Amikor a lokálpatriotizmus már hülyeség

Még októberben Lengyelországban jártam s visszafelé menet a Varsó és Krakkó között közlekedő híres expresszvonattal utaztam. Azért híres, mert a két legnagyobb lengyel város közötti távot 2 óra 45 perc alatt futja be, s ami normális gyorssal jó 5 óra, ha nem több, amit volt már szerencsém párszor abszolválni: nem egy leányálom. Ezért a sokkal gyorsabb és kényelmesebb expressz már külön fogalom a Krakkó és a főváros között ingázó emberek számára.

Na, de hogy a lényegre térjek, a szupergyors expresszvonat a Varsót Katowicével (és Krakkóval) összekőtő Centralna Magistrala Kolejowa magasebességű vasúti korridoron 160 km/h sebességgel száguld végig. Legalábbis ha hagynák. Varsó után a 115-dik kilométernél ugyanis az expersszünk elkezdett lassítani, majd megállt a lengyel préri kellős közepén, pontosabban szólva Włoszczowa, egy tízezer lelket számláló város állomásán. Lengyel barátaim máris magyarázni kezdték az oly tipikusan lengyel story-t:

A korridor kifejezetten a nagyobb lengyel városok közötti gyors összeköttetés érdekében kezdték el építeni (máig nincs befejezve a tenger mellett fekvő Gdanskig), ezért a sínek elég távol esnek a környékbeli településektől, s nem található egyetlen személyi állomás sem a vonalon. Ez legalábbis így volt 2006-ig, mikor is egy Przemysław Gosiewski nevű befolyásos politikus kijelentette, hogy márpedig a krakkói expressz álljon meg Włoszczowa városában is, ami mellékesen szólva, az ő szavazókerületének központja is. A lobbizás sikerült: a kisvárostól jópár kilométerre tehát felépült a korridor mellé az állomás, ahol volt szerencsénk kiugrani és csinálni pár fényképet és megtekinteni azt a két embert, aki az agyopnpakolt 6 vagonos szerelvényre szállt föl (nem szállt le senki).

Erről az igazán lokálpatrióta Przemysław Gosiewskiről annyit kell tudni, hogy a nemrég megbukott Kaczynski-kormány miniszterenökhelyettese volt, jelenleg a volt kormányzópárt PiS frakcióvezetője. Külpolitikai vájottfülűek számára talán érdekesség, hogy ez az úriember kezdeményezte annak a német újságírónak a büntetőjogi felelősségre vonását, aki az elmúlt évben a lengyel elnököt (és annak ikertesóját) illette nem túl hízelgő jelzők keretében kemény kritikával, nem kis bonyodalmat okozva a két ország amúgy sem rózsás viszonyában.

Vasutasok a megmondhatói, hogy mennyibe kerül egy ilyen gyorsvonat megállása-újraelindulása, az ehhez szükséges extra időről nem is beszélve. Persze mondhatnánk, hogy ez az állomás és a megállított expressz elősegíti az adott régió fejlődését és miért ne, ha egy város, legyen az akármilyen kicsi, de kiharcol magának napi egy-két expresszvonatot (Gosiewski fölényesen nyert a legutóbbi választásokon).

Ami szerintem veszélyes az ilyen dolgokban, az ennek a történetnek a precedensértéke: mert expreszmegállítási követeléssel előjöhet a többi, a vonal közelében fekvő (nagyobb) város is. És miért ne? Teljesen jogosan, hiszen amit Włoszczowa kikövetelhet, arra miért ne lenne joga a többi településnek? De így a krakkói expressz egy idő ugyanúgy 6 óra alatt tenné meg a távot, mint gyorsvonat kollégái...

Hozzá kell tenni, hogy az említett új állomáson más vonat nem is áll meg, a helyi osobákok a város másik (eredeti) állomására futnak be, a Włoszczowa Pólnoc (észak) így napi három expresszvonatot szolgál ki, a mindenek fölé helyezett lokálpatriotizmus és/vagy a sikeres politikai populizmus szimbólumaként.



Szolgálati közlemény: kérdezték páran mi ez az új, kiejthetetlen nevű téma. Az indivisibiliter et inseparabiliter ("Oszthatatlanul és elválaszthatatlanul") az egykori Osztrák-Magyar Monarchia "szlogenje" volt. Egyenlőre nem találtam jobb jelzőt a közép- és kelet-európai tárgyú írásoknak: úgy látom, sok dologban, legyen az hülyeség vagy marhaság, az egykori Monarchia utódállamai ugyanúgy egyek és oszthatatlanok :)

Variációk házasságra

Az utóbbi idők témája blogtájakon az MKP szalonképessége egykori koalíciós partnerei számára. Noha másról nem is lehet szó, mint egy szlovákszavazat-újraelosztás kisérletről egyes szlovák pártok között, mégis az alábbi íráshoz kapcsolódó hozzászólások beindították a beragadt politikai fantáziám.

Ha érvényes a fő maxima, miszerint "csak kormányon lehet valamit kiharcolni a magyaroknak", akkor ebből logikusan következik, hogy az MKP koalíciókötésre alkalmas, vonzó nőstény kell hogy legyen a szlovák pártok számára.

Kiindulva az egyik hozzászóló megállapításaiból, ha az MKP olyasmiket csinál, ami nem tetszik a szlovák pártok szavazóinak -> a szlovák pártok nehezen (vagy sehogyan) fognak kolaíciót kötni az MKP-vel -> a fő maxima nem teljesül -> szar helyzet.

Ellenkezőleg, ha az MKP kizárólag olyasmiket csinál, amit a szlovák pártok szavazóinak közönbös (vagy gond nékül lenyelik) -> a szlovák pártok koalíciót kötnek az MKP-vel -> teljesül a maxima -> eljön a Kánaán s felépül az új Jeruzsálem.

Engem az egész a régi korok házasulási szokásaira emlékeztet: nem a menyecske (MKP) választ, hanem őt válasszák (szlovák pártok). Persze a hajadon dönthet úgy is, hogy "önmaga" lesz és olyan dolgokat tesz, amellyel ugyan ő elégedett lesz (szlovák zsargonban "radikalizálódik"), de nem fog kelleni egyetlen kérőnek sem, öreglánysorsra jut. Vagy még ha kapós is, ő úgy dönt, hogy nem kell neki az a bizonyos legény. Ilyenkor még van sansza arra, hogy jön egy következő kérő és még sem marad szüzike.


De előfordulhatnak olyan helyzetek a jövőben, hogy az MKP önfejű menyecskeként, mégis kap pár ajánlatot. Pl. kicsi különbség a kormánykoalációs tandem és a "haladó" ellenzék választási eredményei között. Gondolom Dzurindék sem szeretnének az idők végezetéig ellenzéki parkolópályán dekkolni. Ám az is előfodrulhat, hogy túlteng bennük a homoszexuális hajlam és élve a regisztrált partnerség adta lehetőségekkel, inkább azonos nemű partnert választanak a pattogó MKP leányka helyett. Mint mindig, a lényeg itt is csak a szex (hatalom), a forma másodlagos.

Vagy nem érvényes a fő maxima?

Green blues

1. bővebben...

2. régebbi post a témáról

Ez most tényleg nem megy...

Úgy látszik szezonális szakmát választottam: az utóbbi időben megritkultak a blogpostok, elnézést érte, a vállalat nem engedi lelkemet. Igyekszem összekaparni magam és alkotni hamarosan!

Feltámasztott jogi hullák - "hogyan továbbok"

Bevezetésképp hadd dicsekedjek azzal, hogy tegnap találkoztam pár körképes kollégával, ezúton is köszönöm a meghívást, bár ezek a pozsonyi kocsmák valahogy korán zárnak. Nem baj, alunnyi is kell néha.

I.
Többször is elolvastam a beneselvtárs felmagasztalása óta kigenerált blogtermést és kommenteket, mert nagyon érdekelt, milyen érvek és gondolatok alapján jutnak el a bloggerek és a vitázók az „és most mi lesz?” „hogyan tovább” konklúziókhoz. Valahogy két vonulatot lehet megkülönböztetni: kicsit átalánosítva a kooperáció-pártiakat és „a kooperáció-nem-jó-semmire-pártiakat”. Tehát itt vagyunk a magyar-szlovák együttélésnél (vagy egymás mellett élésnél).

A nemkooperációs párt mellett azonnal megjelentek a máriaországa&véreskardothoztam elemek, akik éljenezték a „core” nemkooperációsok szerintem igenis jogos felháborodását a dekrétumokkal kapcsolatban. A végkövetkeztetéseikkel azonban nem tudok egyetérteni, szerintem hibásak, nem ez a követendő út. Egy dacból konfrontatív és ebből kifolyólag bezárkózó, önmagába forduló közösség, ugyanolyan kollektivista eszmékkel, melyeket a Benes dekrétumok is hirdetnek, még kevesebbet tud elérni.

A kooperációpártiak viszont mintha nem lennének eléggé biztosak az igazukban. Egy kérdés: volt ezelőtt igazi kooperáció, egy olyan tökös, határozott kooperáció? Ja, hogy az a 8 év kormányon? Ha volt, az nem sokat segít, mert lent kooperációt nem nagyon láttam, látok, de még kezdeményezéseket sem. Azt nem ötven-hatvan embernek kéne csinálni, hanem ötven- hatvanezernek.

Igenis vannak közös céljaink és érdekeink, s van sok potenciális szlovák szövetséges, akik szintén a zárat keresik. De sok mindent nem tudnak, nem értenek velünk kapcsolatban (hiába, ott a nyelvi korlát, nem olvasnak magyar sajtót meg blogot). S lehet, hogy sok olyan dologra felhívnák a figyelmünket, amit mi nem szívesen tudatosítunk: pl. a tömbmagyarság között élő szlovákok ügye. Meg valamit ők nem: hogy mennyire undorító, amit a nagy népszerűségnek örvendő kormányunk és államgépezet csinál velünk.

Ez lehetne a közös házi feladat: szépen leülni a kocsmába a szlovákkal és eldumálni közös dolgainkról. Ha ezerszer, akkor ezerszer elmagyarázni miért vagyunk itt, és miért vagyunk ugyanolyan államalkotóak, mint ők (nyugodtan lehet Svájccal példálódzni) és miért jár ki nekünk a déli sztráda, iskola és nyelvhasználat. Meg hogy nem mindenki tud szuperül megtanulni szlovákul, meg amúgy is, egy nyelv megtanulását nem lehet senkire ráerőltetni. Az egyéni adottság, döntés dolga (aki meg dacból-félelemből nem tanul meg szlovákul, még ha lehetősége is van rá, azt igazából sajnálom, leginkább magának árt vele).

Továbbá a jclaytoni formula egy járható út: munkára fogni az igazságszolgáltatást a meglévő törvények betartatására, továbbá a meglévő jogok kitágítására, szélesítésére. (Nem csak) ilyenkor sajnálom, hogy nincs angolszász elveken működő, precedenses jogrendünk: gyorsabban, alaposabban menne az egész. De egy ilyen kormányzó banda mellett egyáltalán nem kizárható, hogy idővel a bíróságoknak másfajta paragrafusokat kell majd betartatni, rajtunk. Akkor mi lesz?



II.
Nem nagyon érdekelnek a napi politikai történések, az hogy ki és mit mondott meg hova ment, de megállnék egy pillanatra a magyarországi közéleti eminensek legutóbbi „szimpátia-hadjáratánál”: sokaknak közülünk itt, nálunk bizonyára jól esik, hogy jönnek és mondanak valami erőset a dekrétumokkal kapcsolatban. A másik oldalon viszont meg azt az illúziót kelthetik a szlovákiai magyarban, hogy ha probléma van, akkor elsősorban az „anyaországra” számíthatunk, s elhomályosodik a kemény valóság, miszerint igazából csak saját magunkra.

Már régóta le akartam írni, hogy szerintem mennyire téves ez az „anyaország” kifejezés: tulajdonképpen a magunk történelmét tagadjuk meg vele, egyrészt nem onnan jöttünk. Másrészt, az az államalakulat melyben az egész magyarság egy tömbben élt már nem létezik: Magyarország egy mesterséges határokkal meghúzott valami, nem az otthonunk. Nekünk az itt van, bármennyire sem tetszik, és bármennyire sem tekint a többségi nemzet egyenrangúnak ránk ebben az országban. Azt már itt, nekünk kell kiküzdeni. Lehet, hogy hosszú évtizedekig fog tartani, hogy a szlovákiai magyarság igazi államalkotó nemzetté váljék: mindenekelőtt ki kellene lépni a kisebbségi kategóriákból, a folytonos Magyarországra való kacsingatásból és végre elkezdeni keresni itthon a szövetségeseket.


III.
Olvasni olyan bejegyzéseket is, ahol felróják az MKP-nak, hogy az „országos” ügyek javára hanyagolja a „nemzeti” ügyeket. Bár a párt országos politikája komoly kívánnivalókat hagy maga után így is, meg kéne érteni, hogy az országos ügyek ugyanúgy érintik a helyi magyarokat is, foglalkozni velük (ha lehet, minél igényesebb színvonalon) a legkevesebb minimum, amit az MKP-től elvárható. S ez nem azt jelenti, hogy így próbáljuk a szlovákoknak a „lojalitásunkat” kifejezni. Nem erről van szó, s érdemes lenne egy csöppet a kiegyezéskori „a magyar követelések a birodalom érdekeivel összhangba hozhatóak” deáki gondolatból inspirálódni.

Ezt kell minél több szlováknak elmagyarázni, megbeszélni. Magyarországi felületes bábáskodás s véreskardothoztam elemek nélkül.

Hétvégére

Amíg összeszedem magam és írok, olvassátok ezt, nagyon tartalmas és érdekes írás.

Heslo dne

Feltámasztott jogi hullák - első rész

Szóval a dekrétumok: mikor a közszolgáink által megszavazott kötelező történelemkönyvről tudomást szereztem, forrott bennem a vér. A jó ides anyukájukat, francba! Nekem is a kitelepített ősök, a nagyi drasztikus visszaemlékezései jutottak azonnal eszembe. Meg az, hogy jól arcunk lettünk csapva megint. Gondolom sokan voltak így ezzel. Aztán másnap a Nap mégiscsak felkelt, a világ dolgai mentek tovább a maguk rendje szerint.

Több minden felvetődött bennem eme parlamenti credo kapcsán, igazából halogattam az írást, mert kavargott bennem az egész, nem is tudtam hol kezdjem. Sokat lehetne okoskodni a számos érven, amit a Benes dekrétumok kapcsán felmerül. A leghülyébb az egészben mégis az, hogy ádáméséváig vissza lehetne menni az okozati összefügggéseket keresve.

Jó példa erre a cseh hozzáállás. Amikor az ultrabizi szeptember 20-dikai nap közepén, fél szemmel megláttam a SME hírét a szlovák parlament legújabb outputjáról, rögtön odamorogtam a szembenülő cseh kollégámnak, hogy íme, megint jól belerúgtak a magántulajon intézményébe, meg hogy az egész többek között az egyén és az állam viszonyáról is szól, ahol jelenleg az állam lőtt egy csúnya nagy gólt. Hevesen bólogatott, hogy így van, de hogy akkor vissza kéne menni a egész a fehérhegyi csatáig és követelni a németeken az azután elkobzott cseh javakat, mert hát az is végsősoron magántulajdonjogi kérdés. Ez amúgy a klasszikus cseh reakció, ha Benes és a szerencsétlen paragrafusai szóba jönnek: ti is elvettétek egykoron, mi is elvettük, szóval ne ugassatok.

Szlovák-magyar esetben hiába keresnénk valami fehérhegyi csatát, s mégha lenne is, egypár megszállott gazdaságtörténészen kívül kevesen mernék állítani, hogy vissza lehet menni úgy az "eredendő bűnig", hogy kiszámlázhatóak legyenek a kölcsönös tartozások. Hülyén is nézne ki...

Mégis, a masaryki republika örökségén dekkoló két utódállam pofátlanul igonrálja, azt a tényt, hogy a háború után a minden demokratikus és szabad társadalom alfája és ómegája, a magántulajon intézménye csúnyán meg lett sértve, az alapvető emberi jogokról nem is beszélve. S hogy ma mindkét állam törvényalkotói úgy látták jónak, hogy ezt még meg is kell erősíteni.

Egye meg a fene, de tényleg így van: itt elsősorban vagyonról van szó. A háború utáni évek vagyonújraelosztásról szóltak. Meg persze nacionalizmusról is, de az sok mindenben, nézetem szerint legvégül is valahogy a vagyon, a tulajdonlásig vezethető vissza.

És igen, ha volt vagyonelkobzás 1938-ban, tessék csak kiszámlázni és benyújtani a faktúrát a magyar államnak! Joguk van hozzá, támogatom. De ahhoz nekünk szlovákiai magyaroknak kevés közünk van, nekünk a mi rabló államunktól kell a kárpótlást és a jogrend megtisztítását kikövetelni.

"Ahol nincs magántulajon, ott nincs igazság", mondta vala Hayek, s nincs szabadság sem, merészkedem hozzátenni. Ha egy szabadabb, nyitottabb társadalomban szeretnénk élni és alkotni, egyátalán nem megengedhető, hogy bárki vagy bármi, legyen az akár az állami hatalom, belegyalogoljon a magántulajon sérthetetlenségébe. Tulajdonképpen maga az állam feladata, hogy ezeket a magántulajonjogokat betartassa! És mi törénik?

Hogy néz ki hát az, hogy a törvényhozó azonosul egy hatvan évvel ezelőtti vagyonelkobzással? A törvények nem csak papíron léteznek, van szellemük is: milyen elem egy magát modernek tartó jogrendben, hogy mégha verbálisan is, de hitet tesz egy rablás mellett?

S hitet tesz az emberi jogok egykori tiprása mellett...

Persze, háború után volt, nem változtat ezen már senki: de megerősíteni, hitet tenni melletük ma, az veszélyes. Nem a szlovákiai magyaroknak, hanem minden egyénnek, polgárnak nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. De látunk felháborodást az emberjogi szervezetek, libertariánus csoportok, magukat a demokrácia keresztes lovagjainak kikiáltó értelmiségiek részéről??? A hallgatásuk az ő bizonyítványuk is egyben: mondom, nem veszik komolyan az eszméiket, farizeus mind, ezentúl nem tudok igazán adni a szavukra.



Ami magánál a dekrétumoknál, kártérítésnél meg a szlovák-magyar miazmáknál a legérdekesebb volt számomra az egészben, az a szlovákiai magyar reakció s az ebből levont jövőre néző fejtegetések voltak. Gondolom a Párkányer kedves látogatóinak többsége már agyonolvasta a többi blog postjait, a hozzászólásokat és a média meg politikusok megnyilvánulásait. Hamarosan visszatérek ezekre is.

2007. szeptember 20. margójára

"Minden kissebbségnek, mely győzelemre szeretné vinni céljait, elsősorban azon kell igyekeznie, hogy szellemi eszközök által többséggé váljon."

/Ludwig von Mises/

ICS

Elmélkedett már a szlovákiai magyar blogvilág arról, hogy az ICS-nek nehéz áttörnie az MKP "bejáratott" káderrétegén, hogy igazi politizálásba kezdjen a párton belül. Szerintem viszont van egy helyszín, ahol a politikai ambícióval megáldott ICSesek előbbre tudnának jutni, begyűjtve az első politikai tapasztalatokat: ez pedig a helyi közélet, az önkormányzati harctér. Biztos nem egyszerű ez sem, Párkányban vannak erre példák, de ez az a terület, ahol az első felelősebb pozíciókra szert tehetnek (képviselő, neadjisten polgármester), kipróbálhatják magukat, és megmutathatják az MKP öregeinek: ezt és ezt elértük, és most ezt és ezt akarjuk.

A település közössége is biztos nagyobb bizalommal fogadna a helyi fiatalok programját, ötleteit: egy jól szervezett ICS csapat gyorsan maga mellé állíthatná a falut számos ügyben. Más kérdés, hogy a fiatalok nagy elvándorlása (suli, munka után) mellett lesznek e még valakik, akik ezt felvállalják? De miért kéne a diaszpórát eccer és mindenkorra leírni? Keresni és ápolni kell a kapcsolatot velük, mert tőlük jöhet aztán az értékes know-how, támogatás, neadjisten páran visszatérnek. Akinek naivitásnak tűnnek az előbb leírtak, ajánlom figyelmébe Szőgyént vagy Kürtöt, de biztos lehet mondani sok más szép példát is.

Ami viszont ennek az áttörésnek piszokul az útjában áll, az a helyi megkövesedett MKP szervezetek (sokat lehetne regélni róluk) : ezért minél több fiatalt és az ICS szimpatizánst kell rávenni, arra, hogy a helyi MKPs szervezet tagjai legyenek. Vállasztási programkészítéskor, képviselőjelölt-, polgármesterjelölt-állításkor így az ICS megkerülhetetlen lesz.

Az ICS ne csak a párt marketingrészlege legyen, mint ahogy az előző választásokon volt, rúgjon tökösen labdába! A kérdés tehát azt, hogy van e elég elán és elhivatottság az ICSben, hogy ösvény- és dunaparttisztítás mellett a helyi politika küzdőterére rálépjenek és ott kitartsanak?
Mert ott nagyon nagy szükség van rájuk!

Felhívás: Brünni magyar elsősök figyelem!

Nem a blog profiljába tartozik, de mivel szívügy, íme egy felhívás:

Idén kezded az egyetemet Brünnben? Kissé elveszettnek érzed magad a morva metropoliszban?

Talán már hallotál róla: a Kazinczy Ferenc Diákklub - KAFEDIK várja az elsős magyar diákok jelentkezését.

Adj egy emailen keresztül életjelt magadról, hogy aztán időben hírt kapj minden akcióról.

Röviden magunkról.... A Kazinczy Ferenc Diákklub 1969 novemberében alakult, elsődleges célja a Brünnben tanuló magyar egyetemisták összefogása, közös programok szervezése. Jelenleg több, mint 200 tagot számlálunk Brünn minden egyeteméről és az itt élő KAFEDIK veteránokkal együtt. Vannak már hagyományosan megrendezésre kerülő rendezvényeink, ilyen a gólyaavatás, a Mikulás buli, nyári szemeszternyitó farsangi-buli, táncház a március 15-i megemlékezés, a nyárköszöntő gulyásfőzés. Mindemellett sok más érdekes dolgot is szervezünk, például érdekes előadásokat, kirándulásokat Brünn környékére. Weblapunkon, a www.kafedik.net -en többet is megtudhatsz a KAFEDIK-ról és Brünnről.

Várjuk jelentkezésedet a kafedik@kafedik.net emailcímen.
(Kafedik)

Ajánló: Nyelvtanulás a Körkép - Kórkép blogról

Ezzel az írással csak egyetérteni lehet...