Eléggé foghíjas éves elemzések jelennek meg a honi médiában a szlovákiai magyarsággal kapcsolatban, mintha nem is léteznénk, vagy a dolog nem lenne eléggé fontos a véleményformálók számára. Ami idén személyesen a leginkább megdöbbentett, az a magyar nyelv térvesztése Dél-Szlovákiában; sokszor olyan helyeken, ahol még többségben élnek magyarok.
Idén készült egy alapos felmérés a vizuális nyelvhasználatról, melynek eredményei szintén keserűvé teszik a szilveszteri pezsgőt. Alaposan követjük azt a szlovák részről megnyilvánuló erőteljes üzenetet, miszerint a magyar az csak egy konyhanyelv Szlovákiában. Épp ezért kellenének a másik oldaról legalább ugyanilyen ütős üzenetek nyelvhasználatra, identitásra. Voltak ugyan ezzel kapcsolatos, alulról jövő kezdeményezések, de sokkal több kéne, és főleg olyan szereplőktől, akik mediálisan rivaldafényben tartózkodnak.
Pedig nem vagyunk egyedül: Európa nyugatibb fele tele van kisebbségi túlélési stratégiákkal. Ezért döbbentett meg, hogy mennyire keveset tudunk ezekről: mikor rákérdeztem egy prominens honi szakembernél, hogy mik a trendek a többi európai kisebbségnél demográfiaügyben (fogynak, nőnek, stabilak?), csak annyit válaszolt, hogy „hát igen, kéne egy intézet, mely ezt vizsgálja“. Azaz: fogalmunk sincs róla. Pedig lenne mit tanulni, ellesni, okulni másoktól. Nincs idő és kapacitás kikísérletezni túlélési módjainkat. Mert erre megy ki végső soron a játék, ugye? Vagy szép lassan beolvadunk.
Magánbeszélgetésekben sokszor, sok helyen elhangzik, hogy hiányzik a „kritikus tömeg“, mely ugye itt „kezébe venné a dolgokat“. Potenciál pedig van: soha nem volt ennyi szlovákiai magyar egyetemista, Husák gyermekei pedig most alapítanak családokat és szülnek gyerekeket. Ezután csak egyre gyengébb populációs évek jönnek. Ilyen kis közösségnél, mint a szlovenszkí magyarok ezért értékelődik fel minden egyes „résztvevő“ szerepe a közügyekben (figyelem, ez nem csak a politika!), a személyisége, cselekedetei.
Nem volt semmi nyoma a médiában, hogy Petőcz Kálmán, a nagy reményekkel felállított Chmel minisztériumában a kisebbségvédelmi főosztályról csendben átkerült az európai ügyekre – kérdés, hogy ő akart menni vagy mások küldték el? Ezen a hivatalon kerültek be szlovákiai magyarok az államigazgatás magasabb szintjeire, kisebbségi ügyekre: Juhász László vagy az Új Szóból Lajos P. János. Az év során tűnt fel Pfundtner Edit, a Híd egyik alelnöke, akinek a gombaszögi gyenge start után mintha el kezdett volna formálódni a politikai üzenete is. Somogyi Szilárd az SaS-ből is egyre jobban érdeklődik a szlovenszkímagyar-ügy iránt.
Továbbá érdemes lenne megnézni, hogy mit csináltak 2010 előtt a hidas képviselők asszisztensei, mekkora közösségépítő kurrikulum van megettük. Elvégre a hidas képviselői irodákban nevelődik a következő politikai generáció. Ha Lipšič hármas kagetórizációját követjük (miszerint vannak világos közösségi elképzelésekkel rendelkező politikusok, karrierpolitikusok és olyanok is, akik csak megszedni mennek magukat a politikába), akkor vajon milyen az eloszlás a mai politikai képviseletünknél és annak káderiskolájában? Másolják az MKP-s viselkedési mintákat (szakértelem hanyagolása, sógorkomaság, kommunikációban sunyis, utaló fintorok) vagy valami új készül?
A Híd sokaknak csalódás, másoknak meg a kompromisszumok kompromisszuma, és még messze nem élte fel szavazóinak bizalmát. Sokat eltűrünk. A másik oldal szintén csalódás: az MKP punnyadpárt, lényeges kádercsere nem történt (kérdés hogy kikre is lehetett volna cserélni). Az önkormányzati választások relatív sikerét mennyire fogják fel a szimpatizánsok a Csáky—Duray csoport sikerének, akik eddig tulajdonképpen csendben kivártak? Az egyik nagy félelmem a jövőre néze (Fico visszatérésén kívül) egy Csáky-reload lenne. Sokat elmond Pálról az, hogy mialatt Fico agymenései ellen tiltakozik, lelkesen odaáll Orbán Viktor minden überficós kategóriát meghaladó balkáni lépése mellé. Van hűbéresi viszony az MKP és Fidesz között?
A sajtóból (értsd: Új Szó) egyre elkoptak az oknyomozó riportok, s a netes médiumok ezt a szerepkört nem tudják betölteni, pusztán hírközlőkké, degradálódnak, véleményformáló erejük alig van. A blog(o)szféra már messze van egykori tündöklésőtől, és nemcsak a Körképen csappant meg a kommentek száma. A témához tartozik Lovász Attila vagy Grendel Gábor átigazolása minisztériumi szóvivőnek. Egyénileg biztos előrelépés, a mi kis törékeny demokráciánk szempontjából inkább kudarc, hogy ezentúl a legnagyobb média-kaliberek az állami hatalom szekerét tolják.
Sajnos közszereplőink (legyenek azok politikusok helyi vagy országos szinten vagy civilek, újságírók) között jócskán akadnak járadékvadászok – akinek elsősorban az anyagi haszonszerzés, illetve a fontoskodás a fő céljuk. Tény: valamiből meg kell élni, de sok pályázat és támogatás nem arra megy el, amire kéne. Megélhetési szereplőink és a pazarlás legnagyobb ellensége épp valamiféle kikényszerített átláthatóság vagy intenzívebb oknyomozó újságírás lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése