2008 - szlovákiai magyar napló

Nem éves összefoglalót szeretnék írni, mert ahhoz nem értek. Csak pár év végi gondolat.

Kiújult és új formákat vett fel a szlovák-magyar ellentét. A közhihedelemmel ellentétben én nem gondolom, hogy erről csak a politikusok tehetnek. Tehetnek róla éppúgy az "egyszerű" emberek is. A szlovákok nagy számát szólítja meg a magyarelleneséget nemzetépítéssel asszociáló szlovák politkus, Slota a harmadik legnépszerűbb Fico és Gasparovič után, de a demokratikusabb ellenzékben sem tartják sokan a magyarokat puszipajtásnak. Sokan mély meggyőződésből (Čarnogursky) vagy pragmatizmusból, ami egy politikusnál ésszerű. A magyarokkal kapcsolatos mitologikus félelmet és sztereotípiákat meg elsősorban az iskolákban tanítják.

Magyaroszágon a kádárista fejmosást követő zavar miatt nézik szlováknak az itteni magyarokat, valamint egy homályos felsőbbrendűségben élve tótozzák és nézik le a szlovákokat. Közben azt, hogy a történelmi Magyarország elsősorban a magyarok hazája volt, szintén az iskolákban tanítják.

A kameráknak ijedt arccal nyilatkozó dél-szlovákiai mezei polgár ("itt lent nincs semmilyen konfliktus") meg behúzódik a vackába, mintha nem is az ő személyes szabadságát és lehetőségeit korlátoznák rendőri túlkapásokkal, tankönyvátírással, becsületsértésekkel, a régióját elkerülő beruházásokkal. A tökös, szabadlelkű polgárokat is az iskolákban nevelik.

*

A szocialista veszély - Írtam már párszor arról, hogy a szlovákiai magyarságnak az egyik legnagyobb, hogyisnevezzem "stratégiai" gyengéje az állam kegyeire való halmozott ráutaltsága. Mezőgazdaság, infrastruktúra, kultúrális szervezeteinek pénzelése, iskolák, stb. Ez a ráutaltság egyrészt csökkenti poltikai érdekérvényesítésének mozgásterét valamint magának a politikai képviseletének az erejét is: egyszerűen úgy, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik ignorálva az MKP-t inkább egy biztosabb jólétet igérő szlovák pártra fognak szavazni és elnézőbbek lesznek annak etatista vagy nemzetiségellenes politikájával szemben (ez utóbbi már látható, szerintem). Fico egyre gyakoribb déli kormányülései és focimeccsei valamint lehetséges jövőbeli jóléti osztozkodásai egyre több szelet foghatnak ki az MKP vitorláiból.

*

Alapiskoláink helyi önkormányzati pénzből, középiskoláink megyei költségvetésből vannak ugyan eltartva, de a kvótákat, ami alapján ezek a források lekerülnek, továbbra is központilag határozzák meg. A fiskális decentralizáció így is hatalmas előrelépés az iskolák szempontjából, mert nagyobb felelősséget rakott a helyi közösségek vállára (vagy adott vissza nekik?). Nyomás alatt meg tanul az ember.

A legutóbbi tankönyv-ügy kapcsán vetődik fel a szlovákiai magyar iskolarendszer egyfajta autonómiájának a lehetősége, mely nem csak pénzügyi "miből tanítsunk" hanem tartalmi "hogyan és mit tanítsunk" kérdéseket is magába foglalná. Számomra kérdéses, hogy egy önrendelkezős magyar iskolarendszer valamire való háttérintézmények nélkül be e tudná váltani a hozzá fűzött magas reményeket vagy csúnyán visszafelé sülne el az egész? Az oktatás magasabb színvonalát nem csak ezért jobban garantálná, ha a "tartalmi rész" továbbra is a központi állam feladata maradna. Ehhez peresz jó lenne, ha felvilágosultabb és nacionalizmustól mentes hivatalnokok ülnének a minisztériumban.

Ebben a fázisban nagyobb közösségi erőfeszítésekben, új "iskolaépítő" alternatívák kipróbálásában látnám a kiutat az iskola-dilemmából, pl. pofás alumni-programok indításával, ösztöndíjakkal, tehettségneveléssel. A bőséges hét (azaz nyolc) eszetndő alatt itt is lett volna mit begyűjteni a kaptárakba...

*

Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar politikai reprezentáció hagyta magát elkábítani azzal az önmaga kreálta tömjénfüsttel, miszerint az MKP kihagyhatatlan a kormányból és az európai, atlanti integrációban tett "szolgálatai" a jövőben is osztalékot fognak fizetni. Hallgatva egypár prominens megnyilvánulásait (akkár Petőcz Kálmánét, akitől azért többet várnék el), ez utóbbi elképzelés hatása alól még most sem sikerült teljesen kikerülniük.

*

Sokat filóztam ebben az évben azon, hogy vajon a fejétől bűzlik e a hal vagy fordítva? Vagy kölcsönösen büdösítik egymást? Ebben a szlovákiai magyar elitről való töprengéseimben nem jutottam sehova sem. Talán egy következő postban...

Kelet-közép európai napló

Nem év végi összefoglaló, hanem csak reflektálás pár kiválaszott kelet-közép európai témára, eseményre.

Aki nagy várakozások közt érkezik, attól sokat várnak: így volt ez a Donald Tusk vezette új lengyel kormánnyal is. Épp Lengyelben jártam a 2007-es választások utolsó napjaiban valamint nem sokkal az eredmények kihirdetése után: a levegő tele volt eufóriával, mely azonban úgy látszik nem volt több egy nagy adag médiaszmognál. Az új kabinet ugyanis eléggé kiherélten viselkedik, semmi komolyabb reform, a lengyel címlapok többnyire csak a Lech Kaczyński elnökkel folytatott fölösleges és sokszor tragikomikus presztizsharcról tudósítanak. Bár ezt az utóbbi provokálja, amit úgy tűnik a lengyelek egyre kevésbé díjjaznak.

Viszont nagyon szimpatikus volt a grúziai háború alatt és az azt követő időkben is hiperaktív Kaczyński. Legalább annyit elért, hogy csúnyán láthatóvá vált, mennyire fütyülnek Kelet-Közép Európára a nyugat-európaiak az orosz kérdéshez kapcsolódó "pragmatikus" hozzáállásukkal. Így volt ez a múlt században, így van ma is. Jó lenne, ha ezt nálunk minél többen észrevennék...


Kaczyński a lisszaboni szerződés ügyében ugyanazt a határozott vonalat képviseli, mint Václav Klaus cseh elnök. Más tagországokban arra büszkék, hogy elsőként, egy gombnyomással fogadták el ezt a szerződést, máshol időt adnak maguknak, hogy megbeszéljék, átgondolják az egészet. Az, hogy így a szerződés a mindennapi politikai adok-kapok részévé vált nem feltétlenül baj, ez a politika természetéből adódik. A téma legalább a közbeszéd részévé válik, kikényszeríti, hogy többen véleményt alakítsanak ki róla. Ez a masaryki ihletésű "véleménydemokrácia" lassúbb, mint a gombnyomkodós fajta és bizonyára számos elitistának nem tetszik. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei.

Csehországban a szerződés körüli vita mellett a januártól kezdődő uniós elnökség terhe is egy kikasztrált kormányra nehezedik, melynek azonban úgy tűnik több élete van, mint egy macskának. Kérdés, hogy az utolsót nem e veszti el a jövő évben: a legutóbbi regionális választások óta az egész ország a baloldali ČSSD narancssárga óceánjává vált, melyből csak a kék sziget, Prága emelkedik ki.

Kis hazámban, Szlovákiában ezalatt tombol a tömegek demokráciája s az önhitt jogászterroristák sorra hozzák a hülye törvényeiket. Az egyetlen reménynek számító ellenzék meg tehetetlenül tárja szét a lábát a törtető zimbabwei örvöskukac előtt.

Magyarországgal kapcsolatban sok odamondóssat lehetne írni, de minek? Még mindig úgy gondolom, hogy a régióban ez az ország van a leginkább megáldva tehettséges emberekkel, azonban az ottani sajátos felállás gúzsba köti őket.

Dél-Szlovákia esete a recesszióval

Nem tudhatja senki pontosan előre, hogy a reálgazdaságba átgyűrűző pénzügyi kalamajkának milyen következményei lesznek, milyen mély lesz a visszaesés és meddig fog tartani. Sokan úgy gondolják, hogy az euróval Szlovákiának könnyebb lesz. Bizonyára a külföldi pénzben eladósodott és a problémás bankszektoros országoknak panaceum lenne egy gyors eurócsere (Izland, Nagy-Britannia vagy Magyarország), de a stabilabb (és exportraorientált) országoknak (pl. Csehország vagy akár éppen Szlovákia) még jól jöhet az ínséges időkben egy flexibilis saját árfolyamkurzus és monetáris politika.

Viszont már most egyre világosabb, mely országokat és ágazatokat érintheti a visszaesés a legjobban. Ebből a szempontból nagyon rossz hír Dél-Szlovákiának a sokáig lappangó, leplezett magyar betegség megnyilvánulása: az esztergomi és dél-komáromi ipari parkban már elkezdődtek a leépítések, a forint fikánckodása miatt hosszabb távon egyre kevésbbé előrelátható, hogy mennyit koronát/eurót fog érni az áthozott fizetés, melyből jelenleg a legutóbbi zuhanások miatt kevesebb kenyeret és cirkuszt lehet venni ideát. Természetesen a koronás jövedelműeknek jobban megéri a túloldali vásárlás és tankolás, ez viszont makróban aligha kompenzálja a kiesett munkahelyeket és jövedelmeket.

A nem csak a politkiai elitünk által szajkózótt régi recept tehát, miszerint a dél-szlovákiai gazdasági nehézségeket (legalábbis a munkanélküliséget) a magyar puma fogja orvosolni, egyre veszít érvényességéből. A legutóbbi történések rávilágítanak ennek a receptnek arra a hiányosságára, hogy ugyan munkahelyteremtőként átmenetileg orvosolta a munkapiaci, szociális feszültségeket, de a dél-szlovákiai régió tőkeszegénységén szinte semmit sem javított. Emlékezzünk, sokan sok helyen ezzel a recepttel takarództak, ha szóba jött egy-egy dél-szlovákiai ipari park létrehozásának lehetősége vagy az MKP kormánytagságának komolyabb kihasználása.

A bőséges hét esztendőnek vége, s nem csak a politikai lehetőségekben, hanem egyre inkább úgy tűnik, gazdasági értelemben is. A jelenlegi szlovák kormányzati felállás és a bontakozó gazdasági recesszió nem éppen a legkellemesebb kombináció a szlovákiai magyarság számára és meg fog mutatkozni az elhalasztott lehetőségek magas ára is.

Suzukis harakiri és kétnyelvű buszok

I.

Az esztergomi Suzuki belefogott a 1200 fősre tervezett létszámleépítésbe, alkalmazottainak fele a párkányi régióból ingázik be naponta.
"Városunk és régiónk számára ez hosszan távú következményekkel jár. Térségünk az idegenforgalomra támaszkodik, ezért környékünkön szinte semmilyen iparvállalat nem működik."
Párkány polgármestere végre megszólalt (szombati Új Szó, címlap), de ennél tovább bizonyára nem fog menni. Máshol ilyenkor már rendkívül önkormányzati üléseket hívnak össze, polgármesterek találkoznak, cselekvésterveket dolgoznak ki. Errefelé nem, mert mi ugye az idegenforgalomra koncentrálunk. Megnézném azért a regionális foglalkoztatottsági mutatókat.

Na, de minden rosszban van valami jó, ami talán aláhúzza polgármesterünk fenti szavait: ez pedig a magyar vasutassztrájk "idegenforgalmi" hozadéka. Mivel az összes nemeztközi vonat magyar mozdonyvezető híjján a párkányi állomáson fejezte be, sok rossszul tájékoztatott külföldi tényleg úgy ment tovább, ahogy tudott. Ez legalábbis, saját szombat reggeli megfigyeléseim alapján, a prágai EuroCity-nél egy tucat romániai vendégmunkást és egy-két naiv nyugati turistát jelentett a párkányi idegegenforgalomnak. Bár ők inkább a "tranzit" kategória: az állomási kiskocsmás reggeli és továbbtaxizás/stoppolás után nagyon valószínűséggel nem álltak meg a felújított fedett uszodában és a turistacsalogatónak kikiáltott bronzpaci előtt sem.


II.
Inspiratív lehet a helyi tömegközlekedési vállalatnak a legutóbbi komáromi példa, ahol hamarosan kétnyelvűen közlekednek a helyi járatok. Tényleg az utóbbi hónapok magyarellenes intézkedései kellenek ahoz, hogy végre észhez térjünk és észrevegyük, hogy sok mindenben (még) a mi kezünkben van a gyeplő? Bár már hallom az ellenérveket, miszertint "azt meg minek", "fölösleges pénzkidobás", "káros magyarkodás" lenne az egész. Sok kifogást lehetne gyártani a semmittevés magyarázatára, ennek ellenére reménykedem, hogy még vannak a tájainkon bátrak és a komáromi példa ragadós lesz.

Ján Slota pedofil szexbotránya (videóval)

Virtuális csetelés helyett másodszor is személyesen találkoztak 2008. december 20-án a komáromi RÉV-ben a szlovákiai magyar blogoszféra legaktívabb tagjai és azok, akiknek éppen sörözni támadt kedve. Sok szó esett a blogokról, közéletről, politikáról és minden egyéb hasznos és szép dologról.

Új szelek fújnak, a blogok az Új Szóban nyomtatott formában is megjelentek és épp itt az ideje, hogy megtegyünk egy újabb apró lépést előre, ki-ki kedve, ideje és szándéka szerint. Szeretnénk egy jobb Felvidéket, ahol olcsóbb a sör és az emberek hangja elhallatszik azokhoz is, akik a fejünk fölött döntenek. Többet írunk, új utakat keresünk és reméljük, hogy idővel egyre többen leszünk. Rajtunk is múlik, mi lesz holnap.

Presstige, Komáromi blog, Körkép, Párkányer, Méla Béla, A szótlan szemtanú,

valamint a lélekben velünk tartó Hírlapíró és a halál, Tizedes, Philosophus, Felvidéki blog

u.i.: Ján Slotának nincs pedofil szexbotránya, sem videó róla, de a találkozón felvetődött, hogy egy ilyen cikkre mindenki ráklikkel. Ugye?

Malackodjunk!

Nagyon örülök, hogy egyre több értelmes hazai blog tűnik fel a blogoszférában: legutóbb konyhamalac jelentkezett be kajásblogként az alábbi küldetést deklarálva:

"Ez itt nem a kalóriaszegény ételek és a diétás tippek oldala. Csak zsírosan, mivel meggyőződésem szerint nem a kaján kell spórolni, hanem mozogni kell!"

Egyetértünk, Röfi! S ha már a zsír utáni mozgásról szó esett, ajánlom a Hegyimanó blogot, mely szintén felvidéki :-)

Közéleti-blog update, hogy újra elkezdett termelni a Felvidék blog is. Salut!

Az események és önmagunk fogságában

A szlovákiai magyar közbeszéd a zajló események sodrásában van: ez az utóbbi hónapokban a szlovák-magyar konfliktusok jelentették. Ahogy arra sokan rámutattak internetes fórumokon: a szlovákiai magyarság s így a közbeszédünk elsősorban ezekre a külső eseményekre reagál, saját kezdeményezésre már nem futja. Politikusainkon, intézményeinken, médiánkon szüntelenül a minket ért támadásokra reagálunk, saját „kezdeményezésekkel” csak Bósza János szolgáltat.

S ha a szlovák nacionalisták vagy Budapest felől elfogy a téma, akkor a közbeszédbe visszakerülnek az inkább személyi kérdéseket érintő témák: Csákyról, Bugárról, Világiról, rektorjelöltekről, bárkiről, elég csak visszalapozni pár hónappal az újságokat és az internetes portálok oldalait. Ilyenkor a közbeszéd inkább a „ki” , „kinek az érdeke” kérdéseken rágódik, semmint a „miérteken”, „hogyanokon” és végképpen nem a nagyobb bátorságot igénylő „miért ne-ken”.


Úgy tűnik, hogy hasznos, előremutató gondolatok és viták helyett ezen a vidékies csevejen végképpen nem tudunk felülemelkedi. A sodródásnak és a ki-kicsodákon való filózásnak viszont magas ára van. Egyrészt távol tart számos értelmes embert, hogy aktívabban foglalkozzon közéleti kérdésekkel. A szlovákiai magyar közélet így is krónikusan vérszegény humánerőforrások tekintetében. Kevés az egyetemista is, s közülük még kevesebb olvas rendszeresen újságot vagy jár valamilyen közösségi rendezvényekre.

Továbbá nem kerülnek terítékre más, igazán égető témák: iskoláink, elvándorlás, helyi demokrácia, halmozott ráutaltságunk az államra vagy például a szlovákiai magyarok szinte sehol nem tárgyalt krónikusan rossz egészségügyi, mentálhigiéniai állapota. A demográfiáról, asszimilációról nem is beszélve…

Ezek mellett természetesen a szlovák-magyar viszonyt rendezni kell, s azt csakis úgy, hogy az nekünk, szlovákiai magyaroknak jó legyen. Ehhez szerintem mindenképp ragaszkodni kell, más lehetőség nincs. Kérdés, hogy folytonos reagálások, támadáskivédések és kényszerített magyarázkodások után marad e elég levegő ennek a „jónak” az igényes megfogalmazásához és tökös képviseletéhez. Ez nem csak az MKP, Fórum Intézet vagy az Új Szó feladata, hanem mindenkié, aki a közbeszédben így vagy úgy részt vesz.


Régebbi, kapcsolódó írások:
Egy rövid a közönyről
Demokrácia Dél-Szlovákiában II
Demokrácia Dél-Szlovákiában III
Több szexet autonómia helyett!

Szuzuki összehúzza öveit

A hírek szerint 1200 embert bocsátanak el az esztergomi Suzukiból, nem kizárt, hogy ez csak a kezdet. Az esemény felébreszti a régi emlékeket a párkányi ipari park körüli, meglehetősen langyos közéleti vitáról.

Párkányban nincs ipari park, s a város az elmúlt tízegynéhány évben nem is tett érte sokat, hogy legyen. „Érv” volt sokféle: a papírgyár drágán adná a területet, nincs szabad terület a párkányi kataszterben, a turizmusba kell invesztálni, továbbá „a multi egyszer fogja magát és pakol Kínába és akkor mi lesz” doktrína, majd a híd átadását követően a „most már mehetnek a Suzukiba meg a Sanyóba” posztulátum.

Ezek a felületes, érveknek alig nevezhető verbalitások szerintem inkább a tétlenség elsumákolására voltak jók, magyarázatnak arra, hogy miért nem kell tenni az ipari parkért semmit. A párkányi plebsz ezt a hozzáállást hosszú évekig díjazta és díjazza ma is, tehát semmi kivetnivalónk nem lehet a megválasztottak felé. Tulajdonképpen miért angazsálták volna magukat , mikor ezt igazából nem kérte tőlük számon senki? Fejétől bűzlik a hal vagy fordítva?

A pénzügyi kalamajka lassan gyűrűzik át a reálgazdaságba, s nem meglepő, hogy az esztergomi ipari parkban össze kell húzni az öveket. Ha nem húznák, összedőlnének és az nem lenne jó senkinek sem. A párkányi ipari park elleni "érv-csokor" így tovább fog gyarapodni: "minek itt bármibe is invesztálni válság idején", s a pakolós multikkal riogatók is kapnak egy újabb muníciót. Közben az embereknek munka kell, s már Angliában sem olyan rózsaszín minden, ahogy eddig volt. Mindegy, lényeg az, hogy már van egy nagy lovasszobrunk Sobienskivel a hátán, majd eláraszt minket a sok lengyel turista… gyártósor után irány po polsku tanulni!

A ki nem mondott félelem

Élénken emlékszem arra a pillanatra 2006 szeptemberéből, amikor a környezetemben számos szlovákiai magyar szinte megkönnyebülve kiáltott fel, mikor a médiában elterjedt az az állami hatalom által gerjesztett hazugság, hogy az egész verést Malina Hedvig találta ki. Igen, megkönnyebülés volt és ami követte az a szerencsétlen lány szidalmazása volt.

Érthető volt a sokakban felbugyanó ijedség az akkor még (jogossan) ténynek tartott dolgtól, hogy ilyen agresszió előfordulhat Szlovákiában, és az álhírt követő feltörő "öröm", hogy mégsem történt nemzeti alapú tesi bántalmazás. Helyén való lehetett volna a düh is a "hazugság" terjesztőjével (Hedvig) szemben, de akkor éreztem a hangokban valami csendes, rezignált meghunyászkodást is: "... de hisz minden rendben van".

Valahogy még ott lappanganak a szlovákiai magyar lélekben a háború utáni negatív történelmi élmények, ahol a fizikai-lelki agresszió megélt valóság volt. Talán tévedek, de úgy gondolom, hogy sokunk langyos reakciója és látensen közönyös hozzáállása a most folyó szlovák-magyar konfliktushoz egy okra vezethető vissza: a ki nem mondott félelemre valamiféle potencionális fizikai agressziótól. Aki fél, az eleve óvatosabb vagy igyekszik úgy tenni, hogy nem érdekli a dolog (közöny).

Továbbá döbbenetes, hogy sokan (értelmes és művelt emberek) mennyire gyorsan elhiszik azt, amit az állami hatalom szereplői állítanak. Semmi gyanakvás, alig egy cseppnyi egészséges kételkedés. És ez nem csak Hedviga esetére igaz.

Nemzeti blogcsúcs - ajánló

bővebben itt...

...taking another chance on inexperience

Még egy csöppnyi az amerikai elnökválasztásról. Az alábbiakban egy ohioi barátom magyarázza, hogy függetlenként, de gyakori republikánus szavazóként miért választotta most Obamát. Ohio volt egy a "ide-oda táncoló" kulcsállamok közül, melyeknek köszönhetően Obama nyerhetett.

(...) By now you know who won here. I normally vote republican, although I am independent. But last two presidential elections drove me to democrats - Bush was terrible for this country and the world. What is troubling is that we knew it after 4 years but gave him another 4 years! And now I voted for Obama but we are taking another chance on inexperience. The world waits and wonders - as do I.

My biggest concern is that democrats now control white house and legislature - so checks and balances in place. And where that will be felt most is appointment of judges. Obama has several in the federal system to appoint and they will be liberal and probably approved. So, our whole judicial system is up for grabs.

Still and all - what a turn in history for us. My 96.5 year old mother even voted for him - I asked her if she ever thought she would see a black man in the white house and she said no, but that McCain was too old. So that is why she voted for Obama.

In any event, we are all rocked here by financial stress - I had a good defensive portfolio but even that got hammered. And so now I am working part time and wondering if I have enought $$ to live for the next 40 years!!! Send some over here, please! (...)

Obamáról és lovasszobrokról

Van némi rejtett örömérzetem, hogy az utóbbi hetekben nem nagyon jutotta a netidőmből (ha volt olyan) az otthoni történéseket napi rendszerességgel figyelni: előnye a kevesebb sztressz és mérgeskedés volt. Tény: pocsék időket élünk. Így visszatekintve az egyetlen jó hír az elmúlt hónapokban a szlovákiai magyarnak csakis Obama választási sikere volt. Lehet hát inspirálódni, de azért érdemes az ottani és itteni helyzet közötti különbségeket megérteni (ezeket egy másik oldalon relatíve jól elmagyarázták). Inspiratív szlovákiai magyar sikersztoriból viszont még mindig kétségbeejtő hiány van (vagy csak nem vesszük őket észre?).

A tankönyves, focis, helységnévtáblás, zászlóégetős, falfirkás, határlezárós, nyilasfelfonulásos, odamondós cuccok mellett meg kétségbeeső gyorsasággal halványodnak el a komoly témák, melyekre a szlovákiai magyar politikai képviseletben és médiában (és így a közbeszédben is) nem marad elég szusz. Ennek nagy lesz az ára (haszonáldozatköltsége), pláne ha figyelembe vesszük azt is, hogy a komoly témákról az ezt megelőző, nyugodtabb években sem esett sok érdemesebb szó.

De lehet, hogy csak én látom túl borússan a dolgokat, mert mindezek ellenére a szlovákiai magyar elit inkább lovasszoborállítással van elfoglalva. Nem zárom ki azonban azt sem, hogy téves következtetéseket vonok le történelmi olvasmányaiból, melyek szerint nagy szobrokat felemelkedő, dicsőséges korokban valamint lejtmenetben levő civilizációk és közösségek szoktak állítani...

Rendőri fellépésekről

“A provokatív témájú zászlók, (…) kimondottan jól jönnek ahhoz, hogy egyetlen szlováknak se jusson eszébe, hogy esetleg hangot emeljen a rendőri brutalitás ellen.”

Méla Béla egy fontos aspektust emelt ki a dunaszerdahelyi események kapcsán, és én csak továbbírnám: az ilyen akciók a szlovákok többségében sokkal legitimebbé teszik a rendőrségi beavatkozásokat. A továbbiakban ezért sokkal toleránsabb lesz a rendőrség (és az állam) extenzívebb tetteivel szemben, gyengül a hatalommal szembeni egészséges gyanakvás, a társadalmi kontroll. Így hízeleg be ravaszul a hatalom, hogy aztán még többet elvegyen: ez nem jó az ország ügyét szívén viselő szlovákoknak sem. Rólunk, szlovákiai magyarokról nem is beszélve.

Nem mondom azt, hogy az „erélyesebb” rendőri fellépésektől mindenkor tartózkodni kell. Szükség van rájuk, de csak akkor, ha ezt mások fizikai biztonsága illetve a magántulajdon védelme megkívánja. Nem hiszem, hogy legutóbb erről lett volna szó...

Új blogok

Kicsit megkésve, de a hagyományokhoz híven illendő megörökíteni a szlovákiai magyar blogoszférában végbement legutóbbi változásokat: nemrég gründölt jclayton Szótlan szemtanú blogja illetve Tizedes Blogja. Mindketten régi játékosok, most csak annyi történt, hogy felületet váltottak.

Scribite! Írjatok! (többet, mint én)

Közlemény

Kilépve a virtuális világ ezüstködéből a blogoszféra papjai Karmina szentélyében gyűltek össze, hogy világunk ügyes-bajos dolgait megvitassák, valamint, hogy virtuális anonimitásukat felfedve, arcukat egymással némileg megismertessék, véleményüket realtime is ütköztessék.

A résztvevők kinyilvánították szándékukat további szeánszok megrendezését illetően, valamint abbéli reményüknek adtak hangot, hogy társaságukhoz a blogoszféra többi mestere és főpapja is csatlakozik, szellemi felüdülés és töltekezés oázisaként szolgálva a közöny és a középszerűség sivatagában.

A hírlapíró és a halál, Komáromi Blog, Körkép, Párkányer, Tizedes

Pozsony, 2008. október 17.

Egy rövid a közönyről

Az emberek közönye a közéleti kérdésekhez (legyen az helyi vagy országos) egyértelmű. Ám az ilyenekből mindig is sok lesz, őket ezek a dolgok soha nem fogják igazán érdekelni, eljárnak szavazni különböző populista igéretek szerint. Én ezt sokakkal ellentétben nem a kapitalizmusra meg a fogyasztói társadalomra kenem, hanem az omnipotens állami jelenlét valamint a tömegdemokrácia következményének tartom. De erről majd máskor.

A bibi viszont az értelmesebbek közönye és passzivitása, legalábbis helyi szinten illetve szlovákiai magyar kérdésekben. Számos kiválló szakember, gyakorlati tapasztalattal rendelkező emberke lakik városunkban, tájainkon, de (ritka kivétellel) mégsem vállalnak el aktívabb feladatokat a helyi ügyekben: mérnökök, vállalkozók, különböző szellemi foglalkozásúak stabil anyagi háttérrel, akik ülnek otthon és csendben újságot olvasnak. Véleményük biztos van, elmondani azonban ritkábban szokták. Mik az ő motivációik?

Egyrészt lehet, hogy a jelenlegi felállás elriasztja őket, hogy belevágjanak a "politikába". Mert mit látnak mindenhol? Bénázó, önző politikusokat, korrupciót, veszekedéseket, intrikát, pletykát, ki akarna ilyeneket? De idézve egy, a Konzervatóriumon megjelent nagyszerű írásból : "A politika (...) nem definíciószerűen erkölcstelen dolog. A politika valójában az emberi cselekvések legnemesebbike, hiszen a közösség problémáinak megoldásáról szól."


Másrészt (és szerintem ez az igazi gond) szinte nem létezik számukra követendő "nemesebb" minta. Legalábbis, ha vannak (mert igenis vannak), akkor ezek a minták nem láthatóak. Az emberek szeretik a mintákat: az életben mindenki utánzással vagy kísérletezéssel tanul. Továbbá nincs sok azokból a mintákból sem, mely "alternatívabb" közéleti szerepvállalásról szólnak. Mert nem csak önkormányzati képviselőként, polgármesterként vagy parlamenti képviselőként lehet ügyeskedni (a szó nemesebbik értelmében). Vannak egyéb -igaz önkéntes alapon nyugvó- közös érdekek és értékek mentén formálódó szövetségek, társulások, médiumok, szülői szövetségek, egyházi közösségek meg hasonlók.

Az előző rendszerben szocializálódva és a rendszerváltás utáni stagnálós, zavaros időkben szerzett élmények után sokan elvesztették az illúzióikat. Valahol meg tudom érteni őket, de a passzivitásukkal csak további "rossz" mintákat mutatnak a következő generációk felé. Az ilyen dolgok meg öröklődnek...

Ez itt a reklám helye: rétesliszt

Ez a blog is csatlatkozik komáromi társához a magyar nyelvhasználat kultiválásának ügyében. Az ottani kollégák megtalálták a legnagyszerűbb módját a gyomlálgatásnak: szép kis fényképes feketelistát készítettek komáromi egynyelvű közfeliratokról.

A Párkányer most egy pozitív példát tesz közre. Ma a "dzsenotában" voltam lisztért. Meg kell mondjam NAGYON meglepődtem, mikor a széles kínálat között megpillantottam a gútaiak lisztjét (lásd kép).


Az örömön kívül átéreztem a kétnyelvű termékmegnevezés lényegét is: szégyenemre szólva ezidáig nem tudtam, mit is jelent magyarul a polohrubá. Na. Az ember ilyenkor döbben rá igazán, hogy miért is fontossak a kétnyelvű feliratok és hosszabbtávon mennyire károsak az ezt akadályozó lépések.

A továbbiakban is figyelem a piacot és ha valakinek lesz netalántán közölnivaló fényképe, elküldheti a parkanyer@gmail.com-ra, szivesen felteszem.

Jó ebédhez szól a...

A mai vasárnapi ebéd bizonyára kellemesebben telt volna politikai betét és az ebből fakadó kellemetlen gondolatok nélkül. Csáky Pál sajnos azzal foglalkozott, amivel most a legkevesebbet kéne foglalkoznia: önmagával s azzal, hogy mit mondott és mit nem. Ebben a tekintetben Sir Huphrey már rég megmondta a tutit:



A múlt kommunikációs szarvashibái után meg kéne vonni a mérleget és a következtetéseket levonni. Nem ez volt az első taktikai szarvashiba (van e egyáltalán taktika?) és attól félek, nem ez az utolsó. Hacsak az urak nem veszik a kalapjukat... Lehet, hogy ők nem járnak jól: de a szlovákiai magyarok ügye talán jobban járna. Sőt, nagy valószínűséggel jobban. Duray menjen nyugdíjba és írjon könyveket. Csáky meg legyen stratégiai alelnök, hamár ez ennyira fontos. Fejes meg legyen az, aki jobban tud kommunikálni, akár azon az áron is, hogy ez BuBu reloadedet is jelent...

Továbbá az olyan kommunikációs aprólövedékeket, melyet Csáky úr oly nagy szeretettel használ, miszerint:

"Egész Európa nevet rajtunk (Szlovákián)"
"Fico viselkedése nem európai..."
"...(Fico) nem érzi azt, hogy miről szól az európai politika és miről kellene szólnia a modern XXI. századi politikának"
"...megsérült a status quo"

végre el kéne hagyni. Egyrészt mert tényleg aprólövedékek. Meg iszonyatosan naivak. Európa leszarja a kissebbségi kérdést. Valamint már senkire sem hat, hogy egy politikus "európaian" viselkedik. Meg mit is jelent az igazán? Ha ezt az "európaiságot" Csáky hiszi, akkor nagyon naiv. Az MKP csinálhatna valami pofásabb kommunikációt is: vannak rá remek szakemberek, tudnak benne segíteni. Vagy ha ehhez lusták, akkor legalább olvassanak blogot: MélaBéla már leírta a csodareceptet.

Amúgy sok mindenben egyetértek Csáky úrral. De "túl sokáig ültek itt ahhoz, hogy valami hasznosat tegyenek. Az Isten szerelmére, távozzanak!"

Új blog: Felvilág

Megint egy új bloggal gyarapodott a szlovákiai magyar blogoszféra: most a Paraméter portál erősített egy minőséges, jó tollú arccal: Jarábik Balázs, akinek írásait elsősorban az Új Szóból ismerhetjük, ezentúl a Felvilág blogon (is) folytatja a szellemi felhomályosítást. Szükség is van rá...!
Részlet az első bejegyzésből:

"Otthonról (...) dől a sérelem, tombol a szűk látókör. Ránk telepszik ez, korlátozza a közösségi nézőpontot. Mint a szürkehályog. Van persze erre is recept, nyitni kell: pofát akiknek ez kötelességük, bukszát akik ezt megtehetik és, legalább, szemét a (hallgatag) többség. Valami új Felvilág kell ide. Akkor lesz magyar a Highland, ha többet tudunk és jobban teszünk. Fogalmazzuk meg magunknak, ne valaki, vagy valami ellen. "

Üdv a klubban, kolléga!

...neublížil som žiadnemu z vás

Tíz éve bukott meg egy autokrata kormányzat Szlovákiában, tíz éve integetett a pityergő majdnemdiktátor Mecsiar az esztévé kameráiba a népnek: neublížil som, neublížil som, žiadnemu z vás... Emlékszem élőben néztük otthon az adást, s a suliban másodikos gimnazistaként az órák alatt, a pad alá csúsztatott Új Szóból hozzáolvastuk a teóriát is.



Ma újabb zsarnoki rendszer van kiépülőben: sokkal árnyaltabb, rafináltabb, másabb, sajátosabb mint a mecsiari autokrácia: a tömegek zsarnoksága, az igazi tömegdemokrácia.

Válaszok egy közvéleménykutatás vélt és valós kérdéseire

Engedtessék meg egy saját válasz a "ki mire büszke" közvéleménykutatásban feltett kérdésre:

NEM, NEM VAGYOK BÜSZKE A SZLOVÁK ÁLLAMPOLGÁRSÁGOMRA.

Egyrészt azért, mert az nem egy olyan dolog, amire büszke vagy nem büszke az ember: az egy adminisztratív viszony, egyén és állam között. Jogok és kötelességek rendszere, mindkét oldalról. Én élem az életem, keresem a boldogságom a Nap alatt, fizetem munkám gyümölcséből és fogyasztásomból az adót, azért, hogy az állam kiszolgáljon (nem fordítva) s ha lehet, minél kevesebbet ugasson bele a dolgaimba. Ha valamilyen okból nem felelne meg ez az állampolgárság, választanék másikat.
Ha az igazi kérdés az, hogy büszke e vagyok Szlovákiára, mint országra, ahol élek, első reakcióként azt mondanám RÉSZBEN igen, büszke vagyok, tekintettel a véghezvitt bátor reformokra és annak eredményeire és a számos lehetőségre, amit a jövő rejt. Másrészt rendkívül elégedetlen vagyok a szlovák többség és az állami hatalom az én nemzeti közösségemmel (és így az én személyemmel) szembeni hozzáállásával és viselkedésével, ezért nem tudok igazán erre az országra büszke lenni.

Ha viszont a fő kérdés mögött az húzódik meg, hogy lojális e vagyok? A szlovák államhoz semmiképp: beleborzongok bármilyen ilyen állításba, legyen szó akár magyar, európai vagy akármilyen állam iránti lojalitásról. Mert az maga a totalitarizmusba vezető út. Elvárni valakitől a lojalitást egy állam felé a legundorítóbb dolog, ami csak létezik, mert semmibe veszi az egyén szabad akaratát és őt valamilyen hatalom kiszolgálójává kívánja tenni.

Lojális vagyok az országhoz, Szlovákiához? Mit takar ez a lojalitás? Ha a lojalitás az ország területi egységét jelenti, készségesen ultralojális vagyok. Az nekem nem téma. Leszarom. Továbbá betartom az ország törvényeit, ha azok nem ütköznek mélyebb, erkölcsi törvényekbe és értékekbe, amin a mi nyugati civilizációnk alapszik. De csak ezt jelenti ez a lojalitás? Vagy takar más elvárást is? Inkább azt jelenti, hogy befogom a számat és birkaként kussolok, ha véleményem biznonyos dolgokban nem egyezik akármilyen (nem csak nemzeti alapú) többség véleményével? Tehát nem vagyok lojális, ha a véleményemért teszek is valamit? Mert Bósza Jánosnak a legalapvetőbb joga van autonómiaterveket bütykölnie polgári társulásában éppugyanúgy, ahogy a poprádi Janónak joga van bélyeget gyűjteni és a terhességmegszakítás vagy óvszerhasználat ellen szervezkednie. Ha annak az országnak a bíróságai és törvényei szelektálva elveszik ezt a jogot tőle, valamint egymillió koronával büntetnek egy véleményt, ami fasisztának titulálta Szlota János pártját, akkor abban az országban NAGY BAJ van. Ez lenne a többség által elvárt lojalitás?

Arra az országra, ahol az állami hatalom szereplői visszaélve hatalmukkal meghurcolnak egy védtelen egyént (Malina Hedviget), eltussolják az igazságot és ahol a többség és annak szószólói és értelmiségei ebből az egyénből csúnya gúnyt űznek, arra az országra, nem tudok büszke lenni.
Abban az országban én félek.

Egy kényelmetlen kérdés

Érdekes közvéleménykutatási eredmények kerültek be a közbeszédbe a napokban. Az egyik szerint a szlovákiai magyar inkább elutasítja az autonómiát, mint "olyat", bár erősen támogatja, hogy saját ügyekben meglegyen az önrendelkezés. A másik szerint büszkék vagyunk szlovák állampolgárságunkra.

Miért gondolom azt, hogy a nép (a megkérdezetteken keresztül) úgy válaszol a kutatásokban feltett kérdésekre, mintha valami elvárásnak akarna megfelelni?

Ad1: elutasítja az autonómiát - nem ezt várja el tőlünk a szlovák többség, minden kompromisszum nélkül?
Ad2: büszke szlovák állampolgárságára, mintegy deklarálva, hogy lojális Szlovákiához - ami egy másik, erős (de attól még nagyon hibbant) elvárás a többségtől.

A Nagy Felvidéki Bréjnsztórming

Már van egy jó ideje annak, hogy Duray összehívta a sztratégosz-dzsemborit, azaz a Nagy Felvidéki Bréjnsztórmingot, hogy kiagyalják a nagy Hogyantovábbakat és Eksönpontokat. Olvashattunk is már szép hosszúkat a Műhelyből, de nem igazán értem mit is akar aztán a sok esszével az emkápé csinálni. Illetve hogyan...? Kiadja a madácspozónium, állami léből?Fel kell már végre hagyni ezzel a nevetséges stratégiakreálási miazmával és a naiv reményekkel, hogy minket valami csuda Stratégia fog megmenteni a... na, mitől is? Egyérszt azért, mert ahogy azt csinálják, az gagyi. Másrészt mert így nincs sok értelme. Elég belegondolni: ha van papíron egy stratégia, akkor mi? Kinyomtatják és eljuttatják minden szlovákiai magyarnak, hogy íme, ez az új Tízparancsolat, dolgozz érte minden nap? Felmondatják a kisiskolásokkal? Ki lesz plakátozva a kulturny domba? A képviselőtestületek erre fognak felesküdni? Ugyan már!

Persze, kellene egypár jól kiagyalt és megbeszélt vezérlő gondolat és alapelv, mely mögé felsorakozhatna a szlovákiai magyar "elit". Mert oda nem a közembernek kell felsorakoznia. Az észak-kóreás... Bár nincsenek illúzióm affelől, hogy az "elitünk" vérszerződésszerűen odaállna egy darab, szépszavas papír mellé és a továbbiakban azalapján lövi be magát a jövőre nézve. Fordítva talán működne: az kellene, hogy pár nagyobbsúlyú kezdeményező a tetteivel demonstrálná, hogy a közös Ügyért cselekszik. A jó példa aztán ragadós lehet: át fogják venni mások is. De ha nem, akkor tényleg megérdemeljük, hogy skanzenmagyarokká váljunk.


A témáról már írtam egy érintőlegesset régebben, amikor az egész elkezdődött. Továbbá filózás a Bíró Ágnes féle kultúrstratégián, valamint egy saját, hajnaliegykor kreált "stratégia".

9/11: személyes ügy (ajánló)

"Hiszek mindabban, aminek a jelképét, a World Trade Centert és a többi célpontot megtámadták. Otthonom a szabadelvű, az emberi élet tiszteletének és a racionális önérdek-érvényesítésének talaján álló nyugati civilizáció. Ahol jogom és lehetőségem a boldogság keresése, csak úgy, mint mindenki másnak. Ez épp elég, a többi már rajtam múlik."


Ajánlom Tallián Miklós írását a Hírszerzőn. Ő tökéletesen leírt mindent, nincs is mit hozzátenni vagy elvenni belőle. A kép saját szerzemény.

Rövid blogmustra

Édesanyám lelkesen rakja el az uborkát télre, s úgy tűnik ezzel párhuzamosan véget ér a nyári nemisannyira uborkaszezon (grúz blúz, olimpia, aratás, miegymás). Szlovákiai magyar viszonylatban viszont az uborka jó nagyra nőtt: téma alig. Ebben a szürkületben felüdülésként hat az új blogger, Philosophus legújabb naplóbejegyzése Dunaszerdahelyről. Komáromi kollégám eközben nyári élményei alapján megfontolandó ötleteket vázol a kihasználatlan komáromi Öregvárról, érdemes elolvasni. Lassacskán ugyan, de egyre több lokális blog és poszt jelenik meg, s ez nagyon jóóó!

Hírlapíró is felébredt, szintén az uborkát énekli meg, természetesen a tőle megszokott stílusban. A Körkép inkább az olimpiával foglalkozik, de van egy otthoni témájú poszt is. Méla Bélát külön elismerés illeti azért, hogy a nyáron őnála jelent meg a legtöbb minket érintő írás.

Mi a szlovákiai magyar sikerélmény?

Még mindig a kissebbségi kifejezési formát és a szimpla túlélést látjuk a legfontosabbnak, nem pedig az államalkotó nemzeté való válást és a szellemi, gazdasági gyarapodást.

Ennek egyik példája hogy augusztus 20-án a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért elismerést Szlovákiából egy színművész és egy képzőművész kapta meg. Megkaphatta volna egy ügyes vállalkozó, aki a közelmúltban munkahelyeket teremtett és tart fönt itt délen? Aligha... de már látom a felém repülő köveket ezért az eretnek kérdésért.

Ne értse félre senki, nem azt mondom, hogy a díjazottak nem tettek semmit, eddigi munkájuk elismerésre méltó. A bibi abban van, hogy továbbra sem azok a sikerélmények vannak rivaldafényben, melyekre a szlovákiai magyarságnak ma szüksége lenne. Igen, kell a kultúra és az irodalom is, de ezektől nem fogunk gyarapodni. Még mindig a nyelvünket és a kultúránkat védjük – ahogy azt tettük (helyesen) a komcsi évek alatt. Sajnos azonban ma már ez egyáltalán nem elég. Csak skanzent építünk magunknak.

Ügyes üzletemberekre és menedzserekre van szükségünk!

Csak röviden

Új blog
Új bloggal gyarapodott a jobb időket megért szlovákiai magyar blogoszféra: ezentúl Philosophus naplóját is böngészhetjük, aki már a jelek szerint régóta irogat már, rivaldafénybe viszont csak most került. Ezúton üdvözöllek kedves kolléga a klubban!

Adóoptimalizálás adópénzből
A fenti blog a legújabban kirobbant szlovákiai magyar botrányról is ír, melyről szombaton tudhattunk meg többet az Új Szóból. Magyarországi olvasóim figyelmébe ajánlom, nagyon érdemes elolvasni, hogy lehet adópénzen adót optimalizálni. Magas adóterhek mellett (ami a magyar autókat terheli) ezen nincs is mit csodálkozni, de vannak ettől hajmeresztőbb dolgok is...

kelet-közép európai napló: grúz blues

Tetszik Lech Kaczyński lengyel elnök agilis hozzáálása az ügyhöz. Bár sok mindenért nem lehet őt meg az ikertesóját igazán szeretni, de látni hogy van vér a pucájában és oda mer szólni az oroszoknak, és tesz is valamit az elveiért, ellentétben a semmitmondó-tutymutykodó szlovák és magyar kollégákkal. Egyébként a lengyel sajtó nagyon intenzíven és alaposan foglalkozik a kaukázusi helyzettel, nekem úgy tűnik, hogy egyértelműen grúzpárti.

Prágában mintegy 300 ember tüntetett az orosz magatartás miatt. Schwarzenberg külügyminiszter finoman tálalta a hivatalos cseh álláspontot: "Csehország támogatja Grúziát, s nagyon sajnálja, hogy a grúziai orosz beavatkozásra Csehszlovákia 1968 augusztusi megszállása 40. évfordulójának napjaiban kerül sor". Klaus egy újabb, EU-t felbőszítő tette után egyenlőre hallgat a grúz dologról. A sajtó nem szereti Oroszországot, de egyáltalán nincs hasraesve Szaakasvili grúz elnöktől sem, aláhúzva azt a tényt, hogy ki is üzent hadat.

A szabadság szemszögéből

Úgy gondoltam, hogy csak a harmadik írás megjelenése után lehet beszélni arról, hogy a számomra legkedvesebb magyarországi blog, a Konzervatórium állandó beirogatójává váltam. Az eddigi írások: szlovák think-tankok, csehországi konzi-neolib körkép.

kelet-közép európai napló

Az alábbi képes linkeket végignézve számos párhuzamot találhatunk az egyes kelet-közép európai országok kissebbségszemléletével kapcsolatban:

Krakkó - még régebbi 2006-os képek: figyelemre méltó, hogy a felvonulókat két sor rohamrendőr védi a feléjük repkedő kövektől a Wawel árnyékában.
Brünn - május végi csatajelenetek a náměstí Svobody-ról
Budapest - és a legutóbbi társadalmi eszmecsere...

Kissebbség és többség: A szlovákiai magyar blogoszférából értékes párhuzamokra hívja fel a figyelmet Jürgen kolléga, a magyar blogvilágból a következő cikket ajánlom.

Állam és egyén: Kicsit más téma, de érdekes végighallgatni a kaliforniai Legfelsőbb Bíróság előtt nemrég elhangzott pro és kontra érveket a homoszexuálisok házasságával kapcsolatban (szöveg, audio és video változatban).

cseh napló

Kínos: az amerikai radarállomásról szóló cseh-amerikai egyezményt tegnap ugyanannál az asztalnál írta alá a két ország külügyminisztere, ahol a szovjet megszállást legalizáló egyezményt a szovjet és csehszlovák elvtársak anno 1968-ban.

Schwarzenberg külügyminiszter ezt úgy kommentálta, hogy neki nincs erejében számon tartani, ki milyen bútort és mire használt a minisztériumában, az asztal meg amúgy sem tehet semmiről. Valóban. A hely szellemét javítja, hogy ugyanabban a helységben írták alá a Varsói Szerződést megszüntető egyezményt is 1991-ben, bár azt egy másik asztalnál.

A mi városunk

Írtam már régebben arról, hogy számos szlovákiai magyar civil szervezet inkább belevág valami grandiózus, sok pénzt, energiát igénylő projektbe (mely sokszor nem elégít semmilyen valós, közösségi igényt), mintsem hogy az apró, kevésbé látványos, de civil angazsáltságot annál jobban igénylő ügyekkel foglalkozzon.

Ennek „kiváló” példáját látom a párkányi lovasszobor-állítási igyekezetben, mellyel ennek a blognak az első írásai is foglalkoznak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez „motivált” arra, hogy blogolásba kezdjek. Helyi cucc, de vannak szlovákiai magyar vonzatai: Párkány nem az egyedüli szerencsés hely itt Dél-Szlovákiában, ahol már annyira tombol a jólét és annyira tökéletes a szocitól megtisztult városkép, hogy elengedhetetlen a méregdrága szoborállítás.

Röviden a háttér: a párkányi csata emlékére egy helyi civil szervezet kezdeményezésére Jan Sobieski lengyel király életnagyságú lovasszobra fog terpeszkedni a plébánia előtti zöldövezetben. A történelmi tényeknek utána lehet nézni, itt csak annyit, hogy Sobieski mellett a babér, akarom mondani a ló Lotaringiai Károly herceget, a császári csapatok parancsnokát is megilletné, sőt. De ez most nem téma. Lényeg, hogy nagyon fontosnak tartják egyesek Párkányban a magyar-lengyel barátságot. Fontosabbnak, mint az egyre keservesebb szlovák-magyar viszonyt, melynek inkább kéne egy jó nagy adag civil igyekezet (mindkét oldalról persze).

A bronzszoborhoz szükséges, jóval 5 millió korona feletti összeg közadakozásból kéne, hogy összegyűljön. Sokat elmond az eddigi főbb támogatók listája: lengyel állam, magyar külügyminisztérium (10 ezer euró – költségvetési szigor, hm...), szlovák miniszterelnök-helyettes, EU parlamenti képviselők, magyarországi pályázati pénzek.

Egy közös bennük: egyik sem párkányi! Nem itt élnek, és halvány lila fingjuk sincs a helyi viszonyokról, problémákról. Valóban, a fundraisingelők részéről többször is elhangzott, hogy a párkányiak alig járulnak hozzá valamivel a bronzpacihoz. „Szomorú!” – mondják a szobortámogatók. Szerintem meg egyszerűen azért nem adakoznak, mert nem akarnak lovasszobrot. Ilyen egyszerű!

Demokrácia a neten

Már méltattam régebben az internet szerepét a helyi közélet felpergetésében, az aktívabb polgári participáció javításában. Van Párkányi Panaszkodó, a Kukac.sk-n és más felvidéki portálokon pereg a duma és a vita, izmosodnak a blogok.

De.

A közönbösség és passzivitás a saját lakhely, közösség és társadalom ügyei iránt az internet adta lehetőségek folytán ugyan szűkülhet, javulhat az informáltság, azonban van valami amit az internet nem feltétlenül tud elintézni (helyettünk).

Hogyismondjam. A nap 24 órából áll, az ember meg hazajön melóból, bekapcsolja a PC-t és felbont egy sört és a netnek köszönhetően levezeti a közélet iránt érdeklődését pár fórumopost megírásában, csettelésben, az innovatívabbja blogírásban. A klasszikus értelemben vett szerveződésre és társadalmi tevékenységre meg már nem feltétlenül jut szusz (motiváció). A net adta személytelenség és kényelem, gyors kommunikáció nem feltétlenül gerjeszt közelebbi emberi kapcsolatokat - aktív fórumozók, legyen bármilyen fontos és hasznos is a téma, személyesen aligha találkoznak egymással (bár lehetnek és vannak ellenpéldák).

Az állami hatalom koncentrációját és a tömegdemokrácia zsarnokságát pedig egyes egyedül a spontán, alulról (megfelelően) szerveződő közösségek és csoportok sokasága tudja ellensúlyozni. Nem igazán hinnem ezért, hogy jelenleg a különböző fórmumos közösségek vagy iwiwes klubok demokráciaformáló ereje komolynak vehető.

A net tehát jó cucc, de csak segédeszköz, a többi az igazi közösségszervező készségen múlik. Persze, ha csak marad belüle valami.

Lesz valami?

Jöttünk, látni és tenni szeretnénk: az új lengyel miniszterelnök Donal Tusk a tavaly novemberi hivatalátadáskor a lengyel kormányhivatal bejáratánál.

Lengyelország még egy közép-kelet európai ország, ahol egy klasszikus értelemben vett konzervatív tömörülés kapot mandátumot, s melyben megtalálhatóak (a szlovák Dzurinda kormány és a cseh ODS-hez hasonlóan) az osztrák közgazdasági iskola és a vele rokon szellemi áramlatok követői is. Donald Tusk maga a szoci időkben Hayekot, Poppert, Lord Actont és Tocqueville-t lengyelre fordító és terjesztő gdanski libertariánus-konzervatív kör tagja volt. Érdekes lengyel "paradoxona" volt annak a kornak, hogy a csoport a szintén ellenzéki Szolidaritásban tömörülő munkások között szabadpiaci és más libertariánus tartalmú szórólapokat osztogatott, legalábbis ha hihetünk ebben a gdanski kör egykori vezetőjének(tylko po polsku).

Nos, ezidáig nem sokat látni a Tusk-kormány meghirdetett komoly reformlépéseiből (bár az adóreform már készül, a munkapiaci liberazáció és más versenyképesség-növelő cuccok még váratnak magukra), eddig főleg csak a veszekedés ment a hatalomból kiszorult PiS-szel és az elnöki palotában maradt továbbra is ellenséges-hiperaktív Lech Kaczynskivel.

Csak úgy margóra: azért a Kaczynski-ikreknek megvolt a társadalmilag nagyon is kívánt küldetése : megtisztítani az országot a korrupciótól. Keménylegényként estek neki a kommunista múlt benfentes kisérteteinek kiirtásához. Mégis, az etatista módszereik másmerre vezették őket: egy gátlástalan állami szervezet megkreálásával láttak hozzá a szellemirtáshoz, és lám, azt főleg poltikai ellenfeleik diszkreditálására használták föl. Ide vagy oda, sok nemes cél megvalósítása akkor válik ördögivé, ha az állami hatalom egyik eszközévé válik...

Két dolog

Nem fogok írni a hosszabb hallgatás okairól. A blogírás vagy megy vagy nem, eröltetni meg nem fogom.

Hol vagytok?
Az utóbbi időben volt téma bőven, a szlovákiai magyar közélet turbulens időket él. Van is sok jó blogpost és írás, csak ami feltűnt egy ideje, hogy számbelileg egyre kevesebb a komment az újabb írásokhoz. A szűk felvidéki netezős közönség láthatólag már nem bírja szusszal a tempót és túltelítődött politikával.

A mi legényünk
Március végén a kedvenc hetilapom, az Economist "Textbook wars" címen közölt egy írást a szlovák-magyar történelmi perpatvarról, idézve -kellemes meglepetésemre- Simon Attila szlovákiai magyar történészt is. Azért jó, hogy odafigyelnek ránk és akadnak kvalitás szóvivőink is.... Egyébként az Economist már régebben is foglalkozott a magyar kissebbségekkel, sokkal alaposabb háttérinformációkkal dolgozva, mint más nyugati médiák.

Elfér egymás mellett

Az utóbbi időben egy "incidens" nyomán valahogy rivaldafénybe került a poprádi vasútállomás. Noha nekem januári ottjártamkor nem voltak hasonló élményeim, egy másik szempontból érdemesnek találtam, hogy feltöltsem az ott készült alábbi képet.

Kérdezem naivan, hogy ez miért nem lehetne gyakorlat pl. a párkányi állomáson is? Mikor ezt felhoztam, pár barátom leintett, hogy "az" ott a magyar turisták miatt van, pénz beszél-szlota hallgat alapon.

De nem csak mi vagyunk túl igénytelenek?

Nincs visszaút

Egy döbbenetes cikk a mai Új Szóból dolgokról, melyek már régóta döbbenetesek: hogy zabálja fel az asszimiláció Zoboralját.

Action points? Vagy ez így természetes?

Bővebben itt...

Az igazság győzedelmeskedik...

A péntek este úgy hozta, hogy bekapcsoltam a tévét (elvétve fordul elő) és jobb program híján végigszórakoztam a képviseleti demokrácia egyik aktuális közép-európai valógságshowját. A cseh és morva nemzetek nemes képviselői ugyanis ekkortájt gyűltek össze a prágai Vár egyik nagyszerű termében, hogy az alkotmány szellemében megválasszák a köztársaság következő elnökét, mivel Klaus tanár úr mandátuma hamarosan lejár.

Masaryk óta a cseh elnöki intézmény komoly presztízzsel rendelkezik, annak ellenére, hogy a magyarországi és szlovák modellhez hasonlóan elsősorban díszfunkció. S mivel megválasztani az alsóház képviselői és a felsőház szenátorai jogosultak, a legutóbbi magyarországi show elemei és kulisszái jöttek elő, igaz, csehes stílusban. Voltak élénk viták a titkos és nyilvános szavazásról, felpergettek a parlamenti obstrukció különböző formái, s megjelentek magának a szavazásnak a jogi hiányosságai és buktató.

Tekintet nélkül arra, hogy melyik pártok és miért javasolták a nyilvános szavazást, úgy gondolom, hogy egy ilyen esetben, amikor a képviselők és szenátorok a választóktól kapott mandátumuk alapján szavaznak az ország első emberéről, a nyilvános szavazás az egyetlen megfelelő mód. A „megbízó” választónak egyszerűen joga van tudnia, hogyan szavazott a „megbízottja”. Bár erről biztos sokat lehetne vitatkozni, hogy a képviseleti demokráciákban mi a jobb: a titkos vagy a nyilvános szavazás.

A tegnap esti cirkuszhumbertó ma folytatódik tovább. Kétségtelen viszont, hogy ez az elem hozzátartozik a képviseleti demokráciához: lehet nem szeretni, de Mari nénit idézve, „ez már csak így van”. Ennek és minden más nyavalyájának ellenére a cseh politikai kultúra továbbra is a legcivilizáltabbnak számit, ha a szlovák, lengyel és magyar világhoz hasonlítom.

Blogmustra Brünntől Komáromig

Már vártam, hogy mikor indulnak be blogok a brünni magyar enklávé berkeiből. Egy pionírt már találtam is, 3516 - music, hi-fi & cars álnéven érhető el. A téma elsősorban a hifi, zene meg a kárék körül tekereg, s tovább lehet ugrani a már ide is belinkelt Komáromi Blogra. Innen vettem át egy átköltött Petőfit:)

"Száz blogot, ezret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot
Mint a testet az erek!"

/Petőfi után szabadon/

Több szexet autonómia helyett!

Olvasgatom az alábbi blogposthoz érkezett hozzászólásokat. Maga az írás remek, jogosan veti szemére a politikai képviseletnek a saját tunyaságát, amit a szlovákiai magyar hogyantovábbok (és így pl. az autonómia) iránt tanusít. Más kérdés, hogy ezekről a dolgokról mit gondolunk mi, a plebsz, itt lent? Az íráshoz hozzászólók többsége egyetért azzal, hogy kell autonómia, de nem sok hangzik el arról, hogy hogyan is képzelik azt el. És sokan az MKP-ra mutogatnak, hogy nincs autonómiakoncepciója. Részben jogosan. Ám megint a kényelmes "mindenes pán údržbár" elképzelésnél vagyunk: az MKP tegye ezt, azt, amazt, stb., de arról kevés az "alulról" felmerülő elképzelés, ötlet, hogy hogyan is nézzen ki az a bizonyos autonómia.

Mindamellet, hogy nagyon jó lenne, ha akár az autonómia mikéntjeiről kibontakozna valami hasznos disputa (s erre remek felület az Internet), a Párkányer írója azon a véleményen van, hogy különböző nemzetiségi, etnikai autonómiatervezetek helyett inkább a szélesebb és jobban szervezett helyi önkormányzatiságra kell a szlovákiai magyarságnak koncentrálni: természetes régiók határaival mentén kialakított megyéket, ezen belül nagyobb fiskális decentralizációt, oktatási hatásköröket kell kiharcolni.

Mindez szépen hanzgik ugye, de sajnos úgy tűnik, hogy pl. a már meglévő önkormányzati és más intézményi kereteket sem nagyon tudjuk kihasználni (bővebben itt és itt, meg talán emitt), de hadd legyek az utolsó pesszimista a vidéken...!

Továbbá olyan országos politikák megvalósítását támogatni, mint pl. az oktatásügy alapvető megreformálása ("valós életre szabott" tanagyag, kutatásközpontú egyetemek, stb.), alacsony adók, vállakozóbarátabb környezet, kissebb, de hatkényabb állam meg ilyenek. Ezek a politikák segíthetnek abban, hogy a déli régiók talpra álljanak és végre rálépjenek a gázpedálra.

Nem elhanyagolható fegyvertény, hogy a fenti cuccok megvalósítása politikailag sokkal könnyebb feladat lenne, mint bármiféle autonómiát lenyomni a szlovákok torkán. Sőt, országos jellegük miatt számos szövetségest lehetne találni hozzájuk. És nem kell feltétlenül kormányon vagy koalícióban lenni, hogy valóssággá váljanak.

A templomot és az iskolát...
És akkor itt van a nyakunk felett lebegő csúnya demográfiai görbe, az asszimiláció és az elvándorlás kíséretete. Mihez lehet velük kezdeni?

Elmondjuk szépen és alaposan, hogy miért jó anyanyelven tanulni, miért menjen a gyerek magyar iskolába. De gondolkozunk a mai iskolák színvonalán, meglévő nyavajáin? Teszünk valamit helyi szinten, hogy jobban felszereltebbek, profibbak legyenek? Vagy azt is hagyjuk az állam (és az MKP) kegyeire?

Egy sokkal magasabb színvonalat jelentő magyar nyelvű iskola biztos több szülőt győz meg, hogy oda adja a gyerekét. Lehet, hogy sokan útálnák a gondolatot, de a sulikat versenyeztetni kell, hogy kialakuljon a nívó. Vagy nagyobb közösségi erőfeszítés kell (helyi, regionális szinten), hogy a "mi" sulink legyen a király, nem tudom.

Kéne továbbá egy modern országos oktatásügy, mely elsőroban a mai világ kihívásaira készíti fel a nebulókat (igen, ez lehetséges, máshol ez remekül működik). Továbbá pl. a választható tantárgyakat az iskolára/önkormányzatra hagyni, hogy mit kezd vele: helytörténetet, néprajzot vagy a "bevezetés a mindennapok pénzügyeibe" tantárgyak oktatására használja. Mindezek mellett viszont úgy látom, hogy a magyar iskolák nívója elsősorban a helyi közösségek hozzáállásán múlik: iskolatanácsokon, szülőkön, tantestületeken, képviselőtestületeken, burgmajsztereken, civil szervezeteken.

...meg a hitvesi ágyat!
Ez az autonómia, akármennyire jól hanzgik is, túl magas labda nekünk. Az mellett, hogy komoly elképzelések még alig hangzottak el a milyet-ről és hogyan-ról, a politikai képviseletünk (szándékos vagy nem szándékos) bambasága, s nem utolsósorban a szlovákság zsigeri elutasítása miatt rengeteg értékes időt és energiát pazarolna el a kiharcolása. Továbbá igazán kétlem, hogy a mai mezei polgár közéleti közönbössége és ráhagyóspaternalizmusa mellet érne e valamit. Az elvándorlást megállítandó profi magyar iskolák és jó munkahelyek autonómia nélkül is létre tudnak jönni. Megfelelő keretek kellenek hozzá és igényesség.

Lehet, hogy az autonómia hogy több gyereket fog magyar iskolába irányítani (bár erre csak az alábbi módszert látom lehetségesnek), de nem tudna mit kezdeni a vészesen ketyegő demográfiai órával. Azt csak több kisbabával lehet leállítani vagy legalábbis lassítani. Autonómiatérképek és paragrafusok helyett inkább többet kéne szeretkezni. És vállalni a következményeket...:-) Tessék hozzálátni!