A ki nem mondott félelem

Élénken emlékszem arra a pillanatra 2006 szeptemberéből, amikor a környezetemben számos szlovákiai magyar szinte megkönnyebülve kiáltott fel, mikor a médiában elterjedt az az állami hatalom által gerjesztett hazugság, hogy az egész verést Malina Hedvig találta ki. Igen, megkönnyebülés volt és ami követte az a szerencsétlen lány szidalmazása volt.

Érthető volt a sokakban felbugyanó ijedség az akkor még (jogossan) ténynek tartott dolgtól, hogy ilyen agresszió előfordulhat Szlovákiában, és az álhírt követő feltörő "öröm", hogy mégsem történt nemzeti alapú tesi bántalmazás. Helyén való lehetett volna a düh is a "hazugság" terjesztőjével (Hedvig) szemben, de akkor éreztem a hangokban valami csendes, rezignált meghunyászkodást is: "... de hisz minden rendben van".

Valahogy még ott lappanganak a szlovákiai magyar lélekben a háború utáni negatív történelmi élmények, ahol a fizikai-lelki agresszió megélt valóság volt. Talán tévedek, de úgy gondolom, hogy sokunk langyos reakciója és látensen közönyös hozzáállása a most folyó szlovák-magyar konfliktushoz egy okra vezethető vissza: a ki nem mondott félelemre valamiféle potencionális fizikai agressziótól. Aki fél, az eleve óvatosabb vagy igyekszik úgy tenni, hogy nem érdekli a dolog (közöny).

Továbbá döbbenetes, hogy sokan (értelmes és művelt emberek) mennyire gyorsan elhiszik azt, amit az állami hatalom szereplői állítanak. Semmi gyanakvás, alig egy cseppnyi egészséges kételkedés. És ez nem csak Hedviga esetére igaz.

...taking another chance on inexperience

Még egy csöppnyi az amerikai elnökválasztásról. Az alábbiakban egy ohioi barátom magyarázza, hogy függetlenként, de gyakori republikánus szavazóként miért választotta most Obamát. Ohio volt egy a "ide-oda táncoló" kulcsállamok közül, melyeknek köszönhetően Obama nyerhetett.

(...) By now you know who won here. I normally vote republican, although I am independent. But last two presidential elections drove me to democrats - Bush was terrible for this country and the world. What is troubling is that we knew it after 4 years but gave him another 4 years! And now I voted for Obama but we are taking another chance on inexperience. The world waits and wonders - as do I.

My biggest concern is that democrats now control white house and legislature - so checks and balances in place. And where that will be felt most is appointment of judges. Obama has several in the federal system to appoint and they will be liberal and probably approved. So, our whole judicial system is up for grabs.

Still and all - what a turn in history for us. My 96.5 year old mother even voted for him - I asked her if she ever thought she would see a black man in the white house and she said no, but that McCain was too old. So that is why she voted for Obama.

In any event, we are all rocked here by financial stress - I had a good defensive portfolio but even that got hammered. And so now I am working part time and wondering if I have enought $$ to live for the next 40 years!!! Send some over here, please! (...)

Rendőri fellépésekről

“A provokatív témájú zászlók, (…) kimondottan jól jönnek ahhoz, hogy egyetlen szlováknak se jusson eszébe, hogy esetleg hangot emeljen a rendőri brutalitás ellen.”

Méla Béla egy fontos aspektust emelt ki a dunaszerdahelyi események kapcsán, és én csak továbbírnám: az ilyen akciók a szlovákok többségében sokkal legitimebbé teszik a rendőrségi beavatkozásokat. A továbbiakban ezért sokkal toleránsabb lesz a rendőrség (és az állam) extenzívebb tetteivel szemben, gyengül a hatalommal szembeni egészséges gyanakvás, a társadalmi kontroll. Így hízeleg be ravaszul a hatalom, hogy aztán még többet elvegyen: ez nem jó az ország ügyét szívén viselő szlovákoknak sem. Rólunk, szlovákiai magyarokról nem is beszélve.

Nem mondom azt, hogy az „erélyesebb” rendőri fellépésektől mindenkor tartózkodni kell. Szükség van rájuk, de csak akkor, ha ezt mások fizikai biztonsága illetve a magántulajdon védelme megkívánja. Nem hiszem, hogy legutóbb erről lett volna szó...

9/11: személyes ügy (ajánló)

"Hiszek mindabban, aminek a jelképét, a World Trade Centert és a többi célpontot megtámadták. Otthonom a szabadelvű, az emberi élet tiszteletének és a racionális önérdek-érvényesítésének talaján álló nyugati civilizáció. Ahol jogom és lehetőségem a boldogság keresése, csak úgy, mint mindenki másnak. Ez épp elég, a többi már rajtam múlik."


Ajánlom Tallián Miklós írását a Hírszerzőn. Ő tökéletesen leírt mindent, nincs is mit hozzátenni vagy elvenni belőle. A kép saját szerzemény.

Lesz valami?

Jöttünk, látni és tenni szeretnénk: az új lengyel miniszterelnök Donal Tusk a tavaly novemberi hivatalátadáskor a lengyel kormányhivatal bejáratánál.

Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).

Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.

Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...

Az igazság győzedelmeskedik...

A péntek este úgy hozta, hogy bekapcsoltam a tévét (elvétve fordul elő) és jobb program híján végigszórakoztam a képviseleti demokrácia egyik aktuális közép-európai valógságshowját. A cseh és morva nemzetek nemes képviselői ugyanis ekkortájt gyűltek össze a prágai Vár egyik nagyszerű termében, hogy az alkotmány szellemében megválasszák a köztársaság következő elnökét, mivel Klaus tanár úr mandátuma hamarosan lejár.

Masaryk óta a cseh elnöki intézmény komoly presztízzsel rendelkezik, annak ellenére, hogy a magyarországi és szlovák modellhez hasonlóan elsősorban díszfunkció. S mivel megválasztani az alsóház képviselői és a felsőház szenátorai jogosultak, a legutóbbi magyarországi show elemei és kulisszái jöttek elő, igaz, csehes stílusban. Voltak élénk viták a titkos és nyilvános szavazásról, felpergettek a parlamenti obstrukció különböző formái, s megjelentek magának a szavazásnak a jogi hiányosságai és buktató.

Tekintet nélkül arra, hogy melyik pártok és miért javasolták a nyilvános szavazást, úgy gondolom, hogy egy ilyen esetben, amikor a képviselők és szenátorok a választóktól kapott mandátumuk alapján szavaznak az ország első emberéről, a nyilvános szavazás az egyetlen megfelelő mód. A „megbízó” választónak egyszerűen joga van tudnia, hogyan szavazott a „megbízottja”. Bár erről biztos sokat lehetne vitatkozni, hogy a képviseleti demokráciákban mi a jobb: a titkos vagy a nyilvános szavazás.

A tegnap esti cirkuszhumbertó ma folytatódik tovább. Kétségtelen viszont, hogy ez az elem hozzátartozik a képviseleti demokráciához: lehet nem szeretni, de Mari nénit idézve, „ez már csak így van”. Ennek és minden más nyavalyájának ellenére a cseh politikai kultúra továbbra is a legcivilizáltabbnak számit, ha a szlovák, lengyel és magyar világhoz hasonlítom.

Urnához! Urnához!

Tegnap az EU hivatalosan is kihirdette az Alapvető Jogok Chartáját, melyre az EU működéséről szóló reformszerződés (találó eufemizmusa a megbukott „európai” alkotmánynak) egyik cikkelye is vonatkozik. Ez utóbbit még az összes tagállamnak ratifikálnia kell, hogy érvénybe lépjen.

Ahogy az okos Új Szó leírta, az, hogy a reformszerződés kifejezetten utal erre a Chartára, jogi kötelező erőt ad a chartában foglaltaknak. Minden respect az emberi jogok előtt, ám komoly aggodalomra ad okot a Chartában szereplő megfontolatlan jószándék vezérelte szociális jogok listája. Szabad tehát a pálya az Európai Bíróság bíráinak eme jogok értelmezéséhez. Bár a bíróság értelmezései nem jogforrások, irányadónak számítanak a közösségi jog alkalmazásánál.

A másik bibi a reformszerződéssel, az EU-ra amúgy is nagyon jellemző krónikusan demokráciadeficites hatalomgyakorlás: a megbukott alkotmány nagy részét olvashatatlan jogi maszlagba foglalták, remélve, hogy elég lesz hozzá a nemzeti parlamentek áldása, népszavazás kihirdetése nélkül (ezidáig Írország kivétel). Ami azért egy elég nagy mocskosság egy magát a demokrácia bölcsőjének és legfőbb bástyájának tartó kontinensen.

Igen, a szerződés tartalmaz egyszerűsítő és hatékonyságnövelő elemeket, melyek hasznosak és szükségesek, ám ez nem mentség az antidemokratikus döntéshozatalra.

Ezért referendumot! Referendumot!


Az ügy szélesebb vonzatairól ajánlom a következő cikkeket: ezt meg ezt

Egy kis olvasnivaló a hétvégére (ajánló)

Születőben vannak a XXI. század
magyar Madisonjai?

Első cikk

Második cikk


Szolgálati toldás: többször is elolvastam Publius Hungaricus előző írásait, fölösleges is mondanom, hogy nagyon tetszett, nem is elemezni akarom az egészet (azt majd víg nyugdíjas koromban, ha sok-sok időm lesz), csak hozzáfűznék egy rövidet, ami eléggé feltűnt:

„Megannyi példa van olyan nemzetekre, amelyek képesek voltak kilépni káros szabályaik, szokásaik, normáik szorításából. Az írek közel két évszázad nyomorúságát és hanyatlását rázták le magukról az elmúlt huszonöt évben, a finnek egy még hosszabb ideig tartó gyarmati és félgyarmati lét okozta szellemi rabszolgaságból emelkedtek fel alig egy emberöltő alatt. Az ezígy-ből való kitörés természetesen lehetséges.”

Ki tudja, lehet, hogy éppen ezek a specifikus magyar szokások, normák és szabályok teszik egyben lehetetlenné az írekéhez/finnekéhez hasonló sikeres „kitörését” a károsabb szokások és normák szorításából? De inkább ne legyen igazam.

Persze ezek az szokások, normák változhatnak gyorsabban is, ha vannak nagyon domináns környezeti hatások, melyek kiváltják a változáshoz szükséges impulzusokat. Felületesen mondhatnánk úgy, hogy talán egy nagy válság kéne a kiugráshoz meg a félművelt elit eltűnéséhez.

Feltámasztott jogi hullák - első rész

Szóval a dekrétumok: mikor a közszolgáink által megszavazott kötelező történelemkönyvről tudomást szereztem, forrott bennem a vér. A jó ides anyukájukat, francba! Nekem is a kitelepített ősök, a nagyi drasztikus visszaemlékezései jutottak azonnal eszembe. Meg az, hogy jól arcunk lettünk csapva megint. Gondolom sokan voltak így ezzel. Aztán másnap a Nap mégiscsak felkelt, a világ dolgai mentek tovább a maguk rendje szerint.

Több minden felvetődött bennem eme parlamenti credo kapcsán, igazából halogattam az írást, mert kavargott bennem az egész, nem is tudtam hol kezdjem. Sokat lehetne okoskodni a számos érven, amit a Benes dekrétumok kapcsán felmerül. A leghülyébb az egészben mégis az, hogy ádáméséváig vissza lehetne menni az okozati összefügggéseket keresve.

Jó példa erre a cseh hozzáállás. Amikor az ultrabizi szeptember 20-dikai nap közepén, fél szemmel megláttam a SME hírét a szlovák parlament legújabb outputjáról, rögtön odamorogtam a szembenülő cseh kollégámnak, hogy íme, megint jól belerúgtak a magántulajon intézményébe, meg hogy az egész többek között az egyén és az állam viszonyáról is szól, ahol jelenleg az állam lőtt egy csúnya nagy gólt. Hevesen bólogatott, hogy így van, de hogy akkor vissza kéne menni a egész a fehérhegyi csatáig és követelni a németeken az azután elkobzott cseh javakat, mert hát az is végsősoron magántulajdonjogi kérdés. Ez amúgy a klasszikus cseh reakció, ha Benes és a szerencsétlen paragrafusai szóba jönnek: ti is elvettétek egykoron, mi is elvettük, szóval ne ugassatok.

Szlovák-magyar esetben hiába keresnénk valami fehérhegyi csatát, s mégha lenne is, egypár megszállott gazdaságtörténészen kívül kevesen mernék állítani, hogy vissza lehet menni úgy az "eredendő bűnig", hogy kiszámlázhatóak legyenek a kölcsönös tartozások. Hülyén is nézne ki...

Mégis, a masaryki republika örökségén dekkoló két utódállam pofátlanul igonrálja, azt a tényt, hogy a háború után a minden demokratikus és szabad társadalom alfája és ómegája, a magántulajon intézménye csúnyán meg lett sértve, az alapvető emberi jogokról nem is beszélve. S hogy ma mindkét állam törvényalkotói úgy látták jónak, hogy ezt még meg is kell erősíteni.

Egye meg a fene, de tényleg így van: itt elsősorban vagyonról van szó. A háború utáni évek vagyonújraelosztásról szóltak. Meg persze nacionalizmusról is, de az sok mindenben, nézetem szerint legvégül is valahogy a vagyon, a tulajdonlásig vezethető vissza.

És igen, ha volt vagyonelkobzás 1938-ban, tessék csak kiszámlázni és benyújtani a faktúrát a magyar államnak! Joguk van hozzá, támogatom. De ahhoz nekünk szlovákiai magyaroknak kevés közünk van, nekünk a mi rabló államunktól kell a kárpótlást és a jogrend megtisztítását kikövetelni.

"Ahol nincs magántulajon, ott nincs igazság", mondta vala Hayek, s nincs szabadság sem, merészkedem hozzátenni. Ha egy szabadabb, nyitottabb társadalomban szeretnénk élni és alkotni, egyátalán nem megengedhető, hogy bárki vagy bármi, legyen az akár az állami hatalom, belegyalogoljon a magántulajon sérthetetlenségébe. Tulajdonképpen maga az állam feladata, hogy ezeket a magántulajonjogokat betartassa! És mi törénik?

Hogy néz ki hát az, hogy a törvényhozó azonosul egy hatvan évvel ezelőtti vagyonelkobzással? A törvények nem csak papíron léteznek, van szellemük is: milyen elem egy magát modernek tartó jogrendben, hogy mégha verbálisan is, de hitet tesz egy rablás mellett?

S hitet tesz az emberi jogok egykori tiprása mellett...

Persze, háború után volt, nem változtat ezen már senki: de megerősíteni, hitet tenni melletük ma, az veszélyes. Nem a szlovákiai magyaroknak, hanem minden egyénnek, polgárnak nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. De látunk felháborodást az emberjogi szervezetek, libertariánus csoportok, magukat a demokrácia keresztes lovagjainak kikiáltó értelmiségiek részéről??? A hallgatásuk az ő bizonyítványuk is egyben: mondom, nem veszik komolyan az eszméiket, farizeus mind, ezentúl nem tudok igazán adni a szavukra.



Ami magánál a dekrétumoknál, kártérítésnél meg a szlovák-magyar miazmáknál a legérdekesebb volt számomra az egészben, az a szlovákiai magyar reakció s az ebből levont jövőre néző fejtegetések voltak. Gondolom a Párkányer kedves látogatóinak többsége már agyonolvasta a többi blog postjait, a hozzászólásokat és a média meg politikusok megnyilvánulásait. Hamarosan visszatérek ezekre is.

Mind kevesebb államot, kérem...

Sokasodnak a jelek, hogy az MKP stratégiaácsolásokba kezdett: először felröppent a kulturális politika átgondolása (vagy kigondolása?), ma meg arról olvashattam az Új Szóban, hogy Mr Duray is megfújatta a gyülekezőkürtöket az MKP sztratégosz-dzsemborira.

Bármennyire is rühellem ezt a vidékeinken már agyoncsépelt divatszóvá vált „stratégiát”, egy vonzatból azért fűznék pár megjegyzést a „stratégiai műhelyekben” születendő magvas gondolatokhoz. Ez pedig az állam szerepe.

Miért nem jó az, ha a szlovákiai magyar jövőt továbbra is paternalista alapokra helyezzük?

Átalánosságban a mindenlébenkanál államnak és az államra utaltságnak különböző vonzatai vannak: működése évről évre egyre drágább, a bürokrácia, a források nem hatékony elosztása, a korrupció,. A kormányra jutó süketebb politikusok sokkal nagyobb kész hatalomhoz jutnak, mint egy kissebb államnál. Az egyén szabadsága meg csak csökken. A társadalom morális állapota is megváltozhat: ráutaltabb, kevésbé angazsáltabb lesz.

Szlovákiai magyar viszonylatban továbbá halmozott hátrányba kerülhetünk, ha túlságosan állambácsi kezeibe rakjuk boldogulásunk kulcsait: már így is jobban rá vagyunk szorulva az állam jóindulatára, mint a többségi nemzet, egyfajta sajátos szociálisan érzékenyebb csoportot alkotva ezzel: a mezőgazdaság dotálása, kultúratámogatás, kis önkormányzatok, hivatalok száma, közlekedés, iskolák, az infrastruktúra, stb. Nem csak a stratégiakreálóknak kéne elgondolkozni azon, hogy ez a ráutaltság hol és hogyan csökkenthető: mert lehetséges.

Egyrészt az önkormányzati decentralizáció szélesítésével, működésének olajozottabbá tételével. Bár a jelenlegi forma is eléggé tágas, a gond csak a társadalmi kontroll meg a polgári angazsáltság hiányával van.

Itt az MKP is bubus a maga monopóliumával helyi szinteken, ezért valamiféle stratégiát inkább a választópolgárok találhatnának ki megválasztott ügynökeik jobb ellenőrzéséhez. Erre lennének jók a civilek. Ám azok inkább a kultúrházba mennek: elég belenézni a Fórum Intézet Magyarok Szlovákiában jelentésbe (255 oldal): a szlovákiai magyar szervezetek 68,5 százalékának elsődleges tevékenységi köre kulturális. Közéletiből, érdekvédelmiből, politikaiból összesen van 3,8%. Kell kommentálni?

Mindenesetre az MKP előállhatna az önkormányzati demokrácia "next level-jével", amihez biztos erős támogatást tudna szerezni a szlovákoktól is, mert az érintené az egész országot.


De visszatérve a „hogy meneküljünk meg az államtól” témához: Itt van például a Selye egyetem: money matters, ez ma minél jobban látszik. Az egyetem vezetése eldönthetné, hogy minden évben veszekedni akar a mindenkori szlovák kormánnyal a jussáért, továbbá kilincselni a mindenkori magyar kormánynál, vagy pedig határozott lépéseket tesz a források diverzifikálása felé: sok egyetemen már egyre bevettebb gyakorlattá válik a magánszféra bevonása az egyetemen folyó kutatásba, tehetség(ki)kutatásba, tehetséggondozásba.

Más kérdés, hogy mennyire alkalmasak az egyetem jelenlegi szakjai egy ilyen együttműködéshez, illetve mennyire lenne attraktív a kutatási oldal a magánszféra számára, illetve milyen az emberanyag hozzá. Igaz, a dél-szlovákiai magánszféra sem a nagy innovatív cégekről híres, de biztos lehetne kezdeni valamit a kétnyelvű, szlovák-magyar (vagy akár mégtöbbnyelvű) háttérrel, valamint a két ország (vagy akár Csehország) gazdaságának ismeretével. Kis lépésekkel, de mégis...