Rövid blogmustra

Édesanyám lelkesen rakja el az uborkát télre, s úgy tűnik ezzel párhuzamosan véget ér a nyári nemisannyira uborkaszezon (grúz blúz, olimpia, aratás, miegymás). Szlovákiai magyar viszonylatban viszont az uborka jó nagyra nőtt: téma alig. Ebben a szürkületben felüdülésként hat az új blogger, Philosophus legújabb naplóbejegyzése Dunaszerdahelyről. Komáromi kollégám eközben nyári élményei alapján megfontolandó ötleteket vázol a kihasználatlan komáromi Öregvárról, érdemes elolvasni. Lassacskán ugyan, de egyre több lokális blog és poszt jelenik meg, s ez nagyon jóóó!

Hírlapíró is felébredt, szintén az uborkát énekli meg, természetesen a tőle megszokott stílusban. A Körkép inkább az olimpiával foglalkozik, de van egy otthoni témájú poszt is. Méla Bélát külön elismerés illeti azért, hogy a nyáron őnála jelent meg a legtöbb minket érintő írás.

Mi a szlovákiai magyar sikerélmény?

Még mindig a kissebbségi kifejezési formát és a szimpla túlélést látjuk a legfontosabbnak, nem pedig az államalkotó nemzeté való válást és a szellemi, gazdasági gyarapodást.

Ennek egyik példája hogy augusztus 20-án a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért elismerést Szlovákiából egy színművész és egy képzőművész kapta meg. Megkaphatta volna egy ügyes vállalkozó, aki a közelmúltban munkahelyeket teremtett és tart fönt itt délen? Aligha... de már látom a felém repülő köveket ezért az eretnek kérdésért.

Ne értse félre senki, nem azt mondom, hogy a díjazottak nem tettek semmit, eddigi munkájuk elismerésre méltó. A bibi abban van, hogy továbbra sem azok a sikerélmények vannak rivaldafényben, melyekre a szlovákiai magyarságnak ma szüksége lenne. Igen, kell a kultúra és az irodalom is, de ezektől nem fogunk gyarapodni. Még mindig a nyelvünket és a kultúránkat védjük – ahogy azt tettük (helyesen) a komcsi évek alatt. Sajnos azonban ma már ez egyáltalán nem elég. Csak skanzent építünk magunknak.

Ügyes üzletemberekre és menedzserekre van szükségünk!

Csak röviden

Új blog
Új bloggal gyarapodott a jobb időket megért szlovákiai magyar blogoszféra: ezentúl Philosophus naplóját is böngészhetjük, aki már a jelek szerint régóta irogat már, rivaldafénybe viszont csak most került. Ezúton üdvözöllek kedves kolléga a klubban!

Adóoptimalizálás adópénzből
A fenti blog a legújabban kirobbant szlovákiai magyar botrányról is ír, melyről szombaton tudhattunk meg többet az Új Szóból. Magyarországi olvasóim figyelmébe ajánlom, nagyon érdemes elolvasni, hogy lehet adópénzen adót optimalizálni. Magas adóterhek mellett (ami a magyar autókat terheli) ezen nincs is mit csodálkozni, de vannak ettől hajmeresztőbb dolgok is...

kelet-közép európai napló: grúz blues

Tetszik Lech Kaczyński lengyel elnök agilis hozzáálása az ügyhöz. Bár sok mindenért nem lehet őt meg az ikertesóját igazán szeretni, de látni hogy van vér a pucájában és oda mer szólni az oroszoknak, és tesz is valamit az elveiért, ellentétben a semmitmondó-tutymutykodó szlovák és magyar kollégákkal. Egyébként a lengyel sajtó nagyon intenzíven és alaposan foglalkozik a kaukázusi helyzettel, nekem úgy tűnik, hogy egyértelműen grúzpárti.

Prágában mintegy 300 ember tüntetett az orosz magatartás miatt. Schwarzenberg külügyminiszter finoman tálalta a hivatalos cseh álláspontot: "Csehország támogatja Grúziát, s nagyon sajnálja, hogy a grúziai orosz beavatkozásra Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása 40. évfordulójának napjaiban kerül sor". Klaus egy újabb, EU-t felbőszítő tette után egyenlőre hallgat a grúz dologról. A sajtó nem szereti Oroszországot, de egyáltalán nincs hasraesve Szaakasvili grúz elnöktől sem, aláhúzva azt a tényt, hogy ki is üzent hadat.

A szabadság szemszögéből

Úgy gondoltam, hogy csak a harmadik írás megjelenése után lehet beszélni arról, hogy a számomra legkedvesebb magyarországi blog, a Konzervatórium állandó beirogatójává váltam. Az eddigi írások: szlovák think-tankok, csehországi konzi-neolib körkép.

kelet-közép európai napló

Az alábbi képes linkeket végignézve számos párhuzamot találhatunk az egyes kelet-közép európai országok kissebbségszemléletével kapcsolatban:

Krakkó - még régebbi 2006-os képek: figyelemre méltó, hogy a felvonulókat két sor rohamrendőr védi a feléjük repkedő kövektől a Wawel árnyékában.
Brünn - május végi csatajelenetek a náměstí Svobody-ról
Budapest - és a legutóbbi társadalmi eszmecsere...

Kissebbség és többség: A szlovákiai magyar blogoszférából értékes párhuzamokra hívja fel a figyelmet Jürgen kolléga, a magyar blogvilágból a következő cikket ajánlom.

Állam és egyén: Kicsit más téma, de érdekes végighallgatni a kaliforniai Legfelsőbb Bíróság előtt nemrég elhangzott pro és kontra érveket a homoszexuálisok házasságával kapcsolatban (szöveg, audio és video változatban).

cseh napló

Kínos: az amerikai radarállomásról szóló cseh-amerikai egyezményt tegnap ugyanannál az asztalnál írta alá a két ország külügyminisztere, ahol a szovjet megszállást legalizáló egyezményt a szovjet és csehszlovák elvtársak anno 1968-ban.

Schwarzenberg külügyminiszter ezt úgy kommentálta, hogy neki nincs erejében számon tartani, ki milyen bútort és mire használt a minisztériumában, az asztal meg amúgy sem tehet semmiről. Valóban. A hely szellemét javítja, hogy ugyanabban a helységben írták alá a Varsói Szerződést megszüntető egyezményt is 1991-ben, bár azt egy másik asztalnál.

A mi városunk

Írtam már régebben arról, hogy számos szlovákiai magyar civil szervezet inkább belevág valami grandiózus, sok pénzt, energiát igénylő projektbe (mely sokszor nem elégít semmilyen valós, közösségi igényt), mintsem hogy az apró, kevésbé látványos, de civil angazsáltságot annál jobban igénylő ügyekkel foglalkozzon.

Ennek „kiváló” példáját látom a párkányi lovasszobor-állítási igyekezetben, mellyel ennek a blognak az első írásai is foglalkoznak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez „motivált” arra, hogy blogolásba kezdjek. Helyi cucc, de vannak szlovákiai magyar vonzatai: Párkány nem az egyedüli szerencsés hely itt Dél-Szlovákiában, ahol már annyira tombol a jólét és annyira tökéletes a szocitól megtisztult városkép, hogy elengedhetetlen a méregdrága szoborállítás.

Röviden a háttér: a párkányi csata emlékére egy helyi civil szervezet kezdeményezésére Jan Sobieski lengyel király életnagyságú lovasszobra fog terpeszkedni a plébánia előtti zöldövezetben. A történelmi tényeknek utána lehet nézni, itt csak annyit, hogy Sobieski mellett a babér, akarom mondani a ló Lotaringiai Károly herceget, a császári csapatok parancsnokát is megilletné, sőt. De ez most nem téma. Lényeg, hogy nagyon fontosnak tartják egyesek Párkányban a magyar-lengyel barátságot. Fontosabbnak, mint az egyre keservesebb szlovák-magyar viszonyt, melynek inkább kéne egy jó nagy adag civil igyekezet (mindkét oldalról persze).

A bronzszoborhoz szükséges, jóval 5 millió korona feletti összeg közadakozásból kéne, hogy összegyűljön. Sokat elmond az eddigi főbb támogatók listája: lengyel állam, magyar külügyminisztérium (10 ezer euró – költségvetési szigor, hm...), szlovák miniszterelnök-helyettes, EU parlamenti képviselők, magyarországi pályázati pénzek.

Egy közös bennük: egyik sem párkányi! Nem itt élnek, és halvány lila fingjuk sincs a helyi viszonyokról, problémákról. Valóban, a fundraisingelők részéről többször is elhangzott, hogy a párkányiak alig járulnak hozzá valamivel a bronzpacihoz. „Szomorú!” – mondják a szobortámogatók. Szerintem meg egyszerűen azért nem adakoznak, mert nem akarnak lovasszobrot. Ilyen egyszerű!

Demokrácia a neten

Már méltattam régebben az internet szerepét a helyi közélet felpergetésében, az aktívabb polgári participáció javításában. Van Párkányi Panaszkodó, a Kukac.sk-n és más felvidéki portálokon pereg a duma és a vita, izmosodnak a blogok.

De.

A közönbösség és passzivitás a saját lakhely, közösség és társadalom ügyei iránt az internet adta lehetőségek folytán ugyan szűkülhet, javulhat az informáltság, azonban van valami amit az internet nem feltétlenül tud elintézni (helyettünk).

Hogyismondjam. A nap 24 órából áll, az ember meg hazajön melóból, bekapcsolja a PC-t és felbont egy sört és a netnek köszönhetően levezeti a közélet iránt érdeklődését pár fórumopost megírásában, csettelésben, az innovatívabbja blogírásban. A klasszikus értelemben vett szerveződésre és társadalmi tevékenységre meg már nem feltétlenül jut szusz (motiváció). A net adta személytelenség és kényelem, gyors kommunikáció nem feltétlenül gerjeszt közelebbi emberi kapcsolatokat - aktív fórumozók, legyen bármilyen fontos és hasznos is a téma, személyesen aligha találkoznak egymással (bár lehetnek és vannak ellenpéldák).

Az állami hatalom koncentrációját és a tömegdemokrácia zsarnokságát pedig egyes egyedül a spontán, alulról (megfelelően) szerveződő közösségek és csoportok sokasága tudja ellensúlyozni. Nem igazán hinnem ezért, hogy jelenleg a különböző fórmumos közösségek vagy iwiwes klubok demokráciaformáló ereje komolynak vehető.

A net tehát jó cucc, de csak segédeszköz, a többi az igazi közösségszervező készségen múlik. Persze, ha csak marad belüle valami.

Lesz valami?

Jöttünk, látni és tenni szeretnénk: az új lengyel miniszterelnök Donal Tusk a tavaly novemberi hivatalátadáskor a lengyel kormányhivatal bejáratánál.

Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).

Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.

Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...

Két dolog

Nem fogok írni a hosszabb hallgatás okairól. A blogírás vagy megy vagy nem, eröltetni meg nem fogom.

Hol vagytok?
Az utóbbi időben volt téma bőven, a szlovákiai magyar közélet turbulens időket él. Van is sok jó blogpost és írás, csak ami feltűnt egy ideje, hogy számbelileg egyre kevesebb a komment az újabb írásokhoz. A szűk felvidéki netezős közönség láthatólag már nem bírja szusszal a tempót és túltelítődött politikával.

A mi legényünk
Március végén a kedvenc hetilapom, az Economist "Textbook wars" címen közölt egy írást a szlovák-magyar történelmi perpatvarról, idézve -kellemes meglepetésemre- Simon Attila szlovákiai magyar történészt is. Azért jó, hogy odafigyelnek ránk és akadnak kvalitás szóvivőink is.... Egyébként az Economist már régebben is foglalkozott a magyar kissebbségekkel, sokkal alaposabb háttérinformációkkal dolgozva, mint más nyugati médiák.

Elfér egymás mellett

Az utóbbi időben egy "incidens" nyomán valahogy rivaldafénybe került a poprádi vasútállomás. Noha nekem januári ottjártamkor nem voltak hasonló élményeim, egy másik szempontból érdemesnek találtam, hogy feltöltsem az ott készült alábbi képet.

Kérdezem naivan, hogy ez miért nem lehetne gyakorlat pl. a párkányi állomáson is? Mikor ezt felhoztam, pár barátom leintett, hogy "az" ott a magyar turisták miatt van, pénz beszél-szlota hallgat alapon.

De nem csak mi vagyunk túl igénytelenek?