Globalwarming a Csallóközben

(frissítve) Nem kellett rá várni sokáig, elért hozzánk is. Az eddig csak a médiában, interneten folyó felmelegedés-ideológia gyakorlása elérkezett hozzánk, békés felvidéki hobbitokhoz is.

Csak hogy világos legyen: rég nem arról van szó, hogy változik a Föld klímája (az mindig változott, változik, változni fog). A lényeg: a globalwarmingos eszme érveinek felhasználása gazdasági (vagy politikai) haszon elérése érdekében. Jelen esetben szélturbina-építésben a Csallóköz szívében.

Semmi ellenvetés a szabad vállalkozás eszméje ellen, de hol lenne most a szélenergia-biznisz a drága és kevésbé hatékony erőműveivel a globalwarmingos hátszél nélkül? Ez a hátszél pedig erős: egyrészt ideológiai (melyben boldogan asszisztál az értelmiségiek, média döntő része), másrész gazdasági: adókedvezmények, uniós és állami dotációk, kutatás-fejlesztés támogatása, garantált felvásárlási árak, satöbbi.


Jó hír viszont, hogy az eset kapcsán felbukkant egypár öntudatos polgár, melyből nálunk, felvidéki hobbitok között sajnos elég kevés akad. Lássuk csak mivel is akarták őket meggyőzni egy lakossági fórumon:

A kivitelező tulajdonosai "arról próbálták meggyőzni a hallgatóságot, hogy a község javára válhat a szélpark. A földgáz-kőolaj-szén fogyóban van a világban, ezért itt az ideje, hogy megújuló energiaforrásokban gondolkodjunk. " Bingó! Íme a globalwarming egyik ütőérve, nehéz vele ellenkezni, inkább csendben elviseljük, hogy a széltorony legyen a kertünk végében és bedarálja a madarakat?

Aztán: "Mad polgármestere válaszolt a felvetésekre, mivel szakmai kérdés nem érkezett a hallgatóságtól." Könyörgöm, miért kéne, hogy szakmai kérdés jöjjön az ott élő emberektől, akiknek a nyakába akarják építeni ezeket a szörnyetegket? Miért kell, hogy a széltornyok mérnöki részletei érdekeljék őket? Szakmai kérdéseket a műszaki egyetem előadótermében kell várni. Itt politikai érveknek és kérdéseknek van helye, mert ez politika, a szó legnemesebb értelmében véve, mert az adott közösség sorsát, jövőjét meghatározó döntésről van szó. Ja, nincs szakmai érvetek..., aha, nem értetek hozzá, akkor meg miért akartok beleszólni? - tipikus felvilági érvelés a hatalom gyakorlói részéről, már sokszor, sok helyen hallottam Hobbitföldön.

A járadékvadászok tényleg ügyesen használjak a nyelvet, mint eszközt: "intelligens szélparkot" építenének. Ez csendben azt indukálja, hogy aki ezt ellenzni, az nem intelligens...? Már mitől lenne pár vastorony intelligens? Ha nem fúj a szél, akkor keresztrejtvényt fejtenek?

"A demokartikusan megválasztott önkormányzat egységesen kiáll a beruházás mellett, mert az a lehető legkímélőbb fajtája az energiaelőállításnak" - Figyelitek a hangsúlyt? Ki van emelve, hogy az önkormányzat a polgároktól kapta a mandátumát (ez így van), többek között, hogy szélpark ügyben döntsön (hát, ez már kérdéses..). Egy másik bevett hobbit kultúrelem: a helyi demokrácia sokunknak (választónak, megválasztottnak) csak a négyéventi szavazást jelenti. Ami közte van, abban a választónak kuss a neve. És ezzel a többségük egyet is ért.

Elhiszem, hogy sokakat az önkormányzat döntéshozói közül a "zöld" érv győzött meg, ebben a globalwarmingos médiazivatarban egyre nehezebb másképp gondolkodni és - no offence- tiszteletreméltó, hogy tenni akarnak valamit a Földért. Csak hát...

Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
Demokrácia Dél-Szlovákiában III.


Kapcsolódó külső írások:
Nem vagyunk mi UFÓ-k!
Ébredjetek, Csallóköziek!

Olvasnivaló az Ünnepekre

Egy nagyon jól megírt, olvasmányos cikk a sok helyen, sokféleképp magyarázott "válságról", valamint arról, hogy "...a sokszor materialistának lefestett kapitalizmus valójában az erkölcsi kvalitások és emberi, személyes kapcsolatok hálóján alapszik".

Jó szórakozást és gondolkozást hozzá!

Az elnökválasztás nyomorúsága

Már itt volt az ideje, hogy vége legyen.

Ez az elnökválasztás és az azt övező erőltetett politikai színház fájdalmasan fölösleges és káros volt. Az elnökválasztás jogát vissza kell adni a parlamentnek, minél hamarabb.

Magyarországhoz és Csehországhoz hasonlóan a szlovák elnöki intézmény is csak egy ugyanolyan szükséges díszbútor az alkotmányban, semmi értelme erről méregdrága, többfordulós választást tartani. Ez az egyik ok: mert akárhogy ragozzuk az "eszmei fontosságát" meg a "szimbolikáját"mindig csak egy díszbútorról van szó. A másik ok, hogy pénzbe kerül, sok pénzbe. A harmadik ok, hogy nem csak pénzbe: hanem elhalasztott közbeszédbe sokkal fontosabb dolgokról, mind országos szlovákiai, mind szlovákiai magyar berkekben.

Nem is tudatosítjuk, hogy ez utóbbinak mekkora ára van.

Sokan érvelnének azzal, hogy nálunk a cseh, magyar modell nem működne. Az ottani parlamentek mindezidáig képesek voltak értelmes arcokat választani elnöknek. "De itt," nálunk ez nem lehetséges, mert "...az itteni politkai kultúrából" kifolyólag a szlovák parlament csak valamiféle, az akutális kormányoldalnak megfelelő bólogatójános-formátumú prezidentet lenne képes megválasztani. A legutóbbi választás eredménye ismételten kiütötte ezt az érvet: egy Schusterrel és két Gasparoviccsal a nép már többször bizonyította, hogy mire képes.

Nem tudnak meghatni a "...mert ez a legdemokratkiusabb forma" érvek sem. Ez egy üres frázis, puff, puff... Az, hogy legdemokratikusabb, miért jelenti feltétlenül azt, hogy a "legjobb"? Pláne díszbútorválasztásnál. Ugyanilyen hozzáállással az Alkotmánybíróság elnökét, meg még ki tudja kit is népi voksal kéne pajzsra emelni. Luxusdemokrácia.

Nem beszélve arról a kényszeredett, mesterséges körítésről, melyet a média és a politikusok egymással karöltve főztek hozzá. Noha a kulisszák ezt próbáltak sugallani, mégsem egy amerikai-kategóriájú elnökválasztásról volt szó- ott annak igazi tétje van, nálunk nem, és ez így van rendjén. Az elnökjelöltek "vitái", meg az azt megelőző latolgatások, hogy "ki nyeri meg őket", aztán a duma a "kettészakított országról" és "víziók harcáról". Brr...

Fel lett róva, hogy a kampány lagymatag volt és frázisok puffogtatásán kívül nem sokszor hangzott el valami "mélyebb". Könyörgöm, hát hogy is lehetett volna másképp??? Miről másról tudtak volna a jelöltek beszélni? Arról, hogy mi mindent csinálnak egy rendkívüli állapot kihirdetésekor? Díszbútort választottunk, nem valós politikai hatalmat jelentő parlamentet-kormányt, melynek, az elnökválasztással ellentétben, természetszerűleg, igazi tétje van. A közvetlen elnökválasztás egy kényszer szülte megoldás volt, visszagondolva, talán felesleges is, de akkor több, mint észszerű.

Azért merem ezt az elnökválasztási hacacárét károsnak nevezni, főleg szlovmagyar szempontból, mert jócskán kifogta a szelet a lényeges témák vitorláiból: a közbeszéd szinte csak erről szólt és szól még ma is.

Persze valakiknek ez fene jól jött, mert nem az ő bénaságaikról és képességeikről szólt (és szól) a közbeszéd. Jó az MKP jelenlegi és egykori vezetésének, mert nem arról beszélünk mi mindent nem csinálnak és nem csináltak meg, és ugyanúgy jól jön Fickónak is. Politikai alapigazság: "amíg az egyik kezében a sajtó drogot sejt, akkor a másikban elfér egy anyahajó is, baromira nem veszik észre."

A takarékoskodás bűne

A világ nem a spórolós tipusoknak kedvez: az utóbbi években a bankok alig adtak 2-3 százalékot a betétedért (magyar bankokat kivéve) s a nulla felé haladó kamatlábakat nézve a kilátások sem jobbak se nem nálunk, se nem a világ más, fejlett részeiben. Bezzeg, ha hitelt vettél fel, akár egy új házikóra, a fél világ rohant, hogy ebben segédkezzen neked: az államtól adókedvezményt kaptál, a központi bankok alacsonyan tartották a kamatokat, a bankok a legszebb leányaikat ültették a pulthoz, hogy szerződjenek veled, és sok helyen az adófizető és az elkövetkező generációk vállaltak (ha nem tudatosan is) garanciát a felvett hitelekért. S mivel sokan vannak az adósok, nagy eséllyel várhatják a mentőövet is: mert az adófizető mindent megfizet.

Mégha egyenlőre verbálisan is, a szlovák miniszterelnök már a lakáshitelben eladósodottakat bail out-olja: fizetési nehézségek esetén ne félj, Józsi, besegítünk! Csak verjed továbbra is magad hitelekbe, élj könnyedén, mert az élet szép... carpe diem! Ihol a roncsdíj, vegyél szép, új autót! A boldogság keresésébe (pursuit of happiness) én, az állam is besegítek, csak légy bátor!

Ám, ha régimódi akarsz lenni s folyamatosan félretenni munkád gyümölcséből a nehéz napokra, vigyázz! A rendszer fel van esküdve ellened: a kamatbevétel adóköteles, míg a jelzáloghitel kamatja, sőt néhány helyen maga a törlesztés is leírható adóköltségként. A betéted utáni banki kamatok sivárak, a tőzsdei befektetéseidet (ha még nem váltak füsté) magas kezelési költségek apasztják, s a különböző életbiztosítási és más egzotikumok, melyekkel hitegetnek meg egyátalán nem neked előnyössek. Magánnyudíj-számládat populista politikusok támadják, és honnan tudhatod bizotsan, hogy reménybeli boldog öregkorodig nem lesz egypár "nyugdíjreform" vagy más hasonló újraelosztó hara-kiri? 30 év elég hosszú idő, hogy ilyen dolgok előforduljanak.

Sokan, sok helyütt beszélnek arról, hogy deflációs idők elé nézünk, azaz, hogy az árak (köztük a bérek is) csökkeni fognak. Tankönyvekben ez a hitelezőknek-takarékosoknak kedvez és az adósokat bünteti, mivel a valós kamatok az egekbe szállnak. Viszont nem feltétlenül kell, hogy a takarékos végre jutalmazottá váljon az ilyen deflációs évek alatt: porfóliója (részvényekben, állampapírban) értékét vesztheti, s mégha időben is menti át készpénzbe, a bankja fizetőképességén aggodalmaskodhat -joggal. Vagy az ő munkahelyét és lehetőségeit is elnyeli a deflációs spirál.

Tény azonban, hogy semmi sem tenne rosszabbat a gazdaságnak ebben a felállásban, ha mindenki kemény spórolásba kezdene: a fogyasztók vásárlásaikat, a cégek befektetéseiket halogatván okoznának nagyobb visszaesést, s egyre jobban lehet majd hallani a távolból a deflációs apokalipszis hét lovasának vágtatását. Újabb ellenérv a takarékoskodásra, Keynes szavával élve: aki 5 schillinget megspórol, egy munkahelyet szüntet meg. Persze, mondhatnánk: költekezzen akkor az állam, ha senki sem akar. Sajnos tudjuk, hogy ez mivel fog járni.

Erre a miazmára, "válságra" (vagy hogy nevezzük) nincsenek "jó" megoldások. És a takarékoskodók problémáira sem lesznek egyhama...

Aktív magyarok

Mennyire megtévesztőek tudnak lenni a szociológiai felmérések: legutóbb a Szlovák Tudományos Akadémia konstatálta, hogy "...a magyarok aktívabbak a közügyekben," illetve hogy a "magyarok több polgári aktivitásban vállalnak szerepet, mint a szlovákok".

Az én receptoraimmal lehet baj, hogy ez nem így észlelem? Inkább a szlovmagyarokat tartom közéletileg passzívabbak és közönbössebbnek szlovák polgártársainktól. A hírügynökségi jelentés a legutóbbi Pátria Rádiós aláírásgyűjtő mentőakciót hozza fel a fenti állítás alátámasztására. Aláírni egy papírt, asztaapaszta, az aztán az aktív közéleti szerepvállalás! Hasonlatos a felszines ojtsukleavillanytegyórára-akciókhoz, melyek tulajdonképpen arra jók, hogy a tömegek lelkiismerete megnyugodjon: "megtettem, amit én kisember megtehetek", aztán ugyanolyan pazarlóan égetjük a villanykörtét tovább.

Elég baj, hogy már ott tartunk, hogy a petícióaláírások "húha" kategóriának számítanak közéleti szerepvállalás szempontjából. Vajon mi lesz a következő fázis?

Évszázados lavina a Nyugati-Tátrában

Közeledik a tavasz, megindultak lefelé a Tátra fehér szörnyetegei.



bővebben a hegyiblogon...

Szól a rádió - ajánló

Hírlapíró értesülései szerint most vasárnap 10 és 11 óra között Juhász László beszélget a Pátria rádióban blogokról, blogolásról, bloggerekről, bloggerekkel.

Bloggerhírszerzési forrásaink alapján az adás meghívott vendégei az e1, a DuMa és a true the lens blogok gazdái.

Akinek nincs rádiója, itt a link az élő adásra.

Felhívás

Immár hetedik éve, hogy adónk bizonyos százalékáról saját belátásunk szerint dönthetünk. Míg kezdetben “csak” egy százalék erejéig jótékonykodhattunk, azt is csak az alkalmazotti viszonyban lévők és a fizikai személyek, ma már ennek duplája is odaajándékozható. Pár éve pedig immár a jogi személyek is adakozhatnak. Hogy mennyire nemes, és egyre népszerűbb lehetőségről van szó, mutatja az az évről évre növekedő adóösszeg, mely ily módon gazdára talál. Sok civil szervezet rengeteg hasznos ötlete valósulhatott meg a filantrópia eme előnyének köszönhetően. Az alábbiakban egy fiatal, 2007-ben alakult polgári társulást szeretnénk bemutatni, mely szintén ezek közé tartozik.

A Vox Juventae polgári társulás közélet iránt érdeklődő szlovákiai magyar fiatal értelmiségiek közössége. Azzal a céllal jött létre, hogy programjaikon keresztül erősítse a fiatalok körében a szülőföld és közösség iránti felelősséget és a közéletben való aktívabb részvételt.

Tagjai úgy gondolják, hogy a szlovákiai magyarságnak elsősorban előremutató, gazdasági és szellemi gyarapodásának irányvonalát világosan meghatározó gondolatokra, elképzelésekre van szüksége. Ennek a jövőképnek a megvalósításában rejlik a szülőföldön való sikeres boldogulás kulcsa, egy minél nyitottabb és szabadabb társadalom keretében.

Ezzel a küldetéssel összhangban hirdették meg tavaly szlovákiai magyar fiatalok számára a „Szülőföld és jövőkép” nevet viselő pályázatot, hogy szakmailag megalapozott meglátásaikkal és javaslataikkal segítsék a magyarlakta régiók fejlődése és jövője szempontjából döntő fontosságú közép- és hosszútávú stratégiák megalkotását, elemzését. Ezenkívül közéleti beszélgetéseket is szerveztek, és egy virtuális hálózatépítésbe is belekezdtek. Jövőbeli terveik a fenti gondolatok mezsgyéjén haladnak.

Tevékenységüket - nagy jelentőséget tulajdonítva az egyéni adakozás és filantrópia előnyeinek - igyekeznek minél inkább egyéni felajánlásokból származó forrásokból biztosítani. Amennyiben a kedves olvasó is fontosnak tartja a fenti elképzeléseket és úgy gondolja, hogy a társulás méltó az Ön adója 2%-ára, nagy örömmel fogadják felajánlását. Honlapjukon megtalálható az ehhez szükséges összes információ.

A rántotta dicsérete

Vasárnap reggel kipróbáltam egy alternatív rántottareceptet: a tojásba belepréseltem egy gerezd fokhagymát, aztán folytatva a már klasszikus procedúrát, hozzákevertem az olajon piruló sonkához (ami máskor szalonna és\vagy hagyma). Végén, a szem gyönyörködtetése gyanánt a tetejére egy csöpp pirospaprika. Fergeteges lett, hogy ez eddig nem jutott eszembe?! Bizonyára ez másnak elképzelhetetlen, de mivel nagyon szeretem a fokhagymát, igyekszem azt a lehető legtöbb mindenbe belekeverni. A rántottával meg az a jó, hogy rengeteget lehet vele kísérletezni, relatíve gyorsan megvan és nem kell utána sokat mosogatni. A kulináris sikerélményt frissen darált etiópiai kávé követte á la kotyogós, remek társ blogolvasáshoz:

Már régebben be akartam linkelni JClayton kolléga postját a jellegzetes szlovákiai magyar embertípusokról, akik élvezhetik "a kétnyelvűség és a regionalizmus előnyeit, kezüket pedig keményre cserzi a szikár felvidéki talaj miatt kétmarokra fogott ásó."

Mire jók a netes kommentek? Legalábbis arra, hogy jól felmegy tőlük némelyekben a pumpa és írnak egy remek postot, például a Körképen: tényleg szar magyarnak lenni Szlovákiában?

A komáromi testvérblog egy nagyon jellemző felvidéki szokást elemez: hogyan mérgezi a helyi közéleti diskurzust a vidékies paranoia.

Amikor még volt vér a pucánkban...

1994. január 8. - tizenöt éve volt a szlovákiai magyar pártok és önkormányzati képviselők nagygyűlése, amelyen a magyar kisebbség jogállásának alapkérdéseivel foglalkoztak. Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy a nagygyűlés és annak követelései helyesek voltak vagy nem, valamint arról, hogy mi lett volna az okosabb follow-up. Úgy tűnik, hogy az akkori eufóriából mára csak emléktáblaavatásra futja, összhangban a bevett felvidéki körbevizelős területkijelölés-kultúrával .

Kitérő, de a mondanivalóhoz tartozik: szerepel a mostani hírekben, hogy Szczecin város több más lengyel városhoz hasonlóan polgármesterét, képviselőit küldi Nagy-Brittaniába, hogy az ott dolgozó, döntő többségében fiatal lengyeleket hazacsalogassa. A legfelsőbb politikai vezetés részéről is gyakran elhangzik a hazahívó szó. Tisztában vagyok vele, hogy se nem számokban, se nem kiváltó okokban nem lehet egymáshoz mérni az Brit-szigetek lengyel és szlovákiai magyar gazdasági emigrációit és nem is erről akarok írni. Ha azonban a fenti hírt olvasom, eléggé nyilvánvalóvá válik a szlovákiai magyar politikai reprezentáció igazi jelleme: a jelen kérdéseire adandó pofás válaszok helyett az európai integráció gyógyírjéről való folytonos papolás, homályos, részleteket nélkülöző önrendelkezési-miazmányok puffogtatása, valamint emlékkonferenciák, múltba révedő tekintetek…

A politikai elit szellemi munícióért felelős Gandalfjai ugyanis a múlttal táplálkoznak s ugyanúgy bele vannak ragadva a mondókájukba, mint a harmadosztályú egyetemi profok, akik évtizedeken keresztül ugyanazokból a jegyzetekből tanítanak (anatómiatanároknak ez elnézve). Skanzenépítés folyik, ezerrel.

Study the past

A múltat sokféleképpen lehet tanulmányozni és belőle sokféleképpen inspirálódni. Ha azt valaki csak egy bizonyos síkon képes művelni: nyafogni a jogtipráson, határhuzigatásokon, mélabúzni az elnyomáson és nehéz időkön vagy akár decembeötödikéken, akkor a jelen kihívásaira való válaszai is olyanok lesznek, mint a múltat vizsgáló szemüvege. Jogosan hívta fel a figyelmet az előző postnál egy kommentelő arra, hogy a köztudatban (és közbeszédben) alig vannak jelen pl. a 1918-1945 közötti korszak sikeres csehszlovákiai magyar viselkedési mintái - pénzügyi és a kereskedelmi elit, a Hanza szövetkezeti mozgalom, sarlósok, sajtó, stb., stb.

Gondolom sokan egyetértünk abban, hogy ezek a példák inkább előbbremutatóbbak és inspirálóbbak, mint Beneš paragrafusainak folyamatos elemezgetése vagy a sérelmek leltározása. Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy a „szomorú” fejezeteket el kell felejteni. A bibi azzal van, hogy a közbeszédben nagy súllyal bíró Gandalfjaink érdeklődése és mondójáka szinte csak ebből áll.

Mi fán terem a szlovákiai magyar elit?

Mindenhol, minden időben formálódik a társadalomban egyfajta elit, mely rendelkezik bizonyos (sokszor lebecsült vagy túlbecsült) nagyságú politikai, gazdasági, szellemi hatalommal, s döntéseivel alakítja, formálja az adott társadalom sorsát. Ez az elit lehet "felvilágosultabb" vagy akár "visszahúzó, maradibb", mint a többség. Akarata, elképzelései egyezhetnek a többség akaratával vagy szembe is mehetnek velük. Az elit ilyen vagy olyan motivációjú igyekezete lehet sikeres vagy végződhet kudarccal is. Minden azon múlik, hogy mennyire sikerül a többséget meggyőznie a saját elképzeléseiről, illetve mennyire nem kell azt tennie, az adott társadalom politikai rendszerétől (demokrácia, arisztokrácia, zsarnokság, stb.) függően. A szlovák reformok története egy az ilyen elitista sikerstorykból.

Számos elképzelés létezik arról, hogy milyennek kéne lennie az „ideális elitnek”. Talán a leggyakrabban a "legjobbak uralma", a természetes arisztokrácia modellje merül fel. Ennek tagjai "…legalább két szavazattal rendelkeznek- a saját magukéval, s egy olyan valakiéval, akit ők tudtak befolyásolni"(John Adams).


A többségi véleménnyel ugyanis sokszor az lehet a bibi, hogy a tömeg nem feltétlenül tudja, mi a jó neki, ezért megfelelőbb, ha a többségi vélemény zsarnokságát valami ellensúlyozza. „Az Ön népe, kedves uram egy nagy barom” fogalmazott velősen egy másik amerikai alapító atya, Alexander Hamilton egy lelkes demokratával való vitájában. Viszont az önzés és a zsarnokság veszélye az elit részéről is fenyeget, nem csak a többség uralmánál.

Ennyi röviden az „elmélet”, mely korántsem teljes és semmiképpen sem tudományos, inkább provokatívabb bevezetőnek lett szánva.

Mi a helyzet a szlovákiai magyar elittel?

A Google nem sokat segít, szlovákiai magyar elit vagy felvidéki elit kulcsszavakra nem ad izgalmas találatokat: A szlovákiai magyar (felvidéki) elit fogalma inkább csak konkrét problémák, kérdések kapcsán merül fel (kisebbségi jogok, kedvezménytörvény, stb.), de a szlovákiai magyar elitről önmagáról szinte semmit sem lehet találni. Van azonban két-három dolog, ami elmondható róla:

Többségében szoftos-humán beállítottságú: tanítók, irodalmárok, néprajzosok, írók-költők, bölcsészek. A szakmai orientáltság pedig meghatározza az elit válaszait a kor kérdéseire. Csak egy példa: a magyar nyelvhasználat, minden kétséget kizárólag az egyik a legfontosabb a szlovákiai magyarság megmaradásának szempontjából, melynek egyik harcmezeje a közterek, utcák megnevezése. Idézet a Gramma Nyelviroda egyik írásából: „…a magyarság – illetve a szlovákiai magyar politikai és helyi elit – inkább e terek tárgyi (szimbolikus) “kijelölésére” helyezi a hangsúlyt (l. kopjafaállítás, a pozsonyi és a rimaszombati Petőfi-szobor, a rozsnyói Kossuth-szobor, a komáromi Európa udvar, 1848-as emlékművek stb.), s kevesebb figyelmet fordít a verbalitásra, a szöveges jelenlétre (tehát a magyar nyelvű köztéri feliratokra), holott ez a szlovákiai magyar közösség nyelvi megmaradása szempontjából hosszabb távon az előbbinél nagyobb jelentőségű.”
Érdekes, hogy ennyi irodalmár és nyelvész mellett mégsem a magyar nyelvű szöveges jelenlét (mely nem merülhet ki csak utcanevekben!) határozott népszerűsítése és biztosítása jellemző az elitre, hanem a történelmi büszkeség ily módon való ápolása. Döntse el magának mindenki, hogy hosszabb távon melyik a helyesebb út.

A második jellemző a "túlélési" paraméter. Az MKP politikai elitjére szokták mondani, hogy megélhetési politikusok. Nem jellemző ez az elit más csoportjaira is? Gondolok itt a (főleg állami) pályázati pénzekből fenntartott intézményekre és projektumokra, mely az elit számos tagjának a megélhetését, jólétét biztosítják. Átköltve egy buddhista mondást miszerint „az vagy, amit eszel, nem jellemző elitünkre „az vagy, amiből élsz”?

Harmadik sajátosság a vidékies, provinciális jelleg. A helyi elitek tagjai általában elnézőbbek egymás hibáival szemben. Ha valaki konfliktust kockáztat egy másikkal, mert az rosszul végzi a dolgát, a szakmai érvek gyorsan eltűnnek és a vita csúnyán személyessé válik. Ezért van az, hogy sokszor inkább szemet hunynak a szereplők egymás bénázásai fölött a „má’ miért legyek rosszba a szomszéddal” vagy „a Pityu sógorával” alapon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek személyes konfliktusok: igenis vannak és sokszor nagyon durvák: a múltban elszenvedett sérelmek miatt vagy éppenséggel azért, mert számos egyénnek ez a feljebbjutás egyetlen lehetséges útja. Nem replikálódnak ezek a provinciális sajátosságok, viselkedési szokások az „országos elit” szintjére?

*

A provinciális jelleg másik oldala a nagyvárosi magyarság hiánya, a nagyvárosi magyar elit hiánya. Amikor a háború után egy kardcsapással lefejezték, a (cseh)szlovákiai nagyvárosi elit képtelen volt újratermelődni. És ez nagyon-nagyon hiányzik, mondhatni még most is nyögjük a következményeit. Velük együtt tűnt el a tapasztalat, vagyon (bezony!) és hagyomány.

Ma csendes migráció folyik vidékről az erőteljes szlovák gazdasági növekedés szívébe, Pozsonyba. Köztük vannak Husák magyar gyermekei is, az utolsó erős populációs évek fiai és leányai, sokan közülük egyetemi végzettséggel, perspektivikus szakmával felvértezve: elég csak felülni hétfőn reggel a Párkány felől járó, Dél-Szlovákián végigrobogó EuroCity vonatokra, a kép eléggé egyértelmű. Többségük előre láthatóan Pozsonyban fog letelepedni, családot alapítani, egzisztenciát teremteni. Vajon mekkora az esélye, hogy mindezek mellett képesek lesznek életképes közösségeket is formálni, vagy ennek híján atomizálódva (az utódaik) az asszimiláció áldozatává válnak?


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
A pályázati pénzek patológiája
Demokrácia Dél-Szlovákiában II

in memoriam Lukács Zsigmond

Hétfőn kísérik utolsó útjára Lukács Zsigmondot a párkányi gimnázium nyugalmazott tanárát, akinek négy éven keresztül én is diákja voltam. Nem titok, sok gondolatnak, mely ezen a blogon megjelenik ő volt az inspirálója, ha nem egyenest a "szerzője".

Isten Önnel, Tanár úr!