Közlemény

Kilépve a virtuális világ ezüstködéből a blogoszféra papjai Karmina szentélyében gyűltek össze, hogy világunk ügyes-bajos dolgait megvitassák, valamint, hogy virtuális anonimitásukat felfedve, arcukat egymással némileg megismertessék, véleményüket realtime is ütköztessék.

A résztvevők kinyilvánították szándékukat további szeánszok megrendezését illetően, valamint abbéli reményüknek adtak hangot, hogy társaságukhoz a blogoszféra többi mestere és főpapja is csatlakozik, szellemi felüdülés és töltekezés oázisaként szolgálva a közöny és a középszerűség sivatagában.

A hírlapíró és a halál, Komáromi Blog, Körkép, Párkányer, Tizedes

Pozsony, 2008. október 17.

Egy rövid a közönyről

Az emberek közönye a közéleti kérdésekhez (legyen az helyi vagy országos) egyértelmű. Ám az ilyenekből mindig is sok lesz, őket ezek a dolgok soha nem fogják igazán érdekelni, eljárnak szavazni különböző populista igéretek szerint. Én ezt sokakkal ellentétben nem a kapitalizmusra meg a fogyasztói társadalomra kenem, hanem az omnipotens állami jelenlét valamint a tömegdemokrácia következményének tartom. De erről majd máskor.

A bibi viszont az értelmesebbek közönye és passzivitása, legalábbis helyi szinten illetve szlovákiai magyar kérdésekben. Számos kiválló szakember, gyakorlati tapasztalattal rendelkező emberke lakik városunkban, tájainkon, de (ritka kivétellel) mégsem vállalnak el aktívabb feladatokat a helyi ügyekben: mérnökök, vállalkozók, különböző szellemi foglalkozásúak stabil anyagi háttérrel, akik ülnek otthon és csendben újságot olvasnak.
Véleményük biztos van, elmondani azonban ritkábban szokták. Mik az ő motivációik?

Egyrészt lehet, hogy a jelenlegi felállás elriasztja őket, hogy belevágjanak a "politikába". Mert mit látnak mindenhol? Bénázó, önző politikusokat, korrupciót, veszekedéseket, intrikát, pletykát, ki akarna ilyeneket? De idézve egy, a Konzervatóriumon megjelent nagyszerű írásból : "A politika (...) nem definíciószerűen erkölcstelen dolog. A politika valójában az emberi c
selekvések legnemesebbike, hiszen a közösség problémáinak megoldásáról szól."


Másrészt (és szerintem ez az igazi gond) szinte nem létezik számukra követendő "nemesebb" minta. Legalábbis, ha vannak (mert igenis vannak), akkor ezek a minták nem láthatóak. Az emberek szeretik a mintákat: az életben mindenki utánzással vagy kísérletezéssel tanul. Továbbá nincs sok azokból a mintákból sem, mely "alternatívabb" közéleti szerepvállalásról szólnak. Mert nem csak önkormányzati képviselőként, polgármesterként vagy parlamenti képviselőként lehet ügyeskedni (a szó nemesebbik értelmében). Vannak egyéb -igaz önkéntes alapon nyugvó- közös érdekek és értékek mentén formálódó szövetségek, társulások, médiumok, szülői szövetségek, egyházi közösségek meg hasonlók.

Az előző rendszerben szocializálódva és a rendszerváltás utáni stagnálós, zavaros időkben szerzett élmények után sokan elvesztették az illúzióikat. Valahol meg tudom érteni őket, de a passzivitásukkal csak további "rossz" mintákat mutatnak a következő generációk felé. Az ilyen dolgok meg öröklődnek...

Ez itt a reklám helye: rétesliszt

Ez a blog is csatlatkozik komáromi társához a magyar nyelvhasználat kultiválásának ügyében. Az ottani kollégák megtalálták a legnagyszerűbb módját a gyomlálgatásnak: szép kis fényképes feketelistát készítettek komáromi egynyelvű közfeliratokról.

A Párkányer most egy pozitív példát tesz közre. Ma a "dzsenotában" voltam lisztért. Meg kell mondjam NAGYON meglepődtem, mikor a széles kínálat között megpillantottam a gútaiak lisztjét (lásd kép).


Az örömön kívül átéreztem a kétnyelvű termékmegnevezés lényegét is: szégyenemre szólva ezidáig nem tudtam, mit is jelent magyarul a polohrubá. Na. Az ember ilyenkor döbben rá igazán, hogy miért is fontossak a kétnyelvű feliratok és hosszabbtávon mennyire károsak az ezt akadályozó lépések.

A továbbiakban is figyelem a piacot és ha valakinek lesz netalántán közölnivaló fényképe, elküldheti a parkanyer@gmail.com-ra, szivesen felteszem.

Jó ebédhez szól a...

A mai vasárnapi ebéd bizonyára kellemesebben telt volna politikai betét és az ebből fakadó kellemetlen gondolatok nélkül. Csáky Pál sajnos azzal foglalkozott, amivel most a legkevesebbet kéne foglalkoznia: önmagával s azzal, hogy mit mondott és mit nem. Ebben a tekintetben Sir Huphrey már rég megmondta a tutit:



A múlt kommunikációs szarvashibái után meg kéne vonni a mérleget és a következtetéseket levonni. Nem ez volt az első taktikai szarvashiba (van e egyáltalán taktika?) és attól félek, nem ez az utolsó. Hacsak az urak nem veszik a kalapjukat... Lehet, hogy ők nem járnak jól: de a szlovákiai magyarok ügye talán jobban járna. Sőt, nagy valószínűséggel jobban. Duray menjen nyugdíjba és írjon könyveket. Csáky meg legyen stratégiai alelnök, hamár ez ennyira fontos. Fejes meg legyen az, aki jobban tud kommunikálni, akár azon az áron is, hogy ez BuBu reloadedet is jelent...

Továbbá az olyan kommunikációs aprólövedékeket, melyet Csáky úr oly nagy szeretettel használ, miszerint:

"Egész Európa nevet rajtunk (Szlovákián)"
"Fico viselkedése nem európai..."
"...(Fico) nem érzi azt, hogy miről szól az európai politika és miről kellene szólnia a modern XXI. századi politikának"
"...megsérült a status quo"

végre el kéne hagyni. Egyrészt mert tényleg aprólövedékek. Meg iszonyatosan naivak. Európa leszarja a kissebbségi kérdést. Valamint már senkire sem hat, hogy egy politikus "európaian" viselkedik. Meg mit is jelent az igazán? Ha ezt az "európaiságot" Csáky hiszi, akkor nagyon naiv. Az MKP csinálhatna valami pofásabb kommunikációt is: vannak rá remek szakemberek, tudnak benne segíteni. Vagy ha ehhez lusták, akkor legalább olvassanak blogot: MélaBéla már leírta a csodareceptet.

Amúgy sok mindenben egyetértek Csáky úrral. De "túl sokáig ültek itt ahhoz, hogy valami hasznosat tegyenek. Az Isten szerelmére, távozzanak!"

Új blog: Felvilág

Megint egy új bloggal gyarapodott a szlovákiai magyar blogoszféra: most a Paraméter portál erősített egy minőséges, jó tollú arccal: Jarábik Balázs, akinek írásait elsősorban az Új Szóból ismerhetjük, ezentúl a Felvilág blogon (is) folytatja a szellemi felhomályosítást. Szükség is van rá...!
Részlet az első bejegyzésből:

"Otthonról (...) dől a sérelem, tombol a szűk látókör. Ránk telepszik ez, korlátozza a közösségi nézőpontot. Mint a szürkehályog. Van persze erre is recept, nyitni kell: pofát akiknek ez kötelességük, bukszát akik ezt megtehetik és, legalább, szemét a (hallgatag) többség. Valami új Felvilág kell ide. Akkor lesz magyar a Highland, ha többet tudunk és jobban teszünk. Fogalmazzuk meg magunknak, ne valaki, vagy valami ellen. "

Üdv a klubban, kolléga!

...neublížil som žiadnemu z vás

Tíz éve bukott meg egy autokrata kormányzat Szlovákiában, tíz éve integetett a pityergő majdnemdiktátor Mecsiar az esztévé kameráiba a népnek: neublížil som, neublížil som, žiadnemu z vás... Emlékszem élőben néztük otthon az adást, s a suliban másodikos gimnazistaként az órák alatt, a pad alá csúsztatott Új Szóból hozzáolvastuk a teóriát is.



Ma újabb zsarnoki rendszer van kiépülőben: sokkal árnyaltabb, rafináltabb, másabb, sajátosabb mint a mecsiari autokrácia: a tömegek zsarnoksága, az igazi tömegdemokrácia.

Válaszok egy közvéleménykutatás vélt és valós kérdéseire

Engedtessék meg egy saját válasz a "ki mire büszke" közvéleménykutatásban feltett kérdésre:

NEM, NEM VAGYOK BÜSZKE A SZLOVÁK ÁLLAMPOLGÁRSÁGOMRA.

Egyrészt azért, mert az nem egy olyan dolog, amire büszke vagy nem büszke az ember: az egy adminisztratív viszony, egyén és állam között. Jogok és kötelességek rendszere, mindkét oldalról. Én élem az életem, keresem a boldogságom a Nap alatt, fizetem munkám gyümölcséből és fogyasztásomból az adót, azért, hogy az állam kiszolgáljon (nem fordítva) s ha lehet, minél kevesebbet ugasson bele a dolgaimba. Ha valamilyen okból nem felelne meg ez az állampolgárság, választanék másikat.
Ha az igazi kérdés az, hogy büszke e vagyok Szlovákiára, mint országra, ahol élek, első reakcióként azt mondanám RÉSZBEN igen, büszke vagyok, tekintettel a véghezvitt bátor reformokra és annak eredményeire és a számos lehetőségre, amit a jövő rejt. Másrészt rendkívül elégedetlen vagyok a szlovák többség és az állami hatalom az én nemzeti közösségemmel (és így az én személyemmel) szembeni hozzáállásával és viselkedésével, ezért nem tudok igazán erre az országra büszke lenni.

Ha viszont a fő kérdés mögött az húzódik meg, hogy lojális e vagyok? A szlovák államhoz semmiképp: beleborzongok bármilyen ilyen állításba, legyen szó akár magyar, európai vagy akármilyen állam iránti lojalitásról. Mert az maga a totalitarizmusba vezető út. Elvárni valakitől a lojalitást egy állam felé a legundorítóbb dolog, ami csak létezik, mert semmibe veszi az egyén szabad akaratát és őt valamilyen hatalom kiszolgálójává kívánja tenni.

Lojális vagyok az országhoz, Szlovákiához? Mit takar ez a lojalitás? Ha a lojalitás az ország területi egységét jelenti, készségesen ultralojális vagyok. Az nekem nem téma. Leszarom. Továbbá betartom az ország törvényeit, ha azok nem ütköznek mélyebb, erkölcsi törvényekbe és értékekbe, amin a mi nyugati civilizációnk alapszik. De csak ezt jelenti ez a lojalitás? Vagy takar más elvárást is? Inkább azt jelenti, hogy befogom a számat és birkaként kussolok, ha véleményem biznonyos dolgokban nem egyezik akármilyen (nem csak nemzeti alapú) többség véleményével? Tehát nem vagyok lojális, ha a véleményemért teszek is valamit? Mert Bósza Jánosnak a legalapvetőbb joga van autonómiaterveket bütykölnie polgári társulásában éppugyanúgy, ahogy a poprádi Janónak joga van bélyeget gyűjteni és a terhességmegszakítás vagy óvszerhasználat ellen szervezkednie. Ha annak az országnak a bíróságai és törvényei szelektálva elveszik ezt a jogot tőle, valamint egymillió koronával büntetnek egy véleményt, ami fasisztának titulálta Szlota János pártját, akkor abban az országban NAGY BAJ van. Ez lenne a többség által elvárt lojalitás?

Arra az országra, ahol az állami hatalom szereplői visszaélve hatalmukkal meghurcolnak egy védtelen egyént (Malina Hedviget), eltussolják az igazságot és ahol a többség és annak szószólói és értelmiségei ebből az egyénből csúnya gúnyt űznek, arra az országra, nem tudok büszke lenni.
Abban az országban én félek.

Egy kényelmetlen kérdés

Érdekes közvéleménykutatási eredmények kerültek be a közbeszédbe a napokban. Az egyik szerint a szlovákiai magyar inkább elutasítja az autonómiát, mint "olyat", bár erősen támogatja, hogy saját ügyekben meglegyen az önrendelkezés. A másik szerint büszkék vagyunk szlovák állampolgárságunkra.

Miért gondolom azt, hogy a nép (a megkérdezetteken keresztül) úgy válaszol a kutatásokban feltett kérdésekre, mintha valami elvárásnak akarna megfelelni?

Ad1: elutasítja az autonómiát - nem ezt várja el tőlünk a szlovák többség, minden kompromisszum nélkül?
Ad2: büszke szlovák állampolgárságára, mintegy deklarálva, hogy lojális Szlovákiához - ami egy másik, erős (de attól még nagyon hibbant) elvárás a többségtől.

A Nagy Felvidéki Bréjnsztórming

Már van egy jó ideje annak, hogy Duray összehívta a sztratégosz-dzsemborit, azaz a Nagy Felvidéki Bréjnsztórmingot, hogy kiagyalják a nagy Hogyantovábbakat és Eksönpontokat. Olvashattunk is már szép hosszúkat a Műhelyből, de nem igazán értem mit is akar aztán a sok esszével az emkápé csinálni. Illetve hogyan...? Kiadja a madácspozónium, állami léből?Fel kell már végre hagyni ezzel a nevetséges stratégiakreálási miazmával és a naiv reményekkel, hogy minket valami csuda Stratégia fog megmenteni a... na, mitől is? Egyérszt azért, mert ahogy azt csinálják, az gagyi. Másrészt mert így nincs sok értelme. Elég belegondolni: ha van papíron egy stratégia, akkor mi? Kinyomtatják és eljuttatják minden szlovákiai magyarnak, hogy íme, ez az új Tízparancsolat, dolgozz érte minden nap? Felmondatják a kisiskolásokkal? Ki lesz plakátozva a kulturny domba? A képviselőtestületek erre fognak felesküdni? Ugyan már!

Persze, kellene egypár jól kiagyalt és megbeszélt vezérlő gondolat és alapelv, mely mögé felsorakozhatna a szlovákiai magyar "elit". Mert oda nem a közembernek kell felsorakoznia. Az észak-kóreás... Bár nincsenek illúzióm affelől, hogy az "elitünk" vérszerződésszerűen odaállna egy darab, szépszavas papír mellé és a továbbiakban azalapján lövi be magát a jövőre nézve. Fordítva talán működne: az kellene, hogy pár nagyobbsúlyú kezdeményező a tetteivel demonstrálná, hogy a közös Ügyért cselekszik. A jó példa aztán ragadós lehet: át fogják venni mások is. De ha nem, akkor tényleg megérdemeljük, hogy skanzenmagyarokká váljunk.


A témáról már írtam egy érintőlegesset régebben, amikor az egész elkezdődött. Továbbá filózás a Bíró Ágnes féle kultúrstratégián, valamint egy saját, hajnaliegykor kreált "stratégia".

9/11: személyes ügy (ajánló)

"Hiszek mindabban, aminek a jelképét, a World Trade Centert és a többi célpontot megtámadták. Otthonom a szabadelvű, az emberi élet tiszteletének és a racionális önérdek-érvényesítésének talaján álló nyugati civilizáció. Ahol jogom és lehetőségem a boldogság keresése, csak úgy, mint mindenki másnak. Ez épp elég, a többi már rajtam múlik."


Ajánlom Tallián Miklós írását a Hírszerzőn. Ő tökéletesen leírt mindent, nincs is mit hozzátenni vagy elvenni belőle. A kép saját szerzemény.

Rövid blogmustra

Édesanyám lelkesen rakja el az uborkát télre, s úgy tűnik ezzel párhuzamosan véget ér a nyári nemisannyira uborkaszezon (grúz blúz, olimpia, aratás, miegymás). Szlovákiai magyar viszonylatban viszont az uborka jó nagyra nőtt: téma alig. Ebben a szürkületben felüdülésként hat az új blogger, Philosophus legújabb naplóbejegyzése Dunaszerdahelyről. Komáromi kollégám eközben nyári élményei alapján megfontolandó ötleteket vázol a kihasználatlan komáromi Öregvárról, érdemes elolvasni. Lassacskán ugyan, de egyre több lokális blog és poszt jelenik meg, s ez nagyon jóóó!

Hírlapíró is felébredt, szintén az uborkát énekli meg, természetesen a tőle megszokott stílusban. A Körkép inkább az olimpiával foglalkozik, de van egy otthoni témájú poszt is. Méla Bélát külön elismerés illeti azért, hogy a nyáron őnála jelent meg a legtöbb minket érintő írás.

Mi a szlovákiai magyar sikerélmény?

Még mindig a kissebbségi kifejezési formát és a szimpla túlélést látjuk a legfontosabbnak, nem pedig az államalkotó nemzeté való válást és a szellemi, gazdasági gyarapodást.

Ennek egyik példája hogy augusztus 20-án a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért elismerést Szlovákiából egy színművész és egy képzőművész kapta meg. Megkaphatta volna egy ügyes vállalkozó, aki a közelmúltban munkahelyeket teremtett és tart fönt itt délen? Aligha... de már látom a felém repülő köveket ezért az eretnek kérdésért.

Ne értse félre senki, nem azt mondom, hogy a díjazottak nem tettek semmit, eddigi munkájuk elismerésre méltó. A bibi abban van, hogy továbbra sem azok a sikerélmények vannak rivaldafényben, melyekre a szlovákiai magyarságnak ma szüksége lenne. Igen, kell a kultúra és az irodalom is, de ezektől nem fogunk gyarapodni. Még mindig a nyelvünket és a kultúránkat védjük – ahogy azt tettük (helyesen) a komcsi évek alatt. Sajnos azonban ma már ez egyáltalán nem elég. Csak skanzent építünk magunknak.

Ügyes üzletemberekre és menedzserekre van szükségünk!