A középszerűség diadala (teljes cikk)

választási összefoglaló, avagy "one year over, three to go"

Mintha évszázaddokkal ezelőtt lett volna, de mégis csak jó egy éve van annak, hogy december 2-dika éjjelén véresre nyomkodhadtuk a billentyűzeten az F5-öt a Párkány Online-on, mely először tudósított arról, hogy Oravec Ján, 16 évnyi polgármesterkedés után újra nyert.

Az MKP „nagyágyújának”, Szigeti Lászlónak nem volt elegendő a szlovák meg a magyar alapiskola felújítására kilobbizott pénz, a párkányi plebejusnak úgy látszik ez nem számított érvnek és további négy évre marasztalta az utcán amúgy mindenkihez kifejezetten kedves Janit. Talán hasznos tapasztalat másnak, vagy akár Szigetinek is, hogy Kakathvár burgmajszteri széke nem vásárolható meg „holmi” pármilliós építkezésekkel, a népnek valami más kell.

A választásokat egy, Párkányra ritkán jellemző, közéletileg igen intenzív időszak előzte meg: azon az ősszel katapultált a Vadas, városi tulajdonban lévő termálfürdő igazgatója, jócskán felverve az egyébként csöndes helyi közélet vizét. Mr Gyetven saját bevallása szerint azért ment, mert már nagyon elege lett Mr Oravec utálatosodásaiból meg a Városháza dirigizmusából a fürdőben. A végén a saját pártja (melynek helyi elnöke volt) is kihátrált mögüle, egypár saját érdekeiben sértett képviselő hangos károgása mellett. A lemondását-leváltását tárgyaló önkormányzati ülés inkább emlékeztetett egy alapiskolás osztályfőnöki órára, ahol a „sértett képviselők” kórusával kisérve a polgármester dübörögve osztotta az észt, a többiek meg csak megszeppenve, szinte a padjuk alá bújva hallgattak, nem szólva egy szót sem az „emberük” mellett.

Ez az ügy a városban egyre jobban eluralkodó középszerűség szemléltetésére lett felhozva. Ennek a blognak az írója ugyanis azon a véleményen van, hogy ide vagy oda Gyetven sokat kritizált stílusával, története a tehetséges emberek párkányi tragédiájáról szól, ami ennek a középszerűségnek a folyamodványa. Ennek a fickónak a működése alatt (melyhez azért kellett a képviselők többségének a támogatása is) megtízszereződött a fürdő 30 millió koronás vagyona, elegáns hotel, új medencék épültek, rendkívül javult a szolgáltatások színvonala, satöbbi, satöbbi. De úgy látszik azt, aki ügyes és sikeres, és éppenséggel városi vagyonnal gazdálkodik, azt szükségszerűen előbb vagy utóbb elnyomja az irigységgel megspékelt középszerűség.


De kezdjük a jó hírekkel: december 21-dikén a Leviathan végre elkotródott a határokról, szabad az átjárás! A 2001-es felemelő hídátadási fílingek jöttek elő, mikor éjfélkor átaraszoltunk a máriavalérián: ám az első egomi kocsmában viszont csak forintban lehetett fizetni, melynek hiányában kénytelenek voltunk visszafordulni. A mi oldalunkon nincs soha probléma ezzel: korona vagy forintos, elfogadják, ez egyértelmű párkányi versenyelőny. Kérdés, hogy ilyen lesz e más területeken is?

Harc a kátyúkkal és a szürkebúdékkal
Az elműlt évben (ha nyomokban is, de) fellbukkant az öntudatos polgár is: példa rá a tény, hogy a Bartók utca áldatlan útállapotai és parkolási gondjai végre eljutottak a megválasztottak fülébe, egypár angazsáltabb helyi lakos kezdeményezésére a virtuális képviselői iroda és a városi TV hathatós segítségével. Született is igéret: 2008-ig megszűnnek az évek óta tartó áldatlan állapotok a városnak ennek a részében. Más lapra tartozik, hogy ezzel miért kellett eddig várni? Miért csak akkor kezdenek mozgolódni az emberek, ha a helyzet már a szakadék széléig jutott? Mindenesetre elismerés és tisztelet a bátraknak, akik nekivágtak! Göröngyös az út kifelé a ráhagyóspaternalizmus árnyékából…

Utakról és közvagyonról
Az egy év alatt a város két igen rossz állapotban lévő utat újított fel, az állomásra vezető járda is újjászületett, de a városi közlekedés nagy kérdései még mindig nincsenek megoldva. Tény, hogy a város szívébe belevezetett hídról lejövő/fölmenő autóáradat csak egy új, távolabb felépített híd segít majd, aminek a lehetősége azért még eléggé távolba vesző. Ám ez nem jelenti azt, hogy pl. a „jednotás” körforgalom gödreivel, a minduntalan meglevő parkolási gondokkal és a nyári szezonban orbitálisan megnövekedő forgalommal nem kéne egy egész várost érintő közlekedés-koncepció keretében foglalkozni.

Rossz utak mellett vannak kihasználatlan épületeink is. Az új választási időszak elején egypár képviselő nekiesett javaslatokat gyűjteni a tornatermet is magában foglaló, de mindmáig kihasználatlanul álló lakótelepi iskolaépület valamilyen formájú kihasználásához. Aztán ez az igyekezet is megfeneklett valahol: a sokmillió kilobbizott pénzen befejezett "új iskola" meg azóta is üresen áll.

A másik nagy „közkincs” a fentiekben már említett Vadas termálfürdő. A Párkányer írója azon a véleményen van, hogy ez a cég, a mai körülményeket figyelembe véve, kizárólag magántulajdonban tudná az oly sok kihasználatlan nagy lehetőséget rejtő helyi turizmust igazi húzóágazattá varázsolni, mindenki javára. Noha vannak települések, ahol köszönhetően a meglévő jó tradícióknak, a közvagyon relatíve jól ki van használva, a mi városunk sajnos nem ide tartozik.

Ma a Vadasban, a városházához hasonlóan, az igénytelen középszerűség dirigál, aminek következménye a meglévő erőforrások és lehetőségek pazarlása, a nem túl látványos, de szükségszerű fejlesztések hiánya. S már érkeznek a jelek a sok hitelpénzből, energiából kialakított (korántsem tökéletes) minőség romlásáról is.

De tevékenységet, azt valamilyet ki kell mutatni, be is lett gyorsan dobva a köztudatba a Vadas ötszázötvenmilliós pályázat-terve, s már lehet is csodálkozni a méregdrága látványterveken. Közben meg a fedett uszoda zuhanyozóinál egy ukrán közwécé is gusztusosabb, a szauna meg egyértelműen túlterhelt és felújításra szorul.

Amit építesz, az vagy
A középszerűség a város egységtelen építészeti arculatában is tarol. Az erre kompetens személyek krédója talán a „sokféleség gyönyörködtet”. Más magyarázat talán erre nincs, látva legalábbis az új postaépületet vagy a felépülendő bevásárlóközpont terveit vagy pár ékítő hupiszinekre festett Fő utcai házat.

Ebbe a színes képbe, csak úgy ráadásként, még bele fog lovagolni bronzlován a pocakos Sobieski János is, melynek a tárgyalásával kezdődött ez a blog is.

Azért javul a tájkép: új buszmegállók épültek. Idén eltűnt a város közepéből a keményítőgyár, helyén bevásárlóközpont épül: döntse el ki-ki, hogy ez jó e vagy rossz, egyes maszekok szerint megduplázódik vele a városban található kereskedelmi célokra használt négyzetméterek száma.

Továbbra is a sehanyadik ligában
A képviselőtestület és a Városháza szerint is „megmenekült” a városi sportélet: ez alatt azt értik, hogy egy többmillió koronás intervencióval a pocsékul gazdálkodó sportegyesület vagyona (focipálya és tartozékai) a város tulajdonába kerültek.

Hogy ebbe mi a sportélet megmentése, még nem magyarázta el senki részletesebben: nem váltunk regionális sportközponttá, nem voltak az ingatlanokhoz köthető jelentős sportesemények sem. Ez mellett továbbra is nagyon kevés a fiatalok spontán (értsd nem sportszervezet áltat szervezett) sportolási igényeit szolgáló facilitások. Ide tartozik az is, hogy nincs télen megfelelő, normális úszásra alkalmas medence.

Lévén a Vadas városi tulajdon (ami „közkincs”, ugye?) a városvezetés, ha (nem csak a) fiatalok sportolása fontos lenne számára, akkor már régen pótolhatta volna ezt a hiányosságot (akár egy ideiglenes fedő-búra kialakításával a meglévő szabadtéri medence fölé).

Meeting the press
Ebben az évben kinyiffant egy pályázati pénzből fenntartott „regionális” napilap, a Hídlap. A megszűnés okait ilyenkor lehetne keresni az emberek közéleti közömbösségében is vagy másban, mégis a legegyszerűbb magyarázat, hogy valójában nem volt rá igény, s a divatfrázissá vált „régióban gondolkozni, cselekedni” még merő fikció csupán.

Továbbá ilyenkor erősödik fel bennem az a gyanúhipotézis, miszerint sokszor a különböző „társadalmi” pályázatok tárgya olyan igényeket próbál kielégíteni, melyek nem is léteznek, s az eredmény csak erőforráspocsékolás.

A Párkány és Vidéke, a közpénzből fenntartott ingyenes városi havilap aktualitásban és tartalmilag egyre lejjebb csúszik, közéleti fórumnak nem ad helyet, pedig lenne miről vitatkozni. Talán az egyedüli felvillanó fény az alagútban a városi TV: az önkormányzati ülések közvetítése nagyszerű ötlet volt: sok mezei polgár ilyenkor döbbenhetett rá, hogyan is készül a párkányi törvény és szalámi.

Ebből az egyre jobban eluralkodó középszerűségből azért kiemelkedik a kiválóság egy-egy világítótornya: a zeneiskola profi happeningjei, a városi TV egyre asszertívabb műsorai vagy a párkányi sportolók sikerei. Remélhetőleg egyre több lesz belőlük...

A fényképek kedves bloggerbarátom szives beleegyezésével lettek felhasználva

Urnához! Urnához!

Tegnap az EU hivatalosan is kihirdette az Alapvető Jogok Chartáját, melyre az EU működéséről szóló reformszerződés (találó eufemizmusa a megbukott „európai” alkotmánynak) egyik cikkelye is vonatkozik. Ez utóbbit még az összes tagállamnak ratifikálnia kell, hogy érvénybe lépjen.

Ahogy az okos Új Szó leírta, az, hogy a reformszerződés kifejezetten utal erre a Chartára, jogi kötelező erőt ad a chartában foglaltaknak. Minden respect az emberi jogok előtt, ám komoly aggodalomra ad okot a Chartában szereplő megfontolatlan jószándék vezérelte szociális jogok listája. Szabad tehát a pálya az Európai Bíróság bíráinak eme jogok értelmezéséhez. Bár a bíróság értelmezései nem jogforrások, irányadónak számítanak a közösségi jog alkalmazásánál.

A másik bibi a reformszerződéssel, az EU-ra amúgy is nagyon jellemző krónikusan demokráciadeficites hatalomgyakorlás: a megbukott alkotmány nagy részét olvashatatlan jogi maszlagba foglalták, remélve, hogy elég lesz hozzá a nemzeti parlamentek áldása, népszavazás kihirdetése nélkül (ezidáig Írország kivétel). Ami azért egy elég nagy mocskosság egy magát a demokrácia bölcsőjének és legfőbb bástyájának tartó kontinensen.

Igen, a szerződés tartalmaz egyszerűsítő és hatékonyságnövelő elemeket, melyek hasznosak és szükségesek, ám ez nem mentség az antidemokratikus döntéshozatalra.

Ezért referendumot! Referendumot!


Az ügy szélesebb vonzatairól ajánlom a következő cikkeket: ezt meg ezt

Csáky, a stratéga

Szombat kora délután kellemesen meglepett Csáky Pál, amikor az Új Szó internetes oldalán rákattintottam a cikkére.

Noha a címet és a bevezetőt látva (pl. „Európában figyelemre méltó folyamat zajlik. Az európai nemzetek képviselői arra kényszerülnek, hogy újradefiniálják magukat a 21. század körülményei között" meg a „Világunk 2020-ban”) rögtön riadózni kezdtek az automata „ne olvassad” receptoraim, melyek az általában semmiről nem szóló, felesleges dumaírásoktól próbálnak megvédeni, elcsépelt frázisok beazonosítása alapján; mégis továbbolvastam, és tényleg kellemesen csalódtam az MKP sokat, sok mindenben, sokak (pl. e blog) által is kritizált elnökében.

A Csáky-cikkben foglaltak (némi bővítéssel) szerintem már vígan megfelelnek az oly sokat hangozatott és divatszóvá vált szlovákiai magyar stratégia kritériumainak. Már csak össze kéne írni a főbb gyakorlati action pointokat és szélnek is lehet ereszteni Duray stratégosz-dzsemboriját meg a többi „műhelyt”. Mert úgy is csak a semmin rinyálnak.

Van számos olyan eleme a Csáky-cikknek, amin érdemes figyelembe venni. Egyrészt, hogy az MKP nem a mindenes pán údržbár, vannak olyan ügyek, melyekért önkormányzati –magánszféra - civil összefogás nélkül semmit nem lehet tenni. Ilyen pl. a tehetséggondozás egy ösztöndíjrendszeren keresztül vagy a szülőföldön való boldogulás, a magyar iskola minősége, stb.

Mellékesene szólva, érdekes figyelni a gondolatok gyors diffúzióját: pl. erről az ösztöndíjrendszerről beszélt a múlt héten Jarábik Balázs, vagy hogy a Csáky-cikk pár gondolata (külföldi tapasztalatok otthoni kamatoztatása) az alábbi polgári kezdeményezés krédójában is benne van. Persze az külön téma, hogy hogyan lehet ezeket a fönt említett társadalmi projekteket elkezdeni majd sikeresen futtatni...

Továbbá kiolvasni vélem a szerző azon félelmét, amit én „skanzenné válásnak” nevezek: intenzívebb „modernizációs nyújtózkodások” nélkül a szlovákiai magyar közösség gazdasági és szellemi lecsúszása előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné válik.

Egy kis olvasnivaló a hétvégére (ajánló)

Születőben vannak a XXI. század
magyar Madisonjai?

Első cikk

Második cikk


Szolgálati toldás: többször is elolvastam Publius Hungaricus előző írásait, fölösleges is mondanom, hogy nagyon tetszett, nem is elemezni akarom az egészet (azt majd víg nyugdíjas koromban, ha sok-sok időm lesz), csak hozzáfűznék egy rövidet, ami eléggé feltűnt:

„Megannyi példa van olyan nemzetekre, amelyek képesek voltak kilépni káros szabályaik, szokásaik, normáik szorításából. Az írek közel két évszázad nyomorúságát és hanyatlását rázták le magukról az elmúlt huszonöt évben, a finnek egy még hosszabb ideig tartó gyarmati és félgyarmati lét okozta szellemi rabszolgaságból emelkedtek fel alig egy emberöltő alatt. Az ezígy-ből való kitörés természetesen lehetséges.”

Ki tudja, lehet, hogy éppen ezek a specifikus magyar szokások, normák és szabályok teszik egyben lehetetlenné az írekéhez/finnekéhez hasonló sikeres „kitörését” a károsabb szokások és normák szorításából? De inkább ne legyen igazam.

Persze ezek az szokások, normák változhatnak gyorsabban is, ha vannak nagyon domináns környezeti hatások, melyek kiváltják a változáshoz szükséges impulzusokat. Felületesen mondhatnánk úgy, hogy talán egy nagy válság kéne a kiugráshoz meg a félművelt elit eltűnéséhez.

Meeting the press (ajánló)

Örömteli figyelni az egyre szélesedő szlovákiai magyar véleményformáló-véleményközlő palettát: nemrég a nyitrai diákbálon a kezembe nyomták az ottani egyetemisták új lapját, melynek tartalma szerintem messze több egy ilyenkor várt hallgatói lapétól: igényesen megírt cikkekkel, és ami külön öröm, hogy vannak benne kvalitás közéleti írások is!

Ez utóbbi valahogy hiányzott a többi egyetemi lapból, s talán segít abban, hogy a generációmbéliekre olyannyira jellemző akut közéleti közömbösség valahogy feloldódjon. Bár ez utóbbi okairól sokat lehetne okoskodni…

Amikor a lokálpatriotizmus már hülyeség

Még októberben Lengyelországban jártam s visszafelé menet a Varsó és Krakkó között közlekedő híres expresszvonattal utaztam. Azért híres, mert a két legnagyobb lengyel város közötti távot 2 óra 45 perc alatt futja be, s ami normális gyorssal jó 5 óra, ha nem több, amit volt már szerencsém párszor abszolválni: nem egy leányálom. Ezért a sokkal gyorsabb és kényelmesebb expressz már külön fogalom a Krakkó és a főváros között ingázó emberek számára.

Na, de hogy a lényegre térjek, a szupergyors expresszvonat a Varsót Katowicével (és Krakkóval) összekőtő Centralna Magistrala Kolejowa magasebességű vasúti korridoron 160 km/h sebességgel száguld végig. Legalábbis ha hagynák. Varsó után a 115-dik kilométernél ugyanis az expersszünk elkezdett lassítani, majd megállt a lengyel préri kellős közepén, pontosabban szólva Włoszczowa, egy tízezer lelket számláló város állomásán. Lengyel barátaim máris magyarázni kezdték az oly tipikusan lengyel story-t:

A korridor kifejezetten a nagyobb lengyel városok közötti gyors összeköttetés érdekében kezdték el építeni (máig nincs befejezve a tenger mellett fekvő Gdanskig), ezért a sínek elég távol esnek a környékbeli településektől, s nem található egyetlen személyi állomás sem a vonalon. Ez legalábbis így volt 2006-ig, mikor is egy Przemysław Gosiewski nevű befolyásos politikus kijelentette, hogy márpedig a krakkói expressz álljon meg Włoszczowa városában is, ami mellékesen szólva, az ő szavazókerületének központja is. A lobbizás sikerült: a kisvárostól jópár kilométerre tehát felépült a korridor mellé az állomás, ahol volt szerencsénk kiugrani és csinálni pár fényképet és megtekinteni azt a két embert, aki az agyopnpakolt 6 vagonos szerelvényre szállt föl (nem szállt le senki).

Erről az igazán lokálpatrióta Przemysław Gosiewskiről annyit kell tudni, hogy a nemrég megbukott Kaczynski-kormány miniszterenökhelyettese volt, jelenleg a volt kormányzópárt PiS frakcióvezetője. Külpolitikai vájottfülűek számára talán érdekesség, hogy ez az úriember kezdeményezte annak a német újságírónak a büntetőjogi felelősségre vonását, aki az elmúlt évben a lengyel elnököt (és annak ikertesóját) illette nem túl hízelgő jelzők keretében kemény kritikával, nem kis bonyodalmat okozva a két ország amúgy sem rózsás viszonyában.

Vasutasok a megmondhatói, hogy mennyibe kerül egy ilyen gyorsvonat megállása-újraelindulása, az ehhez szükséges extra időről nem is beszélve. Persze mondhatnánk, hogy ez az állomás és a megállított expressz elősegíti az adott régió fejlődését és miért ne, ha egy város, legyen az akármilyen kicsi, de kiharcol magának napi egy-két expresszvonatot (Gosiewski fölényesen nyert a legutóbbi választásokon).

Ami szerintem veszélyes az ilyen dolgokban, az ennek a történetnek a precedensértéke: mert expreszmegállítási követeléssel előjöhet a többi, a vonal közelében fekvő (nagyobb) város is. És miért ne? Teljesen jogosan, hiszen amit Włoszczowa kikövetelhet, arra miért ne lenne joga a többi településnek? De így a krakkói expressz egy idő ugyanúgy 6 óra alatt tenné meg a távot, mint gyorsvonat kollégái...

Hozzá kell tenni, hogy az említett új állomáson más vonat nem is áll meg, a helyi osobákok a város másik (eredeti) állomására futnak be, a Włoszczowa Pólnoc (észak) így napi három expresszvonatot szolgál ki, a mindenek fölé helyezett lokálpatriotizmus és/vagy a sikeres politikai populizmus szimbólumaként.



Szolgálati közlemény: kérdezték páran mi ez az új, kiejthetetlen nevű téma. Az indivisibiliter et inseparabiliter ("Oszthatatlanul és elválaszthatatlanul") az egykori Osztrák-Magyar Monarchia "szlogenje" volt. Egyenlőre nem találtam jobb jelzőt a közép- és kelet-európai tárgyú írásoknak: úgy látom, sok dologban, legyen az hülyeség vagy marhaság, az egykori Monarchia utódállamai ugyanúgy egyek és oszthatatlanok :)

Variációk házasságra

Az utóbbi idők témája blogtájakon az MKP szalonképessége egykori koalíciós partnerei számára. Noha másról nem is lehet szó, mint egy szlovákszavazat-újraelosztás kisérletről egyes szlovák pártok között, mégis az alábbi íráshoz kapcsolódó hozzászólások beindították a beragadt politikai fantáziám.

Ha érvényes a fő maxima, miszerint "csak kormányon lehet valamit kiharcolni a magyaroknak", akkor ebből logikusan következik, hogy az MKP koalíciókötésre alkalmas, vonzó nőstény kell hogy legyen a szlovák pártok számára.

Kiindulva az egyik hozzászóló megállapításaiból, ha az MKP olyasmiket csinál, ami nem tetszik a szlovák pártok szavazóinak -> a szlovák pártok nehezen (vagy sehogyan) fognak kolaíciót kötni az MKP-vel -> a fő maxima nem teljesül -> szar helyzet.

Ellenkezőleg, ha az MKP kizárólag olyasmiket csinál, amit a szlovák pártok szavazóinak közönbös (vagy gond nékül lenyelik) -> a szlovák pártok koalíciót kötnek az MKP-vel -> teljesül a maxima -> eljön a Kánaán s felépül az új Jeruzsálem.

Engem az egész a régi korok házasulási szokásaira emlékeztet: nem a menyecske (MKP) választ, hanem őt válasszák (szlovák pártok). Persze a hajadon dönthet úgy is, hogy "önmaga" lesz és olyan dolgokat tesz, amellyel ugyan ő elégedett lesz (szlovák zsargonban "radikalizálódik"), de nem fog kelleni egyetlen kérőnek sem, öreglánysorsra jut. Vagy még ha kapós is, ő úgy dönt, hogy nem kell neki az a bizonyos legény. Ilyenkor még van sansza arra, hogy jön egy következő kérő és még sem marad szüzike.


De előfordulhatnak olyan helyzetek a jövőben, hogy az MKP önfejű menyecskeként, mégis kap pár ajánlatot. Pl. kicsi különbség a kormánykoalációs tandem és a "haladó" ellenzék választási eredményei között. Gondolom Dzurindék sem szeretnének az idők végezetéig ellenzéki parkolópályán dekkolni. Ám az is előfodrulhat, hogy túlteng bennük a homoszexuális hajlam és élve a regisztrált partnerség adta lehetőségekkel, inkább azonos nemű partnert választanak a pattogó MKP leányka helyett. Mint mindig, a lényeg itt is csak a szex (hatalom), a forma másodlagos.

Vagy nem érvényes a fő maxima?

Green blues

1. bővebben...

2. régebbi post a témáról

Ez most tényleg nem megy...

Úgy látszik szezonális szakmát választottam: az utóbbi időben megritkultak a blogpostok, elnézést érte, a vállalat nem engedi lelkemet. Igyekszem összekaparni magam és alkotni hamarosan!

Feltámasztott jogi hullák - "hogyan továbbok"

Bevezetésképp hadd dicsekedjek azzal, hogy tegnap találkoztam pár körképes kollégával, ezúton is köszönöm a meghívást, bár ezek a pozsonyi kocsmák valahogy korán zárnak. Nem baj, alunnyi is kell néha.

I.
Többször is elolvastam a beneselvtárs felmagasztalása óta kigenerált blogtermést és kommenteket, mert nagyon érdekelt, milyen érvek és gondolatok alapján jutnak el a bloggerek és a vitázók az „és most mi lesz?” „hogyan tovább” konklúziókhoz. Valahogy két vonulatot lehet megkülönböztetni: kicsit átalánosítva a kooperáció-pártiakat és „a kooperáció-nem-jó-semmire-pártiakat”. Tehát itt vagyunk a magyar-szlovák együttélésnél (vagy egymás mellett élésnél).

A nemkooperációs párt mellett azonnal megjelentek a máriaországa&véreskardothoztam elemek, akik éljenezték a „core” nemkooperációsok szerintem igenis jogos felháborodását a dekrétumokkal kapcsolatban. A végkövetkeztetéseikkel azonban nem tudok egyetérteni, szerintem hibásak, nem ez a követendő út. Egy dacból konfrontatív és ebből kifolyólag bezárkózó, önmagába forduló közösség, ugyanolyan kollektivista eszmékkel, melyeket a Benes dekrétumok is hirdetnek, még kevesebbet tud elérni.

A kooperációpártiak viszont mintha nem lennének eléggé biztosak az igazukban. Egy kérdés: volt ezelőtt igazi kooperáció, egy olyan tökös, határozott kooperáció? Ja, hogy az a 8 év kormányon? Ha volt, az nem sokat segít, mert lent kooperációt nem nagyon láttam, látok, de még kezdeményezéseket sem. Azt nem ötven-hatvan embernek kéne csinálni, hanem ötven- hatvanezernek.

Igenis vannak közös céljaink és érdekeink, s van sok potenciális szlovák szövetséges, akik szintén a zárat keresik. De sok mindent nem tudnak, nem értenek velünk kapcsolatban (hiába, ott a nyelvi korlát, nem olvasnak magyar sajtót meg blogot). S lehet, hogy sok olyan dologra felhívnák a figyelmünket, amit mi nem szívesen tudatosítunk: pl. a tömbmagyarság között élő szlovákok ügye. Meg valamit ők nem: hogy mennyire undorító, amit a nagy népszerűségnek örvendő kormányunk és államgépezet csinál velünk.

Ez lehetne a közös házi feladat: szépen leülni a kocsmába a szlovákkal és eldumálni közös dolgainkról. Ha ezerszer, akkor ezerszer elmagyarázni miért vagyunk itt, és miért vagyunk ugyanolyan államalkotóak, mint ők (nyugodtan lehet Svájccal példálódzni) és miért jár ki nekünk a déli sztráda, iskola és nyelvhasználat. Meg hogy nem mindenki tud szuperül megtanulni szlovákul, meg amúgy is, egy nyelv megtanulását nem lehet senkire ráerőltetni. Az egyéni adottság, döntés dolga (aki meg dacból-félelemből nem tanul meg szlovákul, még ha lehetősége is van rá, azt igazából sajnálom, leginkább magának árt vele).

Továbbá a jclaytoni formula egy járható út: munkára fogni az igazságszolgáltatást a meglévő törvények betartatására, továbbá a meglévő jogok kitágítására, szélesítésére. (Nem csak) ilyenkor sajnálom, hogy nincs angolszász elveken működő, precedenses jogrendünk: gyorsabban, alaposabban menne az egész. De egy ilyen kormányzó banda mellett egyáltalán nem kizárható, hogy idővel a bíróságoknak másfajta paragrafusokat kell majd betartatni, rajtunk. Akkor mi lesz?



II.
Nem nagyon érdekelnek a napi politikai történések, az hogy ki és mit mondott meg hova ment, de megállnék egy pillanatra a magyarországi közéleti eminensek legutóbbi „szimpátia-hadjáratánál”: sokaknak közülünk itt, nálunk bizonyára jól esik, hogy jönnek és mondanak valami erőset a dekrétumokkal kapcsolatban. A másik oldalon viszont meg azt az illúziót kelthetik a szlovákiai magyarban, hogy ha probléma van, akkor elsősorban az „anyaországra” számíthatunk, s elhomályosodik a kemény valóság, miszerint igazából csak saját magunkra.

Már régóta le akartam írni, hogy szerintem mennyire téves ez az „anyaország” kifejezés: tulajdonképpen a magunk történelmét tagadjuk meg vele, egyrészt nem onnan jöttünk. Másrészt, az az államalakulat melyben az egész magyarság egy tömbben élt már nem létezik: Magyarország egy mesterséges határokkal meghúzott valami, nem az otthonunk. Nekünk az itt van, bármennyire sem tetszik, és bármennyire sem tekint a többségi nemzet egyenrangúnak ránk ebben az országban. Azt már itt, nekünk kell kiküzdeni. Lehet, hogy hosszú évtizedekig fog tartani, hogy a szlovákiai magyarság igazi államalkotó nemzetté váljék: mindenekelőtt ki kellene lépni a kisebbségi kategóriákból, a folytonos Magyarországra való kacsingatásból és végre elkezdeni keresni itthon a szövetségeseket.


III.
Olvasni olyan bejegyzéseket is, ahol felróják az MKP-nak, hogy az „országos” ügyek javára hanyagolja a „nemzeti” ügyeket. Bár a párt országos politikája komoly kívánnivalókat hagy maga után így is, meg kéne érteni, hogy az országos ügyek ugyanúgy érintik a helyi magyarokat is, foglalkozni velük (ha lehet, minél igényesebb színvonalon) a legkevesebb minimum, amit az MKP-től elvárható. S ez nem azt jelenti, hogy így próbáljuk a szlovákoknak a „lojalitásunkat” kifejezni. Nem erről van szó, s érdemes lenne egy csöppet a kiegyezéskori „a magyar követelések a birodalom érdekeivel összhangba hozhatóak” deáki gondolatból inspirálódni.

Ezt kell minél több szlováknak elmagyarázni, megbeszélni. Magyarországi felületes bábáskodás s véreskardothoztam elemek nélkül.

Hétvégére

Amíg összeszedem magam és írok, olvassátok ezt, nagyon tartalmas és érdekes írás.

Heslo dne

Feltámasztott jogi hullák - első rész

Szóval a dekrétumok: mikor a közszolgáink által megszavazott kötelező történelemkönyvről tudomást szereztem, forrott bennem a vér. A jó ides anyukájukat, francba! Nekem is a kitelepített ősök, a nagyi drasztikus visszaemlékezései jutottak azonnal eszembe. Meg az, hogy jól arcunk lettünk csapva megint. Gondolom sokan voltak így ezzel. Aztán másnap a Nap mégiscsak felkelt, a világ dolgai mentek tovább a maguk rendje szerint.

Több minden felvetődött bennem eme parlamenti credo kapcsán, igazából halogattam az írást, mert kavargott bennem az egész, nem is tudtam hol kezdjem. Sokat lehetne okoskodni a számos érven, amit a Benes dekrétumok kapcsán felmerül. A leghülyébb az egészben mégis az, hogy ádáméséváig vissza lehetne menni az okozati összefügggéseket keresve.

Jó példa erre a cseh hozzáállás. Amikor az ultrabizi szeptember 20-dikai nap közepén, fél szemmel megláttam a SME hírét a szlovák parlament legújabb outputjáról, rögtön odamorogtam a szembenülő cseh kollégámnak, hogy íme, megint jól belerúgtak a magántulajon intézményébe, meg hogy az egész többek között az egyén és az állam viszonyáról is szól, ahol jelenleg az állam lőtt egy csúnya nagy gólt. Hevesen bólogatott, hogy így van, de hogy akkor vissza kéne menni a egész a fehérhegyi csatáig és követelni a németeken az azután elkobzott cseh javakat, mert hát az is végsősoron magántulajdonjogi kérdés. Ez amúgy a klasszikus cseh reakció, ha Benes és a szerencsétlen paragrafusai szóba jönnek: ti is elvettétek egykoron, mi is elvettük, szóval ne ugassatok.

Szlovák-magyar esetben hiába keresnénk valami fehérhegyi csatát, s mégha lenne is, egypár megszállott gazdaságtörténészen kívül kevesen mernék állítani, hogy vissza lehet menni úgy az "eredendő bűnig", hogy kiszámlázhatóak legyenek a kölcsönös tartozások. Hülyén is nézne ki...

Mégis, a masaryki republika örökségén dekkoló két utódállam pofátlanul igonrálja, azt a tényt, hogy a háború után a minden demokratikus és szabad társadalom alfája és ómegája, a magántulajon intézménye csúnyán meg lett sértve, az alapvető emberi jogokról nem is beszélve. S hogy ma mindkét állam törvényalkotói úgy látták jónak, hogy ezt még meg is kell erősíteni.

Egye meg a fene, de tényleg így van: itt elsősorban vagyonról van szó. A háború utáni évek vagyonújraelosztásról szóltak. Meg persze nacionalizmusról is, de az sok mindenben, nézetem szerint legvégül is valahogy a vagyon, a tulajdonlásig vezethető vissza.

És igen, ha volt vagyonelkobzás 1938-ban, tessék csak kiszámlázni és benyújtani a faktúrát a magyar államnak! Joguk van hozzá, támogatom. De ahhoz nekünk szlovákiai magyaroknak kevés közünk van, nekünk a mi rabló államunktól kell a kárpótlást és a jogrend megtisztítását kikövetelni.

"Ahol nincs magántulajon, ott nincs igazság", mondta vala Hayek, s nincs szabadság sem, merészkedem hozzátenni. Ha egy szabadabb, nyitottabb társadalomban szeretnénk élni és alkotni, egyátalán nem megengedhető, hogy bárki vagy bármi, legyen az akár az állami hatalom, belegyalogoljon a magántulajon sérthetetlenségébe. Tulajdonképpen maga az állam feladata, hogy ezeket a magántulajonjogokat betartassa! És mi törénik?

Hogy néz ki hát az, hogy a törvényhozó azonosul egy hatvan évvel ezelőtti vagyonelkobzással? A törvények nem csak papíron léteznek, van szellemük is: milyen elem egy magát modernek tartó jogrendben, hogy mégha verbálisan is, de hitet tesz egy rablás mellett?

S hitet tesz az emberi jogok egykori tiprása mellett...

Persze, háború után volt, nem változtat ezen már senki: de megerősíteni, hitet tenni melletük ma, az veszélyes. Nem a szlovákiai magyaroknak, hanem minden egyénnek, polgárnak nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. De látunk felháborodást az emberjogi szervezetek, libertariánus csoportok, magukat a demokrácia keresztes lovagjainak kikiáltó értelmiségiek részéről??? A hallgatásuk az ő bizonyítványuk is egyben: mondom, nem veszik komolyan az eszméiket, farizeus mind, ezentúl nem tudok igazán adni a szavukra.



Ami magánál a dekrétumoknál, kártérítésnél meg a szlovák-magyar miazmáknál a legérdekesebb volt számomra az egészben, az a szlovákiai magyar reakció s az ebből levont jövőre néző fejtegetések voltak. Gondolom a Párkányer kedves látogatóinak többsége már agyonolvasta a többi blog postjait, a hozzászólásokat és a média meg politikusok megnyilvánulásait. Hamarosan visszatérek ezekre is.

2007. szeptember 20. margójára

"Minden kissebbségnek, mely győzelemre szeretné vinni céljait, elsősorban azon kell igyekeznie, hogy szellemi eszközök által többséggé váljon."

/Ludwig von Mises/

ICS

Elmélkedett már a szlovákiai magyar blogvilág arról, hogy az ICS-nek nehéz áttörnie az MKP "bejáratott" káderrétegén, hogy igazi politizálásba kezdjen a párton belül. Szerintem viszont van egy helyszín, ahol a politikai ambícióval megáldott ICSesek előbbre tudnának jutni, begyűjtve az első politikai tapasztalatokat: ez pedig a helyi közélet, az önkormányzati harctér. Biztos nem egyszerű ez sem, Párkányban vannak erre példák, de ez az a terület, ahol az első felelősebb pozíciókra szert tehetnek (képviselő, neadjisten polgármester), kipróbálhatják magukat, és megmutathatják az MKP öregeinek: ezt és ezt elértük, és most ezt és ezt akarjuk.

A település közössége is biztos nagyobb bizalommal fogadna a helyi fiatalok programját, ötleteit: egy jól szervezett ICS csapat gyorsan maga mellé állíthatná a falut számos ügyben. Más kérdés, hogy a fiatalok nagy elvándorlása (suli, munka után) mellett lesznek e még valakik, akik ezt felvállalják? De miért kéne a diaszpórát eccer és mindenkorra leírni? Keresni és ápolni kell a kapcsolatot velük, mert tőlük jöhet aztán az értékes know-how, támogatás, neadjisten páran visszatérnek. Akinek naivitásnak tűnnek az előbb leírtak, ajánlom figyelmébe Szőgyént vagy Kürtöt, de biztos lehet mondani sok más szép példát is.

Ami viszont ennek az áttörésnek piszokul az útjában áll, az a helyi megkövesedett MKP szervezetek (sokat lehetne regélni róluk) : ezért minél több fiatalt és az ICS szimpatizánst kell rávenni, arra, hogy a helyi MKPs szervezet tagjai legyenek. Vállasztási programkészítéskor, képviselőjelölt-, polgármesterjelölt-állításkor így az ICS megkerülhetetlen lesz.

Az ICS ne csak a párt marketingrészlege legyen, mint ahogy az előző választásokon volt, rúgjon tökösen labdába! A kérdés tehát azt, hogy van e elég elán és elhivatottság az ICSben, hogy ösvény- és dunaparttisztítás mellett a helyi politika küzdőterére rálépjenek és ott kitartsanak?
Mert ott nagyon nagy szükség van rájuk!

Felhívás: Brünni magyar elsősök figyelem!

Nem a blog profiljába tartozik, de mivel szívügy, íme egy felhívás:

Idén kezded az egyetemet Brünnben? Kissé elveszettnek érzed magad a morva metropoliszban?

Talán már hallotál róla: a Kazinczy Ferenc Diákklub - KAFEDIK várja az elsős magyar diákok jelentkezését.

Adj egy emailen keresztül életjelt magadról, hogy aztán időben hírt kapj minden akcióról.

Röviden magunkról.... A Kazinczy Ferenc Diákklub 1969 novemberében alakult, elsődleges célja a Brünnben tanuló magyar egyetemisták összefogása, közös programok szervezése. Jelenleg több, mint 200 tagot számlálunk Brünn minden egyeteméről és az itt élő KAFEDIK veteránokkal együtt. Vannak már hagyományosan megrendezésre kerülő rendezvényeink, ilyen a gólyaavatás, a Mikulás buli, nyári szemeszternyitó farsangi-buli, táncház a március 15-i megemlékezés, a nyárköszöntő gulyásfőzés. Mindemellett sok más érdekes dolgot is szervezünk, például érdekes előadásokat, kirándulásokat Brünn környékére. Weblapunkon, a www.kafedik.net -en többet is megtudhatsz a KAFEDIK-ról és Brünnről.

Várjuk jelentkezésedet a kafedik@kafedik.net emailcímen.
(Kafedik)

Ajánló: Nyelvtanulás a Körkép - Kórkép blogról

Ezzel az írással csak egyetérteni lehet...

Out of Office

Egy rövid ideig elleszek menve ex offo az erdélyi havasokba, Brassó mellé. Offline, ezért az elmúlt időszak bámulatosan megnövekedett MKP aktivitását (a dekrétumok ügye, megbékélés-javaslat, stratégiafabrikálás) egy kis késéssel fogom kommentálni. Mindenesetre örvendetes, hogy "felébredt" a párt, meglátjuk, meddig bírja szusszal.

Demokrácia Dél-Szlovákiában III. (merengések)

A szűkebb szülőföld, a település és annak közössége termesztés okokból fogva mindig a legközelebbiek az egyén számára: itt éli mindennapjait, dolgozik, ide jár a kölke iskolába, itt sétáltatja a kutyáját, itt fogják majd eltemetni. Ide való Alexis de Tocqueville ezzel kapcsolatos magvas megállapítása "Az amerikai demokrácia" cseh fordításából:

"Obec je jediné sdružení, které natolik odpovídá přírodě, že všude, kde se lidé spojují, vzniká sama od sebe. (...) ...právě v obci spočívá síla svoboných národů. Obecní instituce jsou pro svobudu tím, čím jsou základní školy pro vědu; přivádějí ji lidu na dosah; dávají mu okusit jejího pokojného užívání a navykají ho, aby ji používal. Bez obecních institucí si národ může zvolit svobodnou vládu, ale chybá mu duch svobody."

Mégis, ennyifajta kötödés mellett úgy veszem észre errefelé, hogy a polgárok eléggé közönbössek a város vagy a falu közügyei iránt (az egyik előző postban írtam már erről valamit).

Ez a mentalitás ugyanúgy jellemző a szlovákokra is és más-más mértkében a többi posztkomcsi országokra is. A polgárok többségétől távol áll az aktív participáció a helyi ügyekben, aki még aktív, az megelékszik a négyéventi választásokkal. Előtte-utánna kontroll, aktivitás nincs. Legföljebb a megválasztottak szidása vagy kritikátlan elismerése. Egyre jellemzőbb lesz az a trend, hogy egyre több dolgot a hatóságok meg a megválaztottak feladatának tartunk. Ezáltal túl nagy hatalmat adunk nekik, ellenőrzésükről elfeledkezünk, s mikor eljön az elszámolás ideje, természetes, hogy frusztráltak és elégedetlenek vagyunk velük. És ha helyi szinten ennyire be van ragadva az egyének angazsáltsága, akkor mit várhatnánk országos szinten?

Ebben a passzív hozzáálásban van egy nagyfokú elvárás a megválasztottak felé: tessék mindenről gondoskodni: a jó utaktól kezdve a munkahelyekig. S ha valami nincs, az ecceri ember az illetékesekre mutogat: mintha álmai szépségéért is ők felelnének. Ráhagyóspaternalizmus.

"V Evropě existují státy, v nichž se občan považuje za jakéhosi nájemce, lhostejné k osudu místa, kde bydlí. Největší změny v jeho zemi probíhají bez jeho účasti; dokonce ani přesně neví, co se stalo, jenom tuší, protože náhodou slyší o té události vypravovat. A nejen to, osud jeho obce, bezpečnost jeho ulice, úděl jeho církve a jeho farnosti jsou mu lhostejné; myslí si, že všechny tyto věci se ho vůbec netýkají a že patří nějaké cizí moci, které se řiká vláda. Pokud jde o něho, hospodaří na svých statcích jako nějaký uživatel, bez pocitu vlastnictví a bez pomyšlení na to, aby něco zlepšil. Jeho lhostejnost k sobě samému jde tak daleko, že když je nakonec ohrožena jeho vlastní bezpečnost nebo bezpečnost jeho dětí, pak místo toho, aby se staral o to, jak nebezpečí odvrátit, založí si ruce a očekává, že mu celý národ přijde na pomoc."

Az idézet szintén az előző műből van. Kissé döbbenetes, nem? Pláne, ha azt vesszük, hogy ez az uriember a fenti sorokat valamikor a 19. század első felében vetette papírra. Aktuális az állítás ma is?

Van egy megállapítás, miszerint az emberek lassan változnak. Ezért felmerülhet a kérdés, hogy a fentebb leírt helyzetből van e kiút? Van. Szerintem ez a tartós gazdasági növekedés.

Sokak szerint a tartós gazdasági növekedésnek (de nem kizárólag csak annak) megvannak a maga morális következményei a társadalom fejlődésére. Én is egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy a tartós gazdasági növekedés együtt járhat olyan polgári "erények" erősödésével, mint az egyéni teljesítmény tisztelete és elismerése, nyitottabb társadalom, az egyén felelősségérzete a saját és a közössége sorsa iránt, tolerancia és hasonlók. A világtörténelem is erről szól: a stagnáló (vagy a visszaeső) gazdaságnak megvannak a morális oldalai: megváltoztatja az egyén (és a társadalom) morálját, az kevésbé nyitott, bezárkózó, passzív, közéleti ügyekben passzívabb, cinikus.

Menjünk le mikro-szintre: az ember átalában két összehasonlítási alapot vesz figyelembe aktuális "jóléti" állapota értékelésénél: mennyire "jól" élnek nála mások a saját környezetében, és mennyire él ő maga jobban, mint az elődei, felmenői.

Ha van gazdasági növekedés, növekednek a jövedelmek is: évről évre minél többet lehet a tejbe aprítani. Új munkahelyek jönnek létre, elmélyül a társadalmi munkamegosztás, specializáció. Az egyén látja, hogy más jólétben való gyarapodása nem az ő kárára történik, ellenétben a gazdaság stagnálásánál, ahol úgy tűnhet az egyénnek, hogy az egyik csak a másik kárára tehet szert többre (közgazdászossan: nem Pareto-effektív megoldás).

A jólét növekedésevel az emberek felellőségérzete is megváltozhat: már kevésbé lesz mindegy, hogy áll a gaz a lakótelepeken, s hogy a kölkök még mindig a régi sztálinista játszótereken ugrálnak e. Kevésbé lesz mindegy a megválasztottak hozzáállása a választó számára: a javuló keresetű egyén sokkal jobban törődik azzal, mi lesz az adópénzeiből, mint az, akinek stagnál a jövedelme. Nyilvánvaló út vezet az egyének nagyobb közéleti angazsáltságához, új érdekképviseletek (pártok, civil szervezetek, csoportosulások) keletkeznek, melyek kikényszerítik a politikai változásokat. Az egyre növekedő jóléttel növekszik az igény, hogy az állam (önkormányzat) szolgáltatásai minél magasabb színvonalúak, hatékonyabbak legyenek.

Érdemes visszatekinteni a közeli múltba: sok minden más tényező mellett az utóbbi évtizedek gazdasági stagnálása és így annak hatása a létrejövő jövedelmekre azt az érzetet kelthette az emberben, hogy a másik gyarapodása az ő kárára történhetett. Ezt még überelhette a rendszerváltozás utáni nagy "vagyonelosztás" is, melynek győzteseit nem a piac láthatatlan keze választotta ki, hanem teljesen más talán néha ugyanannyira láthatatlan kezek.

Ebből a példából kiindulva egyértelmű: nem elég a gazdasági növekedés, fontosak a világos játékszabályok, a hatékonyan betartatott jogok és kötelességek s a megfelelő íratlan szabályok rendszere is.

Blogmustra: Antal Dániel blogja

Hétvégi netes kalandozásaim közepette bukkantam rá erre a remek kis blogra. Jegyzője egy a nem sok fiatal magyarországi miltonfriedmanból, világos, érthető stílussal (ami sajna kevés ekomókusra jellemző).

Tehát akit érdekel "a mi látható, és mi nem" része pl. a hagyományos villanykörtéknek vagy a lényeg a sokszor sok helyen, de felületesen tárgyalt magyarországi gazdasági helyzetről, szíves figyelmébe ajánlom. "Közgazdaságról közérthetően", ahogy az anyukám szokta mondani.

Mind kevesebb államot, kérem...

Sokasodnak a jelek, hogy az MKP stratégiaácsolásokba kezdett: először felröppent a kulturális politika átgondolása (vagy kigondolása?), ma meg arról olvashattam az Új Szóban, hogy Mr Duray is megfújatta a gyülekezőkürtöket az MKP sztratégosz-dzsemborira.

Bármennyire is rühellem ezt a vidékeinken már agyoncsépelt divatszóvá vált „stratégiát”, egy vonzatból azért fűznék pár megjegyzést a „stratégiai műhelyekben” születendő magvas gondolatokhoz. Ez pedig az állam szerepe.

Miért nem jó az, ha a szlovákiai magyar jövőt továbbra is paternalista alapokra helyezzük?

Átalánosságban a mindenlébenkanál államnak és az államra utaltságnak különböző vonzatai vannak: működése évről évre egyre drágább, a bürokrácia, a források nem hatékony elosztása, a korrupció,. A kormányra jutó süketebb politikusok sokkal nagyobb kész hatalomhoz jutnak, mint egy kissebb államnál. Az egyén szabadsága meg csak csökken. A társadalom morális állapota is megváltozhat: ráutaltabb, kevésbé angazsáltabb lesz.

Szlovákiai magyar viszonylatban továbbá halmozott hátrányba kerülhetünk, ha túlságosan állambácsi kezeibe rakjuk boldogulásunk kulcsait: már így is jobban rá vagyunk szorulva az állam jóindulatára, mint a többségi nemzet, egyfajta sajátos szociálisan érzékenyebb csoportot alkotva ezzel: a mezőgazdaság dotálása, kultúratámogatás, kis önkormányzatok, hivatalok száma, közlekedés, iskolák, az infrastruktúra, stb. Nem csak a stratégiakreálóknak kéne elgondolkozni azon, hogy ez a ráutaltság hol és hogyan csökkenthető: mert lehetséges.

Egyrészt az önkormányzati decentralizáció szélesítésével, működésének olajozottabbá tételével. Bár a jelenlegi forma is eléggé tágas, a gond csak a társadalmi kontroll meg a polgári angazsáltság hiányával van.

Itt az MKP is bubus a maga monopóliumával helyi szinteken, ezért valamiféle stratégiát inkább a választópolgárok találhatnának ki megválasztott ügynökeik jobb ellenőrzéséhez. Erre lennének jók a civilek. Ám azok inkább a kultúrházba mennek: elég belenézni a Fórum Intézet Magyarok Szlovákiában jelentésbe (255 oldal): a szlovákiai magyar szervezetek 68,5 százalékának elsődleges tevékenységi köre kulturális. Közéletiből, érdekvédelmiből, politikaiból összesen van 3,8%. Kell kommentálni?

Mindenesetre az MKP előállhatna az önkormányzati demokrácia "next level-jével", amihez biztos erős támogatást tudna szerezni a szlovákoktól is, mert az érintené az egész országot.


De visszatérve a „hogy meneküljünk meg az államtól” témához: Itt van például a Selye egyetem: money matters, ez ma minél jobban látszik. Az egyetem vezetése eldönthetné, hogy minden évben veszekedni akar a mindenkori szlovák kormánnyal a jussáért, továbbá kilincselni a mindenkori magyar kormánynál, vagy pedig határozott lépéseket tesz a források diverzifikálása felé: sok egyetemen már egyre bevettebb gyakorlattá válik a magánszféra bevonása az egyetemen folyó kutatásba, tehetség(ki)kutatásba, tehetséggondozásba.

Más kérdés, hogy mennyire alkalmasak az egyetem jelenlegi szakjai egy ilyen együttműködéshez, illetve mennyire lenne attraktív a kutatási oldal a magánszféra számára, illetve milyen az emberanyag hozzá. Igaz, a dél-szlovákiai magánszféra sem a nagy innovatív cégekről híres, de biztos lehetne kezdeni valamit a kétnyelvű, szlovák-magyar (vagy akár mégtöbbnyelvű) háttérrel, valamint a két ország (vagy akár Csehország) gazdaságának ismeretével. Kis lépésekkel, de mégis...

Szlovákiai magyar mantra: a „KULTÚÚÚRA”

Gondolom nem csak nekem tűnt fel, hogy tájainkon mennyire szent tehénné vált az úgynevezett „kultúra”. Mintha másból nem is élne a szlovákiai magyar, csak ebből. Civil szervezeteink abszolút többsége kultúrával kapcsolatos tevékenységet végez, a magyarországi (és más) pályázati források főleg kultúratámogatásról szólnak, a párt az állami kultúratámogatás összegének megtartásáért, maximalizásáért lobbizik, satöbbi.

Mindennek tetejébe, jódarab eperként a habos tortára, az MKP bedobta a nagy kulturális stratégiakreálást is, amelyet átvéve a Szabad Újságból a bumm.sk is lehozott. Nosza, magyar, tedd le a kapát és elő a nagy gondolatokkal a kultúráról, írd csak meg nyugodtan a Pártnak! Ne értsetek félre, semmi bajom azzal, hogy az MKP társadalmi vitát kezdeményez (ez önmagában szuper, dicséretes), a Párkányer problémája magával a vita tárgyával van.

“Közösségünk fennmaradása és boldogulása a legfőbb cél” - idézi Bíró Ágnes a párt fő kultúrfelelőse Csáky Pált, majd hozzáteszi: „Ez a cím a párt stratégiájának legfőbb célját kifejező jelmondat is lehetne…”. Azt majd egy külön postban részletesebben kifejteném, hogy mennyire kollektivista ez a jelmondat, ahol egy közösség boldogulása van megjelölve fő célként. Egyelőre csak annyit, hogy SENKI sem lehet ezen a földkerekségen tisztában azzal, hogy mi egy adott közösség ÖSSZES tagjának az elképzelése a boldogulásról. Ez egyéni, tessék ráhagyni mindenkire, hogy maga döntse el hogy mi neki a „heppi”, és kérem szépen ne tessék kollektív célként kitűzni, mégha oly nemesen is hangzik.



Na de vissza a fő témához: tehát az imigyen megfogalmazott cél érdekében kell, hogy formálódjék a STRATÉGIA, amelynek (ha jól értem ) része ez a kultúrstratégia.

Számomra ebben a tekintetben kicsit nehezítik a látást a kultúra, mint fogalom különböző jelentéstartalmai. Első hallásra a kultúra, akkor színház, galériák, kórusfellépés meg szavalóverseny. De ez csak az egyik jelentéstartalom a sok közül. Én valahogy a kultúrát egy más jelentéstartalomban valami olyasminek is tartom, ami spontán fejlődik a maga törvényszerűségei szerint, önmagába foglalva a társadalom íratlan szabályait, bevett viselkedésnormáit, melyek a történelmi tapasztalatok nyomán változnak, alakulnak, vagy éppenséggel egész civilizációkat jelöl (pl. a maja, görög vagy a nyugati kultúra). Tudatos emberi befolyásolásoknak az ilyen megafolyamatokra mindig más következményei voltak, mint a befolyásolók eredeti szándéka, más szóval ezt lehetetlen tudatosan irányítani. Persze vannak erre ellentétes példák, amelyek önmagukban eléggé elrettentők (pl. a kínai kulturális forradalom vagy Észak-Kórea meg a kommunizmus), de ezek inkább csak rövidtávon „eredményesek”, hosszabb távon a spontán folyamatok teszik a magukét, fittyet hányva a csillagokba vágyó emberi akarásnak.

Többször is elolvastam Bíró Ágnes cikkét, hogy megértsem, hogy ő (és az MKP) milyen kultúrára gondol konkrétan. Nem vagyok benne tökéletesen biztos, de nekem úgy jött le, hogy ez a kultúrstratégia ugyanúgy célozza a fentebb leírt szélesebb értelemben vett kultúrát, meg a szűkebb értelemben vett „kultúrát”, azaz a művészeteket, szabadidő eltöltési formáit, stb. Ezt az utóbbit a továbbiakban idézőjelekkel fogom megkülönböztetni. Nos, akkor nem is fejteném ki a véleményem a széles értelemben vett kultúra folyamatainak MKP-s tervezéséről, stratégiálásáról. Mert az önmagában hiábavalóság.

De ha a másik „kultúráról” van szó….

Bíró szerint ennek a stratégiának az lesz a feladata, hogy „megfogalmazza egy adott közösség célkitűzéseit, eszközeit és cselekvési irányait a kulturális politika területén, kb. 5-15 évre.”

„Célunk tehát egy „autonóm” kultúrpolitika megvalósítása, amihez ma még figyelembe kell vennünk azt is, hogy nemzeti közösségünk nem rendelkezik alkotmányosan biztosított kulturális önkormányzattal, ezért a megvalósítási eszközök súlypontját jelenleg a helyi önkormányzati és a civil szféra területén kell megjelölnünk.”

Először is, mi a fene az a kulturális önkormányzat??? Az még tiszta, hogy a „kultúrára” szánt eszközöket (pénzt) nem központi, állami szinten osztanák, hanem valamilyen más szinten. De mégis milyen szinten? Milyen alapokon kreált intézményben? Na, de mindegy, az egész kultúrpolitika úgyis ún. „autonóm” lesz, az önkormányzatok meg a civilek szintjén…

Tovább olvasva az írást kezd elbizonytalanodni a Párkányer szerzője, hogy valójában miről is szól ez az egész: a „kultúra”támogatások új alapokra való helyezéséről vagy sokkal többről: a szlovákiai magyarságot érintő legfontosabb ügyekről? Bíró ugyanis a szlovákiai magyarok legitim céljairól beszél, pl. az önkormányzatiságról, a legégetőbb problémákról. Ami máris több, mint csak a „kultúra”.

Végül is ezek azok az igazi nyavaják, nem csak a „kultúra”, amelyekről az MKP-nak végre el kéne kezdenie világosan beszélni: az egyre erősödő elvándorlás, agyelszívás, a Dél (és főleg a Kelet) gazdasági lecsúszása, a helyi és megyei demokrácia ideálisnak messze nem nevezhető állapota, a szlovákiai magyar oktatásügy visszamaradottsága, az MKP-ra és főleg magyarországi állami forrásokra szokott civil szektor, továbbá a Beneši dekrétumok és azok tulajdonjogi következményei, s nem utolsó sorban a szlovák-magyar együtt(nem)élés kérdései (nyelvhasználat, történelmi blokkok oldása, stb).

Mindezek a témák talán jobban tárgyalhatóak lennének, ha végre kilépnénk a „kisebbségi” meg „nemzetiségi” kategóriákból és megpróbálnánk államalkotó nemzetté válni.

De visszatérve az MKP sztratégoszainak kezdeményezéséhez: sokat segítene egy minél szélesebb társadalmi disputa létrejöttéhez, ha az ehhez hasonló felhívások a mindennapi emberhez közelebb álló problémákat neveznének meg és egyszerűbb, világos nyelven formálódnának.

Máskülönben az egész stratégiakreálás pusztán az értelmiségeik agygyakorlatává degradálódik: lesz belőle pár hosszú, cirádás, barokkörmondatos cikk az Új Szó Szalon rovatában, és végül belemászik az egész a Párt dokumentumaiba, hogy a polcokon konzerválódjanak, amíg az elkövetkező évtizedek társadalomkutatói leveszik onnan.

Csáky és a politológiai szótárak

Valamilyen fórumon hívták fel a figyelmemet az Új Szó augusztus 11-dikei számában lévő Csáky interjúra. Ami az első benyomásom volt az az, hogy írok a főszerkesztőnek, hogy tekintettel a globális felmelegedésre és a nyersanyagok egyre fokozódó hiányára (mindkettő hülyeség, de jól hangzik) máskor ilyen interjúkra nem fecséreljenek el két teljes oldalt meg ennyi nyomdafestéket.

A második gondolat az volt, hogy mégis megérte, mert legalább a szlovákiai magyar láthatja, hogy ki is az ő érdekeinek védelmére hivatott egyetlen politikai párt vezetője.

Az egy dolog, hogy ún. "politológiai szótárak" tanulmányozását ajánlja a közélet iránt érdeklődő szlovákiai magyar közösség tagjainak, ha azok netalántán az MKP hivatalos autonómiaelképzeléséről szeretnének VÉGRE VALAMIT MEGTUDNI.
De hogy ennyire képtelen egyenesen válaszolni olyan kérdésekre, ami annyira fontos a jövőnk szempontjából, csak azért mert annyira tart a manipulatív szándékoktól... Ide vagy oda, szerintem hülyének néz minket. Idézet:

ÚjSzó: "Akkor most miért nem beszél róluk? [az autonómia helyett szivesen használt ún. "önkormányzati formákról", Párkányer megj.]

Cs.P.: Mert erről nem a sajtó szintjén kell beszélni, hanem komoly dokumentumokban.

ÚjSzó: De hiszen a sajtó által a választóival kommunikál.

Cs.P.: A választóimat nagyon tisztelem.

ÚjSzó: Akkor miért nem hajlandó konkrétumot mondani nekik?

Cs.P.: Mert ön nem érti meg, hogy ez egy olyan kérdéskör, amelyet korlátozott terjedelemben nem lehet pontosan kifejteni. Már az a tény, hogy önkormányzati rendszerek kombinációjáról beszélünk, mutatja, hogy az oktatásügy, a kultúra, a nyelvhasználat, a szülőföld fejlesztésének gazdasági és szociális lehetőségeit és az identitás megőrzésének kérdéseit kell a 21. század szintjén újrafogalmazni.

ÚjSzó: Akkor beszéljünk róla bővebben.

Cs.P.: A párt dokumentumában megtalálja majd ezt is."

Na. De aztán a hosszabbik bekezdés többszöri elolvasása után megvilágosodtam (hogy ez nem jutott eszembe hamarabb, hiába, szombat reggel van) : ez a habla-blabla nem emlékeztet másra, csakis a kedves miniszterre, Jim Hacker-re, az Igenis, Miniszter úrból!

Összehasonlítáképp a népszerű BBC-s sorozat egyik részéből, ahol a minisztert a riporter a "nemzeti adatbázisról" kérdezi:

Rozvohor o národní databázi...
Riporter: Pane ministře, budujeme základy policejního státu?

Jim Hacker: Víte, jsem rád že jste tutu otázku položili.

Riporter: Povězte tedy, jak zní odpověď!

Jim Hacker: Ano, ovšem, povím, kdž mi dáte tu možnost. Smím-li...tedy...jsem k tomu rád, že jste mi tuto otázku poližil, protože....to je téma, které zaujímá mnoho lidí...a proč? protože tito lidé na nich chtějí znát odpověď. A chci to říci jasně, aniž bychom chodili kolem horké kaše, že pravdivá odpověď na to zní: že to v každém případě je velice důležitá otázka! A lidé na ni mají právo.

Riporter: Bohužel jsme na ni stále neslišeli odpověď...

Jim Hacker: Jak zněla otázka?

Riporter: K čemu tedy tá databáza má sloužit?

Jim Hacker: Vida, tohle je moc zajímavá otázka!

Mr Csáky nyolc évi minisztersége elgendő volt ahhoz, hogy félrebeszélésben Sir Huphrey tökéletes tanítványává váljon. Csakhogy nem vagyunk olyan helyzetben, hogy megengedhetnénk magunknak az efajta luxust.

Még valami: ami faszcináló az MKP-sok kommunikációjában, az a szóhasználat. Csákyról sokan azt hiszik, hogy egy intelektüell. Nem az, csak a megfelelő pillanatokban halmozottan dobálódzik az idegen szavakkal meg frázisokkal. Néha ez elég bénára sikeredik...

Demokrácia Dél-Szlovákiában II. (tűnődések)

Miről is szól a nemesócsai vita? teszik fel a kérdést a bumm.sk szerkesztői az ottani polgármajszterrel készült interjú címében. A faluban már egy jó ideje megy az úri muri: blokkolt önkormányzati működés, veszekedés, korrupciógyanú, anyámkínjakishugom, stb...

Valóban, miről is szól?

Szerintem a gagyi dél-szlovákiai közéletről: nem egyedi esetről van szó, ezek az anomáliák nem csak ennek a csallóközi falunak nem képeslapra való látványosságai.

Ezeket az eseteket a nagy autonómiaszakértők (egyéni, kultúrális, területi, etnikai, önkormányzati vagy mi) szíves figyelmébe ajánlanám. Mert én meg vagyok róla győződve, hogy a mai felállásban nem sokat érne bármilyen nagyobb önállóság a Délen. Ugyanis nem nagyon tudnánk vele mit kezdeni.

Bár talán az autonómiások azt mondanák, hogy épp az autonómia lenne az, ami az erősebb politikai verseny által ezeket a nyavajákat szépen lassan kiseperné. Attól tarok tévednének, ha ezt állítanák. Felülről jövő nagy önkormányzati-politikai változásoknak eddig sem voltak meg a kívánt társadalmi következményei, mászóval nem lettünk sokkal polgárilag öntudatossabbak senem a helyi önkormányzatok legutóbbi reformja senem a megyei önkormányzatok megkreálása után sem (bár lehet, hogy ezt még túl korai állítani...).

De ami jött, az elsősorban a szennyes ügyek voltak (lásd Nyitra county) és mindenki fel volt háborodva: "fuj, minek nekünk a megye, csak megszedik magukat".

Ami szerintem lényeges az ez: a polgárok többségének idegen az aktív participáció a helyi ügyekben, az aktívabb megelékszik a négyéventi választásokkal. Előtte-utánna kontroll, aktivitás nincs. Legföljebb a megválasztottak szidása vagy kritikátlan elismerése. Meg megy az adomázós duma: "hát igen, lehet, hogy túl sok pénz ment ki a sétálóuccára, de hisz jó gyerek ez a Jani, mindig köszön a Jednotában".

Vagy egy példa egy meg nem nevezett városból: egy nagyon rossz állapotban lévő lakótelepi utca útja, brutális parkolási problémákkal (ráadásként esténként beáll oda pár busz is). Az ügy komoly és megoldandó, de mindamellett elszomorító hogy a probléma ekkora tarthatatlansága ellenére semmi alulról jövő kezdeményezést nem lát az ember: lakógyűlést, petíciót, vki(k) megbízását, hogy intízkedjen a Városházán, stb. Mindent a hatóságokra meg a megválaztottakra bízunk, mintha álmaink rózsaszín világáért is ők felelnének. Ezáltal túl nagy hatalmat adunk nekik, ellenőrzésükről elfeledkezünk, s mikor eljön az elszámolás ideje, természetes, hogy frusztráltak és elégedetlenek vagyunk velük. A tömegek zsarnoksága.

Tehát szerintem bármilyen, nagyobb önállósággal megáldott autonómiaság nem a kívánt eredményeket hozná, az emberek közönbössége, az alig létező egészséges gyanakvás a hatalommal szemben csak újabb kiskirályok, klikkek megjelenésével járna: újabb botrányok, nem effektív kormányzás (bad government), erőforrásfecsérelés.

Magam sem tudom néha eldönteni, hogy állandó állapot e ez a passzitivás meg ráhagyóspaternalizmus, vagy idővel jobb lesz? Van egy optimista munkahipotézisem azért, de erről majd legközelebb.

Exodus

Čas pádí, čas letí, těžko ta léta vrátíš zpět
A tak i Husákovy děti dospěly do Kristových let
(Chinaski)

A legutolsó erősebb generációs évek gyermekei az orrunk előtt húznak el örökre délre és némileg nyugatra. Lehet e hát "küzdeni" olyan jelenségek ellen, mint az elvándorlás? A sarkon ráadásul ott vár az amúgy is súlyos demográfiai görbe, mely előbb-utóbb keresztülszúr minket a nagy zuhanásában és kampec....

A nem csak magasan iskolázottak és tehetséggel megáldottak exodusát nem fogja a szlovákiai magyar kiheverni: igazi érvágás. De a legszörnyűbb, hogy fel sem fogjuk: szervezeteink, legyen az civil, kulturális vagy politikai valahogy nem igazán tudatosítják és inkább másba ölik energiáikat: a párkányi civilek például sokkal égetőbbnek tartják egy hatalmas lovasszoborra összeszedni pénzt ebben a munkanélküliségtől és minden más nyavalyával vert városban, mint például ezzel az elvándorlással, agyelszívással foglalkozni. Bonfire of vanities. Példákat lehetne sorolni máshonnét is. Persze nem azt mondom, hogy a civilek csodákat tehetnének, de foglalkozni azért foglalkozhatna vele valaki.

u.i. a témára még visszatérek.

Blogra, magyar!

Tágul a szlovákiai magyar blogvilág: kezdetben a bumm.sk lökött egy nagyot rajta, négy más-más profilú blog beépítésével. Ebből kettő közéleti-politikai blog, melyek írásaiből rendszeresen hoznak le a főoldalakon. És legutóbb, az index.hu-ra linkelték be a szlovenszko blogot, mely egy remek utikalauz a nem szlovákiai olvasónak ebbe a kis, fura világunkba. De nem csak nekik...

Lehet, hogy marha optimistán hangzik, de épp a blogok (ergo az Internet) segítségével erősödhet a a demokrácia Dél-Szlovákiában (ráfér), szélesedik és gazdagodik a szlovákiai magyar közélet (nagyon ráfér). Ami a virtuális világot illeti, eddig a különböző fórumok adtak csak helyet a közéleti diskurzusnak, s ahol egyfajta ciklikusság jellemző: fel-felfodrozódik néha a disputa, majd hosszú hónapokig alszik az egész bagázs. Hozadékuk pedig van: példa erre a Párkány Online-on hosszú évek óta működő Párkányi Panaszkodó fórum, ahol már számos felvetett probléma, kérdés váltotta ki az illetékesek reakcióját.

Hogy hogyan hatnak a közéleti történésekre a blogok? Szerintem elsősorban viták gerjesztésével, új témák, problémák felvetésével. Ebben a szlovákiai magyar virtuális világban a legintenzívebb a blog(o)poli blog, sok, eddig alig tárgyalt cucc felvetésével, éles viták generálásával. Mialatt egy nyomtatott újság pénzben, oldalszámban, szerkesztőségben, lapprofilban korlátolva van a témák tárgyalásában, a blogvilágban gyakorlatilag nincs határ.

Továbbá a személyes hangnem, az ecceri ember véleményének közzétételének lehetősége javíthatja a még mindig a szoci nyomása alatt leledző lelkek "közéleti öntudatát" (vagy hogy nevezzem). A vitagerjesztő írások, az egyni vélemény megformázása, azok megvédése, az érvelés művelése meg mind az öntudatos, nemanyámasszony polgár iskolái.

Megvannak a hátrányok is: a net és a blog elsősorban a fiatalabb generációk kedvence, az idősebbek nehezen mozdulnak rá, nehezebben értik a lényegét, mégha maguk is blogolni próbálnak: látni is erre anomáliákat, mint például egy idősödő újságíró, Barak László nyomdafestéket talán nem, de byt-tet talán tűrő beszólásai a szlovenszko egyes postjaihoz). A kölcsonös belinkelések, az egyes írások kommentálása, a szerzők válaszai: mind-mind olyan elem, ami nem jellemző a klasszikus újságírásra. Igaz, annak más a feladata, nem az élő kommunikáció a szerző és az olvasó között.

Pedig megvan a trend: egyesek a klasszikus újságírás végét jósolják, ami talán azokra a médiumokra lesz jellemző, melyek nem alkalmazkodnak az új módihoz. Már számos újság interntes honlapjára költöztek be a blogok (pl. SME vagy a The Economist), valamint az Új Szó kísérletezett az online interjúkkal (kár, hogy nincs több belőlük), de most egy kicsit elkanyarodtam a fő témától.

Out of Office

Pár napra elvoltam, kicsit utazgattam, "közeli helyeken, dombokon, hegyeken" inspirálódtam a következő blogpostokon. Valamelyest bővül a blog profilja, a párkányi témák mellett legalább ugyanennyit szeretnék foglalkozni szlovákiai magyar ügyekkel meg hasonló hiábavalóságokkal:-)

Ajánló: szlovenszko blog

Már régen kerestem valami hasonlót és ma végre ráakadtam: egy remekül szerkesztett, egyedi stílusssal felvértezett szlovákiai magyar blog: szlovenszko szemszögből rólunk.

Leírás: "Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma."

Azzonnal végigolvastam, az elejitől a végiig: munkaidő alatt igazi lopott gyümülcs volt. Legjobban ez a cikke tetszett a fickónak, de a többi sem kutya. Ajánlom mindenki szives figyelmébe!

Dél-Szlovákia vállalkozói, egyesüljetek!

Örömteli fejlemény, hogy alakulóban van egy dél-szlovákiai vállakozók érdekeit képviselni kívánó civil szervezet.

Kiadtak egy gyorsjelentést is, melyekhez kommentet fűztem a bumm.sk-n, és amelynek szerkesztett formáját itt is el lehet olvasni.

I.
Ellentmondó a gyorsjelentés abban a pontban, ahol a szlovákiai magyar vállalkozóknak a magyar piacot jelöli meg elsődleges kitörési pontként, mialatt a magyarországi áttelepülő vállakozások növekedő ütemét hangsúlyozza.
Vajon miért települnek át sokan Magyarországról?

II.
A magyar piacra való koncentrálás ajánlását a következő realitások miatt nem tartanám ajánlatosnak:
Halmozott versenyhátrány- a magyar vállakozások sokkal-sokkal fejlettebbek szlovákiai és szlovákiai magyar tárasaiknál (több tapasztalat, a Kádár rendszerben már lehetett egyénileg vállalkozni). Az eddigi tapasztalatokból (pl. Párkány-Esztergom) az látszik, hogy jelentős a versenyhátrány és a magyar piacra nehéz a betörés egyáltalán nem egyszerű. Ezt tetézi a sokkal bürokratikusabb és bonyolultabb magyar jogrendszer és gyakorlat, melyről a szlovákiai magyar vállalkozónak kevés a tudomása és tapasztalata. A nyelvtudás (magyar) előny, de semmiképpen nem kulcs.
Makroökonómia - a magyar gazdaság nem csak ciklikus, hanem strukturális gondokkal is küszködik: a jelenlegi megszorítások szűkítik a keresletet, az erősödő infláció és magasabb adók és stagnáló reálbérek gyengíti a vásárlóerőt. Igaz, ez rövidtávú, de a ciklikus elem mellett aggasztóak a magyar gazdaság strukturális problémái, melyek nem fognak egyhama megoldódni, a sehol sem létező politikai akarat mellett (elég csak a krónikusan alacsony magyar foglalkoztatottságra gondolni és az ebből következő, állam által koordinált messze igazságtalan elosztórendszerre: kb 3-3,5 millió ember dolgozik 10 milliónak a szociális, egészségügyi, stb. igényeire). Ezzel az elemmel sajnos a jövőben számolni kell a magas adók, járulékok és a velük járó sajátos magyar bürokratikus akadályokkal.

A ciklikus „gyengülés” már látható pl. Párkányban, ahol az egykoron magyar állampolgároktól mozdulni sem lehetett a kocsmákban, üzletekben, éttermekben, most a vállakozók jelentős visszaesésre panaszkodnak.

III.
Továbbá erősen kérdésesnek tartom a jelenlegi dél-szlovákiai vállakozások fejlettségi szintje mellett a gyorsjelentésben említett kárpát-medencei hálózatépítést (komolyabb logisztika, marketing, helyzet és piacismeretek kellenek hozzá).

IV.
Nem biztos, hogy költséges intézményrendszerek kiépítésébe kellene belekezdeni, hanem inkább
- a szlovákiai feltételek és keretek vállalkozóbarátabb megváltoztatását forszírozni, mellette a gondok alaposabb elemzése, megállapítása kell, aztán erre gyógymódok, javaslatok kidolgozása,
- a dél-szlovákiai régiók (ha akarjuk ha nem, több mindenben eltérő dél-szlovákiai régióról kell hogy beszéljünk) határozottabb és erőteljesebb képviseletére, lobbizásra, kezdeményezőkésségre
-és igen: a vállakozók támogatására pályázati asszisztációval, inkubátorok létesítésével, önkormányzati, állami, civil és privát szféra összefonásával különböző projektek megvalósítására koncentrálni.
-Pl. érdemes lenne a helyi önkormányzatok viszonyát vizsgálni a nem csak helyi vállalkozókkal. Attól tartok nagyon tanulságok következtetésekre jutnánk (kövezzetek meg, de én Párkányból indulok ki).
-Valamit tenni, hogy az iskolaüggyel!

Valahogy úgy gondolom, hogy a fenti tennivalók dolgában az MKP sokkal többet tudna (és tudott volna) tenni. De ez más lapra tartozik.

V.
Hibásnak tartom több pontban az etnikai elem túlzott hangsúlyozását a problémák megoldását illetően. Egyrészt, a business a business nemzetiségre való tekintet nélkül. Politikai ok: a dél-szlovákiai szlovákok eddig is ignorálva voltak a magyarok részéről pl. civil vagy önkormányzati együttműködési szinten. Itt lenne az ideje legalább ezen a területen felhagyni vele, pontosabban szólva nem belekezdeni.

A létrejövő ügynökségnek NEM SZABAD etnikai szempontból diszkriminatívnak lennie! Igazi regionális szervezetté kell válnia: támogatni MINDEN vállakozót nemzetiségre, nyelvre való tekintet nélkül.

Mert: így is erősíti a helyi magyar vállalkozót, hogy a hazai piacon jobban tudjon labdába rúgni (a gyorsjelentés említi a szlovák nyelv gyenge ismeretét, mégha közvetve is, továbbá a multikulturális elemet is).

Továbbá: a régió specifikus problémái mindenkit érintenek, csak együtt tudunk kikapaszkodni belőlük. Erős érdekképviselet kell, és attól tartok, hogy azt egy csakis kizárólag etnikai alapon épülő érdekvédelemi szervezet kevésbé tudja majd képviselni, mint egy erős regionális, igazi szlovák-magyar együttműködés.

Nem csak az MKP támogatását kell ezért keresni, fel kell venni a kapcsolatot a többi szlovák páttal is és más civil szervezetekkel, ügynökségekkel.