorról van szó. A másik ok, hogy pénzbe kerül, sok pénzbe. A harmadik ok, hogy nem csak pénzbe: hanem elhalasztott közbeszédbe sokkal fontosabb dolgokról, mind országos szlovákiai, mind szlovákiai magyar berkekben.

Nem is tudatosítjuk, hogy ez utóbbinak mekkora ára van.

Sokan érvelnének azzal, hogy nálunk a cseh, magyar modell nem működne. Az ottani parlamentek mindezidáig képesek voltak értelmes arcokat választani elnöknek. "De itt," nálunk ez nem lehetséges, mert "...az itteni politkai kultúrából" kifolyólag a szlovák parlament csak valamiféle, az akutális kormányoldalnak megfelelő bólogatójános-formátumú prezidentet lenne képes megválasztani. A legutóbbi választás eredménye ismételten kiütötte ezt az érvet: egy Schusterrel és két Gasparoviccsal a nép már többször bizonyította, hogy mire képes.

Nem tudnak meghatni a "...mert ez a legdemokratkiusabb forma" érvek sem. Ez egy üres frázis, puff, puff... Az, hogy legdemokratikusabb, miért jelenti feltétlenül azt, hogy a "legjobb"? Pláne díszbútorválasztásnál. Ugyanilyen hozzáállással az Alkotmánybíróság elnökét, meg még ki tudja kit is népi voksal kéne pajzsra emelni. Luxusdemokrácia.

Nem beszélve arról a kényszeredett, mesterséges körítésről, melyet a média és a politikusok egymással karöltve főztek hozzá. Noha a kulisszák ezt próbáltak sugallani, mégsem egy amerikai-kategóriájú elnökválasztásról volt szó- ott annak igazi tétje van, nálunk nem, és ez így van rendjén. Az elnökjelöltek "vitái", meg az azt megelőző latolgatások, hogy "ki nyeri meg őket", aztán a duma a "kettészakított országról" és "víziók harcáról". Brr...

Fel lett róva, hogy a kampány lagymatag volt és frázisok puffogtatásán kívül nem sokszor hangzott el valami "mélyebb". Könyörgöm, hát hogy is lehetett volna másképp??? Miről másról tudtak volna a jelöltek beszélni? Arról, hogy mi mindent csinálnak egy rendkívüli állapot kihirdetésekor? Díszbútort választottunk, nem valós politikai hatalmat jelentő parlamentet-kormányt, melynek, az elnökválasztással ellentétben, természetszerűleg, igazi tétje van. A közvetlen elnökválasztás egy kényszer szülte megoldás volt, visszagondolva, talán felesleges is, de akkor több, mint észszerű.

Azért merem ezt az elnökválasztási hacacárét károsnak nevezni, főleg szlovmagyar szempontból, mert jócskán kifogta a szelet a lényeges témák vitorláiból: a közbeszéd szinte csak erről szólt és szól még ma is.

Persze valakiknek ez fene jól jött, mert nem az ő bénaságaikról és képességeikről szólt (és szól) a közbeszéd. Jó az MKP jelenlegi és egykori vezetésének, mert nem arról beszélünk mi mindent nem csinálnak és nem csináltak meg, és ugyanúgy jól jön Fickónak is. Politikai alapigazság: "amíg az egyik kezében a sajtó drogot sejt, akkor a másikban elfér egy anyahajó is, baromira nem veszik észre."

Aktív magyarok

Mennyire megtévesztőek tudnak lenni a szociológiai felmérések: legutóbb a Szlovák Tudományos Akadémia konstatálta, hogy "...a magyarok aktívabbak a közügyekben," illetve hogy a "magyarok több polgári aktivitásban vállalnak szerepet, mint a szlovákok".

Az én receptoraimmal lehet baj, hogy ez nem így észlelem? Inkább a szlovmagyarokat tartom közéletileg passzívabbak és közönbössebbnek szlovák polgártársainktól. A hírügynökségi jelentés a legutóbbi Pátria Rádiós aláírásgyűjtő mentőakciót hozza fel a fenti állítás alátámasztására. Aláírni egy papírt, asztaapaszta, az aztán az aktív közéleti szerepvállalás! Hasonlatos a felszines ojtsukleavillanytegyórára-akciókhoz, melyek tulajdonképpen arra jók, hogy a tömegek lelkiismerete megnyugodjon: "megtettem, amit én kisember megtehetek", aztán ugyanolyan pazarlóan égetjük a villanykörtét tovább.

Elég baj, hogy már ott tartunk, hogy a petícióaláírások "húha" kategóriának számítanak közéleti szerepvállalás szempontjából. Vajon mi lesz a következő fázis?

Szól a rádió - ajánló

Hírlapíró értesülései szerint most vasárnap 10 és 11 óra között Juhász László beszélget a Pátria rádióban blogokról, blogolásról, bloggerekről, bloggerekkel.

Bloggerhírszerzési forrásaink alapján az adás meghívott vendégei az e1, a DuMa és a true the lens blogok gazdái.

Akinek nincs rádiója, itt a link az élő adásra.

Felhívás

Immár hetedik éve, hogy adónk bizonyos százalékáról saját belátásunk szerint dönthetünk. Míg kezdetben “csak” egy százalék erejéig jótékonykodhattunk, azt is csak az alkalmazotti viszonyban lévők és a fizikai személyek, ma már ennek duplája is odaajándékozható. Pár éve pedig immár a jogi személyek is adakozhatnak. Hogy mennyire nemes, és egyre népszerűbb lehetőségről van szó, mutatja az az évről évre növekedő adóösszeg, mely ily módon gazdára talál. Sok civil szervezet rengeteg hasznos ötlete valósulhatott meg a filantrópia eme előnyének köszönhetően. Az alábbiakban egy fiatal, 2007-ben alakult polgári társulást szeretnénk bemutatni, mely szintén ezek közé tartozik.

A Vox Juventae polgári társulás közélet iránt érdeklődő szlovákiai magyar fiatal értelmiségiek közössége. Azzal a céllal jött létre, hogy programjaikon keresztül erősítse a fiatalok körében a szülőföld és közösség iránti felelősséget és a közéletben való aktívabb részvételt.

Tagjai úgy gondolják, hogy a szlovákiai magyarságnak elsősorban előremutató, gazdasági és szellemi gyarapodásának irányvonalát világosan meghatározó gondolatokra, elképzelésekre van szüksége. Ennek a jövőképnek a megvalósításában rejlik a szülőföldön való sikeres boldogulás kulcsa, egy minél nyitottabb és szabadabb társadalom keretében.

Ezzel a küldetéssel összhangban hirdették meg tavaly szlovákiai magyar fiatalok számára a „Szülőföld és jövőkép” nevet viselő pályázatot, hogy szakmailag megalapozott meglátásaikkal és javaslataikkal segítsék a magyarlakta régiók fejlődése és jövője szempontjából döntő fontosságú közép- és hosszútávú stratégiák megalkotását, elemzését. Ezenkívül közéleti beszélgetéseket is szerveztek, és egy virtuális hálózatépítésbe is belekezdtek. Jövőbeli terveik a fenti gondolatok mezsgyéjén haladnak.

Tevékenységüket - nagy jelentőséget tulajdonítva az egyéni adakozás és filantrópia előnyeinek - igyekeznek minél inkább egyéni felajánlásokból származó forrásokból biztosítani. Amennyiben a kedves olvasó is fontosnak tartja a fenti elképzeléseket és úgy gondolja, hogy a társulás méltó az Ön adója 2%-ára, nagy örömmel fogadják felajánlását. Honlapjukon megtalálható az ehhez szükséges összes információ.

Amikor még volt vér a pucánkban...

1994. január 8. - tizenöt éve volt a szlovákiai magyar pártok és önkormányzati képviselők nagygyűlése, amelyen a magyar kisebbség jogállásának alapkérdéseivel foglalkoztak. Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy a nagygyűlés és annak követelései helyesek voltak vagy nem, valamint arról, hogy mi lett volna az okosabb follow-up. Úgy tűnik, hogy az akkori eufóriából mára csak emléktáblaavatásra futja, összhangban a bevett felvidéki körbevizelős területkijelölés-kultúrával .

Kitérő, de a mondanivalóhoz tartozik: szerepel a mostani hírekben, hogy Szczecin város több más lengyel városhoz hasonlóan polgármesterét, képviselőit küldi Nagy-Brittaniába, hogy az ott dolgozó, döntő többségében fiatal lengyeleket hazacsalogassa. A legfelsőbb politikai vezetés részéről is gyakran elhangzik a hazahívó szó. Tisztában vagyok vele, hogy se nem számokban, se nem kiváltó okokban nem lehet egymáshoz mérni az Brit-szigetek lengyel és szlovákiai magyar gazdasági emigrációit és nem is erről akarok írni. Ha azonban a fenti hírt olvasom, eléggé nyilvánvalóvá válik a szlovákiai magyar politikai reprezentáció igazi jelleme: a jelen kérdéseire adandó pofás válaszok helyett az európai integráció gyógyírjéről való folytonos papolás, homályos, részleteket nélkülöző önrendelkezési-miazmányok puffogtatása, valamint emlékkonferenciák, múltba révedő tekintetek…

A politikai elit szellemi munícióért felelős Gandalfjai ugyanis a múlttal táplálkoznak s ugyanúgy bele vannak ragadva a mondókájukba, mint a harmadosztályú egyetemi profok, akik évtizedeken keresztül ugyanazokból a jegyzetekből tanítanak (anatómiatanároknak ez elnézve). Skanzenépítés folyik, ezerrel.

Study the past

A múltat sokféleképpen lehet tanulmányozni és belőle sokféleképpen inspirálódni. Ha azt valaki csak egy bizonyos síkon képes művelni: nyafogni a jogtipráson, határhuzigatásokon, mélabúzni az elnyomáson és nehéz időkön vagy akár decembeötödikéken, akkor a jelen kihívásaira való válaszai is olyanok lesznek, mint a múltat vizsgáló szemüvege. Jogosan hívta fel a figyelmet az előző postnál egy kommentelő arra, hogy a köztudatban (és közbeszédben) alig vannak jelen pl. a 1918-1945 közötti korszak sikeres csehszlovákiai magyar viselkedési mintái - pénzügyi és a kereskedelmi elit, a Hanza szövetkezeti mozgalom, sarlósok, sajtó, stb., stb.

Gondolom sokan egyetértünk abban, hogy ezek a példák inkább előbbremutatóbbak és inspirálóbbak, mint Beneš paragrafusainak folyamatos elemezgetése vagy a sérelmek leltározása. Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy a „szomorú” fejezeteket el kell felejteni. A bibi azzal van, hogy a közbeszédben nagy súllyal bíró Gandalfjaink érdeklődése és mondójáka szinte csak ebből áll.

Mi fán terem a szlovákiai magyar elit?

Mindenhol, minden időben formálódik a társadalomban egyfajta elit, mely rendelkezik bizonyos (sokszor lebecsült vagy túlbecsült) nagyságú politikai, gazdasági, szellemi hatalommal, s döntéseivel alakítja, formálja az adott társadalom sorsát. Ez az elit lehet "felvilágosultabb" vagy akár "visszahúzó, maradibb", mint a többség. Akarata, elképzelései egyezhetnek a többség akaratával vagy szembe is mehetnek velük. Az elit ilyen vagy olyan motivációjú igyekezete lehet sikeres vagy végződhet kudarccal is. Minden azon múlik, hogy mennyire sikerül a többséget meggyőznie a saját elképzeléseiről, illetve mennyire nem kell azt tennie, az adott társadalom politikai rendszerétől (demokrácia, arisztokrácia, zsarnokság, stb.) függően. A szlovák reformok története egy az ilyen elitista sikerstorykból.

Számos elképzelés létezik arról, hogy milyennek kéne lennie az „ideális elitnek”. Talán a leggyakrabban a "legjobbak uralma", a természetes arisztokrácia modellje merül fel. Ennek tagjai "…legalább két szavazattal rendelkeznek- a saját magukéval, s egy olyan valakiéval, akit ők tudtak befolyásolni"(John Adams).


A többségi véleménnyel ugyanis sokszor az lehet a bibi, hogy a tömeg nem feltétlenül tudja, mi a jó neki, ezért megfelelőbb, ha a többségi vélemény zsarnokságát valami ellensúlyozza. „Az Ön népe, kedves uram egy nagy barom” fogalmazott velősen egy másik amerikai alapító atya, Alexander Hamilton egy lelkes demokratával való vitájában. Viszont az önzés és a zsarnokság veszélye az elit részéről is fenyeget, nem csak a többség uralmánál.

Ennyi röviden az „elmélet”, mely korántsem teljes és semmiképpen sem tudományos, inkább provokatívabb bevezetőnek lett szánva.

Mi a helyzet a szlovákiai magyar elittel?

A Google nem sokat segít, szlovákiai magyar elit vagy felvidéki elit kulcsszavakra nem ad izgalmas találatokat: A szlovákiai magyar (felvidéki) elit fogalma inkább csak konkrét problémák, kérdések kapcsán merül fel (kisebbségi jogok, kedvezménytörvény, stb.), de a szlovákiai magyar elitről önmagáról szinte semmit sem lehet találni. Van azonban két-három dolog, ami elmondható róla:

Többségében szoftos-humán beállítottságú: tanítók, irodalmárok, néprajzosok, írók-költők, bölcsészek. A szakmai orientáltság pedig meghatározza az elit válaszait a kor kérdéseire. Csak egy példa: a magyar nyelvhasználat, minden kétséget kizárólag az egyik a legfontosabb a szlovákiai magyarság megmaradásának szempontjából, melynek egyik harcmezeje a közterek, utcák megnevezése. Idézet a Gramma Nyelviroda egyik írásából: „…a magyarság – illetve a szlovákiai magyar politikai és helyi elit – inkább e terek tárgyi (szimbolikus) “kijelölésére” helyezi a hangsúlyt (l. kopjafaállítás, a pozsonyi és a rimaszombati Petőfi-szobor, a rozsnyói Kossuth-szobor, a komáromi Európa udvar, 1848-as emlékművek stb.), s kevesebb figyelmet fordít a verbalitásra, a szöveges jelenlétre (tehát a magyar nyelvű köztéri feliratokra), holott ez a szlovákiai magyar közösség nyelvi megmaradása szempontjából hosszabb távon az előbbinél nagyobb jelentőségű.”
Érdekes, hogy ennyi irodalmár és nyelvész mellett mégsem a magyar nyelvű szöveges jelenlét (mely nem merülhet ki csak utcanevekben!) határozott népszerűsítése és biztosítása jellemző az elitre, hanem a történelmi büszkeség ily módon való ápolása. Döntse el magának mindenki, hogy hosszabb távon melyik a helyesebb út.

A második jellemző a "túlélési" paraméter. Az MKP politikai elitjére szokták mondani, hogy megélhetési politikusok. Nem jellemző ez az elit más csoportjaira is? Gondolok itt a (főleg állami) pályázati pénzekből fenntartott intézményekre és projektumokra, mely az elit számos tagjának a megélhetését, jólétét biztosítják. Átköltve egy buddhista mondást miszerint „az vagy, amit eszel, nem jellemző elitünkre „az vagy, amiből élsz”?

Harmadik sajátosság a vidékies, provinciális jelleg. A helyi elitek tagjai általában elnézőbbek egymás hibáival szemben. Ha valaki konfliktust kockáztat egy másikkal, mert az rosszul végzi a dolgát, a szakmai érvek gyorsan eltűnnek és a vita csúnyán személyessé válik. Ezért van az, hogy sokszor inkább szemet hunynak a szereplők egymás bénázásai fölött a „má’ miért legyek rosszba a szomszéddal” vagy „a Pityu sógorával” alapon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes konfliktusok: igenis vannak és sokszor nagyon durvák: a múltban elszenvedett sérelmek miatt vagy éppenséggel azért, mert számos egyénnek ez a feljebbjutás egyetlen lehetséges útja. Nem replikálódnak ezek a provinciális sajátosságok, viselkedési szokások az „országos elit” szintjére?

*

A provinciális jelleg másik oldala a nagyvárosi magyarság hiánya, a nagyvárosi magyar elit hiánya. Amikor a háború után egy kardcsapással lefejezték, a (cseh)szlovákiai nagyvárosi elit képtelen volt újratermelődni. És ez nagyon-nagyon hiányzik, mondhatni még most is nyögjük a következményeit. Velük együtt tűnt el a tapasztalat, vagyon (bezony!) és hagyomány.

Ma csendes migráció folyik vidékről az erőteljes szlovák gazdasági növekedés szívébe, Pozsonyba. Köztük vannak Husák magyar gyermekei is, az utolsó erős populációs évek fiai és leányai, sokan közülük egyetemi végzettséggel, perspektivikus szakmával felvértezve: elég csak felülni hétfőn reggel a Párkány felől járó, Dél-Szlovákián végigrobogó EuroCity vonatokra, a kép eléggé egyértelmű. Többségük előre láthatóan Pozsonyban fog letelepedni, családot alapítani, egzisztenciát teremteni. Vajon mekkora az esélye, hogy mindezek mellett képesek lesznek életképes közösségeket is formálni, vagy ennek híján atomizálódva (az utódaik) az asszimiláció áldozatává válnak?


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
A pályázati pénzek patológiája
Demokrácia Dél-Szlovákiában II

2008 - szlovákiai magyar napló

Nem éves összefoglalót szeretnék írni, mert ahhoz nem értek. Csak pár év végi gondolat.

Kiújult és új formákat vett fel a szlovák-magyar ellentét. A közhihedelemmel ellentétben én nem gondolom, hogy erről csak a politikusok tehetnek. Tehetnek róla éppúgy az "egyszerű" emberek is. A szlovákok nagy számát szólítja meg a magyarelleneséget nemzetépítéssel asszociáló szlovák politkus, Slota a harmadik legnépszerűbb Fico és Gasparovič után, de a demokratikusabb ellenzékben sem tartják sokan a magyarokat puszipajtásnak. Sokan mély meggyőződésből (Čarnogursky) vagy pragmatizmusból, ami egy politikusnál ésszerű. A magyarokkal kapcsolatos mitologikus félelmet és sztereotípiákat meg elsősorban az iskolákban tanítják.

Magyaroszágon a kádárista fejmosást követő zavar miatt nézik szlováknak az itteni magyarokat, valamint egy homályos felsőbbrendűségben élve tótozzák és nézik le a szlovákokat. Közben azt, hogy a történelmi Magyarország elsősorban a magyarok hazája volt, szintén az iskolákban tanítják.

A kameráknak ijedt arccal nyilatkozó dél-szlovákiai mezei polgár ("itt lent nincs semmilyen konfliktus") meg behúzódik a vackába, mintha nem is az ő személyes szabadságát és lehetőségeit korlátoznák rendőri túlkapásokkal, tankönyvátírással, becsületsértésekkel, a régióját elkerülő beruházásokkal. A tökös, szabadlelkű polgárokat is az iskolákban nevelik.

*

A szocialista veszély - Írtam már párszor arról, hogy a szlovákiai magyarságnak az egyik legnagyobb, hogyisnevezzem "stratégiai" gyengéje az állam kegyeire való halmozott ráutaltsága. Mezőgazdaság, infrastruktúra, kultúrális szervezeteinek pénzelése, iskolák, stb. Ez a ráutaltság egyrészt csökkenti poltikai érdekérvényesítésének mozgásterét valamint magának a politikai képviseletének az erejét is: egyszerűen úgy, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik ignorálva az MKP-t inkább egy biztosabb jólétet igérő szlovák pártra fognak szavazni és elnézőbbek lesznek annak etatista vagy nemzetiségellenes politikájával szemben (ez utóbbi már látható, szerintem). Fico egyre gyakoribb déli kormányülései és focimeccsei valamint lehetséges jövőbeli jóléti osztozkodásai egyre több szelet foghatnak ki az MKP vitorláiból.

*

Alapiskoláink helyi önkormányzati pénzből, középiskoláink megyei költségvetésből vannak ugyan eltartva, de a kvótákat, ami alapján ezek a források lekerülnek, továbbra is központilag határozzák meg. A fiskális decentralizáció így is hatalmas előrelépés az iskolák szempontjából, mert nagyobb felelősséget rakott a helyi közösségek vállára (vagy adott vissza nekik?). Nyomás alatt meg tanul az ember.

A legutóbbi tankönyv-ügy kapcsán vetődik fel a szlovákiai magyar iskolarendszer egyfajta autonómiájának a lehetősége, mely nem csak pénzügyi "miből tanítsunk" hanem tartalmi "hogyan és mit tanítsunk" kérdéseket is magába foglalná. Számomra kérdéses, hogy egy önrendelkezős magyar iskolarendszer valamire való háttérintézmények nélkül be e tudná váltani a hozzá fűzött magas reményeket vagy csúnyán visszafelé sülne el az egész? Az oktatás magasabb színvonalát nem csak ezért jobban garantálná, ha a "tartalmi rész" továbbra is a központi állam feladata maradna. Ehhez peresz jó lenne, ha felvilágosultabb és nacionalizmustól mentes hivatalnokok ülnének a minisztériumban.

Ebben a fázisban nagyobb közösségi erőfeszítésekben, új "iskolaépítő" alternatívák kipróbálásában látnám a kiutat az iskola-dilemmából, pl. pofás alumni-programok indításával, ösztöndíjakkal, tehettségneveléssel. A bőséges hét (azaz nyolc) eszetndő alatt itt is lett volna mit begyűjteni a kaptárakba...

*

Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar politikai reprezentáció hagyta magát elkábítani azzal az önmaga kreálta tömjénfüsttel, miszerint az MKP kihagyhatatlan a kormányból és az európai, atlanti integrációban tett "szolgálatai" a jövőben is osztalékot fognak fizetni. Hallgatva egypár prominens megnyilvánulásait (akkár Petőcz Kálmánét, akitől azért többet várnék el), ez utóbbi elképzelés hatása alól még most sem sikerült teljesen kikerülniük.

*

Sokat filóztam ebben az évben azon, hogy vajon a fejétől bűzlik e a hal vagy fordítva? Vagy kölcsönösen büdösítik egymást? Ebben a szlovákiai magyar elitről való töprengéseimben nem jutottam sehova sem. Talán egy következő postban...

Dél-Szlovákia esete a recesszióval

Nem tudhatja senki pontosan előre, hogy a reálgazdaságba átgyűrűző pénzügyi kalamajkának milyen következményei lesznek, milyen mély lesz a visszaesés és meddig fog tartani. Sokan úgy gondolják, hogy az euróval Szlovákiának könnyebb lesz. Bizonyára a külföldi pénzben eladósodott és a problémás bankszektoros országoknak panaceum lenne egy gyors eurócsere (Izland, Nagy-Britannia vagy Magyarország), de a stabilabb (és exportraorientált) országoknak (pl. Csehország vagy akár éppen Szlovákia) még jól jöhet az ínséges időkben egy flexibilis saját árfolyamkurzus és monetáris politika.

Viszont már most egyre világosabb, mely országokat és ágazatokat érintheti a visszaesés a legjobban. Ebből a szempontból nagyon rossz hír Dél-Szlovákiának a sokáig lappangó, leplezett magyar betegség megnyilvánulása: az esztergomi és dél-komáromi ipari parkban már elkezdődtek a leépítések, a forint fikánckodása miatt hosszabb távon egyre kevésbbé előrelátható, hogy mennyit koronát/eurót fog érni az áthozott fizetés, melyből jelenleg a legutóbbi zuhanások miatt kevesebb kenyeret és cirkuszt lehet venni ideát. Természetesen a koronás jövedelműeknek jobban megéri a túloldali vásárlás és tankolás, ez viszont makróban aligha kompenzálja a kiesett munkahelyeket és jövedelmeket.

A nem csak a politkiai elitünk által szajkózótt régi recept tehát, miszerint a dél-szlovákiai gazdasági nehézségeket (legalábbis a munkanélküliséget) a magyar puma fogja orvosolni, egyre veszít érvényességéből. A legutóbbi történések rávilágítanak ennek a receptnek arra a hiányosságára, hogy ugyan munkahelyteremtőként átmenetileg orvosolta a munkapiaci, szociális feszültségeket, de a dél-szlovákiai régió tőkeszegénységén szinte semmit sem javított. Emlékezzünk, sokan sok helyen ezzel a recepttel takarództak, ha szóba jött egy-egy dél-szlovákiai ipari park létrehozásának lehetősége vagy az MKP kormánytagságának komolyabb kihasználása.

A bőséges hét esztendőnek vége, s nem csak a politikai lehetőségekben, hanem egyre inkább úgy tűnik, gazdasági értelemben is. A jelenlegi szlovák kormányzati felállás és a bontakozó gazdasági recesszió nem éppen a legkellemesebb kombináció a szlovákiai magyarság számára és meg fog mutatkozni az elhalasztott lehetőségek magas ára is.

Ján Slota pedofil szexbotránya (videóval)

Virtuális csetelés helyett másodszor is személyesen találkoztak 2008. december 20-án a komáromi RÉV-ben a szlovákiai magyar blogoszféra legaktívabb tagjai és azok, akiknek éppen sörözni támadt kedve. Sok szó esett a blogokról, közéletről, politikáról és minden egyéb hasznos és szép dologról.

Új szelek fújnak, a blogok az Új Szóban nyomtatott formában is megjelentek és épp itt az ideje, hogy megtegyünk egy újabb apró lépést előre, ki-ki kedve, ideje és szándéka szerint. Szeretnénk egy jobb Felvidéket, ahol olcsóbb a sör és az emberek hangja elhallatszik azokhoz is, akik a fejünk fölött döntenek. Többet írunk, új utakat keresünk és reméljük, hogy idővel egyre többen leszünk. Rajtunk is múlik, mi lesz holnap.

Presstige, Komáromi blog, Körkép, Párkányer, Méla Béla, A szótlan szemtanú,

valamint a lélekben velünk tartó Hírlapíró és a halál, Tizedes, Philosophus, Felvidéki blog

u.i.: Ján Slotának nincs pedofil szexbotránya, sem videó róla, de a találkozón felvetődött, hogy egy ilyen cikkre mindenki ráklikkel. Ugye?

Malackodjunk!

Nagyon örülök, hogy egyre több értelmes hazai blog tűnik fel a blogoszférában: legutóbb konyhamalac jelentkezett be kajásblogként az alábbi küldetést deklarálva:

"Ez itt nem a kalóriaszegény ételek és a diétás tippek oldala. Csak zsírosan, mivel meggyőződésem szerint nem a kaján kell spórolni, hanem mozogni kell!"

Egyetértünk, Röfi! S ha már a zsír utáni mozgásról szó esett, ajánlom a Hegyimanó blogot, mely szintén felvidéki :-)

Közéleti-blog update, hogy újra elkezdett termelni a Felvidék blog is. Salut!

Az események és önmagunk fogságában

A szlovákiai magyar közbeszéd a zajló események sodrásában van: ez az utóbbi hónapokban a szlovák-magyar konfliktusok jelentették. Ahogy arra sokan rámutattak internetes fórumokon: a szlovákiai magyarság s így a közbeszédünk elsősorban ezekre a külső eseményekre reagál, saját kezdeményezésre már nem futja. Politikusainkon, intézményeinken, médiánkon szüntelenül a minket ért támadásokra reagálunk, saját „kezdeményezésekkel” csak Bósza János szolgáltat.

S ha a szlovák nacionalisták vagy Budapest felől elfogy a téma, akkor a közbeszédbe visszakerülnek az inkább személyi kérdéseket érintő témák: Csákyról, Bugárról, Világiról, rektorjelöltekről, bárkiről, elég csak visszalapozni pár hónappal az újságokat és az internetes portálok oldalait. Ilyenkor a közbeszéd inkább a „ki” , „kinek az érdeke” kérdéseken rágódik, semmint a „miérteken”, „hogyanokon” és végképpen nem a nagyobb bátorságot igénylő „miért ne-ken”.


Úgy tűnik, hogy hasznos, előremutató gondolatok és viták helyett ezen a vidékies csevejen végképpen nem tudunk felülemelkedi. A sodródásnak és a ki-kicsodákon való filózásnak viszont magas ára van. Egyrészt távol tart számos értelmes embert, hogy aktívabban foglalkozzon közéleti kérdésekkel. A szlovákiai magyar közélet így is krónikusan vérszegény humánerőforrások tekintetében. Kevés az egyetemista is, s közülük még kevesebb olvas rendszeresen újságot vagy jár valamilyen közösségi rendezvényekre.

Továbbá nem kerülnek terítékre más, igazán égető témák: iskoláink, elvándorlás, helyi demokrácia, halmozott ráutaltságunk az államra vagy például a szlovákiai magyarok szinte sehol nem tárgyalt krónikusan rossz egészségügyi, mentálhigiéniai állapota. A demográfiáról, asszimilációról nem is beszélve…

Ezek mellett természetesen a szlovák-magyar viszonyt rendezni kell, s azt csakis úgy, hogy az nekünk, szlovákiai magyaroknak jó legyen. Ehhez szerintem mindenképp ragaszkodni kell, más lehetőség nincs. Kérdés, hogy folytonos reagálások, támadáskivédések és kényszerített magyarázkodások után marad e elég levegő ennek a „jónak” az igényes megfogalmazásához és tökös képviseletéhez. Ez nem csak az MKP, Fórum Intézet vagy az Új Szó feladata, hanem mindenkié, aki a közbeszédben így vagy úgy részt vesz.


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
Demokrácia Dél-Szlovákiában II
Demokrácia Dél-Szlovákiában III
Több szexet autonómia helyett!

A ki nem mondott félelem

Élénken emlékszem arra a pillanatra 2006 szeptemberéből, amikor a környezetemben számos szlovákiai magyar szinte megkönnyebülve kiáltott fel, mikor a médiában elterjedt az az állami hatalom által gerjesztett hazugság, hogy az egész verést Malina Hedvig találta ki. Igen, megkönnyebülés volt és ami követte az a szerencsétlen lány szidalmazása volt.

Érthető volt a sokakban felbugyanó ijedség az akkor még (jogossan) ténynek tartott dolgtól, hogy ilyen agresszió előfordulhat Szlovákiában, és az álhírt követő feltörő "öröm", hogy mégsem történt nemzeti alapú tesi bántalmazás. Helyén való lehetett volna a düh is a "hazugság" terjesztőjével (Hedvig) szemben, de akkor éreztem a hangokban valami csendes, rezignált meghunyászkodást is: "... de hisz minden rendben van".

Valahogy még ott lappanganak a szlovákiai magyar lélekben a háború utáni negatív történelmi élmények, ahol a fizikai-lelki agresszió megélt valóság volt. Talán tévedek, de úgy gondolom, hogy sokunk langyos reakciója és látensen közönyös hozzáállása a most folyó szlovák-magyar konfliktushoz egy okra vezethető vissza: a ki nem mondott félelemre valamiféle potencionális fizikai agressziótól. Aki fél, az eleve óvatosabb vagy igyekszik úgy tenni, hogy nem érdekli a dolog (közöny).

Továbbá döbbenetes, hogy sokan (értelmes és művelt emberek) mennyire gyorsan elhiszik azt, amit az állami hatalom szereplői állítanak. Semmi gyanakvás, alig egy cseppnyi egészséges kételkedés. És ez nem csak Hedviga esetére igaz.