Globalwarming a Csallóközben

(frissítve) Nem kellett rá várni sokáig, elért hozzánk is. Az eddig csak a médiában, interneten folyó felmelegedés-ideológia gyakorlása elérkezett hozzánk, békés felvidéki hobbitokhoz is.

Csak hogy világos legyen: rég nem arról van szó, hogy változik a Föld klímája (az mindig változott, változik, változni fog). A lényeg: a globalwarmingos eszme érveinek felhasználása gazdasági (vagy politikai) haszon elérése érdekében. Jelen esetben szélturbina-építésben a Csallóköz szívében.

Semmi ellenvetés a szabad vállalkozás eszméje ellen, de hol lenne most a szélenergia-biznisz a drága és kevésbé hatékony erőműveivel a globalwarmingos hátszél nélkül? Ez a hátszél pedig erős: egyrészt ideológiai (melyben boldogan asszisztál az értelmiségiek, média döntő része), másrész gazdasági: adókedvezmények, uniós és állami dotációk, kutatás-fejlesztés támogatása, garantált felvásárlási árak, satöbbi.


Jó hír viszont, hogy az eset kapcsán felbukkant egypár öntudatos polgár, melyből nálunk, felvidéki hobbitok között sajnos elég kevés akad. Lássuk csak mivel is akarták őket meggyőzni egy lakossági fórumon:

A kivitelező tulajdonosai "arról próbálták meggyőzni a hallgatóságot, hogy a község javára válhat a szélpark. A földgáz-kőolaj-szén fogyóban van a világban, ezért itt az ideje, hogy megújuló energiaforrásokban gondolkodjunk. " Bingó! Íme a globalwarming egyik ütőérve, nehéz vele ellenkezni, inkább csendben elviseljük, hogy a széltorony legyen a kertünk végében és bedarálja a madarakat?

Aztán: "Mad polgármestere válaszolt a felvetésekre, mivel szakmai kérdés nem érkezett a hallgatóságtól." Könyörgöm, miért kéne, hogy szakmai kérdés jöjjön az ott élő emberektől, akiknek a nyakába akarják építeni ezeket a szörnyetegket? Miért kell, hogy a széltornyok mérnöki részletei érdekeljék őket? Szakmai kérdéseket a műszaki egyetem előadótermében kell várni. Itt politikai érveknek és kérdéseknek van helye, mert ez politika, a szó legnemesebb értelmében véve, mert az adott közösség sorsát, jövőjét meghatározó döntésről van szó. Ja, nincs szakmai érvetek..., aha, nem értetek hozzá, akkor meg miért akartok beleszólni? - tipikus felvilági érvelés a hatalom gyakorlói részéről, már sokszor, sok helyen hallottam Hobbitföldön.

A járadékvadászok tényleg ügyesen használjak a nyelvet, mint eszközt: "intelligens szélparkot" építenének. Ez csendben azt indukálja, hogy aki ezt ellenzni, az nem intelligens...? Már mitől lenne pár vastorony intelligens? Ha nem fúj a szél, akkor keresztrejtvényt fejtenek?

"A demokartikusan megválasztott önkormányzat egységesen kiáll a beruházás mellett, mert az a lehető legkímélőbb fajtája az energiaelőállításnak" - Figyelitek a hangsúlyt? Ki van emelve, hogy az önkormányzat a polgároktól kapta a mandátumát (ez így van), többek között, hogy szélpark ügyben döntsön (hát, ez már kérdéses..). Egy másik bevett hobbit kultúrelem: a helyi demokrácia sokunknak (választónak, megválasztottnak) csak a négyéventi szavazást jelenti. Ami közte van, abban a választónak kuss a neve. És ezzel a többségük egyet is ért.

Elhiszem, hogy sokakat az önkormányzat döntéshozói közül a "zöld" érv győzött meg, ebben a globalwarmingos médiazivatarban egyre nehezebb másképp gondolkodni és - no offence- tiszteletreméltó, hogy tenni akarnak valamit a Földért. Csak hát...

Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
Demokrácia Dél-Szlovákiában III.


Kapcsolódó külső írások:
Nem vagyunk mi UFÓ-k!
Ébredjetek, Csallóköziek!

Mi fán terem a szlovákiai magyar elit?

Mindenhol, minden időben formálódik a társadalomban egyfajta elit, mely rendelkezik bizonyos (sokszor lebecsült vagy túlbecsült) nagyságú politikai, gazdasági, szellemi hatalommal, s döntéseivel alakítja, formálja az adott társadalom sorsát. Ez az elit lehet "felvilágosultabb" vagy akár "visszahúzó, maradibb", mint a többség. Akarata, elképzelései egyezhetnek a többség akaratával vagy szembe is mehetnek velük. Az elit ilyen vagy olyan motivációjú igyekezete lehet sikeres vagy végződhet kudarccal is. Minden azon múlik, hogy mennyire sikerül a többséget meggyőznie a saját elképzeléseiről, illetve mennyire nem kell azt tennie, az adott társadalom politikai rendszerétől (demokrácia, arisztokrácia, zsarnokság, stb.) függően. A szlovák reformok története egy az ilyen elitista sikerstorykból.

Számos elképzelés létezik arról, hogy milyennek kéne lennie az „ideális elitnek”. Talán a leggyakrabban a "legjobbak uralma", a természetes arisztokrácia modellje merül fel. Ennek tagjai "…legalább két szavazattal rendelkeznek- a saját magukéval, s egy olyan valakiéval, akit ők tudtak befolyásolni"(John Adams).


A többségi véleménnyel ugyanis sokszor az lehet a bibi, hogy a tömeg nem feltétlenül tudja, mi a jó neki, ezért megfelelőbb, ha a többségi vélemény zsarnokságát valami ellensúlyozza. „Az Ön népe, kedves uram egy nagy barom” fogalmazott velősen egy másik amerikai alapító atya, Alexander Hamilton egy lelkes demokratával való vitájában. Viszont az önzés és a zsarnokság veszélye az elit részéről is fenyeget, nem csak a többség uralmánál.

Ennyi röviden az „elmélet”, mely korántsem teljes és semmiképpen sem tudományos, inkább provokatívabb bevezetőnek lett szánva.

Mi a helyzet a szlovákiai magyar elittel?

A Google nem sokat segít, szlovákiai magyar elit vagy felvidéki elit kulcsszavakra nem ad izgalmas találatokat: A szlovákiai magyar (felvidéki) elit fogalma inkább csak konkrét problémák, kérdések kapcsán merül fel (kisebbségi jogok, kedvezménytörvény, stb.), de a szlovákiai magyar elitről önmagáról szinte semmit sem lehet találni. Van azonban két-három dolog, ami elmondható róla:

Többségében szoftos-humán beállítottságú: tanítók, irodalmárok, néprajzosok, írók-költők, bölcsészek. A szakmai orientáltság pedig meghatározza az elit válaszait a kor kérdéseire. Csak egy példa: a magyar nyelvhasználat, minden kétséget kizárólag az egyik a legfontosabb a szlovákiai magyarság megmaradásának szempontjából, melynek egyik harcmezeje a közterek, utcák megnevezése. Idézet a Gramma Nyelviroda egyik írásából: „…a magyarság – illetve a szlovákiai magyar politikai és helyi elit – inkább e terek tárgyi (szimbolikus) “kijelölésére” helyezi a hangsúlyt (l. kopjafaállítás, a pozsonyi és a rimaszombati Petőfi-szobor, a rozsnyói Kossuth-szobor, a komáromi Európa udvar, 1848-as emlékművek stb.), s kevesebb figyelmet fordít a verbalitásra, a szöveges jelenlétre (tehát a magyar nyelvű köztéri feliratokra), holott ez a szlovákiai magyar közösség nyelvi megmaradása szempontjából hosszabb távon az előbbinél nagyobb jelentőségű.”
Érdekes, hogy ennyi irodalmár és nyelvész mellett mégsem a magyar nyelvű szöveges jelenlét (mely nem merülhet ki csak utcanevekben!) határozott népszerűsítése és biztosítása jellemző az elitre, hanem a történelmi büszkeség ily módon való ápolása. Döntse el magának mindenki, hogy hosszabb távon melyik a helyesebb út.

A második jellemző a "túlélési" paraméter. Az MKP politikai elitjére szokták mondani, hogy megélhetési politikusok. Nem jellemző ez az elit más csoportjaira is? Gondolok itt a (főleg állami) pályázati pénzekből fenntartott intézményekre és projektumokra, mely az elit számos tagjának a megélhetését, jólétét biztosítják. Átköltve egy buddhista mondást miszerint „az vagy, amit eszel, nem jellemző elitünkre „az vagy, amiből élsz”?

Harmadik sajátosság a vidékies, provinciális jelleg. A helyi elitek tagjai általában elnézőbbek egymás hibáival szemben. Ha valaki konfliktust kockáztat egy másikkal, mert az rosszul végzi a dolgát, a szakmai érvek gyorsan eltűnnek és a vita csúnyán személyessé válik. Ezért van az, hogy sokszor inkább szemet hunynak a szereplők egymás bénázásai fölött a „má’ miért legyek rosszba a szomszéddal” vagy „a Pityu sógorával” alapon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes konfliktusok: igenis vannak és sokszor nagyon durvák: a múltban elszenvedett sérelmek miatt vagy éppenséggel azért, mert számos egyénnek ez a feljebbjutás egyetlen lehetséges útja. Nem replikálódnak ezek a provinciális sajátosságok, viselkedési szokások az „országos elit” szintjére?

*

A provinciális jelleg másik oldala a nagyvárosi magyarság hiánya, a nagyvárosi magyar elit hiánya. Amikor a háború után egy kardcsapással lefejezték, a (cseh)szlovákiai nagyvárosi elit képtelen volt újratermelődni. És ez nagyon-nagyon hiányzik, mondhatni még most is nyögjük a következményeit. Velük együtt tűnt el a tapasztalat, vagyon (bezony!) és hagyomány.

Ma csendes migráció folyik vidékről az erőteljes szlovák gazdasági növekedés szívébe, Pozsonyba. Köztük vannak Husák magyar gyermekei is, az utolsó erős populációs évek fiai és leányai, sokan közülük egyetemi végzettséggel, perspektivikus szakmával felvértezve: elég csak felülni hétfőn reggel a Párkány felől járó, Dél-Szlovákián végigrobogó EuroCity vonatokra, a kép eléggé egyértelmű. Többségük előre láthatóan Pozsonyban fog letelepedni, családot alapítani, egzisztenciát teremteni. Vajon mekkora az esélye, hogy mindezek mellett képesek lesznek életképes közösségeket is formálni, vagy ennek híján atomizálódva (az utódaik) az asszimiláció áldozatává válnak?


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
A pályázati pénzek patológiája
Demokrácia Dél-Szlovákiában II

...taking another chance on inexperience

Még egy csöppnyi az amerikai elnökválasztásról. Az alábbiakban egy ohioi barátom magyarázza, hogy függetlenként, de gyakori republikánus szavazóként miért választotta most Obamát. Ohio volt egy a "ide-oda táncoló" kulcsállamok közül, melyeknek köszönhetően Obama nyerhetett.

(...) By now you know who won here. I normally vote republican, although I am independent. But last two presidential elections drove me to democrats - Bush was terrible for this country and the world. What is troubling is that we knew it after 4 years but gave him another 4 years! And now I voted for Obama but we are taking another chance on inexperience. The world waits and wonders - as do I.

My biggest concern is that democrats now control white house and legislature - so checks and balances in place. And where that will be felt most is appointment of judges. Obama has several in the federal system to appoint and they will be liberal and probably approved. So, our whole judicial system is up for grabs.

Still and all - what a turn in history for us. My 96.5 year old mother even voted for him - I asked her if she ever thought she would see a black man in the white house and she said no, but that McCain was too old. So that is why she voted for Obama.

In any event, we are all rocked here by financial stress - I had a good defensive portfolio but even that got hammered. And so now I am working part time and wondering if I have enought $$ to live for the next 40 years!!! Send some over here, please! (...)

Egy rövid a közönyről

Az emberek közönye a közéleti kérdésekhez (legyen az helyi vagy országos) egyértelmű. Ám az ilyenekből mindig is sok lesz, őket ezek a dolgok soha nem fogják igazán érdekelni, eljárnak szavazni különböző populista igéretek szerint. Én ezt sokakkal ellentétben nem a kapitalizmusra meg a fogyasztói társadalomra kenem, hanem az omnipotens állami jelenlét valamint a tömegdemokrácia következményének tartom. De erről majd máskor.

A bibi viszont az értelmesebbek közönye és passzivitása, legalábbis helyi szinten illetve szlovákiai magyar kérdésekben. Számos kiválló szakember, gyakorlati tapasztalattal rendelkező emberke lakik városunkban, tájainkon, de (ritka kivétellel) mégsem vállalnak el aktívabb feladatokat a helyi ügyekben: mérnökök, vállalkozók, különböző szellemi foglalkozásúak stabil anyagi háttérrel, akik ülnek otthon és csendben újságot olvasnak. Véleményük biztos van, elmondani azonban ritkábban szokták. Mik az ő motivációik?

Egyrészt lehet, hogy a jelenlegi felállás elriasztja őket, hogy belevágjanak a "politikába". Mert mit látnak mindenhol? Bénázó, önző politikusokat, korrupciót, veszekedéseket, intrikát, pletykát, ki akarna ilyeneket? De idézve egy, a Konzervatóriumon megjelent nagyszerű írásból : "A politika (...) nem definíciószerűen erkölcstelen dolog. A politika valójában az emberi cselekvések legnemesebbike, hiszen a közösség problémáinak megoldásáról szól."


Másrészt (és szerintem ez az igazi gond) szinte nem létezik számukra követendő "nemesebb" minta. Legalábbis, ha vannak (mert igenis vannak), akkor ezek a minták nem láthatóak. Az emberek szeretik a mintákat: az életben mindenki utánzással vagy kísérletezéssel tanul. Továbbá nincs sok azokból a mintákból sem, mely "alternatívabb" közéleti szerepvállalásról szólnak. Mert nem csak önkormányzati képviselőként, polgármesterként vagy parlamenti képviselőként lehet ügyeskedni (a szó nemesebbik értelmében). Vannak egyéb -igaz önkéntes alapon nyugvó- közös érdekek és értékek mentén formálódó szövetségek, társulások, médiumok, szülői szövetségek, egyházi közösségek meg hasonlók.

Az előző rendszerben szocializálódva és a rendszerváltás utáni stagnálós, zavaros időkben szerzett élmények után sokan elvesztették az illúzióikat. Valahol meg tudom érteni őket, de a passzivitásukkal csak további "rossz" mintákat mutatnak a következő generációk felé. Az ilyen dolgok meg öröklődnek...

Demokrácia a neten

Már méltattam régebben az internet szerepét a helyi közélet felpergetésében, az aktívabb polgári participáció javításában. Van Párkányi Panaszkodó, a Kukac.sk-n és más felvidéki portálokon pereg a duma és a vita, izmosodnak a blogok.

De.

A közönbösség és passzivitás a saját lakhely, közösség és társadalom ügyei iránt az internet adta lehetőségek folytán ugyan szűkülhet, javulhat az informáltság, azonban van valami amit az internet nem feltétlenül tud elintézni (helyettünk).

Hogyismondjam. A nap 24 órából áll, az ember meg hazajön melóból, bekapcsolja a PC-t és felbont egy sört és a netnek köszönhetően levezeti a közélet iránt érdeklődését pár fórumopost megírásában, csettelésben, az innovatívabbja blogírásban. A klasszikus értelemben vett szerveződésre és társadalmi tevékenységre meg már nem feltétlenül jut szusz (motiváció). A net adta személytelenség és kényelem, gyors kommunikáció nem feltétlenül gerjeszt közelebbi emberi kapcsolatokat - aktív fórumozók, legyen bármilyen fontos és hasznos is a téma, személyesen aligha találkoznak egymással (bár lehetnek és vannak ellenpéldák).

Az állami hatalom koncentrációját és a tömegdemokrácia zsarnokságát pedig egyes egyedül a spontán, alulról (megfelelően) szerveződő közösségek és csoportok sokasága tudja ellensúlyozni. Nem igazán hinnem ezért, hogy jelenleg a különböző fórmumos közösségek vagy iwiwes klubok demokráciaformáló ereje komolynak vehető.

A net tehát jó cucc, de csak segédeszköz, a többi az igazi közösségszervező készségen múlik. Persze, ha csak marad belüle valami.

A pályázati pénzek patológiája

Részlet egy párbeszédből, ami két középkorú hölgyemény között hangzott el a párkányi fedett uszoda szaunájában, valamikor tavaly decemberben:

„- Hát van itt az a pénz, amit a pályázatra kaptunk…”
„- Várjál…! Amúgy azt vissza kéne adni: mondtam is én a XY-nak, hogy el kéne intézni azt a kirándulást. Ha nem lesz faktúránk, akkor év végéig vissza kell adni pénzt. Mondom, ha lesz taggyűlés, akkor ezt meg kell beszélni.
„- …és melyik hotelt nézted ki?”

Teljesen mindegy, hogy a fenti disputa milyen témájú pályázatot érintett abban a 115 °C fokban, azonnal észrevehető az egész pályázatosdi jelenségének egyik legjellemzőbb sajátossága: a kapott pénz utolsó fillérig való elköltésének igyekezete, az eszközökben való válogatás nélkül.

Napjaink egyik nagy divatjává vált a pályázás, s lassan már a kézivezérlésű kerti kutunkból is a grantok fognak folyni. Ez az írás elsősorban a szlovákiai magyar non-profit szféra forrásszerzésének (ritkán tárgyalt) oldalaival szeretne foglalkozni.

A civil szférába a források nagy része pályázatok útján érkezik: elsősorban magyar állam alapítványokon keresztül, de csordogál valami EU-s és szlovák állami és önkormányzati csapokból is. A magánalapítványok és privát adakozók hozzájárulásai kisebbségben vannak. Az évek alatt kialakult egy pályázatíró réteg is: az itt dolgozó egyének fő jövedelmi forrása a sikeres pályázatokból járó honorárium.

Az elhalasztott apró lépések ára
Élek a gyanúhipotézissel, hogy a (nem csak a civilek által) elnyert pályázatok többsége, sokszor olyan igényeket szolgál(na) ki, melyek a valóságban nem is léteznek, vagy nem olyan jelentősek azok az igények, mint a megnyert pályázati pénzekből mesterségesen előállított kínálat.

A legnagyobb problémát viszont a pályázati pénzeknek az alulról szerveződő önkéntességre való nem éppen pozitív hatásában látom. Nekem úgy tűnik, hogy egyre több civil szervezet és csoportosulás inkább hajlik arra, hogy „megvárjanak” egy pályázati kiírást, mielőtt valamibe belekezdenek, ignorálva egyrészt az egyéni adakozásból (sokkal nehezebben) előállítható forrásokat továbbá önmaguk erejére való támaszkodást.

Persze jöhet ez ellen a populáris érv, miszerint a „mai világban az önkéntességet valamiféle jutalmazás hiányában lehetetlen elképzelni”. Igen, valóban egy regionális bicikliutat nem fog senki a saját költségére kilobbizni, s pályázati pénz nélkül csak 25 év múlva épülne meg vagy soha. Ám sokszor éppen ebből a kényelmességből adódóan nem látnak a civilek hozzá azoknak az apróbb ötleteknek a megvalósításához, melyekhez egyáltalán nem kell sok pénz, vagy éppenséggel semmilyen. Ez pedig, csak a jól szervezett munka, elképzelés és elhivatottság kérdése lenne. Persze az eredmény nem lesz látványos (és anyagilag rentábilis a kivitelezőknek).

S talán baj van a civilek némely elképzelésével is: sok civil szervezet inkább belekezd egy látványosabb, de annál kisebb sikerre ítélt projektumba (ha nincs megnyert pályázat, nincs semmi), semmint az apróbb lépésekbe. Megkockáztatom az a felvetést is, hogy eme apróbb lépések mögött sokkal több valós igényt találhatunk, mint a nagyobb „dörgéssel” járó vízióknál és ötleteknél. Sokkal izgalmasabb ugye egy regionális tévéről vizionálni egy sör mellett, semmint a sokkal kisebb feltűnést keltő „tegyük rendbe az utcát”, „készítsünk egy normális játszóteret a kölköknek” vagy „szerezzünk egy tehetséges angoltanárt az alapiskolába” ötletekről.

S éppen ezeknek az „apróságoknak” a megvalósításával teremtődne meg az alulról szerveződő polgári kezdeményezések igazi ereje: a tapasztalatszerzés, az önkéntességet vállaló egyének kipróbálása, a csapat kialakulása, stb. Mindez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kialakuljanak azok a közösségek, melyek biztosítják a társadalom pluralitását, s korlátozzák az állami hatalom folyamatos terjeszkedését az élet minden területére.

A járadékvadászok harca
Persze számos dologhoz sok pénz kell, és nagyobb ügyeknél teljesen természetes a végrehajtók, pályázatírók jutalmaztatása, nincs is ebben semmi hiba. Érdemes azonban meglátni és elemezni a többi oldalát is az ilyen „transzfereknek”. A Magyarok Szlovákiában összefoglaló jelentése (266 o.) szerint „…bátran elmondható, hogy a szlovákiai magyar intézményrendszer legfőbb alapítványi éltető erejét a magyarországi, elsősorban közalapítványi források jelentették [a kilencvenes évektől 2004-ig, P. megjegyzése].” Mászóval a civil angazsáltságunk elsősorban a magyar állami fejőstehén tőgyeinek sikeres ráncigálásától függ.

Miért? Az külön blogpost érdemelne, de addig idézzünk a Jelentésből: „elmondható tehát, hogy a szlovákiai magyar szervezetek jelentős anyagi forrásoktól estek el azáltal, hogy belső értékrendjük, kapcsolatrendszerük, felkészültségük és izoláltságuk folytán nem helyeztek kellő hangsúlyt ezeknek [nyugati, amerikai alapítványok, P. megjegyzése] a Szlovákiában jelen levő forrásoknak a megszerzésére.” (267 o.)

Az alternatív lehetőségek hiánya miatt az adott (magyarországi és szlovákiai állami) források szűkössége kialakít egyfajta „versenyt” a forráskeresők között. A legsikeresebb pályázatokat nem a piac láthatatlan keze, hanem valami teljesen más (talán még láthatatlanabb) kezek válasszák ki. Ezért egyfajta ellenséges viszony alakulhat ki a civilek között, melyeknek éppenséggel összefognia kéne a közös ügyek és célok érdekében, semmint kölcsönösen irigykednie. Az alapján, amit össze-vissza hallok a civil szférából az utóbbi időben, úgy látom, hogy ez a rosszul értelmezett „verseny” egyre jobban irtja ki a kölcsönös bizalmat a mai szlovákiai magyar non-profit csoportok, egyének között. És ez nagy baj!

Mi látható és mi nem
Attól tartok, hogy a fentiekben (noha eléggé tökéletlenül) leírt jelenségek a igyényesebb egyéni önkéntesség és igyekezet s az igazi filantrópia hiányáról szólnak. Számos nonprofit kezdeményezésnél az egyéni angazsáltság egyre inkább kimerül a járadékvadászatban, forráskeresésben és veszekedésben, vagy a kisebb problémák oldása helyett inkább a „merjünk nagyot alkotni” témákra koncentrálnak.

Továbbá nincs erős hagyománya nálunk az egyéni adakozásnak, nincsenek kialakulva a szükséges csatornák, viselkedési szabályok és normák. A már meglévő donorok is passzívak: igenis ellenőrizünk kellene, hogy hogyan lett az adományuk felhasználva. Talán idővel, a jövedelmek, s így a jólét tartós növekedésével lassan meghatározóbbá válnak ezek a szokások.

Ez az írás nem a nagyobb falatokat jelentő állami és mennyei mannának beállított EU-s pályázati pénzekről szól, melyekről biztos sokat lehetne regélni, ezért ajánlom róluk a következő cikket.

A párkányi Netparlament egy éve

Igaz, hogy az egyéves évfordulóig még hátravan egy hónap, de már érdemes összefoglalni az eddigi tapasztalatokat erről a kezdeményezésről. A hivatalosan Virtuális Képviselői Iroda (röviden VIKI) nevet viselő webes felület tavaly februárban indult, a magánkezdeményezésből fenntartott Párkány Online portálon.

A VIKI-n keresztül a választópolgárok nyilvános beszélgetést folytathatnak azokkal a polgártársaikkal, melyeket a legutóbbi választásokon (pátoszoson szólva természetes szabadságuk egy részét rájuk ruházván) bíztak meg közös ügyeink intézésével. Nyilvánvaló, hogy a megválasztottakat érdekli, hogy mit gondolnak a „megbízóik” a lakóhelyük ügyei felől, így a VIKI egy "nyilvános faliújságként" elősegítheti a minél jobb informáltságot.

A VIKI moderálása lehetővé teszi, hogy az internetes fórumszabályokba ütköző, nem odavaló szövegek ne jelenjenek meg. A szigorú moderálásra talán nem is lenne szükség: ezidáig még egy élesebb hangvitelűnek nevezhető hozzászólás sem érkezett, személyiségi jogokat sértő szöveg pláne nem.

Poslanče, nezlob se…!
Egypár lelkes kivételtől eltekintve a 2006 decemberében megválasztott képviselők többsége passzívan fogadta a VIKI megjelenését, s egy képviselő részéről elhangzott olyan kijelentés is, hogy „ő márpedig fantomokkal nem fog vitába szállni”, értsd nick-es álnevet használó választópolgárokkal. Első hallásra talán igaza is van, ha valaki nem vállalja a nevét a véleményéhez, akkor azzal miért beszélgessen-vitázzon a közszereplő? Amit viszont elfelejtett ez a képviselő, az a mai demokratikus intézményrendszer egyik legfontosabb pillére: a névtelenség.

Ha a politikai hatalom egyik szereplője felrója a névtelenséget annak, akitől a mandátumát névtelenül kapta, akkor ugyanezen az alapon (újra) be kéne vezetni a név szerinti szavazást. Ami egyértelműen hülyeség. Amerika alapító atyái is álnéven írták nagyszerű föderalista leveleiket. Továbbá még a középkori, plurálisnak vagy demokratikusnak aligha nevezhető Kínában is működött a névtelenség intézménye: az alattvalók papírra felírhatták panaszukat, vagy éppen azt, hogy melyik bürokrata korrupt és a tereken felállított hatalmas rézdobozokba dobták: az információkat a császári kancellária emberei dolgozták fel és adták tovább a drótot az uralkodónak, hogy mit gondol a jónép.

Úgy látszik az internettel járó anonimitás még eléggé szokatlannak, számít. A VIKI-n természetesen minden képviselő eldöntheti, hogy a rendes polgári néven feltüntetetteknek válaszol csak, ignorálva a nickeseket vagy nem tesz kivételt. Az eddigi tapasztalatok alapján eddig egyetlen válaszoló képviselő sem tett ilyen kivételt.

A számok tükrében
A VIKI-n nem volt tömeges „bejelentkezés”, a közel 11 hónap alatt kb. 18 egyedi hozzászólás érkezett 10 polgártól, 8 képviselő részére (a képviselőtestületnek 17 tagja van). Ebből 6 képviselő válaszolt, a legaktívabb képviselő nevét azonnal megtudhatjuk, ha az oldalra kattintunk: ő megérdemelné a nyitott társadalomért 2007 párkányi díját, ha létezne ilyen kitüntetés.

Ki-ki döntse el, hogy egy 11 ezres városkában, ahol legutóbbi önkormányzati választások 60% százalékos részvétellel zajlottak le, a fenti hozzászólások száma kevés vagy éppenséggel elegendő. Én semmiképp sem tartom soknak.

Egy lehetséges következtetés lehetne, hogy a párkányiak többsége meg van elégedve azzal, ami van. Ez alól talán a Bartók utca lakói jelentenek kivételt, akik biztosan nincsenek az utcájuk állagával megelégedve. Született is egy hozzászólás a VKIN-n, melyre érkezett válasz is, és a probléma oldása (remélhetőleg) gyorsabb tempót vett.

A netparlament ötletet gyorsan alkalmazták Érsekújvárott is. Noha nagyobb városról van szó, ez a VIKI a párkányitól sokkal jobban alulteljesített az elmúlt évben, alig akad hozzászólás. Lehet hogy az miatt, hogy csak a helyi MKP képviselői szerepelnek rajta...ki tudja?

Ajánló: A kibulizott ország

A féltudású magyar elitről szóló írások és viták után íme egy még jobban a velejébé vágó írás Bereznay András, Angliában élő magyar történésztől. Nagyon ajánlom!

Meeting the press (ajánló)

Örömteli figyelni az egyre szélesedő szlovákiai magyar véleményformáló-véleményközlő palettát: nemrég a nyitrai diákbálon a kezembe nyomták az ottani egyetemisták új lapját, melynek tartalma szerintem messze több egy ilyenkor várt hallgatói lapétól: igényesen megírt cikkekkel, és ami külön öröm, hogy vannak benne kvalitás közéleti írások is!

Ez utóbbi valahogy hiányzott a többi egyetemi lapból, s talán segít abban, hogy a generációmbéliekre olyannyira jellemző akut közéleti közömbösség valahogy feloldódjon. Bár ez utóbbi okairól sokat lehetne okoskodni…

Demokrácia Dél-Szlovákiában III. (merengések)

A szűkebb szülőföld, a település és annak közössége termesztés okokból fogva mindig a legközelebbiek az egyén számára: itt éli mindennapjait, dolgozik, ide jár a kölke iskolába, itt sétáltatja a kutyáját, itt fogják majd eltemetni. Ide való Alexis de Tocqueville ezzel kapcsolatos magvas megállapítása "Az amerikai demokrácia" cseh fordításából:

"Obec je jediné sdružení, které natolik odpovídá přírodě, že všude, kde se lidé spojují, vzniká sama od sebe. (...) ...právě v obci spočívá síla svoboných národů. Obecní instituce jsou pro svobudu tím, čím jsou základní školy pro vědu; přivádějí ji lidu na dosah; dávají mu okusit jejího pokojného užívání a navykají ho, aby ji používal. Bez obecních institucí si národ může zvolit svobodnou vládu, ale chybá mu duch svobody."

Mégis, ennyifajta kötödés mellett úgy veszem észre errefelé, hogy a polgárok eléggé közönbössek a város vagy a falu közügyei iránt (az egyik előző postban írtam már erről valamit).

Ez a mentalitás ugyanúgy jellemző a szlovákokra is és más-más mértkében a többi posztkomcsi országokra is. A polgárok többségétől távol áll az aktív participáció a helyi ügyekben, aki még aktív, az megelékszik a négyéventi választásokkal. Előtte-utánna kontroll, aktivitás nincs. Legföljebb a megválasztottak szidása vagy kritikátlan elismerése. Egyre jellemzőbb lesz az a trend, hogy egyre több dolgot a hatóságok meg a megválaztottak feladatának tartunk. Ezáltal túl nagy hatalmat adunk nekik, ellenőrzésükről elfeledkezünk, s mikor eljön az elszámolás ideje, természetes, hogy frusztráltak és elégedetlenek vagyunk velük. És ha helyi szinten ennyire be van ragadva az egyének angazsáltsága, akkor mit várhatnánk országos szinten?

Ebben a passzív hozzáálásban van egy nagyfokú elvárás a megválasztottak felé: tessék mindenről gondoskodni: a jó utaktól kezdve a munkahelyekig. S ha valami nincs, az ecceri ember az illetékesekre mutogat: mintha álmai szépségéért is ők felelnének. Ráhagyóspaternalizmus.

"V Evropě existují státy, v nichž se občan považuje za jakéhosi nájemce, lhostejné k osudu místa, kde bydlí. Největší změny v jeho zemi probíhají bez jeho účasti; dokonce ani přesně neví, co se stalo, jenom tuší, protože náhodou slyší o té události vypravovat. A nejen to, osud jeho obce, bezpečnost jeho ulice, úděl jeho církve a jeho farnosti jsou mu lhostejné; myslí si, že všechny tyto věci se ho vůbec netýkají a že patří nějaké cizí moci, které se řiká vláda. Pokud jde o něho, hospodaří na svých statcích jako nějaký uživatel, bez pocitu vlastnictví a bez pomyšlení na to, aby něco zlepšil. Jeho lhostejnost k sobě samému jde tak daleko, že když je nakonec ohrožena jeho vlastní bezpečnost nebo bezpečnost jeho dětí, pak místo toho, aby se staral o to, jak nebezpečí odvrátit, založí si ruce a očekává, že mu celý národ přijde na pomoc."

Az idézet szintén az előző műből van. Kissé döbbenetes, nem? Pláne, ha azt vesszük, hogy ez az uriember a fenti sorokat valamikor a 19. század első felében vetette papírra. Aktuális az állítás ma is?

Van egy megállapítás, miszerint az emberek lassan változnak. Ezért felmerülhet a kérdés, hogy a fentebb leírt helyzetből van e kiút? Van. Szerintem ez a tartós gazdasági növekedés.

Sokak szerint a tartós gazdasági növekedésnek (de nem kizárólag csak annak) megvannak a maga morális következményei a társadalom fejlődésére. Én is egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy a tartós gazdasági növekedés együtt járhat olyan polgári "erények" erősödésével, mint az egyéni teljesítmény tisztelete és elismerése, nyitottabb társadalom, az egyén felelősségérzete a saját és a közössége sorsa iránt, tolerancia és hasonlók. A világtörténelem is erről szól: a stagnáló (vagy a visszaeső) gazdaságnak megvannak a morális oldalai: megváltoztatja az egyén (és a társadalom) morálját, az kevésbé nyitott, bezárkózó, passzív, közéleti ügyekben passzívabb, cinikus.

Menjünk le mikro-szintre: az ember átalában két összehasonlítási alapot vesz figyelembe aktuális "jóléti" állapota értékelésénél: mennyire "jól" élnek nála mások a saját környezetében, és mennyire él ő maga jobban, mint az elődei, felmenői.

Ha van gazdasági növekedés, növekednek a jövedelmek is: évről évre minél többet lehet a tejbe aprítani. Új munkahelyek jönnek létre, elmélyül a társadalmi munkamegosztás, specializáció. Az egyén látja, hogy más jólétben való gyarapodása nem az ő kárára történik, ellenétben a gazdaság stagnálásánál, ahol úgy tűnhet az egyénnek, hogy az egyik csak a másik kárára tehet szert többre (közgazdászossan: nem Pareto-effektív megoldás).

A jólét növekedésevel az emberek felellőségérzete is megváltozhat: már kevésbé lesz mindegy, hogy áll a gaz a lakótelepeken, s hogy a kölkök még mindig a régi sztálinista játszótereken ugrálnak e. Kevésbé lesz mindegy a megválasztottak hozzáállása a választó számára: a javuló keresetű egyén sokkal jobban törődik azzal, mi lesz az adópénzeiből, mint az, akinek stagnál a jövedelme. Nyilvánvaló út vezet az egyének nagyobb közéleti angazsáltságához, új érdekképviseletek (pártok, civil szervezetek, csoportosulások) keletkeznek, melyek kikényszerítik a politikai változásokat. Az egyre növekedő jóléttel növekszik az igény, hogy az állam (önkormányzat) szolgáltatásai minél magasabb színvonalúak, hatékonyabbak legyenek.

Érdemes visszatekinteni a közeli múltba: sok minden más tényező mellett az utóbbi évtizedek gazdasági stagnálása és így annak hatása a létrejövő jövedelmekre azt az érzetet kelthette az emberben, hogy a másik gyarapodása az ő kárára történhetett. Ezt még überelhette a rendszerváltozás utáni nagy "vagyonelosztás" is, melynek győzteseit nem a piac láthatatlan keze választotta ki, hanem teljesen más talán néha ugyanannyira láthatatlan kezek.

Ebből a példából kiindulva egyértelmű: nem elég a gazdasági növekedés, fontosak a világos játékszabályok, a hatékonyan betartatott jogok és kötelességek s a megfelelő íratlan szabályok rendszere is.

Demokrácia Dél-Szlovákiában II. (tűnődések)

Miről is szól a nemesócsai vita? teszik fel a kérdést a bumm.sk szerkesztői az ottani polgármajszterrel készült interjú címében. A faluban már egy jó ideje megy az úri muri: blokkolt önkormányzati működés, veszekedés, korrupciógyanú, anyámkínjakishugom, stb...

Valóban, miről is szól?

Szerintem a gagyi dél-szlovákiai közéletről: nem egyedi esetről van szó, ezek az anomáliák nem csak ennek a csallóközi falunak nem képeslapra való látványosságai.

Ezeket az eseteket a nagy autonómiaszakértők (egyéni, kultúrális, területi, etnikai, önkormányzati vagy mi) szíves figyelmébe ajánlanám. Mert én meg vagyok róla győződve, hogy a mai felállásban nem sokat érne bármilyen nagyobb önállóság a Délen. Ugyanis nem nagyon tudnánk vele mit kezdeni.

Bár talán az autonómiások azt mondanák, hogy épp az autonómia lenne az, ami az erősebb politikai verseny által ezeket a nyavajákat szépen lassan kiseperné. Attól tarok tévednének, ha ezt állítanák. Felülről jövő nagy önkormányzati-politikai változásoknak eddig sem voltak meg a kívánt társadalmi következményei, mászóval nem lettünk sokkal polgárilag öntudatossabbak senem a helyi önkormányzatok legutóbbi reformja senem a megyei önkormányzatok megkreálása után sem (bár lehet, hogy ezt még túl korai állítani...).

De ami jött, az elsősorban a szennyes ügyek voltak (lásd Nyitra county) és mindenki fel volt háborodva: "fuj, minek nekünk a megye, csak megszedik magukat".

Ami szerintem lényeges az ez: a polgárok többségének idegen az aktív participáció a helyi ügyekben, az aktívabb megelékszik a négyéventi választásokkal. Előtte-utánna kontroll, aktivitás nincs. Legföljebb a megválasztottak szidása vagy kritikátlan elismerése. Meg megy az adomázós duma: "hát igen, lehet, hogy túl sok pénz ment ki a sétálóuccára, de hisz jó gyerek ez a Jani, mindig köszön a Jednotában".

Vagy egy példa egy meg nem nevezett városból: egy nagyon rossz állapotban lévő lakótelepi utca útja, brutális parkolási problémákkal (ráadásként esténként beáll oda pár busz is). Az ügy komoly és megoldandó, de mindamellett elszomorító hogy a probléma ekkora tarthatatlansága ellenére semmi alulról jövő kezdeményezést nem lát az ember: lakógyűlést, petíciót, vki(k) megbízását, hogy intízkedjen a Városházán, stb. Mindent a hatóságokra meg a megválaztottakra bízunk, mintha álmaink rózsaszín világáért is ők felelnének. Ezáltal túl nagy hatalmat adunk nekik, ellenőrzésükről elfeledkezünk, s mikor eljön az elszámolás ideje, természetes, hogy frusztráltak és elégedetlenek vagyunk velük. A tömegek zsarnoksága.

Tehát szerintem bármilyen, nagyobb önállósággal megáldott autonómiaság nem a kívánt eredményeket hozná, az emberek közönbössége, az alig létező egészséges gyanakvás a hatalommal szemben csak újabb kiskirályok, klikkek megjelenésével járna: újabb botrányok, nem effektív kormányzás (bad government), erőforrásfecsérelés.

Magam sem tudom néha eldönteni, hogy állandó állapot e ez a passzitivás meg ráhagyóspaternalizmus, vagy idővel jobb lesz? Van egy optimista munkahipotézisem azért, de erről majd legközelebb.

Blogra, magyar!

Tágul a szlovákiai magyar blogvilág: kezdetben a bumm.sk lökött egy nagyot rajta, négy más-más profilú blog beépítésével. Ebből kettő közéleti-politikai blog, melyek írásaiből rendszeresen hoznak le a főoldalakon. És legutóbb, az index.hu-ra linkelték be a szlovenszko blogot, mely egy remek utikalauz a nem szlovákiai olvasónak ebbe a kis, fura világunkba. De nem csak nekik...

Lehet, hogy marha optimistán hangzik, de épp a blogok (ergo az Internet) segítségével erősödhet a a demokrácia Dél-Szlovákiában (ráfér), szélesedik és gazdagodik a szlovákiai magyar közélet (nagyon ráfér). Ami a virtuális világot illeti, eddig a különböző fórumok adtak csak helyet a közéleti diskurzusnak, s ahol egyfajta ciklikusság jellemző: fel-felfodrozódik néha a disputa, majd hosszú hónapokig alszik az egész bagázs. Hozadékuk pedig van: példa erre a Párkány Online-on hosszú évek óta működő Párkányi Panaszkodó fórum, ahol már számos felvetett probléma, kérdés váltotta ki az illetékesek reakcióját.

Hogy hogyan hatnak a közéleti történésekre a blogok? Szerintem elsősorban viták gerjesztésével, új témák, problémák felvetésével. Ebben a szlovákiai magyar virtuális világban a legintenzívebb a blog(o)poli blog, sok, eddig alig tárgyalt cucc felvetésével, éles viták generálásával. Mialatt egy nyomtatott újság pénzben, oldalszámban, szerkesztőségben, lapprofilban korlátolva van a témák tárgyalásában, a blogvilágban gyakorlatilag nincs határ.

Továbbá a személyes hangnem, az ecceri ember véleményének közzétételének lehetősége javíthatja a még mindig a szoci nyomása alatt leledző lelkek "közéleti öntudatát" (vagy hogy nevezzem). A vitagerjesztő írások, az egyni vélemény megformázása, azok megvédése, az érvelés művelése meg mind az öntudatos, nemanyámasszony polgár iskolái.

Megvannak a hátrányok is: a net és a blog elsősorban a fiatalabb generációk kedvence, az idősebbek nehezen mozdulnak rá, nehezebben értik a lényegét, mégha maguk is blogolni próbálnak: látni is erre anomáliákat, mint például egy idősödő újságíró, Barak László nyomdafestéket talán nem, de byt-tet talán tűrő beszólásai a szlovenszko egyes postjaihoz). A kölcsonös belinkelések, az egyes írások kommentálása, a szerzők válaszai: mind-mind olyan elem, ami nem jellemző a klasszikus újságírásra. Igaz, annak más a feladata, nem az élő kommunikáció a szerző és az olvasó között.

Pedig megvan a trend: egyesek a klasszikus újságírás végét jósolják, ami talán azokra a médiumokra lesz jellemző, melyek nem alkalmazkodnak az új módihoz. Már számos újság interntes honlapjára költöztek be a blogok (pl. SME vagy a The Economist), valamint az Új Szó kísérletezett az online interjúkkal (kár, hogy nincs több belőlük), de most egy kicsit elkanyarodtam a fő témától.

Ajánló: szlovenszko blog

Már régen kerestem valami hasonlót és ma végre ráakadtam: egy remekül szerkesztett, egyedi stílusssal felvértezett szlovákiai magyar blog: szlovenszko szemszögből rólunk.

Leírás: "Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma."

Azzonnal végigolvastam, az elejitől a végiig: munkaidő alatt igazi lopott gyümülcs volt. Legjobban ez a cikke tetszett a fickónak, de a többi sem kutya. Ajánlom mindenki szives figyelmébe!

Demokrácia Dél-Szlovákiában: még egy eset

Ezt hülyébben má nem is lehetne... legalábbis ez volt az első benyomásom, mikor ezt a cikket elolvastam. Röviden: adva van Nemesócsa, egy csallóközi falu, ahol az ügyek már hosszú idő óta "állnak" a polgármester és a képviselőtestület bénaságai miatt. Akit érdekelnek a részletek, olvassson utána.
Engem kisérletiesen emlékeztet az előző időszak Párkányára, az Oravec meg a szenátoraink közötti néha bénázós, amatőr hatalmi harcra.

Példákat lehetne vígan sorolni a Délről, Nemesócsa nem az egyetlen, ahol a képviseleti demokrácia nem sok mindenre jó. És mi ez a berögződött félelem a VIDEOKAMERÁTÓL?? Egyre kevésbé hiszem, hogy ez a sokat forszírozott autonómia jó e lenne nekünk valamire, ha sokszor még helyi szinten sem tudunk rendesen demokráciát csináni?! Mert mindent alulról kell kezdeni...

Esettanulmány a Csallóközből: köll e nekik ólomgyár?

Kommentet fűztem az egyik, szerintem legjobb szlovákiai magyar közéleti blog, a blog(o)poli egyik postjához, ami itt olvasható.