A Schwarz-Gelb szépsége

Végre egy választási eredmény, aminek igazán örülni lehet! Vasárnap este óta egyértelmű, hogy Németországban a konzervatív CDU/CSU és a liberális FDP alakíthat kormányt a hétvégén lezajlott választások után. A remekül szereplő FDP vállalkozáspárti, alacsony adó és széles dereguláció híve, ellentétben az eddigi szocdem kormányzópárttal inkább Amerika-, mint oroszbarát. Ez a profil viszont talán keveset fog érni egy külpolban egyre langyosodó Obamával szemben.

Sokan reménykednek, hogy Merkelnek ezután nem lesz megkötve a keze, hogy Berlinben bátrabb reformlépéseket tegyenek az elkövetkező években. Vonzó analógiaként sejlik fel a 2002-es szlovákiai fordulat, amikor a fő kerékkötő baloldali párt kirepült a Dzurinda-kormányból és elkezdődhettek a reformok.

A német kihívások listája nem rövid, amibből talán a vészesen ketyegő demográfiai órát emelném ki, ennek pénzügyi, gazdasági és társadalmi következményeivel egyetemben. Kérdés, hogy egy ilyen hosszabbtávon megmutatkozó, formálódó jelenség hogyan válhat akuálpolitkai kérdéssé egy négyévenként választói értékelés alá vont kormányzatnál? Aktuális ügyekből így is van elég: foglalkoztatottság, oktatás, bevándorlók... Előfordulhat, hogy ezentúl éppen a politikai patkó középen dekkoló CDU/CSU lesz a bátor lépések akadálya. A németek viszont szeretik a kompromisszumokat, nem csoda, hogy "a politika a lehetséges művészete" maxima ezen a földön hangzott el először.

*

Egy jó nagy adag optimizmussal előreszaladva az időben már lehet örülni brit toryk jövő évi győzelemnek. Képes lenne replikálódni a 80-évek nagy, konzervatív generációja??

Go east

Olvasom a mai újságban, hogy a holland pénzügyi társaság, az ING (bank, befektetés, biztosítás) Prágából Kolozsvárra helyezi át a közép-kelet európai (CEE) adminisztratív erőforrásainak nagy részét (IT, support, stb.). Ez helyben 500 munkahely megszűnését jelenti. A költözködés oka: ott olcsóbb. Pénzügyi cégről lévén szó ez elsősorban a bérköltségekre vonatkozik.

A CEE régióban megtelepedett multiknál ez idáig is nagy divat volt, hogy egy országba telepítették a régiós managementet és a vállalati support funkciókat (shared service centrum): Prága, Budapest, Varsó majd később Pozsony közt válogatva. Ezek a közpotnok, különböző nagyságú hozzáadott-értéket teremtő munkahelyekkel a modern kapitalizmus iskolái a fiatal nemzedékeknek, szakmai-, irányítói tapasztalat forrása a CEE országok formálódó gazdasági és szakmai elitjeinek.

Az utóbbi évek reálbér-emelkedésével (itt-ott megsegítve a nemzeti valuták felértékelődésével) ezek a munkahelyek egyre drágábbak lettek a feltörekvő Balkánhoz képest, ahol az intézményi környezet (törvények, adószabályok, korrupció, piaci reguláció stb.) még valamivel vadabb, de a bérek alacsonyabbak és úgy látszik van elegendő szakember is.

Kérdés, hogy a multik központjainak eddig otthont adó városok (és országok) hogyan tudják megóvni és javítani az attraktivitásukat? Ezzel kapcsolatban nem elhanyagolható egy, a jelenlegi gazdasági visszaesés következtében érzékelhető trend: számos nemzetközi társaság ugyanis, spórolásképp (nem csak) manageri posztokat von össze, egy direktor/specialista alá több országot és piacot rendelve, felértékelve így a regionális központok fontosságát.

Kelet-közép európai napló

Nem év végi összefoglaló, hanem csak reflektálás pár kiválaszott kelet-közép európai témára, eseményre.

Aki nagy várakozások közt érkezik, attól sokat várnak: így volt ez a Donald Tusk vezette új lengyel kormánnyal is. Épp Lengyelben jártam a 2007-es választások utolsó napjaiban valamint nem sokkal az eredmények kihirdetése után: a levegő tele volt eufóriával, mely azonban úgy látszik nem volt több egy nagy adag médiaszmognál. Az új kabinet ugyanis eléggé kiherélten viselkedik, semmi komolyabb reform, a lengyel címlapok többnyire csak a Lech Kaczyński elnökkel folytatott fölösleges és sokszor tragikomikus presztizsharcról tudósítanak. Bár ezt az utóbbi provokálja, amit úgy tűnik a lengyelek egyre kevésbé díjjaznak.

Viszont nagyon szimpatikus volt a grúziai háború alatt és az azt követő időkben is hiperaktív Kaczyński. Legalább annyit elért, hogy csúnyán láthatóvá vált, mennyire fütyülnek Kelet-Közép Európára a nyugat-európaiak az orosz kérdéshez kapcsolódó "pragmatikus" hozzáállásukkal. Így volt ez a múlt században, így van ma is. Jó lenne, ha ezt nálunk minél többen észrevennék...


Kaczyński a lisszaboni szerződés ügyében ugyanazt a határozott vonalat képviseli, mint Václav Klaus cseh elnök. Más tagországokban arra büszkék, hogy elsőként, egy gombnyomással fogadták el ezt a szerződést, máshol időt adnak maguknak, hogy megbeszéljék, átgondolják az egészet. Az, hogy így a szerződés a mindennapi politikai adok-kapok részévé vált nem feltétlenül baj, ez a politika természetéből adódik. A téma legalább a közbeszéd részévé válik, kikényszeríti, hogy többen véleményt alakítsanak ki róla. Ez a masaryki ihletésű "véleménydemokrácia" lassúbb, mint a gombnyomkodós fajta és bizonyára számos elitistának nem tetszik. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei.

Csehországban a szerződés körüli vita mellett a januártól kezdődő uniós elnökség terhe is egy kikasztrált kormányra nehezedik, melynek azonban úgy tűnik több élete van, mint egy macskának. Kérdés, hogy az utolsót nem e veszti el a jövő évben: a legutóbbi regionális választások óta az egész ország a baloldali ČSSD narancssárga óceánjává vált, melyből csak a kék sziget, Prága emelkedik ki.

Kis hazámban, Szlovákiában ezalatt tombol a tömegek demokráciája s az önhitt jogászterroristák sorra hozzák a hülye törvényeiket. Az egyetlen reménynek számító ellenzék meg tehetetlenül tárja szét a lábát a törtető zimbabwei örvöskukac előtt.

Magyarországgal kapcsolatban sok odamondóssat lehetne írni, de minek? Még mindig úgy gondolom, hogy a régióban ez az ország van a leginkább megáldva tehettséges emberekkel, azonban az ottani sajátos felállás gúzsba köti őket.

kelet-közép európai napló: grúz blues

Tetszik Lech Kaczyński lengyel elnök agilis hozzáálása az ügyhöz. Bár sok mindenért nem lehet őt meg az ikertesóját igazán szeretni, de látni hogy van vér a pucájában és oda mer szólni az oroszoknak, és tesz is valamit az elveiért, ellentétben a semmitmondó-tutymutykodó szlovák és magyar kollégákkal. Egyébként a lengyel sajtó nagyon intenzíven és alaposan foglalkozik a kaukázusi helyzettel, nekem úgy tűnik, hogy egyértelműen grúzpárti.

Prágában mintegy 300 ember tüntetett az orosz magatartás miatt. Schwarzenberg külügyminiszter finoman tálalta a hivatalos cseh álláspontot: "Csehország támogatja Grúziát, s nagyon sajnálja, hogy a grúziai orosz beavatkozásra Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása 40. évfordulójának napjaiban kerül sor". Klaus egy újabb, EU-t felbőszítő tette után egyenlőre hallgat a grúz dologról. A sajtó nem szereti Oroszországot, de egyáltalán nincs hasraesve Szaakasvili grúz elnöktől sem, aláhúzva azt a tényt, hogy ki is üzent hadat.

kelet-közép európai napló

Az alábbi képes linkeket végignézve számos párhuzamot találhatunk az egyes kelet-közép európai országok kissebbségszemléletével kapcsolatban:

Krakkó - még régebbi 2006-os képek: figyelemre méltó, hogy a felvonulókat két sor rohamrendőr védi a feléjük repkedő kövektől a Wawel árnyékában.
Brünn - május végi csatajelenetek a náměstí Svobody-ról
Budapest - és a legutóbbi társadalmi eszmecsere...

Kissebbség és többség: A szlovákiai magyar blogoszférából értékes párhuzamokra hívja fel a figyelmet Jürgen kolléga, a magyar blogvilágból a következő cikket ajánlom.

Állam és egyén: Kicsit más téma, de érdekes végighallgatni a kaliforniai Legfelsőbb Bíróság előtt nemrég elhangzott pro és kontra érveket a homoszexuálisok házasságával kapcsolatban (szöveg, audio és video változatban).

cseh napló

Kínos: az amerikai radarállomásról szóló cseh-amerikai egyezményt tegnap ugyanannál az asztalnál írta alá a két ország külügyminisztere, ahol a szovjet megszállást legalizáló egyezményt a szovjet és csehszlovák elvtársak anno 1968-ban.

Schwarzenberg külügyminiszter ezt úgy kommentálta, hogy neki nincs erejében számon tartani, ki milyen bútort és mire használt a minisztériumában, az asztal meg amúgy sem tehet semmiről. Valóban. A hely szellemét javítja, hogy ugyanabban a helységben írták alá a Varsói Szerződést megszüntető egyezményt is 1991-ben, bár azt egy másik asztalnál.

Lesz valami?

Jöttünk, látni és tenni szeretnénk: az új lengyel miniszterelnök Donal Tusk a tavaly novemberi hivatalátadáskor a lengyel kormányhivatal bejáratánál.

Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).

Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.

Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...

Az igazság győzedelmeskedik...

A péntek este úgy hozta, hogy bekapcsoltam a tévét (elvétve fordul elő) és jobb program híján végigszórakoztam a képviseleti demokrácia egyik aktuális közép-európai valógságshowját. A cseh és morva nemzetek nemes képviselői ugyanis ekkortájt gyűltek össze a prágai Vár egyik nagyszerű termében, hogy az alkotmány szellemében megválasszák a köztársaság következő elnökét, mivel Klaus tanár úr mandátuma hamarosan lejár.

Masaryk óta a cseh elnöki intézmény komoly presztízzsel rendelkezik, annak ellenére, hogy a magyarországi és szlovák modellhez hasonlóan elsősorban díszfunkció. S mivel megválasztani az alsóház képviselői és a felsőház szenátorai jogosultak, a legutóbbi magyarországi show elemei és kulisszái jöttek elő, igaz, csehes stílusban. Voltak élénk viták a titkos és nyilvános szavazásról, felpergettek a parlamenti obstrukció különböző formái, s megjelentek magának a szavazásnak a jogi hiányosságai és buktató.

Tekintet nélkül arra, hogy melyik pártok és miért javasolták a nyilvános szavazást, úgy gondolom, hogy egy ilyen esetben, amikor a képviselők és szenátorok a választóktól kapott mandátumuk alapján szavaznak az ország első emberéről, a nyilvános szavazás az egyetlen megfelelő mód. A „megbízó” választónak egyszerűen joga van tudnia, hogyan szavazott a „megbízottja”. Bár erről biztos sokat lehetne vitatkozni, hogy a képviseleti demokráciákban mi a jobb: a titkos vagy a nyilvános szavazás.

A tegnap esti cirkuszhumbertó ma folytatódik tovább. Kétségtelen viszont, hogy ez az elem hozzátartozik a képviseleti demokráciához: lehet nem szeretni, de Mari nénit idézve, „ez már csak így van”. Ennek és minden más nyavalyájának ellenére a cseh politikai kultúra továbbra is a legcivilizáltabbnak számit, ha a szlovák, lengyel és magyar világhoz hasonlítom.

Ajánló: A kibulizott ország

A féltudású magyar elitről szóló írások és viták után íme egy még jobban a velejébé vágó írás Bereznay András, Angliában élő magyar történésztől. Nagyon ajánlom!

Egy kis olvasnivaló a hétvégére (ajánló)

Születőben vannak a XXI. század
magyar Madisonjai?

Első cikk

Második cikk


Szolgálati toldás: többször is elolvastam Publius Hungaricus előző írásait, fölösleges is mondanom, hogy nagyon tetszett, nem is elemezni akarom az egészet (azt majd víg nyugdíjas koromban, ha sok-sok időm lesz), csak hozzáfűznék egy rövidet, ami eléggé feltűnt:

„Megannyi példa van olyan nemzetekre, amelyek képesek voltak kilépni káros szabályaik, szokásaik, normáik szorításából. Az írek közel két évszázad nyomorúságát és hanyatlását rázták le magukról az elmúlt huszonöt évben, a finnek egy még hosszabb ideig tartó gyarmati és félgyarmati lét okozta szellemi rabszolgaságból emelkedtek fel alig egy emberöltő alatt. Az ezígy-ből való kitörés természetesen lehetséges.”

Ki tudja, lehet, hogy éppen ezek a specifikus magyar szokások, normák és szabályok teszik egyben lehetetlenné az írekéhez/finnekéhez hasonló sikeres „kitörését” a károsabb szokások és normák szorításából? De inkább ne legyen igazam.

Persze ezek az szokások, normák változhatnak gyorsabban is, ha vannak nagyon domináns környezeti hatások, melyek kiváltják a változáshoz szükséges impulzusokat. Felületesen mondhatnánk úgy, hogy talán egy nagy válság kéne a kiugráshoz meg a félművelt elit eltűnéséhez.

Amikor a lokálpatriotizmus már hülyeség

Még októberben Lengyelországban jártam s visszafelé menet a Varsó és Krakkó között közlekedő híres expresszvonattal utaztam. Azért híres, mert a két legnagyobb lengyel város közötti távot 2 óra 45 perc alatt futja be, s ami normális gyorssal jó 5 óra, ha nem több, amit volt már szerencsém párszor abszolválni: nem egy leányálom. Ezért a sokkal gyorsabb és kényelmesebb expressz már külön fogalom a Krakkó és a főváros között ingázó emberek számára.

Na, de hogy a lényegre térjek, a szupergyors expresszvonat a Varsót Katowicével (és Krakkóval) összekőtő Centralna Magistrala Kolejowa magasebességű vasúti korridoron 160 km/h sebességgel száguld végig. Legalábbis ha hagynák. Varsó után a 115-dik kilométernél ugyanis az expersszünk elkezdett lassítani, majd megállt a lengyel préri kellős közepén, pontosabban szólva Włoszczowa, egy tízezer lelket számláló város állomásán. Lengyel barátaim máris magyarázni kezdték az oly tipikusan lengyel story-t:

A korridor kifejezetten a nagyobb lengyel városok közötti gyors összeköttetés érdekében kezdték el építeni (máig nincs befejezve a tenger mellett fekvő Gdanskig), ezért a sínek elég távol esnek a környékbeli településektől, s nem található egyetlen személyi állomás sem a vonalon. Ez legalábbis így volt 2006-ig, mikor is egy Przemysław Gosiewski nevű befolyásos politikus kijelentette, hogy márpedig a krakkói expressz álljon meg Włoszczowa városában is, ami mellékesen szólva, az ő szavazókerületének központja is. A lobbizás sikerült: a kisvárostól jópár kilométerre tehát felépült a korridor mellé az állomás, ahol volt szerencsénk kiugrani és csinálni pár fényképet és megtekinteni azt a két embert, aki az agyopnpakolt 6 vagonos szerelvényre szállt föl (nem szállt le senki).

Erről az igazán lokálpatrióta Przemysław Gosiewskiről annyit kell tudni, hogy a nemrég megbukott Kaczynski-kormány miniszterenökhelyettese volt, jelenleg a volt kormányzópárt PiS frakcióvezetője. Külpolitikai vájottfülűek számára talán érdekesség, hogy ez az úriember kezdeményezte annak a német újságírónak a büntetőjogi felelősségre vonását, aki az elmúlt évben a lengyel elnököt (és annak ikertesóját) illette nem túl hízelgő jelzők keretében kemény kritikával, nem kis bonyodalmat okozva a két ország amúgy sem rózsás viszonyában.

Vasutasok a megmondhatói, hogy mennyibe kerül egy ilyen gyorsvonat megállása-újraelindulása, az ehhez szükséges extra időről nem is beszélve. Persze mondhatnánk, hogy ez az állomás és a megállított expressz elősegíti az adott régió fejlődését és miért ne, ha egy város, legyen az akármilyen kicsi, de kiharcol magának napi egy-két expresszvonatot (Gosiewski fölényesen nyert a legutóbbi választásokon).

Ami szerintem veszélyes az ilyen dolgokban, az ennek a történetnek a precedensértéke: mert expreszmegállítási követeléssel előjöhet a többi, a vonal közelében fekvő (nagyobb) város is. És miért ne? Teljesen jogosan, hiszen amit Włoszczowa kikövetelhet, arra miért ne lenne joga a többi településnek? De így a krakkói expressz egy idő ugyanúgy 6 óra alatt tenné meg a távot, mint gyorsvonat kollégái...

Hozzá kell tenni, hogy az említett új állomáson más vonat nem is áll meg, a helyi osobákok a város másik (eredeti) állomására futnak be, a Włoszczowa Pólnoc (észak) így napi három expresszvonatot szolgál ki, a mindenek fölé helyezett lokálpatriotizmus és/vagy a sikeres politikai populizmus szimbólumaként.



Szolgálati közlemény: kérdezték páran mi ez az új, kiejthetetlen nevű téma. Az indivisibiliter et inseparabiliter ("Oszthatatlanul és elválaszthatatlanul") az egykori Osztrák-Magyar Monarchia "szlogenje" volt. Egyenlőre nem találtam jobb jelzőt a közép- és kelet-európai tárgyú írásoknak: úgy látom, sok dologban, legyen az hülyeség vagy marhaság, az egykori Monarchia utódállamai ugyanúgy egyek és oszthatatlanok :)